Fordulatok a bírósági perben - avagy miből lesz egymillió forint?
-
Talán nem egészen illő dolog, hogy egy magánhonlap szerkesztője a saját ügyeivel foglalkozik. Most mégis ilyen cikkel szolgálok a Tisztelt Olvasónak. És ennek két oka is van. Egyrészt az ügynek egyértelmű közéleti vonatkozásai vannak, és e tekintetben lényegtelen, hogy éppen én vagyok a szenvedő alanya. A másik, hogy június 24-én volt az ügyben egy tárgyalás. Bár nem vertem nagydobra e tényt, délután és este mégis számtalan szolidáris telefont és érdeklődést kaptam, azzal a kérdéssel, hogy mi volt a tárgyaláson.
     Ezen megható, együttérző támogatásokat ezennel is köszönöm. Hát mit mondjak, van miről beszámolni, és akkor ezennel közreadom az ügy rövid történetét, néhány észrevétellel. Előre kell bocsátanom, hogy ítélet még nincs, és kínosan vigyázni fogok, hogy a konkrétumok felidézésén túl nagyon kevés véleményt mondjak, nehogy a Bíróság befolyásolásával legyek vádolható. Bár a véleményalkotás e tekinteben is alkotmányos jog. Másrészt tiszteletben tartom a Bíró itélkezési jogosultságát, tehát nem azt megelőzve, vagy helyette mondok bármit is.

Nos ezek után a rövid történet:
     Korábbi cikkünkben beszámoltam róla, hogy a testület majd egy éve úgy döntött, hogy a honlapomon lévő jegyzőkönyvek és előterjesztések az Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik, és az én jogtalanul használom, ezért pert indítanak. A kereset beadására kellett várni több mint fél évet. Miért is, nem tudom? 
     Ha csak azért nem, hogy időközben megérkezett az Adatvédelmi Biztos levele, amely egyértelművé tette: "Közérdekű adatokról való tájékoztatással az adatkezelő nem kegyet gyakorol, nem szolgáltatást nyújt, hanem törvényi kötelezettségét teljesíti az Alkotmány 61. §-ában meghatározott alapjog érvényesülése érdekében. ... Amennyiben azonban az adott levél, határozat, dokumentum nyilvános, akkor az felhasználható, közzétehető, sőt véleményezhető, mivel a véleménynyilvánítás szabadsága is  alkotmányos jog. ... nem csupán a tájékozódáshoz való jogról, a közérdekű adatok megismerhetőségéről van szó, hanem ezek az információk szabadon, bármely célra (magáncélra, egyéni érdekből is) felhasználhatóak, másokkal közölhetőek, más honlapokon, sajtóban közzétehetőek, hasznosíthatóak. Egy közfeladatot ellátó szerv jogellenesen jár el, ha az általa kezelt közérdekű adatokat saját tulajdonának tekinti, és korlátozza azok felhasználását, például annak kikötésével, hogy az adatok nem vagy csak külön engedéllyel hozhatóak nyilvánosságra."  Eddig az idézet. Talán elég világos, hogy a tulajdonról szóló belekötés doktrinája egyértelműen okafogyottá vált. Ennek alapján nem volt miről perelni.
      Nem így gondolták az ügyvéd főnökei - feltehetően a polgármester - aki aláírta a megbízást. Bár a testület nem határozott másként, ők úgy vélték - legalábbis a keresetből ez derül ki - hogy akkor teljesen mindegy hogy miért, de ha per legyen per! Valamibe majd csak sikerül belekötni. Van ugyan véleménynyilvánítási szabadság, de ez Rétságon addig terjed, ameddig a polgármestert és a testületet dicsérik. Ha akad valaki, aki "sajátos hangnemmel kritizálja" az előbb nevezetteket, akkor az Rétság város (mint jogi személy és az itteni választópolgárok összessége) jó hírnevét sértik, és ezért tessék azonnal betiltani, letörölni, de lagalábbis jól elmarasztalni, aki ilyet mer tenni. Hát csúnya dolog is kritizálni ezt a kiválóan dolgózó helyi vezetést...! Bár sajnálom, akkor is véleményszabadság van, bármilyen tökéletesek! Alkotmányos jogom nekem nem tetszeni az ilyenfajta tökéletességet.
     Első tárgyaláson az volt a végzés, hogy konkrétan fogalmazzák meg miben is áll ez a jó hírnév megsértése, részletes bizonyítékokkal szolgáljanak, hiszen a benyújtott keresetből ez nem derült ki. Az Olvasó elolvashatja az ezzel kapcsolatos felperesi beadványt és a én válaszomat is. Megismételni tehát felesleges. Álláspontom szerint mindaz amit súlyos hibámul rónak fel, egyrészt nem valós, másrészt semmilyen jogba nem ütközik, tehát szabad. Semmi olyat nem találtak a honlapon, ami megalapozná, hogy én a város jó hírnevét sértettem volna. És semmiféle hiteles bizonyítékkal nem szolgáltak. No ez az én álláspontom, mert az a Bíróság dolga, hogy az iratok, tanúvallomások, nyilatkozatok alapján ítéljen.

Mi az érdekes fordulat?
      Folyamatosan volt, mert azt sorozatosan tapasztaltam, hogy különféle ügyvédi praktikákkal prtóbáltak akadályozni. Iratot szándékosan későn feladni, nehogy időben megkapjam. Bíróságon egy példányba beadott  irat, amit előzetesen nem volt módom megtekinteni és hasonlók mellett a második tárgyaláson megjelent Gál Gábor a város képviseltében. Mindezek mellett volt meglepőbb is! Miután a bizonyítási eljárás végére értünk, a Bíró megkérdezte, hogy a felperesnek van-e valami indítványa? (Perkiegészítés, újabb bizonyítási kérelem, stb.) Azt mondta, hogy nincs! Erre én magam is azt nyilatkoztam, hogy nekem sincs. Úgy éreztem, hogy a "bizonyítékként" felsorakoztatott - néha nevetséges - állításokra megfelelő választ adtam, ezért mást nem indítványozam.
     Ilyenkor az a rend, hogy - ha nem is az utoló szó jogán, de valami hasonló - mindkét félnek lehetősége van röviden összefoglalni az álláspontját az elhangzottak, a bemutatott bizonyítékok tükrében. No az ügyvéd úr ebbe belekezd, elmondja újra, mit kifogásol, és hogy tulajdonképpen minden rezdülésemmel a város jó hírnevét sértem. Majd amikor a Bíró tudomásul vette volna, hogy befejezte, még - szerintem elég furcsa módon - bejelentette, hogy "nem vagyoni kártérítést" követel, ezzel kiegészíti az egész eddigit. Természetesen az indítványra való reagálásra időt kértem, így a következő tárgyalás szeptember 9-én lesz.

Egymillió magyar forint
     Igazán nem is tudom hogyan gondolkozzam az indítványról, amikor a tulajdonképpen - álláspontom szerint bizonyítatlan kereset után - úgy gondolták, hogy felteszik az I-re a pontot, mondanak valami nagyot. (Na nagyot mondani eddig is tudtak!) Egymillió magyar forint nem vagyoni kártérítés megítélését indítványozták. Bár emlékezetem szerint a képviselő-testület ilyettén felhatalmazást, megbízást senkinek nem adott, mégis ez hangzott el, mint az Önkormányzat keresetkiegészítése.
     Kérem ez egészen komoly dolog. Ők legalább nagyon komolyan gondolják, hogy akinek véleménye van ebben a városban és az eltérő a városvezetés belterjes gondolkodásmódjától, az sérti az egész város hírnevét és fizessen. Én magam nevetségesnek tartom az indítványt, de törvénytisztelő állampolgárként megvárom a Bíróság ítélkezését.

Gondolkodni azért szabad
     Nos kérem, helyettem akár bármely olvasó elmondhatja, hogyan látja ezt a dolgot. Olvassák el a becsatolt iratokat és láthatják: Az én honlapom egyedül az, amely a város rossz hírét kelti? Vagy van ebben a városban más olyan elem is, ami megbotránkoztatja a közvéleményt Rétságon belül és kívül? Persze az a jogi helyzet, hogy hiába sértené más is a város jó hírét, vagy éppen az aki perel, azt nem lehet elítélni, aki ellen nincs benyújtott kereset.
     De azért - mondjuk úgy védekezésként megfogalmazva - úgy vélem ebben a városban nem a retsag.net honlap az, amely kárt okoz. Szándékunk szerint tájékotatni igyekszünk, és talán sok dologban sikerül is máshonnan nem beszerezhető infromációkat biztosítani Olvasóinknak. 
     No persze az elég régi (d)efektus, hogy ha valaki belenéz a tükörbe és nem tetszik amit lát, akkor összetöri a tükröt. Nos attól még egyetlen boszorkány sem szépült meg, sőt Hófehérke is feltámadott a mérgezett "ajándéktól" elszenvedett kényszerű álmából.

Mivel lehet akkor sérteni, vagy nem sérteni a méltóságos város tekintélyét?
     Ha jól meggondoljuk ez egyértelműen a szólásszabadság és a véleményszabadság elleni antidemoktarikus akció. Mert aki nemtetszőt mond - hangsúlyozom, hogy törvényes keretek között - nemtetszőt mond -, azt egymillió forintra kell perelni? De ezen az alapon, aki ferdén kiragaszt egy plakátot, vagy a szemétgyűjtő konténer mellé dobálja a sok szemetet, ammellett, hogy szabáylsértést is elkövet, sérti a város jó hírnevét, és ugyancsak perelhető? Ezentúl, aki sajátos véleményt fogalmaz meg a lakossági fórumon az sérti a város jó hírnevét? Ugyan kérem! Csak akinek ellenvéleménye van! Ezen az alapon az összes "nagy" politikust be lehetne perelni, mert nyilatkozataikkal sértik az ország jó hérnevét ...
      A továbbaikat a jövő - pontosabban szeptemberben a Bíróság - dönti el. 

GiK 
Ha valamikor ezen kérést most tessék komolyan venni! Tényleg írjanak vélemény!
Sőt még egy szavazást is indítunk annak eldöntésére, hogyan látja a környék közvéleménye? Mi sérti igazán a város jó hírnevét?
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-