Sokan várták újabb bemutatkozását. Lapunkban három idézettel emlékezünk a színes tárlatra. Az első gondolatot Óvári János maga fogalmazta meg a kiállításra invitáló meghívó számára.
    „Ígéretemhez híven egy év elteltével ismét jelentkezem alkotásaimmal. A 2006-os év az útkeresés jegyében telt el. Ahhoz, hogy egy kép kifejező és megindító legyen, nem szükségszerű a valóság színi, formai, téri átírása – ugyanakkor nem szükségszerű a valóság minden optikai elemének szolgai megtartása sem. A valóság képi átírása során a festészet szabadsága bármit megenged, ami igazolja a létrehozó indulatot. Egy szabály létezik – a festmény mesterségbeli, esztétikai, erkölcsi, gondolati tisztasága, a humánum. Ez az én iránytűm – persze elismerem, a hajóm messze jár még a céltól.”
    A következő idézet a kiállítást megnyitó Szilassi Ágota művészettörténésztől emeltük ki. „János ifjúkori művei is szoros kötődést mutatnak Cézanne felfogásával, de sokkal inkább csendéleteiből, portéiból kiolvasott azon szemléletmóddal, amelyből a kubizmus táplálkozott. A tömeg, a szerkesztés és az intellektus világa volt az, mely keményen körülhatárolt formáiban és materiális színhasználatában mutatkozott meg. Úgy jellemezhetném, hogy az a városlakó festészete volt. A jelenlegi útkeresés a természet jelenségei közé visszavágyó, azzal harmóniát kereső, felelőségét felismerő ember útja – mely Cézanne művészetének is valós lényege. A belső és a külső világ áthatásainak harmóniáját kereső életút. Különös, a fénytől átitatott, vékony rétegben felhordott világos színek változatosságára épít, mely a régebbi festészetéből teljesen hiányzott. Új színei nem ellentétei, hanem támogatói egymásnak, mindnyájan közös, szerves életet élnek. Nem külön-külön adják meg a kép hangzását, nem önmagukért vannak jelen, hanem a kép tónusáért – valamennyien együttvéve. Mintha minden hatást a színek szépségéből akarná kifacsarni. E halk színeket – transzcendens-sugárzó, vagy ködös-tompa kékeket, fénylő sárgákat, simogató rózsaszíneket, barátságos zöldeket, komor barnákat – a legerősebb tónussá tudja hangolni. Csak annyira feszíti erejüket, ameddig azt a valőr elbírja. Ám nem játék és nem találgatás számára a színproblémákkal való bajlódás, hanem tragikus komolysággal igyekszik általuk ősi harmóniákat illeszteni korunk modern diszharmóniái közé.”
     A harmadik méltatását egy névtelenséget választó tárlatlátogatótól idézzük. A megnyitóról szóló tudósításhoz, a honlapon lehetőség nyílt a hozzászólásra. Itt olvastuk az alábbiakat.
 „Óvári János kiállítása, képei szépek. Mitől szép valami? Attól, hogy egységes, attól hogy a legapróbb részletek is harmonizálnak, s az egymásra épülő elemek a látvány és az elme örömét nyújtja. Tudjuk persze, hogy kicsi turpisság van a dologban, mert valójában semmi sem olyan, mint ahogyan azt lefestette, de hozzátette Önnön teljességre törekvő igényét, így a természet "elrajzoltságát" is helyreigazította. A képek pillanatfelvételei visszalopnak egy darabka harmóniát és békét ebbe a féktelenül összekuszált és durvuló világba. Elandalít, békét sugároz s valószínű ez motiválta a képanyag összeállítását is. Ez egyáltalán nem baj, még ha tudom, hogy van egy másik Óvári János is, aki a múltkori kiállításon megmutatta a "Céllövöldét", s most beérte a "Név nélkül" című mélyütéssel, meg az azt követő "vörösben" alvó számonkéréssel. A megnyitóról készült képes beszámolót nézve újólag eszembe jut az a talán nem sértő hasonlat, ami János arca és Charles Bronson arca közt van. Mindketten túl ezer krimin, megaláztatáson, dühön és fájdalmon - tiszta arccal, "megbölcsülve", nyugodtan, kitárt szívvel tekintenek a világra, amit jól ismernek. Bízom benne, hogy lesz még jónéhány összefoglaló kiállítás, ahol a "kiegészítő színek további kiegészítéséből" újabb képekbe varázsolt gondolatokkal találkozhatunk! Kevesebb küzdelmet és több sikert kívánok! Ha örömet okoz a festés, hát fess, hogy mi is örülhessünk! "A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle....Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod."/Hamvas Béla/„