Mindig tudtuk Óvári Jánosról, hogy kiváló festő. Néhányan még emlékeznek rá, hogy a "hőskorban" volt egy csoportos kiállítás, amelynek egyik szereplője volt. A Rétsági kalendárium 1998. évi számát az ő hónapköszöntő Shakespeare-szonettillusztrációi vezetik be. Így nyilatkozott akkor: "Ezek az illusztrációk az életem olyan periódusában készültek, mikoron magamban nagyon sok mindent el keltett dönteni. A világtól elszigetelten csak a belső világommal foglalkoztam, s akkoriban e szonettek hangulata, a bennük rejlő gondolatok segítettek át azokon a gondokon, amikkel az idő tájt küszködtem. Szinte természetes volt, hogy ezek képben megjeleníthető gondolatok. Majd minden szonetthez készült rajz, s ez két három hét megfeszített munkája volt, amikor összemosódott az éjjel és a nappal. Mire elkészültek, a hullámvölgyből is kijöttem. Olyan volt, mint amikor egy hosszú, isme-retlen, veszélyes útról tér vissza az ember."
     Olajképeket élete húszas, harmincas éveiben kezdett festeni. Sokat köszönhet a salgótarjáni származású Pataki József festőművész barátságának, aki igényes kritikusként segítette munkáját. A festészet számára mindig egy nagyon intim, belső magánügy volt. "Sosem vágytam arra, hogy képeim ki legyenek állítva, vagy hogy valaki megvásárolja őket. Ilyen értelemben nem vagyok jó festőalkat, hiszen nem piacra, nem elismerésért dolgoztam, nem a becsvágy hajtott."
     Éppen ezért üdvözölhetjük örömmel e tényt, hogy sikerült rávenni őt egy bemutatkozásra alkotásaival. S hogy sokan várták ezt, igazolja a rétsági megnyitón kiemelkedően szép számmal megjelent érdeklődő közönség. Eredményes volt a szerény invitálás, hisz Óvári János így fogalmazott a meghívó számára: "Az elmúlt évtizedekben rajztanárként dolgoztam és ha időm engedte, magam is gyakoroltam a festőmesterséget. Tisztelem a megelőző korok festői törekvéseit és hiszek az egyetemes művészetben. Ma sokak számára az alkotás folyamata egy önbizalommal teli könnyed játék, öncélú művészkedés. Azt vallom, hogy a festészet mesterség és bizony sokszor gyötör az alkotói kétség."
     A megnyitó - amelyen egykori munkatársa, Németh Árpád festőművész méltatta az alkotót - meglepetéssel kezdődött. Szabó Anna zongoraművész játéka, valamint Demkó Natália és Vaszkó Katalin éneke igazi zenei csemegét jelentettek. Németh Árpád - többek között - kiemelte, hogy Óvári János realista festőnek vallja magát.
     A megnyitót követően - miközben gratuláltunk az alkotónak - további terveiről, a folytatásról faggattuk: "Az egyéni kiállítás nagyon nagy felelősséggel jár, mert egyedül kell mindenkinek valami örömet szerezni. Ezt akkor vállalhatja az ember, ha érez magában annyi mondanivalót, s képein sikerült annyí mindent megteremteni, hogy bízhat abban, hogy mindenki talál magának valami szépséget bennük."

Egy alkotás a Borsosberényben rajztanárkodó Óvári János Rétságon rendezett kiállításából