Az életút

Szokolyi Alajos 1871. június 19-én Kisgaramon (ma Hronec), Zólyom vármegyében született, Szokolyi József zólyombreznói főmérnök és Holub Emília első gyermekeként. 

Három esztendősen keresztszüleihez került Ipolyságra. Schönn Alajos az 1848/1849-es szabadságharcban honvédfőhadnagyként harcolt. Bona Gábornak, a 48-as honvéd tiszteket számba vevő kötetében szerepel ugyan a keresztapa neve, de életéről részletesebb adatokat sajnos nem találunk e forrásban. Danis Ferenc írja, hogy Schönn Alajos később, mint főmérnök a Felvidék útjainak építője lett. Felesége, Szokolyi Amália, a kis Alajosnak nagynénje volt, és mivel házasságuk gyermektelen volt, s igen megszerették a kisgyermeket, hamarosan örökbe is fogadták őt. Az elemi iskoláit Ipolyságon, a gimnázium első két osztályát Selmecbányán, a többit pedig Léván végezte a kegyesrendiek gimnáziumában.

Az érettségi után, 1889-ben a budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be. Orvos szeretett volna lenni. Az egyetemet nem fejezte be, de mégis sokat köszönhet tanulmányainak, hiszen itt találkozott a sport nyújtotta lehetőségekkel.

Még az ipolysági gyakorló-évei alatt ismerkedett meg, a nagyoroszi gróf leányával, Berchtold Saroltával. Azidőtájt Kovács Sebestyén Endre volt a kórház főorvosa, akit 1897. november 4-én sürgősen elhívtak Nagyorosziba, a fiatal Berchtold grófnőhöz. A tífuszos beteghez a jómódú család állandó orvost kért. Ide ajánlotta Szokolyit a főorvos.  Négy hetet töltött  a beteg ágyánál, s a gyakori betegápoló látogatások során szerelem szövődött a két ifjú között. Szokolyi a beteg gyógyulása után is gyakorta megfordult a grófi kastélyban. Titokban el is jegyezték egymást. 1900 őszén aztán be is jelentették a házassági szándékukat, a szigorú apa azonban ellenezte ezt a rangon aluli házasságot.

Két történetet is mesélnek ezzel kapcsolatosan. Mindkettő arról szól, hogy miként került Sisa Pista az utolsó nógrádi betyár Bernecére, Szokolyi szolgálatába.
 

Az egyik szerint, mikor a gróf leányát feleségül kérte Szokolyi Alajos, az apa nem akarta a házasságot, s ezért megbízta Sisát, hogy a soron következő vadászat alkalmával tegye el Szokolyit láb alól. Majd balesetnek tüntetik fel az egészet. Egy arany órát ajánlott fel Sisának szolgálataiért, ám az öreg betyár nem volt hajlandó többet a törvény ellen véteni, s visszaadta a grófnak az órát. A gróf nem tudta így megakadályozni, hogy a fiatalok pedig egybekeljenek. A másik történet úgy tudja, hogy egyszer a gróf behivatta magához Sisát és sok kincset ígért neki, ha megöli a bernecei földbirtokost. Szokolyi Alajos híres orvos volt, aki a gróf súlyos beteg leányát is meggyógyította. A lány ezért megszerette, s hozzá akart menni feleségül. Sisa elvállalta, hogy megöli Szokolyit. Be is lopódzott a szobájába. Szokolyi azonban észrevette és fel is gyújtotta a gázlámpát, majd borral kínálta Sisát. Az öreg betyár meghatódott, s elmondta jövetelének okát. Ezek után önként jelentkezett a csendőröknél és ismét elítélték húsz évre. A tárgyaláson Szokolyi megfogadta, hogy míg ő él állásba teszi Sisát. Kiszabadulása után fel is vette erdésznek.

Sisa Pista – eredeti nevén Benkó István – Nagylócon született 1846-ban egy juhászcsaládban. Mi sem volt természetesebb, hogy őt is bojtárnak adják. Egy alkalommal nem tudott elszámolni a reá bízott jószággal, s itt kezdődött élete kálváriája. Betyárnak állt, számos bűntény – köztük élete megnyomorítója megölése – terhelte a lelkét. Kiváló ügyvédje a halálos ítéletet, húsz évnyi fegyházra változtatta. Ennek letöltése után megjavult. Esetében igaznak bizonyult, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Előbb Zubovics Fedor, a kalandor életű huszárkapitány szolgálatába állt, ő ajánlotta be Sisát a nagyoroszi grófhoz. Innen követte a grófkisasszonyt férjhezmenetele után is Bernecére. Őt szolgálta élete végéig vadőrként.

A két fiatal 1900. november 27-én a ferencvárosi Bakáts téri templomban lépett frigyre. A vőlegény tanúja Gábor Endre, a MAC igazgatója volt, és nem hiányoztak az esküvőről régi sporttársai sem. Házassága révén az ország legelőkelőbb mágnásaival – a Berchtoldokkal, Károlyiakkal és a Bánffyakkal - került rokonságba. A fiatal pár bernecei kastélyukban lakott, ide érkezett az égi áldás: öt szép gyermekük született. A legidősebbet, Alajost pappá szentelték, József katona lett, s a huszároknál szolgált, Ferenc gazdász lett, leányait pedig Erzsébetnek és Máriának hívták.
 Ferenc fia követte a sport szeretete terén apja példáját. Több említésre méltó sportsikert tudhatott magáénak.
 Amit neki nem sikerült elérni, azt Erzsébet leánya férjének, gróf Révay Istvánnak igen: ő lett az elnöke a Csehszlovákiai Magyar Testnevelési Szövetségnek, s így vezéralakja a felvidéki magyar sportéletnek.

Szokolyi Alajos 1931. szeptember 9-én hunyt el. Mikor szeptember 11-én elkísérték utolsó útjára az egész faluja jelen volt, de eljöttek a sporttársadalom képviselői, barátok, ismerősök is. Ott volt Hajós Alfréd is, közös sikereik részese. A temetési menet végigvonult a falun, majd a „pályán”, hol Szokolyi gyakorta edzett, s úgy vonult a temetőbe.

A világhírű sportoló

Az elsős egyetemista fiatalember jelentkezett az akkor nehéz napjait élő Magyar Athletikai Clubnál, hogy ő az egyesület keretében szeretne sportolni. Nem volt számára ez a tevékenység újdonság, hiszen már negyedikes korában Léván aranydíszkötéses jutalomkönyvet kapott ajándékba, mint a legjobb tornász. Rögtön munkára is fogták az ifjút, s már a következő év októberében be is nevezték az első versenyére. A juniorok 100 méteres futásában azonnal meg is szerezte az első trófeáját, hiszen a versenyt megnyerve elsőként ért a célba. Kísérletet tett a felnőttek versenyén is, s ott is az előkelő harmadik helyezést érte el.
 A következő év májusában a magyar tanulók országos bajnokságán még második lett Sajtos Samu, a nagy vetélytárs mögött, de már két nap múlva sikerült visszavágnia az országos ifjúsági tornaversenyen. Az őszi viadalon pedig már a „nagyok” között szerepelt. A száz méteres síkfutásban országos csúccsal nyert.
 1892 tavaszán nem versenyzett, ősszel pedig bevonult katonának. Önkéntesi évét a tiroli hármas császári vadászoknál töltötte. Közel két év kiesés után sportolt újra aktívan. Lassan jött vissza régi formája, de számos kiváló eredményt tudhatott így is magáénak. Versenyzett síkfutásban, gátfutásban, sikerrel kísérletezett rúd- és távolugrásban, sőt a Nemzeti Lovardában tartott házi versenyen „távolmagasugrásban” is az első helyet érte el. 
 Az igazi sikereket a millenáris éve hozta meg számára. Az újra életre keltett olimpia Athénban került megrendezésre. A hazai sajtó egy része nem fogadta kitörő lelkesedéssel a magyarok olimpiai részvételét. Előrevetítette, hogy a „gyászmagyarkák” csak hazánk rossz hírét fogják kelteni siralmas teljesítményükkel. Mint tudjuk, nem így történt.
 A magyar csapat elsőként érkezett a világverseny színhelyére, s rögtön neki is fogtak a szorgalmas edzésekhez. Az Akropolis című lap egy hosszabb cikket is közöl Szokolyiról: 
 

„Barnásfekete, igazi magyar arcú ifjú, tanulmányait a pesti orvosi egyetemen végezte. Magyarországon első a 100 méteres futásban; már 11 mp-el is futotta és ezzel megközelítette e távon a világon elért legjobb eredményt. Egyszer súlydobásban is versenyzett. A gátfutásban övé a magyar rekord. Itt senki sem múlta felül őt.  A 110 métert – 85 cm-es gátakon – 16 mp alatt futotta. Többször szenvedett sérülést. Kitűnő rúdugró is s már ugrott 2 m 97 cm-t, de akkor súlyos sérülést szenvedett. Ugrás közben leesett a körülbelül 3 m magasságból és eltörte egyik karját. Sokáig nyomta az ágyat és azóta rúddal nem ugrik.”  A játékokon 14 ország 245 - kizárólag férfi - versenyzője vett részt, kilenc sportág 43 számában: atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, úszás és vívás (a súlyemelés 1920-ig az atlétika programjába illeszkedett). Az evezős küzdelmekről a kedvezőtlen időjárás miatt a rendezők lemondtak.

Elindult az addig kevésbé ismert hármasugrásban is, egyetlen kísérletével, 12,30-as eredménnyel a negyedik lett. Indult 110 gáton is.

Talán nyerhetett volna még egy érmet, mert jó gátfutó is volt. A ténylegesen 100 méter hosszú, nyolc gátas verseny előfutamában a hetedik gáton bukott, de így is második lett. A rendezők a döntőben csak a két előfutam győztest engedték indulni, harmadik helyezettet nem értékeltek és nem is hirdettek. A Sport-Világ április 26-i száma így kommentálja a versenyt: „A versenyek legizgalmasabb futama; Szokolyi az utolsóelőtti gátig másfél méter előnnyel vezet Goulding előtt. Szeges cipője magával ragadja a gátat, mely utána esik és felbuktatja őt, mire felszökik, csak harmadik tud lenni. Az összes versenyzők döntögetik a gátakat, a második előfutam egyesítve az elsővel. Szokolyi helye a döntőben el van veszve.” A Magyar Nemzet ezt írja a szeptember 11-i számában: „Szokolyi a 100 méteres síkfutásban harmadik lett. Már ez is tisztes siker volt, de ezt megtetézte volna, ha a balszerencse el nem üti egy megérdemelt olympiai bajnokságtól; 110 méteres gátfutásban ugyanis a döntőben az utolsó gátnál megbotlott és felbukott. Az első olympiai győzelem így foszlott szét az utolsó pillanatban.” Hogy milyen apróságon múlik egy világverseny elsősége: Szokolyi később úgy mesélte a történetet, hogy az egyik futótársa véletlenül elé lökte az akadályt és emiatt esett el a versenyen.

Dáni a második helyen végzett 800-on. Az atlétikai versenyek befejező napján 70 ezer néző zsúfolódott a dúsgazdag görög Averoff segítségével újjáépített stadionba. A mágnás ezúttal újabb felajánlást tett: a győztesnek ígérte - feltéve, ha görög és keresztény - leánya kezét, s hozzá egymillió drachmát. Luisz Szpiridon hétperces előnnyel futott be a tomboló arénába. Az Averoff-lány mégis megúszta a "vakházasságot", a hőssé magasztosult birkapásztor - mellékállású vízhordó - már nős volt, s két gyermek apja. A diadalért 25 ezer drachma ütötte a markát, híveitől aranyórákat, kecskéket kapott, s élete végéig ingyen varrták rá a ruhát.

Kellner Gyulánk negyediknek ért célba, de Kemény Ferenc (az öttagú olimpiai versenybíróság tagja) panaszt nyújtott be: a harmadiknak beérkező Velokaszról kiderült ugyanis, hogy az út tetemes részét szekéren tette meg. Kizárták, s legjobb külföldiként Kellner lett a harmadik.  Érdekességként talán még annyit, hogy az 1896-os játékok első, sporttörténeti bajnoki címét az amerikai James Connolly, a későbbi népszerű író szerezte hármasugrásban. A Harvard egyetemről éppen "görög kirándulása" miatt eltanácsolt hallgató az olimpiára igyekezvén teherhajón dolgozott. A brit John Boland meg éppen a szabadságát töltötte Pireuszban, amikor szállásadói szóltak, itt az olimpia. Kölcsönkért gyorsan egy teniszütőt és – győzött. A teniszben egyébként a magyar színekben induló montenegrói illetőségű műegyetemi hallgatónk, Tapavicza Momcsillo lett a harmadik.

Az olimpiát követően egy nemzetközi viadalon Szokolyi ellenfele az angol Shaw volt. A sokszoros angol bajnok győzedelmeskedett, de gátfutásban Szokolyi így is országos rekordot ért el. Ezzel egyidőben már sportvezetői feladatot is kapott. Reá bízták az országos Sportbizottság titkári teendőit. Ez a feladat igen sok feladatot rótt vállaira, de azért maradt ereje az aktív sportolásra is.

1896. július 5-én Prágában versenyzett. Legyőzve a kiváló német versenyzőket, megnyerte Csehország 100 yardos síkfutóbajnoki címét. Győzött hármasugrásban is, s nagy mértékben hozzájárult ahhoz is, hogy a 4 X 100 méteres váltóban is a magyar csapat kerüljön az első helyre. Szokolyi képességeiről, teljesítményéről áradozva írt a magyar, a német és a cseh sajtó.  Ősszel a Sportvilág siófoki versenyén hármasugrásban ismét országos csúccsal győzött, és a sokoldalú sportember ez alkalommal próbálkozott gerelyvetéssel is, s harmadik helyezést ért el. Dicsősége ez évben érte el a tetőpontját.

Népszerűségére jellemző, hogy az ő alakját ábrázolja az Ezredéves Torna- és Sportünnepélyek plakátja is.  A következő év tavaszán megismételte prágai sikereit. Ezúttal magasugrásban, hármasugrásban és gátfutásban szerzi meg az elsőnek kijáró aranyérmet.

Szokolyi tíz esztendő keresztül versenyzett. Ez idő alatt 29 verseny során indult és 71 versenyszámban vett részt. 26 alkalommal győzedelmeskedett, 16-szor volt második helyezett és 6-szor harmadik. Tizenhárom ízben javított az országos rekordon. Teljesítményéhez hozzá kell gondolni, hogy nem a mai mértékkel számított körülmények között érte el kiváló eredményeit. Gyakorta kellő felszerelés és feltételek hiányában, szakember támogatása nélkül, a bernecei réten futva egyedül edzett. A helyi legényekkel - nagy előnyt adva nekik - versenyzett, s ha így is sikerült legyőzniük őt, megajándékozta őket.

A sportügy szervezője és mecénása

Már versenyző korában bekerült a Magyar Athletikai Club igazgató-választmányába, ahol ő javasolta, hogy tegyenek lépéseket a Magyar Athletikai Szövetség létrehozására. Nem voltak ugyanis egységes versenyszabályok, nem volt egy bajnokságokat kiíró szervezet. Kezdeményezése sikerrel zárult.
 Az egylet is elismerte érdemeit, s ezért tornafelügyelőjévé és a tanügyi bizottság tagjává választották. Még 1900-ban bekapcsolódik a Budapesti Egyetemi Athleticai Club életébe is. Segítséget nyújt a klub feltámasztásához. 
 

Mikor május hónapban a Wiener Athletik Sport Club nagy nemzetközi bajnokságot rendez Bécsben, Szokolyi szervezi az egyetemisták kijutását, s állja a kiutazásuk költségeit. A sportolók remek eredményekkel viszonozták a támogatást.  1906-ban megalapította a Hontmegyei Sport Egyesületet és ezzel megyeszerte felhívta a figyelmet a sport szeretete iránt. Maga Szokolyi vállalta az igazgatói tisztet, melyet 1912-ben történt lemondásáig be is töltött.  Kezdeményezésére alakult meg 1932. április 27-én a Magyar Olympiai Társaság, melynek választmánya az első olimpikonokat örökös tiszteletbeli tagsággal tüntette ki. Az ő ötlete nyomán indult meg szervezés egy Coubertin szobor görög földön való felállítása érdekében. Az újkori olimpiák kezdeményezője emlékét megőrző ötlet mellé száz frankot is felajánlott indításul.  Se szeri, se száma azoknak a vándordíjaknak, amelyeket ő alapított. Sok esetben vállalta a sportolók külföldön való megmérettetése költségeit. Támogató szándékát több cím adományozásával is elismerték. 1913-ban az Ipolysági Football Club, 1929-ben a bernecei Polgári Lövész Egylet díszelnökévé, 1913-ban a Losonci Athletikai Club védnökévé, 1922-ben a Magyar Athletikai Szövetség  társelnökévé választotta. A megtisztelő címek azonban csak újabb munkálkodásra serkentették őt.

Hont vármegye levéltárosa
 

Hont vármegye főispánja 1907-ben kinevezte őt a vármegye levéltárosává. Az eseményről így ír a Honti Naptár 1908-ban: „Szokolyi Alajost, a világhírű sportolót, a kiváló gazdát és bortermelőt Hont vármegye levéltárosának nevezték ki. Kisült az igazság, hogy ehhez is jobban ért, mint egy sereg elődje. Nagy ambícióval és vasakarattal látott hozzá, hogy azt a lomtárt, amelyben a vármegye levéltára volt, tényleg levéltárrá tegye. Nem maga csinálja a dolgát, mert ezt egy ember el nem végezheti. Segítőinek odaadja évi tiszteletdíjának két-háromszorosát, ki törődik vele. A fő, hogy a levéltár rendben van.”   1898. december 29-én megalakult a Hontvármegyei Múzeum Társulat. Elnöke Horváth Béla főispán lett, titkára pedig a múzeumi gyűjtés igazgatója, Pongrácz Elemér. Őt időközben a budapesti országgyűlés pénzügyi ellenőrének nevezték ki, és elköltözött a fővárosba. A további munkát is onnan irányította. A Honti Múzeum ünnepélyes megnyitójára 1902. július 6-án került sor. Sajnos, a Hontvármegyei Múzeum Társulat nem volt hosszú életű. Vagyonát 1911. március 8-án átadta a törvényhatóságnak, a múzeum levéltárával együtt. „Az így átvett vagyon a szintén jelenlévő Szokolyi Alajos vezetésével ismét virágzásba fog indulni, mivel ezentúl ő lesz a múzeum őre.” – írják az átvételi jegyzőkönyvbe. Szokolyi ezt a munkakört is becsületesen teljesítette, míg az új államhatár megengedte neki Bernecéről a bejárást Ipolyságra. 1918 végén ugyanis Ipolyság cseh megszállás alá került, s Szokolyit is felmentették állásából, a trianoni új határok aztán végképp lezárták előle az ipolysági munkálkodást.

Szokolyi érdemei a népi értékek megmentésében

1910-ben Hont vármegye vezérkara egy nagyszabású kiállítást tervezett, melyben a megye iparát és mezőgazdaságát is szerették volna bemutatni. A mezőgazdasági kiállítás részeként tervezték a népélet tárgyi és szellemi kincseit is szerepeltetni. A Néprajzi Múzeum neves szakemberét, Győrffy Istvánt kérték fel e kiállítás megtervezésére, ki komolyan véve a feladatát, bejárta a vármegye minden zegét-zugát. Győrffy csodálattal tapasztalta, hogy mily gyönyörűen játszanak az apró falvak juhászemberei. Különösen az ipolykeszi kanász játéka keltette fel érdeklődését. Úgy határozott, hogy ezt a népzenei kincset hallani kell Bartók Bélának, aki már akkor jónevű zenekutatónak számított. Miközben azon törték a fejüket, hogy miként lehetne Bartókot a lehető legtöbb fonográffelvételhez juttatni, ötlött fel Szokolyi Alajosban az apróhirdetés gondolata. Szokolyi ekkor Hont vármegye levéltárosi tisztét töltötte be, s már más alkalommal is többször bizonyította hajlandóságát a sport és a kultúra mecénálásában. Ez alkalommal egy hirdetést tett közzé a Honti Lapokban, melyben versenyre hívja fel a környék dudásait, tülköseit, s ő maga ajánlotta fel a nemes versengés díjait is.

„A Nemzeti Múzeum ősfoglalkozási osztálya egyik kiküldöttje, Győrffy István dr. és Bartók Béla zeneakadémiai tanár közbejöttével e hó 13-án vasárnap délelőtt 10 órakor a vármegyeház udvarán vagy a vásártéren a vármegye kanászainak, dudásainak és furulyásainak részvételével kanásztülök-versenyt és azon külön dudaversenyt rendez (trombita kizárásával), melynek első díja 10 korona, második díja 5 korona, harmadik és negyedik díja 3 korona.  Azonkívül a díjakat nem nyert egyének fejenkint 1 korona ellátási díjban részesülnek.”

A díjak nagyságát úgy mérlegelhetjük, ha tudjuk, hogy ez idő tájt 1 korona volt az egy napi napszám.

Jöttek is szép számmal, minden bizonnyal nem csupán a díj ösztönözte őket, hanem a virtus is, hogy megmutassák különleges tudományukat. Bartók maga is elámult, mikor az ünnepi cifraszűrbe öltözött társaságot meglátta.

Bartók maga így ír a jeles eseményről: „Micsoda látvány: amint összes kanászkészségeikkel felszerelve vonulnak fel: a cifra szűr vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezükben a tülök, a remekbe kivarrt kanászustor! Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni; és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyeneket ezek ekkor rendeztek.” Bartók is megemlíti a nagy mecénást, Szokolyi Alajost, amikor ezt írja: „Csakis az ő fáradozásának köszönhető, hogy rövid egy délután alatt a nagymegyerinél sokkal értékesebb zsákmányra tettünk szert.”

Csáky Károly közölte azt a levelet, melyet Semayer Vilibáld a honti gyűjtésekkel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának írt. Számunkra ez igen érdekes, mert az is kiderül belőle, a szakember milyen fontosnak tartotta a helybeliek, elsősorban Szokolyi Alajos közreműködését a sikeres gyűjtőmunka terén. Így ír többek között a Néprajzi Múzeum vezetője: „Szerencsém van Méltóságodnak jelenteni, hogy a múlt  évben folytatott hontmegyei gyűjtéseink és néprajzi felvételeink egész tartalma alatt a vármegye főlevéltárosában, B. Szokolyi Alajos úrban nemcsak nagytudású, bennünket tanácsival segítő, hanem egyben bőkezű támogatóra is találtunk. Ő volt az, aki az osztály mindenkori tisztviselőit és küldötteit, köztük alulírottat, továbbá dr. Győrffy István, dr. Beluleszkó Sándort, valamint a magunkkal vitt Bartók Béla urat is szívesen fogadta s a maguk elé tűzött feladatok megoldásában segítette. Neki köszönhető, hogy az ősrégi kanásztülök és a duda dallamok felvételét a költségén rendezett kanászverseny révén összegyűjthettük. A múlt héten pedig eddigi szívességét azzal tetézte, hogy a vármegye alispánjától számunkra 159 darab orvvadász fegyvert eszközölt ki ajándékul. A M. N. Muzeum N. O. számára egyúttal kilátásba helyezett egy nagy faragott ivópohár (csanak) gyűjteményt szintúgy ajándékba. Amidőn ezeket Méltóságodnak jelentem, tisztelettel arra kérem, kegyeskedjék úgy Hont megy alispánjának, de különösen b. Szokolyi Alajos vármegyei főlevéltárosának a Néprajzi Osztály, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságának köszönetét tolmácsolni.”

Szokolyi támogató segítségét a későbbiekben is igénybe vették a népdalgyűjtéshez. Két évvel a nevezetes zenetörténeti esemény után, 1912. november 25-én kelt levelében Bartók Béla Solymossy Sándor folklorista tanárnak ajánlotta figyelmébe a dudaverseny győztesét, Csuvara Mihályt egy előadásra, mint közreműködő zenészt. 

 „Időközben utánajártam, hogy hogyan lehetne a közreműködőket megszerezni. Győrffy dr. úr azt mondja, hogy legjobb volna, ha Szokolyi Alajos hontmegyei levéltároshoz fordulna a Társaság, akinek segítségével meg lehetne szerezni Csuvara dudást és tülköst, aki jelenleg a Simek majorban szolgál”
 Az 1910. november 10-én lezajlott dudásverseny Móra Ferencet is megihlette, s a Honti igricek című elbeszélésén keresztül sokan megismerkedhettek a nevezetes eseményről. Móra azonban sok tekintetben eltért írásában a valós eseményektől. Írói fantáziája kiszínezte a történteket, s az írás kereksége érdekében itt-ott bele is toldott egyet, s mást. Már a dudások létszámával is így történt, hiszen az író nem elégedett meg a versengők tíz fős létszámával, s mindjárt ötvenre emelte a dudások létszámát. Persze az is lehet, hogy egyszerűen azokat is beleszámolta, kik megjelentek ugyan de nem vállalkoztak zenei produkcióra. Móra történetében nem Szokolyi Alajos, hanem Marek Károly honti alispán volt az, aki
 „Kiadta az ordét a lovas hajdúknak, hogy szaladják be tüstént a szobi meg a báti járást, s aki kanászt találnak, azt erre meg erre a napra állítsák elő. De mind hozza magával a muzsikát is, kürtöt, dudát, furulyát, ki minek a mestere.”

Visszavonulva Bernecére

A világháború kitörésekor az ipolysági hadikórház vezetésére kapott megbízatást. Ennek fenntartására megyei gyűjtést szervezett és keresztül vitte, hogy a honti sebesülteket az ipolysági kórházba küldjék ápolásra. Itt mindent elkövetett, hogy enyhítse fájdalmukat – sokszor a saját zsebébe is be kellett nyúlnia. Apósa, a gazdag Berchtold gróf ezt vagyonuk elherdálásának tekintette. 1918 végén hivatalából eltávolították, így visszahúzódott bernecei birtokára és ott gazdálkodott. 1922-ben végleg nyugalomba vonult. Mintakertészetét, méhészetét és gyümölcsészetét messze földön ismerték. Termékeivel számtalan kiállításon nyert dicsérő oklevelet. Műtörténeti tanulmányokba fogott, numizmatikával kezdett foglalkozni és kiváló csipkeszakértő lesz belőle.

Kastélya valóságos múzeummá vált. Értékes anyaggal segítette a MAC alapításának félévszázados jubileumát. A kiállított emlékeket előbb a Nemzeti Múzeumban helyezte letétbe, majd 1929-ben a Testnevelési Főiskola múzeumába továbbítja.  Szokolyi Alajos sokoldalúan vett részt a szűkebb haza közéletében. A Honti Lapok híradása szerint az 1910-ben megrendezett megyei közgazdasági kiállításon az erdészeti részben „kitömött vadak, agancsok, fegyverekkel vett részt. Ezért aranyéremmel lett kitüntetve.”
A magyar sport Kazinczyja
Méltatója, Dr. Mező Ferenc sporttörténész nevezte őt így. „Időnként a tollat is kezébe vette. Ha egy-egy életrevaló eszméje támadt. Nemes meggyőződés, mélyen gondolkozó lélek sugárzik ki írásai, levelei minden sorából. Buzdított, lelkesített, segített, tanított, tanácsot adott… Nem túlzás, hogy ő volt a magyar sport Kazinczyja. Sohasem szűnt meg hirdetni, hogy a magyarság ügyéért csak vállvetett munkával, együttérzéssel és önzetlen összetartással lehet eredményesen küzdeni. Izzó honszeretete vezette őt minden cselekedetében, elhatározásában, ez sugallta lelkében magasröptű gondolatait, szebbnél szebb terveit, életrevaló kezdeményezéseit. Tele volt alkotóvággyal.” Szokolyi Alajos nem csupán a sport bajnoka volt, emberségből is példát jelenthet számunkra. Őrizzük meg emlékét!

Felhasznált irodalom: Csáky Károly: Néprajzi gyűjtések és néprajzi muzeológia kezdetei Hont megyében, Gömörörszág Csáky Károly: Jeles elődeink. Lirium Aurum, Dunaszerdahely, 2002. Danis Ferenc: Szokolyi Lajos emlékezete, Gömörország Dr. Mező Ferenc: B. Szokolyi Alajos élete és kora, Budapest, 1936. Puskás Péter – Végh József: Sisa Pista az utolsó nógrádi betyár, Mikszáth Kiadó, 1997.