Élet a dzsungelben
 
A civilizáció egy dzsungel. 
Az ember benne vad. 
Van szelíd növényevő, de 
hús és dögevő is akad. 

S az erős ragadozó a védtelen 
növényevőt leteperi, megöli, 
s fölfalja. S ha elvégezte dolgát
máris ott terem a dögevők hada. 

Két pofára eszik a maradékot. 
Közben nyáladzanak, röhögnek. 
Keménynek mutatják magukat, de 
belül tudják ők is, akármikor meghalhatnak. 

S a szörnyű az, hogy mind a ragadozó, 
mind a dögevő élhetne növényen, szelíden, 
de a dögletes, kegyetlen ösztön nekik mást üzen: 
Taposd el a gyengét, ahogy csak akarod, s 
meglásd tiéd lesz a hatalom. 

 
Cirkusz
 
A hatalmas aréna körül 
üvöltöző, részeg emberállatok
sokasága tömörül. E mocskos 
népség csak egy dolognak, 
a halálnak örül. 

Az arénában rongyos csavargók, 
két kézzel dolgozók harcolnak
egymással, s egymás ellen. 
A végén talán egy életben marad
közülük, talán nem. 

A kések fúródnak a testekbe, 
a vér patakokban folyik, egy 
ember a földön nyöszörögve haldoklik. 
De nem sokáig. 

Mert lesújt fejére egy óriási bárd. 
A gyilkosa közben nevet. 
Ó mond, az emberekből a 
könyörület s a szeretet hova lett? 

A pénz irányít minket, 
nem a szívünk s eszünk, 
ha nem vigyázunk
nemsokára mind elveszünk. 

Az egész világ egy hatalmas cirkusz. 
Halál és bűn amerre látsz. 
Vigyázz magadra barátom, 
s Te légy a kivétel, ki a 
gyilkos vágynak ellenállsz.