Az írás megjelent a szerzőnek a Téka Könyvkiadónál,l990-ben megjelent, Omló bástyákon hulló csillagok című, valamint a Vártornyok és harangok című, a Novitas B Kiadó gondozásában l993-ban megjelent kötetében.

    A festői szépségű Börzsöny keleti hegyeiben, Diósjenő fölött, egy meredek csúcson állott hajdanán Kámor rablólovag sziklavára...
    Abban az időben több király vetekedett a magyar trónért, és több kiskirály gyötörte-szipolyozta a szerencsétlen haza még szerencsétlenebb népét. Könnyű dolog volt hát a "zavarosban halászni", magyarán: rabolni, fosztogatni.
    Kámor kegyetlen, gonosz kényúr volt, aki az egész Börzsönyt, de a Duna kanyarulatának vidékét is rettegésben tartotta. Életének egyetlen célja volt: minél többféle kincs összeharácsolása. Rablóhadában nagyon vegyes népség verődött össze, akiket egyetlen dolog, a zsákmányszerzés tartott össsze.
    Élt abban az időben a Börzsöny északkeleti vidékén, közel Diósjenőhöz egy öreg juhász. Ez a pásztorember akarva-akaratlan a rablólovagot szolgálta, annak a nyájait legeltette. Ennek a juhásznak volt egy kései gyermeke, egy csudaszép szőke hajú leányka, akinek Ilka volt a neve.
    Felserdülvén, a gyönyörű leányzó szépségének híre messzi földekre eljutott... Jöttek is a kérők, egymásnak adták a kilincset, de az apa Kámor tudta nélkül nem merte senkihez feleségül adni.
    - Nem is tudtam, hogy ily gyönyörű leányod van - szólott meglepődve a rablólovag, amikor a juhász engedélyt kért tőle a leánya férjhezadásához. - Ám ha az én birtokomon nyílik e szép virág - folytatta Kámor -, akkor nem engedem másnak leszakítani - és azonnal parancsot adott, hogy a szép leányt már másnap kísérjék fel a várba.
    A juhászleány szépsége annyira rabul ejtette a rablólovagot, hogy azon minutumban menyasszonyául választotta.
    - Három nap múlva megtartjuk a világra szóló lakodalmat! - adta ki a parancsot.
    Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem - ha kissé éltes korban járt is őkelme - még legényember volt a rablólovag.
    Hamarosan nagy lakodalmat csaptak Kámor sziklavárában ahol jót mulattak a rablók, a mindenféle útonállók és a sunyi képű orgazdák, akik a rablólovag összeharácsolt holmijait értékesítették.
    A szegény juhász és szépséges leánya, akik kénytelenek voltak beletörődni Kámor parancsába, összetörten gubbasztottak a rablók között, akik bizony alaposan felöntöttek a garatra.
    A koldusok pedig - akik szép számban voltak ebben az időben - a vár árkai, sáncai körűl őgyelegtek alamizsnára, elhajított lakodalmi hulladékra várva.
    Kámor azonban oly gonosz és kegyetlen volt, hogy nemcsak nem adott ezeknek a rongyosoknak, hanem martalócaival még el is űzette őket. A szerencsétlen koldusok jajgatva menekültek a haramiák korbácsütései elől.
    A részeg Kámor - aki a vár egyik sarokbástyáján állva figyelte a koldussereg elűzetését, - a rongyosok ilyedt menekülését harsány kacajjal kísérte.
    - Üsssétek a sok léhűtőt! - biztatta a martalócokat.
    - Légy átkozott! Százszor légy átkozott! - kiáltotta vissza nagy merészen egy öreg koldusasszony, aki nagyobbnak, erősebbnek tűnt a többinél.
    - Halgattassátok el a vén banyát! - adta ki dühös parancsát a rablólovag.
    Ekkor azonban váratlan fordulat történt. A koldusasszony kicsavarta az egyik haramia kezéből a korbácsot, és többet közülük halálra korbácsolt.
    - Öljétek meg a banyát! - dühöngött Kámor, látva, hogy martalócai alig-alig bírnak e nagyerejű koldusasszonnyal.
    - Leendő lányod legyen boszorkány , aki haláláig elátkozott kincseidet őrzi! - így kiáltott a koldusassszony, majd a zűrzavarban egy váratlan pillanatban eltűnt a martalócok szeme elől.
    Az egyik rabló állítása szerint hirtelen fekete hollóvá változott és elszállt a Börzsöny rengetegébe. Szavait azonban senki sem hitte el, mivel ugyancsak kapatos volt az ördögadta. 
    A fényes lakodalom után kerek egy esztendőre a volt juhászleány, a rablólovag felesége ragyogó szépségű leánygyermeknek adott életet. És a rablólovag aki idáig annyi bánatot, könnyet, nyomorúságot okozott az embereknek, végtelen örömében elhatározta: jó útra tér, és ezután semmi gonoszsággal nem terheli a lelkét.
    Csakhogy már késő volt!
    Abban az időben a vetélkedő királyok közül az Anjou származású Károly Róbert került hatalomra, ő teremtett rendet az országban, s a rablólovag hadait is szétverte, várát elfoglalta.
    ĺgy vált földönfutóvá az egykori kegyetlen, ám leánya születése után jámbor emberré vált rablólovag. Olyan gyorsan kellett menekülnie, hogy minden értéke, kincse a várban maradt.
    Egy ideig feleségével és szép leánygyermekével a hegyekben bújdosott, majd más országban keresett menedéket. Ott pedig közönséges zsoldos katonaként fejezte be kalandos életét.
    Halála után felesége, a szépséges juhászleány, Ilka, és ugyancsak szép leánya, Milka hosszú-hosszú vándorút után hazatértek a Börszöny vidékére. Ám az emberek előtt nem merték felfedni kilétüket, mivel féltek ezek bosszújától. Gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket, gombákat gyűjtöttek, és ebből tengették szerencsétlen életüket.
    Egy csendes őszi napon a juhászleány, a rablólovag felesége, erdei kunyhójában örökre lehunyta a szemét... Búsult, búsult az árván maradt Milka, aki most már koldulásból tengette az életét. Ám egy alkalommal különös párbeszéd ütötte meg a fülét. Két juhász beszélgetett az erdőszélen.
    - Kámor lovag olyan gyorsan menekült el, hogy rengeteg kincsét a vár egyik mély pincéjében felejtette - így az egyik.
    - Tehát a sok kincs érintetlenül ma is ott van! - tette hozzá a másik.
    Nagyot dobbant erre a Milka szíve.
    A kincs pedig engem illet - gondolta boldog reménységgel. Azután hamarosan ásót-kapát, csákányt kerített, és az első holdvilágos éjszakán ásni kezdett a vár romjai között.
    Ásott-ásott sok-sok napon át, de bizony semmi kincset nem talált.
    Nem baj, majd holnap - reménykedett, és a legközelebbi holdas éjszakán ismét ásott tovább.
    A kincsásó titokzatos leány és az óriási kincs híre hamarosan bejárta a vidéket, és kalandvágyó emberek éjnek évadján keresni-ásni kezdték Kámor kincsét... Ám ekkor a rablólovag lánya, Milka, megbőszült oroszlánként, üvöltve rontott rájuk, s ordította-kiáltozta: takarodjanak onnan, semmi közük az ő kincséhez!
    Hamarosan el is tűntek is onnan a kincsásó emberek, és a titokzatos éji leány híre bejárta az egész környéket.
    - Vagy bolond, vagy valami boszorkány - suttogták széltében-hosszában az emberek -, aki Kámor lovag elásott, elátkozzott kincsét őrzi.
    Az évek pedig teltek, s azóta a bolondos Milka, Kámor "boszorkány" lánya is valahol az erdei avarban, kék ibolyák és hóvirágok szomszédságában alussza örök álmát. Ám Kámor kincsének legendája ma is él a diósjenői palócok emlékezetében... A két világháború között, mivel a hit reformátusokra és katolikusokra osztotta az embereket, az előbbiek, a "józanabb" hit követői badarságnak tartották az egészet, míg az utóbbiak jobban hittek benne.
    Nosza, felkerekedtek hát a vastag nyakú diósjenői kálomisták, hogy végére járjanak a dolognak... Ástak-ástak rendületlenül az áldottak, de bizony kincsre sehol sem akadtak.
    - Mese az egész - mondogatták, de egy dolog sehogyan sem fért a fejükbe; mégpedig az, hogy az üreg, a gödör, amit egész nap ástak, másnapra betemetődött, és kezdhették újra az egészet. Végül is megunták a dolgot, és dolgavégezetlenül hazavonultak.
    - Ugye, hogy mégiscsak létezik Kámor kincse - hajtogatták suttogva a római hitet valló öreg anyókák. - Lám a rablólovag lánya, a boldogtalan Milka nem engedi, hogy a kálvinisták elorozzák a kincset... A koldusasszony átka pedig megfogant, mert a boszorkánnyá vált leány híven őrzi Kámor elátkozott kincsét.
    Mindezen kalandos történet magvát pedig 1986 nyarán, Diósjenőn járva hallottam a helybéli gyerekektől, s tanáraiktól.