Neve hallatán a reformkor legjelentősebb kritikusára gondolunk, ki Kölcsey és Szemere Pál után megteremtette  magyar irodalmi kritikát, s aki félelmetes vitatkozóként vált a haladó nemzeti eszmék szószólójává. Ő az 1837-ben létrejött Nemzeti Színház első igazgatója. Hamarosan lemondva erről a posztról, újra kritikusi tollat ragad. Sógorával, Vörösmartyval felváltva írták az Atheneaum Játékszíni  Krónika  című rovatát. Az 1848-49-es szabadságharc időszakában Kossuth megbízásából szerkesztette a Kossuth Hírlapja című napilapot, ezért a forradalmi eszmék bukása után bujdokolni kényszerült.
    A nógrádi határhoz közel eső Heves megyei Szücsiben született 1804-ben. Apja jómódú gazdálkodó, művelt ember, kinek Gyöngyösorosziban, Szücsiben és Kisterenyén is voltak birtokai. A leghűségesebb barát, Toldy Ferenc írja Bajzáról:" köz tanulását 1811-ben Gyöngyösön a ferenci atyák gymnásiumában kezdte, azt Pesten folytatta, hol 1818-tól 22-ig a bölcseletet, 1822-3 a törvényeket hallgatta, s azokat Pozsonyban 1824-ben végezvén egy évet törvénygyakorlaton unokabátyja Fölváry Ferenc hevesi alispánnal töltött. Az 1825-27-ki emlékezetes országgyűlésen ugyan e rokona, mint országgyülési követ mellett megyei írnokként volt jelen." Földváry társaságában gyakran hosszú utazásokat tett megyénkbe.
    Nógrád megyei kapcsolatát elsősorban Toldy Ferenccel folytatott levelezéséből ismerhetjük meg:
    1823. szeptember 23-án így ír Gyöngyösorosziból barátjának: "Én most nem dolgozhatom. Ha írsz nekem csak e hónap végével írj, mert én holnap után Nógrádba megyek, és csak egy hét mulva vissza."
    1824. december 16-án ír a következő útjáról:" E holnap mintegy 30-án Nógrádba megyek csavarogni, nem azért mintha ottan dolgom volna, hanem mivel most egy kis ürült időm van; meglátogatok sok régen nem látott rokonokat és tudom, sok derék lyánykákkal leszen szerencsém megismerkedni."
    Úgy látszik nem csalatkozott várakozásában, mert visszaérkezése után azonnal,1825. január 7-én ismét levelet ír:" Nógrádból megtértem de későbben mintsem kellett volna. Boldog egy nehány napot tölték ott; s ez nem eléggé méltó hogy érette valami feláldoztassék? Szép társaságokban vala szerencsém jelen lenni, mellynek következése az is hogy egypár sötét szem barátodat majd megfogá. Visszatértemben Pászthón nem tudva olly helyre találtam beszállani hol épen mivel névnap vala házi Bál volt. Közzéjek keveredtem s a tánczosnék kevés számmal lévén én két más ottan jelenvaló ifjúval (kiknek egyike Kazinczy Ferencz testvérének fija Biharból, az embereknek legszelesebb bohója, másika Plathy, nekem tisztelve szeretett barátom, ki most tevé le a censúrát s egy szép lelkű ifjú) öszve vévén magunkat egy ottan lévő Úri háznak kisasszonyát mentünk meghívni; s a mint belépénk egy előlszobában találánk a leányt anyjával. Bementünk után kevés perczczel, beszédünknek alatta egy kis barna, görög szépségű leányka suhant-ki a másik szoba ajtaján, ez vala a kedves, az általam még nem ismert nem látott. Ő több mint középszerű szépségű, az igen szépeknek azonban utólja felé való; mindazáltal érdemes arra hogy érte Trója romba dűljön. Minden szavából mennyei ártatlanság s a legszebb lélek sugárzik ki. Egy egy estvét adának csak az egek vele lehetni, mindazáltal az angyal e kis idő alatt enyim fogott volna lenni; enyím, mert minden mozdulata azt mondá, ha ezen villám fülembe nem csapott  volna,  hogy ő már   e l    v a g y o n  j e- g y e z v e , melly reményemet, ezt a hajnalgó szerelmek táplálóját legott szerte rombolá. Ha foglalatosságim engedtenek volna ábrándozónak lenni még utóbb ollyan formán járhattam volna mint Göthe Vertere; annál inkább mert az ő románjának kezdete hasonmása ezen enyímnek. Azonban, már minden el van feledve s én igyekezni fogok ismét azon lepkény indulatú lenni ki ez előtt két héttel voltam."
    1825. március 15-én újabb utat említ:" Egerben egy hétig voltam s mivel a szükség úgy kivánta Losonczra kellett mennem; onnét épen csak ma jöheték haza, a Nógrádi desperatus út miatt". Ugyanezen levélben ír elképzeléseiről:" Sok szép tárgyaktól vagyok lelkesedve s ha dolgozásra való hely s idő volna elveszteném magam ismét a tündér világban. Hogy mutassak neked valamit megint inter pia desideria feljegyezni való, közlöm egynéhányát tárgyaimnak, vedd úgy a hogyan mi egymásnak gyengeségeit, szenvedélyeit, gyarlóságait megmosolyogva venni szoktuk; azért mivel nem feddésre, nem útálatra valók, és talán mivel sokát magunkból kiírtani nem hatalmunkban áll"  A tervezett témák között találjuk a "Somoskő (egy várrom Nógrádban)" címűt is.
    A téma úgy látszik továbbra is élénken foglalkoztatta, mint kiderül május 7-i leveléből:" Ki mondta azt hogy a Váromladék elegia? Én nehezen mondottam azt leveleimnek valamellyikében, mert én örökké insriptiónak fogom tartani. Igaz hogy egy kisség hosszabbacska leve mint szokás, de a szokáson túl lépni vétek e? A darab ammint mondám simítást kíván, és ha időm leszen majd meglátod hogy a  r o s zból még jó válhatik. Szeretném ha corrigálnál benne, correctiód nekem gondolatot fog adni az új kidolgozásban. Hárfámnak (!!) azon húrja melly szerelemre szokott volt zendűlni végkép elnémúla, mert nincs tárgy melly felé ömledezzen s nem tudom ha fog az ismét pengeni. Azonban mind e mellett is tele vagyok poetai érezéssel, tele lobogással, és sok tárgyaim közűl nem tudom mellyhez kapjak, midőn ollykor időt lophatok. Többnyire kocsiban, utazva eszmélek és csak fejemben dolgozom ki tárgyaimat. Igy készüle a Váromladék (nógrádi utamban s első czímje Somoskő vala az lészen utolsó is, mert ezen vár romra van írva) így Széphalom. Egynéhány inscriptio és egy dal van nálam készen, ládám fenekén hevernek, s heverjenek."
    A hivatali elfoglaltsága azonban ekkor még nem enged számára elegendő időt az írásra. A Pozsonyban, 1827. április 20-án kelt levele erről tanúskodik: "Parancsoltad, hogy minél elébb közöljem észrevételimet a változtatásokra nézve, tehát vedd ezennel röviden; mert időm nincs sokat beszélni. A Dieta végén ismét halmokra gyűltek dolgaink....Emlékezések. Somoskő. Eltünt ifjuság. Nem akarom mostani fölmelegülésemet ezeknek újonnan való dolgozásával eltölteni. Inkább újat írok. Somoskőből úgy sem leszen semmi."
    A következő évben hosszabb időt töltött el Pásztón. ĺgy ír szeptember 26-án kelt levelében:" Augustusnak mintegy közepéig félig betegeskedve, félig egészségben huzódott drága időm. Láttam, hogy censurára készülni késő, mert a terminus néhány nap mulva kezdődni fog s hozzá ültem, hogy az Epigrammát folytassam s minél előbb bevégezzem. Még a végszakasznak alig volt harmada kész, hogy öregebb bátyámmal elkezdődtek öszveütközéseink, mellyeknek okát elhagyom.."
    1828. december 8-én újabb utazásról tudósít:" A mult hónapban kétszer jártam Nógrádban familiám dolgában. Másodikízben elfutottam volna egy napi látogatástokra, de kerekem s tengelyem Tolmácson (Rétság mellett) letörvén egy napot kellett csináltatásokra vesztenem."
    Az utazások során jegyzeteket készített, megfigyelt, s rögzített minden apró részletet. Bár konkrét diósjenői látogatására mindezideig még fény nem derült, ám a Kámor című írása a helyismeret oly pontos és aprólékos voltáról tanúskodik, hogy nyilvánvaló ezáltal, hogy hoszabb idejű ittartózkodás nélkül nem készülhetett volna el ez az elbeszélés. Sok olyan elemet is tartalmaz, melyet a szájhagyomány mind a mai napig megőrzött a faluban.
    A Fekete lovag című elbeszélését egy pásztói tartózkodása során hallott  népregéből merítette. A bevezetőben itt is költői képekkel festi le a helyszínt: 
    " Nyugoti szélén a Mátrának, hol a pásztói sivatag hegyláncz emeli kékellő pompájában ormait, s egyalakú magas hullámzatok közt nyúlong el a jász síkok felé, kisded róna völgy felett áll egy közép emeletű halom, melynek tetőjén néhány faltöredék és bástyaromok látszanak. Pusztaság s mély hallgatás uralkodik a hely körül, csak néha zeng felé a legelőkről egy nyájkolomp vagy esti csendben a szomszéd faluból egykét tompa rémletes emberszó. Dél- és nyugotszaki vidékein tágas, mérföldig terjedő erdőtlen tér nyílik fel a szemnek, hol arany kalászszal sárguló földek s a zöld szín minden bájaival elhímzett rétek kozott áradoz a zavaros habokkal tolongó Zagyva. Két századdal ezelőtt e gyönyörű tért rengeteg erdők boríták, hasonlók a Mátra irtózatos vadonaihoz, s Verebélytől kezdve le az almegyékre vivő úton jókora távolig nem volt emberi kéznek egyéb jele látható, mint egy nyomorú fahíd a Zagyva folyamán. Belebb azonban sűrű erdők között az említett halom tetején kormos régi falakkal egy építmény álla, melyet a köznép maig is Hasznosvárnak nevez."
    A Kámor és a Fekete lovag című elbeszéléseket először Toldy adta ki 1861-ben, majd ezután Badics Ferencz jelentette meg újra 1899-ben. Badics írja Bajza életrajzában:" Elbeszélést Bajza mint Kisfaludy korában, most is inkább szerkesztői szükségből írt; érezte, s ezt leveleiben többször ki is fejezte, hogy a novella-írásra nincs igazi tehetsége. Novelláiban az érzelmesség s a lovagvárak romantikus kalandjai felváltva jelennek meg, de egyikben sem segíti valami leleményes képzelet."
    Ugyanő a két íráshoz fűzött jegyzeteiben az alábbiakat írja: Az eredeti kéziratok a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában találhatók.(4 r. 131. sz) - "Toldy azt írja róla ("Bajza élete" 8 lp.): "Két ez időben (t. i. 1831 körül) írt regénye: A fekete lovag és Kámor, terjedelmök miatt kiszorúlván zsebkönyvéből (Auróra), nyomatlan maradt." A terjedelem azonban mellékes ok lehetett. A fekete lovag Bajzának legelső kisérlete prózai elbeszélésben, s úgy látszik, hogy többszöri átdolgozás után sem volt vele megelégedve. Még mint pozsonyi joghallgató kezdett hozzá. "Régen hordozok én egy gondolatot, egy excentrikus gondolatot drámára" - írja Toldynak 1823. decz. 28. (Lev.VI. k. 15. sz.); - de a conceptióban mindjárt nagy hibát vesz észre, - "mely ezen ezen kérdésben foglaltatik: hogy lehessen egy gyilkost tragikai személylyé teremteni"; de talál megfejtést - nem többé drámában, hanem elbeszélésben. Mikor azonban kidolgozásához kezd, nem érez magában elég tehetséget. Utóbb mégiscsak megírja, s köv. levelében (1827. jan. 7.) már arról értesíti barátját, hogy "az elbeszélést elkészítette, többet teszen valamivel két ívnél, de letisztázva nincsen", s erre egyhamar nem is ér rá. Toldy sürgetésére azzal felel, hogy újra átdolgozza. Toldy is elbeszélésen dolgozik. "Az Emilia névben összetalálkoztunk, nálam is e név van. De ez semmi."(VI. k. 21. sz.) Hanem azért - úgy látszik - e találkozás miatt változtatja az emíliát Emelkára. Febr. 25-én (VI. k. 23. sz. jegyzetben) Toldy újabb sürgetésére azt írja, hogy elbeszélése "egész az utolsó constructióig készen van, csakhogy én el akarom másként változtatni, mert így semmit sem ér."  Toldy most úgy akarja kicsikarni tőle, hogy elmondja a tervet Kisfaludynak, ki az Auróránál rendesen meg volt szorúlva elbeszélések dolgában, s így most az ő szavával sürgetheti. Bajzát bántja a terv fölfedezése, mert elbeszélése "idétlen nyomorék": aztán a compositio hét ívnél több és stilizálva csak az eleje van. De leírja majd sűrűn (hogy a nagy csomó a postán fel ne tűnjék); "ha Kisfaludy átdolgoztan használhatni fogja, jó, igen örvendek rajta, de nevemet nem adom alá, nem akarom, hogy a "publicum azon érdemet nekem tulajdonítsa, mely nem enyém, hanem az átdolgozóé". (VI: k. 30. sz. jún. 13.) Kisfaludy aligha lehetett vele megelégedve, mert nem adta ki. Bajza később (VI. k. 42. sz. 1825. ápr. 8.) is azt írja, midőn megint egy gondolata támad, hogy "könnyebben tudna a drámában forogni, mint az Erzählungban, mert a mi epicum, az nékem mind nehezen megyen.". Valószínű tehát, hogy A fekete lovag, (mert tárgya szerint erről van szó a levelekben) még az első fogalmazású kéziratban maradt hátra; s ebből adta ki később Toldy (Bajza Összegyűjt. Munk. 1861. II.k.) mint "kegyeletes ragadomány"-t, mely - a töredékül maradt Kámorral együtt - akkor fejledező szépprózai irodalmunkban ilyen félig kész állapotban is érdekes kísérlet. Toldy e kötet, végére Tudnivaló czím alatt a következőket írta a két elbeszélésről:
    "E két kötet, nagyobb részében, kiadatlanokat hoz. Ilyenek: A fekete lovag, Kámor. Emezt szerzője be nem fejezte ugyan, de szokatlan dolog jelesírók összegyűjtott munkái közé, kivált halálok után, töredékeket is venni fel, mert a részletek élvezetén túl az író jellemzésére, mint valamely antik torso a műismerőnek, kedves és tanulságos eszközt nyújtanak. Mindkét mű azonfelül első dolgozat; soha szerzőjök által simítva, de még csak átnézve sem voltak: valódi kegyeletes ragadomyányim: de domini funere rapta sui. Azért hiányzik rajtok azon formai bevégzettség, melyhez Bajza művein szokva vagyunk; de stúdiumra e brouillóni állapotjokban is alkalmasak; s mint újabb regényköltészetünk első - Kisfaludy-féle - stádiumához tartozó darabok ma már történetileg is érdekesek. Egy s más helyt a toll elsiklásait - szóegyeztetésben, mondat-alkotásban - s az emlékezet botlásait megigazítanom nemcsak elhúnyt felejthetetlen barátom szelleme iránti kegyeletem, de az olvasó tekintete is kívánta; ezeken túl érintetlen maradt minden, forma és dolog egyaránt."