75 éves a rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Hagyományosan minden ősszel megrendezik Rétságon a környék önkéntes és létesítményi tűzoltóinak versenyét. Ebben az évben külön ünnepi alkalom emelte a rendezvény fényét. A házigazda rétsági Önkéntes Tűzoltó Egyesület ebben az évben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Sőt, az egyesület elnöke - Szakál József már 55 éve ténykedik a szervezetnél, és 35 év óta tisztelik meg a tagok az elnöki tisztséggel.
     A rendezvény első részében a köszöntők elhanzása után átadásra kerültek azok a kupák, emléktárgyak, amelyeket az évforduló alkalmából az adományozók nyújtottak át az egyesület vezetőinek. Külön említésre érdemes, hogy a helyi vállalkozók nevében Murányi Ilona is átnyújtott egy kupát az ünnepelteknek.
     Az üdvözlő szavak után a szokásos versenyre került sor, amiben két kategóriában - létesítményi és önkéntes - adott számot felkészültségéről a részvevő több mint 10 tűzoltócsapat. Igen jó eredmények születtek. A jobbaknak 40 mp-et sem vett igénybe a szerelés, a víz eljottatása a pálya tóloldalán lévő célhoz, és a cél leküzdése. Az ünnepelt csapat ezennel ebben is jeleskedett, és kategóriájában megszerezte az elsőséget.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-