Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének
20/2011. számú JEGYZŐKÖNYV
Készült: 2011. augusztus 30-i képviselő-testületi ülésen.

2011.09.06.
- -
Jelen vannak:  Mezőfi Zoltán polgármester, dr. Szájbely Ernő képviselő, dr. Katona Ernő alpolgármester, Jávorka János képviselő, Girasek Károly képviselő, Majnik László képviselő, Hutter Jánosné aljegyző, Lichtenberger Edit jkv.vezető lakosság részéről 1 fő
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Tisztelettel köszöntöm a megjelent képviselőket, vendégeket. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitom. Jegyzőkönyv hitelesítőnek javasolom dr. Katona Ernő és Majnik László képviselő urakat. 
A javaslatot a képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazattal elfogadta.
-
Dr. Szájbely Ernő  PVB elnöke: A bizottság javasolja napirendre felvenni a Tájékoztatás kérése a Nm-i Közgyűléstől a Rétságra kihelyezett középiskola átvételével és működtetésével kapcsolatos kérdésekről című napirendet.
A képviselő-testület a napirendi javaslatot 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta, és az alábbiak szerint tárgyalt:
 
Napirend Előterjesztő
1./ Rétság Város Központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja című pályázattal kapcsolatos közbeszerzési eljárás >  Mezőfi Zoltán 
polgármester
2./ Ravatalozó és előtető munkálataihoz kivitelező kiválasztása > Mezőfi Zoltán 
polgármester
3./ Garázs bérleti szerződés > Vargáné F.Rita pü.csop.v.
4./ Tájékoztatás kérés a Nm-i Közgyűléstől a Rétságra kihelyezett középiskola átvételével és működtetésével kapcsolatos kérdésekről > Jávorka János 
képviselő
5./ Egyebek >  


1./ Rétság Város Központi településrészének funkcióbővítő 
település rehabilitációja című pályázattal kapcsolatos közbeszerzési eljárás
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Átadom a szót dr. Szájbely Ernő PVB elnöknek.
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Bizottságunk tárgyalta a napirendet. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 92/2011. (IV.21.) kt. határozata értelmében 2011. április 22-én aláírásra került a MÁRKUS és Társai Kft-vel a megbízási szerződés a „Rétság Város Központi településrészének funkcióbővítő település rehabilitációja” című pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési tanácsadói feladatok ellátására. A szerződés értelmében a kivitelező kiválasztásához szükséges ajánlattételi felhívás és ajánlati dokumentáció tervezete elkészült, ez a mostani tárgyalás témája.  A bizottsági ülésen két módosító javaslat hangzott el. A Felhívás IV.3.3. pontban 87.500 Ft helyett javaslat hangzott el 100.000 Ft szerepeltetésre, ugyanennél a pontnál 62.500 Ft helyett 75.000 Ft-ot javasol a bizottság. A másik javaslat a V., B. melléklet, „konkrét időpont” helyett, 10 hónapot tart elfogadhatónak a bizottság. V., 2-es, 4. pont esetében szintén a „konkrét időpont” helyett, 12 hónap beépítését javasolja a bizottság. A kiosztott határozati javaslatok közül a B változatot javasolja a bizottság elfogadásra, a fenti változtatásokkal. Határidőnél ajánlattételi felhívás hirdetményének feladására döntést követő 2 munkanapon belül. 
-
Mezőfi Zoltán polgármester: Bele kell venni a határozatba, hogy a képviselő-testület biztosítja a nyomtatványokra a többlet fedezetet.A javaslatot a képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta. 
Mezőfi Zoltán polgármester: Szavazásra teszem fel a módosításokkal, kiegészítésekkel a határozati javaslatot.
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen egyhangú szavazattal meghozta alábbi határozatát: 
234/2011. (VIII.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület az ajánlattételi felhívás és az ajánlati dokumentáció szövegeivel az alábbi változtatásokkal egyetért:
- IV. 3.3. pontjában: a dokumentáció ára: 100.000 Ft melyből a második rész 75.000 Ft.
- „B” melléklet 1/4 pontjánál a befejezés ideje: 10 hónap
- „B” melléklet 2/4 pontjánál a befejezés ideje: 12 hónap 
A képviselő-testület a dokumentációk előállításához szükséges költségekre fedezetet biztosít. 
Felkéri a közbeszerzési tanácsadót a – módosított – hirdetmény feladására.
Felelős : Közbeszerzési tanácsadó
Határidő: ajánlattételi felhívás hirdetményének feladására:   döntést követő 2 munkanapon belül

2./ Ravatalozó és előtető munkálataihoz kivitelező kiválasztása
Előterjesztő: Mezőfi Zoltán polgármester
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A Képviselő-testület 208/2011. (VIII.17.) Kt. határozata értelmében a Rétság, 05/7 hrsz-ú temetőben lévő ravatalozó fedett előtetővel történő bővítésére, valamint urnafal kialakítására 4 kivitelezőtől árajánlat kérése megtörtént. A megadott határidőig valamennyi felkért kivitelező az ajánlatát megtette, a zárt borítékok felbontása a Pénzügyi és Városüzemeltetési bizottság ülésén megtörtént. A 4 érvényes ajánlat közül a Bizottság a Sajgó Bau Kft. ajánlatát javasolja elfogadásra, az ajánlatában szereplő 6.199.997 Ft+Áfa vállalási díj ellenében. Javasoljuk, hogy kerüljön be a határozatba, hogy a képviselő-testület a nem tervezett 1.768.000 Ft többletköltség fedezetét tartalékból biztosítja. A költségvetés módosításakor az előirányzat változást át kell vezetni. Határidő a szerződés aláírására 2011. augusztus 31. Ezzel a határozati javaslattal a bizottság elfogadásra javasolja a napirendet.
Mezőfi Zoltán polgármester: szavazásra teszem fel a ravatalozó és előtető munkálataihoz kivitelező kiválasztással kapcsolatos bizottság által módosított határozati javaslatot.
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a módosított határozati javaslatot, és meghozta alábbi határozatát:
235/ 2011. (VIII.30.) sz. Kt. határozat:
A Képviselő-testület a Temető területén lévő ravatalozó fedett előtetővel történő bővítésének, valamint urnafal kialakításának kivitelezési munkáival megbízza Sajgó Bau Kft. (2645 Nagyoroszi, Felszabadulás u.7.) kivitelezőt, az ajánlatában szereplő 6.199.997 Ft + Áfa vállalási díj ellenében.
Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására. 
A Képviselő-testület a nem tervezett 1.768.000 Ft többletköltség fedezetét tartalékból biztosítja. A költségvetés módosításakor az előirányzat változást át kell vezetni.
Határidő: szerződés aláírására 2011. augusztus 31.
Felelős : Mezőfi Zoltán polgármester

3./ Garázs bérleti szerződés jóváhagyása
Előterjesztő: Vargáné Fodor Rita pü.csop.vez.
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésén döntött arról, hogy a József A. u. 13. szám alatt megüresedett, korábban az ügyeleti gépjármű tárolására használt garázst pályázat útján kívánja hasznosítani. A pályázat kiírásra került, a jelentkezési határidő 2011. augusztus 25. 12 óra volt. A pályázati felhívásra egy jelentkező volt, a Rét Sors Bona Egészségügyi Bt. Mivel egy jelentkező van, így licittárgyalás nem indokolt. Két módosítás szükséges, az egyik a garázs címe a bérleti szerződésben, a 9-es pontban pedig:” …köteles arra az időre, amíg az épületet jogcím nélkül használja, a képviselő-testület által megállapított bérleti díjtétel tízszeresének megfelelő díjat fizetni.”
Kerüljön be a határozatba, hogy 2011. szeptember 01. napjától adja bérbe a képviselő-testület a garázst.
Mezőfi Zoltán polgármester: szavazásra teszem fel a kiegészítésekkel a garázs bérbeadással kapcsolatos határozati javaslatot.
A Képviselő-testület 6 igen egyhangú szavazattal meghozta alábbi határozatát:
236/2011. (VIII.30.) sz. Kt. határozata:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a József A. u.13. szám alatt lévő 14 m2 garázs havi 8.000 Ft bérleti díjért 2011. szeptember 01. napjával bérbeadásra kerüljön a Rét Sors Bona Egészségügyi Betéti Társaságnak. Az előterjesztés mellékletét képező bérleti szerződést a módosításokkal a Képviselő-testület jóváhagyja.
Utasítja Mezőfi Zoltán polgármestert a bérleti szerződés aláírására.
Határidő: szöveg szerint
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester

4./ Tájékoztatás kérés a Nm-i Közgyűléstől a 
Rétságra kihelyezett középiskola átvételével és működtetésével 
kapcsolatos kérdésekről
Előterjesztő: Jávorka János képviselő
-
Dr. Szájbely Ernő PVB elnöke: Röviden arról van szó, hogy június elsejével a Mikszáth Kálmán középiskola fenntartója változott. Balassagyarmat város átadta a Megyei Közgyűlésnek ezt az iskolát, így a Rétságra kihelyezett tagozat fenntartója is változott. A korábbi szerződésünk Balassagyarmat várossal köttetett, a javaslat szerint kezdeményezni kellene az új fenntartóval egy működtetést illető szerződés megkötését. A határozat így szólna: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyeztetést kezdeményez a Nógrád Megyei Közgyűléssel a Mikszáth Kálmán Középiskola Rétságra kihelyezett tagozatának további működtetését illetően. Kezdeményezi továbbá a szerződés megkötését a Nm-i Közgyűléssel, mint új fenntartóval. Határidő: 2011. szeptember 05. az egyeztetést illetően. Felelős Mezőfi Zoltán polgármester.
A Pénzügyi bizottság határozati javaslatát 6 igen egyöntetű szavazattal elfogadta a képviselő-testület, és meghozta alábbi határozatát:
237/2011. (VIII.30.) sz. Kt. határozat:
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyeztetést kezdeményez a Nógrád Megyei Közgyűléssel a Mikszáth Kálmán Középiskola Rétságra kihelyezett tagozatának további működtetését illetően. 
Kezdeményezi továbbá a szerződés megkötését a Nm-i Közgyűléssel, mint új fenntartóval. 
Határidő: 2011. szeptember 05. az egyeztetést illetően.
Felelős: Mezőfi Zoltán polgármester.

Mezőfi Zoltán polgármester: szeptember 17-e megyenap lesz, besűrűsödtek a feladatok, kérném, hogy a Munkatervben közzétett 23-a helyett 30-án legyen a testületi ülés. 
A javaslatot 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal a képviselő-testület elfogadta. 

5./ Egyebek
-
Dr. Szájbely Ernő  PVB elnök: Két felvetés merült fel a bizottsági ülésen. Kérnénk, hogy a temetőben a ravatalozó és előtető építéssel kapcsolatos három nem nyert pályázót értesítsük döntésünkről. A másik kérés aljegyző asszonyhoz, és a pénzügyi csoportvezetőhöz, hogy azok a számlák, amik a Jászteleki út karbantartásáról, illetve a temető lépcsőjének építéséről megérkeztek az önkormányzathoz, megfelelő aláírásokkal ellátva kerüljenek rendezésre, határidőre történjen meg a kifizetés. 

Több tárgy nem volt, a polgármester megköszönte a részvételt, az ülést bezárta. 

Kmft.

Mezőfi Zoltán 
polgármester sk.
-
Hutter Jánosné
jegyző sk.
-
Dr. Katona Ernő
jegyzőkönyvi hitelesítő
Majnik László
jegyzőkönyvi hitelesítő
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-