Gyalázatos természetkárosítás városszerte
-
A rétsági lakosokat megosztja az az átgondolatalan természetkárosítás, ami a sorozatos fakivágásokkal köztereinken folyik. Egyesek minden élő növényt kipusztítanának épületeik körül, sőt a városból is. Mások a törvény erejénél fogva saját meggyőződésükből is védenék az élő természetet. Aztán "veszélyes fák" címszóval a teljesen egészséges, semmire sem veszélyes több évtizede az ottlakók által ültetett gondozott fákat egyszer csak a tényleges érintettek tudta és beleegyezése nélkül lekaszabolják. Persze a rönkök a földben maradnak, valós balesetveszélyt teremtve, és a kötelező pótlásokról is elfeledkeznek. Egy felháborodott olvasónk írt cikket a hétvégén (pihenőidőben nagy zajjal járó) fakivágásokról. Sajnos, nem csak az általa írt és fényképezett helyen történt ez hasonló módon. Alább adjuk közre az írást, akár vitaindítónak - vagy inkább vitafolytatónak - is szánva.
 GiK 

In memory a Rétság, Nyárfa utcai 6. előtti hat egészséges ÉLŐ FENYŐFA emlékére!!!

Az alábbi levelet 2008. július 08.-án 12.15.órakor jegyeztem be a Fórum Közterek - élő környezetünk, fakivágás 120-as beírásnál! Akkor sem és most sem figyelt oda senki arra a „fájdalmas segélykérésre” a FENYŐFÁK érdekében, ami ebben benne volt. 
 

BoJó - 2008. júl. 08. 12:15 | Válasz | #120
Úgy gondoltam ide is beírom, mert a hivatalos honlapon válaszra sem méltatnak már hónapok óta! Itt legalább álnévvel kötekedhetnek a beírásommal! 
Tisztelt "képviselők", akiket a LAKOSSÁG képviseletére választottak meg! 
Sajnos vagy nem sajnos, de odáig juttatták településünk polgárainak gondolkodását, hogy Önöknek már senki nem hisz, csak az a "törpe" kisebbség, akik az utcán nagy szájjal kiabálva sikeresen tönkretették városunkat! 
Hetente egyszer, mikor itthon vagyok a hétvégén, megnézem a "hivatalos" honlapot, ahol szomorúan tapasztalom, hogy a beírt hozzászólásokra nincs senki (vagy túl sok a "senki" és azért nem tudják, hogy melyikük válaszoljon!) aki válaszolna! 
A mai beírásom témája a FENYŐFÁK további élete a Nyárfa út 6. szám előtt! Megdöbbenve hallom, hogy engedélyt adtak?! a fák kivágására! Mivel itt lakom és én ellenzek minden olyan dolgot, ami a fák és az élet elleni "támadásra" irányul kérem az illetékeseket, hogy itt válaszoljanak a kérdéseimre: 
    1./ Kit és mit bántanak a fenyőfák? 
    2./ Milyen károkat okoznak? 
    3./ Tudnak-e arról, hogy 2005-ben is volt egy "kísérlet" ugyanebben a témában, de akkor elutasították a 14/2005-ös Határozatban! 
Természetesen féltem azokat a fákat, akik senkit nem bántanak (ezzel nem vagyok egyedül!), de több esetben megvédték az itt élők lakásait a viharoktól, jégtől, esőtől. 
Kellemes hallgatni a tavasztól ideköltöző énekes madarak, gerlék reggeli "ébresztését" az egész napos "éneküket"! 
Magam részéről csak azért "félek" egy kicsit a fák érdekében, ugyanis a "polgármesternek" voltak az utóbbi egy évben olyan btk-ba ütköző dolgai a fa kivágásokkal kapcsolatban, amire a mai napig nincs magyarázat, pedig a testület előtt többször volt az ügy! 
Elvárom Önöktől a kérdéseimre a válaszukat!!! 
Tisztelettel: Both József

Úgy látom Rétságon ez volt most a „pénztelenség” idejében a legkardinálisabb kérdés!
A Bánk Községi Önkormányzat a 14/2005 ügyiratszámú levelében a következőket fogalmazta meg:
 

„A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal 11.672/2004. számú kijelölő határozata alapján eljárva a Rétság, Nyárfa u. 5. és 8. számú épületek előtti közterületen álló kivágni szándékolt FENYŐFÁK kivágását 

NEM ENGEDÉLYEZEM. 

Javaslom és engedélyezem a lakások ablakaihoz benyúló fent megjelölt fenyőfák zavart okozó (pl.ablakhoz benyúló) ágainak levágását, lerövidítését, melynek elvégzése Rétság Város Önkormányzatának feladata.

INDOKOLÁS

Rétság Város Önkormányzata a Nyárfa u 5. és 8. számú társasház lakóinak kezdeményezésére kérte a Nyárfa út 6. előtti közterületen álló FENYŐFÁK kivágásának engedélyezését, hivatkozva arra, hogy a fák társasházhoz való közelsége zavarja a lakók életét, a fák gyökérzete nyomja az emésztőt és a ház falát.
Az ügyben 2005. január 25.-én helyszíni szemlét tartottunk. A szemle során megállapítottuk, hogy a közterületen álló FENYŐFÁK egészségesek a fák kivágása nem szükségszerű. 
A tárgybani terület szennyvízhálózattal ellátott, a gyökérzet az emésztőt nem károsítja. A fák védelme érdekében a kivágást nem engedélyezem. A kivágására irányuló kérelemben megjelölt zavaró körülmények az épülethez, illetve a lakások ablakaihoz benyúló ágak levágását követően megszüntethető.
Tekintettel arra, hogy a tárgybani fenyőfák közterületen állnak, a rendelkező részben leírt munka elvégzése Rétság Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozik.
A határozat a fák védelméről szóló 21/1970. (VI.21.) Korm. Rendelet 4.2) bekezdés b9 pontján alapul.
Bánk, 2005. január 26. 

Torma Andrea Jegyző„

A fenti határozat óta eltelt négy év és közben a FENYŐFÁK ágait a határozat szerint felnyírták, úgy ahogy a lakók kérték. Közben ideköltözött a FENYŐFÁKTÓL egy lépcsőházra egy „jó szándékú” asszony, akinek sem az ablakát, sem a lépcsőházukat nem takarták a FENYŐK! Nagyon örültek az itt élők, hogy folyamatosan „rendet” tett - A bajok akkor kezdődtek, amikor kezdett mindenkibe „belekötni”, mert nem látta azt, hogy rajta kívül más is akkor serénykedett volna, amikor Ő - 
     Szeretném azt hozzáfűzni, hogy a lakótelepnek ez a része mindig tiszta volt, akkor is, amikor „főszereplőnk” még nem itt lakott, ugyanakkor az itt lakók csak egy része nyugdíjas, vannak közöttünk aktív dolgozók is, akiknek nem az az elsődleges, hogy szabadidejében a ház körül söprögessen. Az egyik képviselőnk Dr.Tóth Mária ezen a részen szokott közlekedni, így a „kedves lakónk” meg is találta Őt. Többször beszéltek egymással, majd a képviselő úgy gondolta, hogy egyebek között beviszi a testületi ülésre, ennek az egy lakónak a „problémáit”, amit úgy adott elő, hogy a mögötte nem nézte meg, hogy volt erre már határozat. 
     Megjegyzésként: figyelve a testületi üléseket általában ugyanezt lehet tapasztalni és azt is, hogy nincsenek a határozatok végre hajtva. Közben egy másik lépcsőházban lakót „főhősünk” rábeszélt arra, hogy gyűjtsenek aláírást a fák kivágásához, olyan embert, aki tanárnő és tudnia kellett volna Neki, hogy mit jelent az életünkben a növényzet és akit szintén nem érintettek a FENYŐFÁK ottléte! „Utána pedig jön az a szöveg, hogy a jegyző a hibás, majd a lakók ültetnek helyettük mást (mondja a telefonba a polgármester!); nekem mint képviselőnek csak egy szavazatom van a testületben és hiába is szólok bármilyen ügyben (mondja több képviselő)!”  Ezt azért jegyzem csak meg, mivel szombaton (2009.10.17.) még felhívtam több képviselőt és a polgármestert is, sőt akire hivatkoztak a „favágók” Miklián Attilát is. Nagyon érdekes és tanulságos, hogy az itt „dolgozó” emberek nem tudtak felmutatni semmilyen papírt sem a fák kivágásáról és Ők mondták Miklián Attila nevét, akit ezek után hívtam fel. Bár csak ne tettem volna, mert az a kioktatás, ami Tőle jött a telefonba, úgy gondolom itt is mint lakónak ki kell kérnem! 
     Ugyanis csak tudatni szeretném Önnel, hogy a település bevételéből kapja a fizetését és amikor itt ilyen balesetveszélyes munkálatok folynak, akkor (lehet, hogy rosszul tudom) a megrendelő részéről jó lett volna az itt lakók részére (akár nekem is!) egy papírt felmutatni, hogy ez végrehajtható és az itt lakók vagy itt közlekedők a kivágás alatt a területet kikerülték volna. Arról nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha a „favágók” közül valaki balesetet szenved. (Ebben a kérdésben azért szeretném megtudni Fodor László képviselő véleményét!) Semmilyen óvó, védő intézkedés nem volt tapasztalható – a fényképeken is látszik – senki részéről!
     Úgy érzem méltánytalan dolog, hogy azért „öltek” meg hat élő, egészséges fenyőfát, mert hát szegénykék hullatták a tűlevelüket, tobozaikat, és ezzel bosszúságot okoztak, többet kellet sepregetni, uram bocsá, néhány tűlevél ráragadt a cipőjére, amit bevitt a lakásába... Az a véleményem, akit zavar ez, az költözzön családi házba, és ott rendezgesse a saját portáját, mert ahhoz valóban van joga. Ez itt egy közösség volt még a 70-es évek közepén, és igen is meg kellene próbálni alkalmazkodni másokhoz, nem agresszivitással kikényszeríteni, saját akaratát. Sajnos az a tendencia, hogy mindenki elvonul, éli a maga saját kis életét, ahogy tudja, de a közösségi szellemet erőszakkal kikényszeríteni nem lehet! 
     Én aki 35 éve itt élek nem írtam alá a kérelmet, mivel meg sem kerestek ezzel a szándékukkal. Eleve tudták, hogy az Ő lépcsőházuknak semmi köze a Nyárfa u. 6-hoz, ahol a hat FENYŐFA volt!  Mégis többet számított azoknak  a kérése, akik  csupán néhány éve laknak a lakótelepen, ráadásul a 24 lakásból olyanok is véleményt nyilvánítottak, akik már kiirtották a házuk előtt a fákat. Kérdezem ilyenkor a testületi tagok, polgármester vagy a hivatalban dolgozók felelősségét. Rétságon most már évek óta az a tendencia, hogy mindent lehet csinálni! Főleg hazudni és megtéveszteni az itt élőket! Ugye polgármester úr!? 
     Senkinek nincs joga egy közterületen lévő egészséges fa kivágására, különösen ilyen blőd indok alapján. Sajnálatos, hogy ez önkormányzati engedéllyel, és önkormányzati költségen történt. De hol van erről a határozat a testület részéről és honnan vették a pénzt, amikor folyamatosan azt hallani a testületi üléseken, hogy nincs pénz! Az egyszerű állampolgár azt gondolná, hogy ha valaki, valakik beadnak egy kérelmet, azért van az önkormányzati testület, hogy annak jogosságát mélyrehatóan elemzi, megvizsgálja, mint ahogy ezt tette 2005-ben a bánki önkormányzat, de sajnos elég kicsinyes népszerűségre hajtó intézkedés, ami most itt történt. Mert hogy jogos alapja nem volt, azt bizonyosra vélem. Elég furcsa dolog, hogy ez volt az egyik kiemelt feladat, amit teljesítettek. Érdekes módon a mellettünk lévő tömböknél senkit nem zavarnak a szintén hasonló közelségben lévő fák. 
    Senkit nem zavar a testületben az sem, hogy Rétságnak nincs zöldterületi, de semmilyen terve arról, hogy a településünkön hol, milyen növényzet legyen elültetve, kivágva, pótolva. Inkább úgy fogalmazom, hogy ez sincs!
     Ezeket a tényeket sajnos nagyon szomorú szívvel írtam, hiszen olyan vallásos emberek is vannak a képviselőink között, akikről azt tételezzük fel, hogy bennük több van mint akár bennem, aki csak szerette volna, ha a FENYŐFÁK még élnének!
     Gratulálok Önöknek, mint testületi tagoknak ehhez a döntésükhöz (amennyiben volt) is.

Both József  Egy a háromezerből 
Ui. Megjegyzésem még az, hogy mi lesz a földben hagyott rönkökkel és az értékes faanyaggal? 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-