Baleset és más útakadályok
-
Szerdán kora délelőtt - de még délután is - a Rétságon közlekedöknek ugyancsak óvatosságra és türelemre volt szüksége. Persze nem csak akkor hanem egyes forgalmas helyeken már több mint egy hete. Az okok között szerepel baleset, főútfelújítás és mellékút javít(gat)ás. Nézzük sorban az eseményeket.
      Szerdán a reggeli órákban egy lengyel rendszámú Volswagen személygépkocsi gurult lefelé a pusztaszántói dombról a város központja felé. Úgy a rendőrség magasságában nagyot súhajtot: Ha már ezen a városn túljutok, akkor semmi baj nem érhet Krakkóig. Hát még nem jutott túl! Korai volt az optimizmus. A posta előtt fékezett, nem így a mögötte haladó kisteherautó, amely jó belepakolt a személyautó csomagratójába. Személyi sérülés nem történt, de azért az eset majd másfél órás fennakadást jelentett a nehezen kerülhető járdasziget közelében. Mivel külföldi autó, elemi érdeke, hogy a káreseményről rendőrségi jegyzőkönyve legyen a biztosítás intézéséhez. Így hát hívni kellett a rendőrséget. Nem tagadhatom, a helyszínen azt mondták, nem értek oda pár perc alatt... Amikor megérkeztek, rögzítették a helyszínt, fotóra, papírra kerültek az események, majd a kocsik elhagyhatták a helyszínt. Nem gondolom, hogy a hátul haladó kisteherautó vétkességét vizsgálták volna, mert feltehetően biztosítási ügyról van szó. Bár ki tudja? A riport alkalmával még folyt a viszgálat, a közlekedési szakemberek nem nyiltakoztak. Ki a hibás, ki a hibás? Nem egyértelmű? Az úton úgy kell közlekedni, hogy bármi történjék is meg lehessen biztonságosan állni. A népnyelv szerint is mindig a hátul haladó jármű a felelős, bármilyen hirtelen fékezéskor. No mi nem döntünk a rendőrség helyett, de a tanulságokat érdemes levonni. Egy kiváló ABS-es fékkel közlekedő kocsi mögött egy - mondhatni múzeumi állapotú - autóval bizony erősen ajánlott tisztes távolságot tartani. De például jó autókkal, jó fékekkel autópályán is, hiszen gyakorta hallani ráfutásos balesetekről, vagy más baleset miatti lassú forgalomban mindig van aki "még rátesz egy lapáttal".

Mitől romlik a 2-es út?
     Úgy tíz óra magasságában már lehetett (volna) tovább autózni át a városon. Lehetett volna, ha más akadállyal nem kell számolni. De kellett. A 2-es számú fő közlekedési útvonal javítását végezték. Gondolom garanciában, mert az európai támogatással felújított úthoz - annak idején azt állították - 10 évig nem kell nyúlni, de öt évig garancia is van rá. No a 10 évre már rácáfolt az út. Országos rossz példaként is mutogatták, mennyi hiba van rajta. Oka valószínűleg az útalap megsüllyedése, amit ugyan nem csináltak újra, csak a felső borítást. Aztán süllyed, a felületen meg jön a kátyú.  Most is emmiatt voltak bóják, terelések. Rendben van javítsák ki, legyen hibátlan. A forgalmat a kritikus helyeken egyébként jól látható terelőkocsi és útjelzők is irányították, de tény, hogy pillanatok alatt felszaporodott a sor.
      Aztán nem tudni miért, a kivágott és felszedett uton - ameddig megérkezett az aszfalt, több mélyedés bólyákkal lett kijelölve. De nem mindegyik! Igaz ezen a helyen 40 km a megengedett sebesség, de a jelöletlenül maradt kátyúban ugyancsak huppantak az autók.
      Remélhetőleg ez a garanciális javítás ismét kibir egy évet, vagy legalábbis tavasztig. Ez az útfenntartó dolga a városnak sem lehetősége, sem feladata sem intézkedése nincs benne. Pontosabban lenne, de annak nyomát nem látjuk sehol. Úgy tapasztaltuk az útellenőrök igyekeztek megkeresni minden úthibát, amit láttak. Hát igen, amit láttak! És amit nem az maradhat úgy ahogyan már több mint 2 éve van?

Mi lesz a buszmegállóval?
      Korábbi cikkünkben is kifogásoltuk, hogy a 2-es út részét képező járdaszakasz a könyvesbolt előtt szakszerűtlen kivitelezés miatt uszodává változik. A buszról leszállók vagy megtanulnak úszni, vagy a mosodákat gazdagíthatják, de száraz lábbal nem lehet megúszni egy-egy kisebb esős napon sem.
      Ezt nem látták? Nem tudják, hogy ez is a garanciális kötelezettség része?
      Látni nem látták, mert a szemle alkalmával nem esett az eső. Mondani meg biztosan nem mondta senki. Mert úgy gondolom, hogy a városvezetőknek erre a tényre igenis figyelnie kellene, és az - imétlem garanciális kötelezettség körébe tartozó munkát - elvégeztetni a kivitelező embereivel. Különösen, hogy azt ingyen meg kell csinálniuk.
      Ehhez nem is kellene más, mint a nem egyszer jelzett lakossági panaszok alapján levelet írni az illetékeseknek, és figyelemmel kisérni, hogy elvégzik-e a javítást. Vagy ha ezt eddig nem tették meg, akkor legalább jelezni midőn tudtukra jut, hogy a főúton javítást végeznek. Lesz ott ember, gép, szerszám, aszfalt, meg minden. De ha senki nem jelez, akkor nem is lesz ez a hiba soha kijavítva. Vagy a garancia elvesztése után csinálhatja a város saját pénzén!
      Csupán kis figyelem lenne a helybenlakók felé. Na persze a hivatali "urak" nem járnak busszal, nem bosszanja őket a nem kért vizes áldás. Attól még lehetne és kellene intézkedni. Talán még most sem késő, hiszen a munkálatok még a közelünkben folynak.

Zrínyi utca - József Attila utca
      Már másfél hete láttunk más felbontásokat is. Elsőként a Zrínyi utcában ásták fel az utat. Jó mélyre. Megkérdeztem, mi tröténik ott? Korrekt választ kaptam. A Penta Kft. munkatársai dolgoztak ott. Ők építették a csatornát. Itt egy aknafedél közelében megsüllyedt az út. Emmiatt kellett kiásni, javítani. Úgy véltük, a munkálatok másnapra már befejeződnek, és lehet az úton közlekedni. Hát nem így történt. 
      Az emberek elmentek, a korlát napokig maradt. Ez rendben is van, hiszen még maradt vagy 6-7 cm mélységű rész a - feltehetően - betonnal javított útszakaszon, amelybe majd egyszer a beton kötése után aszfalt kerülehet. Lehetett kerülgetni, centizni, mert bizony a a 2-esről lefordulva két autó már nem fért el normálisan, a harmadiknak kilógott a fara, majdnem beléjük mentek, többször láttam. És nem is haladhattak, ha "lentről" is jött autó, vagy kamion.
     No aztán egy-két napja azt látom, hogy eltűnt a korlát! Hurrá! kiáltottam volna, ha éppen egy autós nyitott ablakán valami egészen mást kiabált kifelé, amikor beleszaladt a kátyúba. Hát bizony 40-50 km-es sebességgel egy 7-8 cm mély éles peremű út ugyancsak odavág a kocsinak. (pléne ha kicsit örehgecske a verda) Ezért váltott hát az autós a felmenőkkel való orális nemi érintkezésre felszólító közkeletű versike elszavalásába. Miért nincs legalább egy bólya odahelyezve, amitől már át lehetne menni a mélyedésen, de felhívná a figyelmet. Este is mert ott a közvilágítás most éppen eléggé hiányos.
     Mikor kerül ebbe is aszfalt az rejtély. Eleinte azt gondoltam, hogy kooperálnak az EGUT-asokkal, akik a 2-es útra hoznak aszfaltot. Ez nem látszik. Akkor hát mikor lesz itt (is) helyreállítva a mélyedés?
     Hasonlóan felszedték a csatorna feletti részt a József Attila utcában. Ha annak idején rosszul készült el, megsüllyedt nagyon helyes, ha kijavítják. Csakhogy! Itt is eleinte korláttal volt elválasztva a kiásott rész, méghozzá olyan szűkre hagyva az utat, hogy (akár szemből, akár lentről) csak a gyalogjárdára hajtva lehetett egy kisebb autóval is elmenni. Most viszont leszedték a korlátot, hepe meg hupa itt is. Aszfalt még nincs benne.
     Ha nem is sok helyen, van a városban még egy-két hasonló útjavítás.
     Érdemes hát óvatosan közlekedni és kivárni, hogy az aszfaltozás befejezése után még zavartalanabbul lehessen közlekedni

   GiK 







Korábbi képünk a Buszmegálló pocsolyával című cikkhez
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-