Ádventre készülődve
-
Karácsony előtt 4 héttel az adventi koszorúkon meg kell gyújtani az első gyertáját. Az ünnepi készülődésnek eme szép szokása szerint bizony már a mostani hétvégén imbolygó meleget adó, fényt árasztó lángjával égnie kell a koszorún. Egyre többen vásárolják ezeket a díszeket, vannak viszont akik szivesebben készítik saját kezűleg a koszorúkat, a fára, vagy a fa alá kerülő díszeket. Aki pedig ezt közösségben, szakértő segítségével szereti megtenni, azok részére a művelődési központ már évek óta teremt alkalmat a közös munkálkodásra.
     Igen szépszámban jöttek érdeklődők, de sokan voltak akik nem csak nézelődtek, hanem konktét tervvel jöttek, vagy csak nézelődés közben kedvet kaptak elkészíteni egy ajándéknak is kiváló díszt, apró figyelmességet. A foglalkozást Fábiánné Székely Angéla vezette, és ő biztosította a kellékeket is. A programon való részvétel díjtalan volt, csupán az elhasznált anyagokat kellett kifizetni. Ebből pedig volt bőséggel, sőt aki nem annyira jeleskedett a barkácsolásban, azon túl, hogy többektől kaphatott segítséget, félkész, vagy akár kész darabokból is választhatott. Éltek is ezzel sokan, a koszorút nem ők készítették, de szalagokkal, maguk által választott gyertyákkal tették egyedivé.
     A néhány kép az eseményen készült. Talán azok is kedvet kapnak a barkácsoláshoz, akik nem voltak jelen, hiszen láthatóan csodálatos darabok hozhatók létre kevés anyaggal, ötlettel, szorgalommal. Ezekkel szépített karácsonyi ünnep minden bizonnyal mással nem pótolható élményt jelent.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-