Adventi koszorúk készültek

Bár még bőven van idő a karácsonyi készülődés, várakozás, lelki töltődés kezdetéig, hiszen az advent 10 nap múlva, november 26-án veszi kezdetét. 
     Ezen a napok kell meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún,  ami egyben dísztárgy, egyben kultikus jelképet megtestesítő alkalmatosság. Már akinek van ilyen koszorúja. Egyesek megvásárolják üzletekben, de aki igazán egyedit és ízlésének megfelelőt akar saját maga készíti el. Sok-sok dolog szükségeltetik egy ilyen munkához, és hát - valljuk be - a szűkebb lakások konyhaasztala sem alkalmas efféle ténykedéshez. A városi művelődési központ az alkotni vágyók segítségére sietett, mint tette ezt már hosszú évek óta. Egyesítette az alkotó tevékenységet a praktikummal, a kézművességet a közös alkotás örömével. Önköltségi áron biztosítottak alapanyagokat, és elegendő helyet. A résztvevőknek "csak" el kellett készíteni a koszorúkat és egyéni elképzelés szerint feldíszíteni azt. Persze szakmai segítséget, és eszközöket is kaptak bőségesen. Készültek is szebbnél szebb alkotások. A résztvevők a legkisebbektől a nagyobbakig és a felnőttekig szinte minden korosztályból bőséggel jelentkeztek.
     Fotoriportunk a jó hangulatú foglalkozásról tudósítja olvasóinkat.

GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-