Kreatív Hobby Műhely

Idén ősszel több csoporttal is bővült a Városi Művelődési Központ és könyvtár kínálata. Ezek közül a Kreatív Hobby Műhely első foglalkozásán járt a tudósító.
   A tevékenység, és a résztvevők sem ismeretelenek. Csak a műfajválaszték bővült. Hiszen a műhelyt vezető Miklián Enikő már korábban is bemutatkozott, mint a kézművesek egyik vezetője. A tevékenység sem új, hiszen a kreatívitás, a kézműves alkotómunka eddig is bőséggel jelen volt az intézmény falai között. Elég csak a Tűzzománc körre, a Gobelin körre, vagy a Kis kézművesek csoportjára gondolni. Nem is beszélve a számtalan egyedi alkalomról, ahol ugyancsak kipróbálhatták ügyességüket az érdeklődők. Legutóbb például az adventi koszorúk készítésére meghirdetett program volt ilyen. A résztvevők is ismerősek, hiszen többen közülük más csoportok munkájában is bekapcsolódnak.
    A szervezők mégis úgy gondolták, ha igény van arra, hogy az egyedi alkalmak helyett legyen egy csoport, amely havonta egyszer-kétszer összejön, és kreatív elképzeléseikhez feltételeket és némi anyagot is kapva hasznosan tölthetik szabadidejüket; szóval ha erre igény van, legyen egy önálló csoport. A műhely tevékenysége nyitott, a programokba menet közben is be lehet kapcsolódni.
    Első alkalommal az üvegfestéshez szükséges kellékek sorakoztak az asztalon. Karácsonyi üvegdíszek készültek. Néhány képünk a foglalkozás kezdetén készült.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-