Mindszenty és Pallavicini mártírok tiszteletére
-
Rétság történelmi sorsa, hogy a forradalom október 23-i országos emléknapján túl a város mártírjaira külön emlékezzék október végén. Bár az ünnepségsorozatot közel évtizede kezdeményező, és a rendezésben eddig aktív részt vállaló Dr. Lipthay Erzsébet - a Szilágyi Ertzsébet Nőegylet tiszteletbeli elnöke - egy éve tartott esemény után kérte, hogy a továbbiakban tevékeny közreműködése nélkül folytatódjék az ünneplés, továbbra is Felsőpetény és Rétság összefogásával valósult meg több helyszínen az emlékezés.
     Az előkészítésben ezennel a települések vezetői mellett a Városi Művelődési Központ és Könyvtár vett részt. Koordinálásukkal, szervező munkájukkal az idén is a hagyományokat méltón követő rendezésnek lehettünk tanúi.
     A több éve kialakult hagyomány szerint elsőként Felsőpetényben a Munkás Szent József tempolomban került sor ünnepi szentmisére, majd innen körmenetben az Almásy-kastélyhoz vonultak a szertartás résztvevői, ahol más emlékezők is csatlakoztak hozzájuk. A méltóságteljes ünnepség alkalmával az épület falán lévő emléktáblát ebben az évben is sok szervezet nevében koszorúzták. Azé az épületét, ahol Mindszenty bíboros töltötte fogságának idejét, mindaddig, amíg a rétsági páncélos alakultat ki nem szabadította, és Pálinkás Antal vezetésével Budapestre nem szállította.
     Ennek szellemében folytatódott az ünnepség délután Rétságon, a volt laktanya területén kialakított emlékparknál, ahol kopjafa emlékezik Pálinkás (Pallavicini) Antal őrgrófra, és emlékmű tiszteleg Mindszenty József bíboros emléke előtt.
     Az összegyűlt ünneplő közönség, emlékezők, és koszorúzók gyűrűjében elsőként rétsági fiatalok mutattak be irodalmi összeállítást, majd Mezőfi Zoltán polgármester köszöntőjét követően ismét több szervezet nevében helyeztek el koszúrúkat és virágokat az emlékműnél és a kopjafánál.
     Tudósítónk fotói az emlékprogram rétsági eseményéről tájékoztatnak.
GiK - Fotó: tudósítónktól  
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-