Civilek a művelődési központért
-
A művelődési központ állandóan a képviselő-testület támadásainak kereszttüzében dolgozik. Korábbi cikkünkben már írtunk a jelenségről, és elemzést is adtunk mellé, hátha valaki igényt tart rá, hogy az abban foglaltakat mérlegeli. Nos a november 29-i testületi ülésen, ahol a a költségvetési koncepcióról kellett volna dönteni, sokmindenről volt szó, csak éppen költségvetési koncepcióról nem. De a művelődési ház megnyomorításáról igen. A bejelentést és a szándékot valóságos közfelháborodás követte. Nem csoda, hogy 2 képviselő - Jávorka János és Majnik László úgy gondolta érdemes a város intézményeit és civil szervezeteit tájékoztatni mi is várható, ha a megszorítások miatt az intézményi munka, az eddig állampolgári jogon díjmentesen adott szolgáltatások ellehetetlenülnek.
     A művelődési központban rendezett fórumra szépszámmal érkeztek érdeklődők és érdekeltek. A szervezők meghívták a város első emberét, hogy hallgassa meg a jelenlévők kérdéseit, véleményét, és adjon válaszokat a felvetettekre. Sajnálatosan kellett tudomásul venni, hogy a város vezetőjét nem érdekli a helyi emberek, szervezetek, intézmények vezetőinek felvetése, aggodalma a helyi kulturális élet ügyei iránt. Mert ugyan a program megnyitásán megjelent, de kisvártatva egyszerűen köszönés, valamiféle magyarázat nélkül lelépett. (Ezt hagy ne minősítsem.) 
     Történt hogy Jávorka János ismertette, mi célból is küldtek meghívót sok érintettenek. Majd megkérte Végh Józsefet, az intézmény igazgatóját, hogy a bizottsági ülésen elhangzottak szellemében vázolja fel, mit tud tenni az intézmény. Végh József elmondta, hogy az a követelmény, mely szerint az intézmény a jelenlegi színvonalon, de kevesebb támogatással, és sokkal magasabb bevételi előírányzattal működjön teljesíthetetlen. Ha erre kényszerítenék kénytelen lenne az intézmény használóit - tehát a civil szervezeteket, intézményeket, egyházakat, baráti csoportokat, sőt talán a polgármesteri hivatalt is - az épület igénybevételéért költségtérítés fizetésére kötelezni. Ez pedig kivitelezhetetlennek látszik, mert e szervezetek eddig sem fizettek, és ezután sem fognak.

Érdekli egyáltalán a városvezetést a művelődési ház ügye?
      No Mezőfi Zoltán azzal indított, hogy hogyan mer az igazgató ilyeneket állítani, és miért is hívták össze ezt az ülést. Állítása szerint szó sem volt költségvetési megszorításokról. No ez a kiszólás már csak azért is sértő, mert az összejövetelt nem Végh József hívta össze. Két képviselő, aki meggyőződött róla, hogy nem légbőlkapott dolog az intézménnyel kapcsolatos bekeményítési szándék. Azután még egy-két általánosságot mondott polgármesterünk, majd mielőtt a helybenlővők bármit kérdeztek, vagy megszóllalhattak volna, egyszerűen lelépett. Kiment köszönés nélkül, mintha csak telefonhoz hívnák, és "elfelejtett" visszajönni. Pedig a majd három órás, igazán érdekfeszítő, olykor indulatoktól sem mentes fórumon sok és sokféle érv hangzott el pro és kontra. Ő fél órát sem várt ki, lelépett. Az ember még azt is megértené, ha egy városvezetőnek halaszthatatlan intéznivalója akad közügyekben. Bár előzetes felkérésekor ezt nem jelezte. Ha valóban halaszthatatlan az ügy, nagyon egyszerű módja van annak, hogy ne kövessen el udvariatlanságot. Elmondja, hogy ekkor vagy akkor el kell mennie, elnézést kér, és elköszön. Nem ezt tette. De arról beszélni állandóan, hogy "tessék kérdezzenek, mindenre válaszolunk, a párbeszéd hívei vagyunk, stb, stb", nagyon tudtak és tudnak. Amikor pedig valódi és fontos vélemények fogalmazódnának meg, amiben a lakosság együttműködést kér egyszerűen elmenekül a helyszínről.
     Tiszteletére legyen mondva több képviselőnek, hogy - annak ellenére, hogy nem kaptak névre szóló meghívót - résztvettek a fórumon. Jólehet az nyilvános rendezvény, és bárki résztvehet, a névre szóló meghívó kikövetelése kicsit furcsa - már csak a takarékosságra való többszöri felszólítás okán is, hiszen az esemény más módon közhírré volt téve - de eljöttek. Részt vett Fodor László, Hegedűs Ferenc, Dr. Tóth Mária, Gál Gábor a szervező Jávorka és Majnik képviselőkön kívül. Sőt ki-ki felfogásának, vérmérsékletének megfelelően elő is adta álláspontját. Csak hát ez sem nem pótolja sem nem magarázza, hogy a város polgármestere neki szóló felkérésnek miért is nem tett eleget a rendezvény végéig.

Milyen vélemények hangzottak el, és lesz-e eredménye?
     Sokan, sokféleképpen álltak a dologhoz. Ezek alapján Fodor László el is mondta, úgy látja, hogy két tábor van, és elbeszélnek egymás mellett. Ez valóban igaznak látszik, mert hiába hangzanak el érvek - az egyik oldal, az intézmény és a lakosság részéről - a képviselőtestület egyes tagjai mintegy papagály kommandó az érvek mérlegelése nélkül ugyanazokat az álságos közhelyeket pufogtatják mindenki felé. Ez a két oldal létezik. A lakosság, aki választott képviselőket, és a választottak, akiknek kötelességük a kulturális ellátásról is gondoskodni, no meg igéreteiket és esküjüket is betartani. Kár, hogy a választottak megbizatásuk kezdete óta több dologba - sport, településfejlesztés, kultúra - szembekerültek, vagy szembenállóknak érzik magukat azokkal akik megbízásából kellene ellátni munkájukat.
      Többen a jelenlévő képviselők közül megkérdőjelezték, hogy nem is arról van szó, hogy bármilyen megszorítás lenne. (Ejnye ejnye! Ha szembe kell nézni az emberekkel, már nem repkednek 30-40% bevételi előírányzatok, meg egyéb követelmények? Csak az ülséen, a senki álal nem leírt előtejesztésekben, amiről aztán nem tudja a jámbor halandó - sokszor a képviselők sem - mire is emelték fel a kezüket. De ha szemtől-szemben válaszolni kell, már saját véleményüket sem vállalják.
     Majnik László (idősb, képviselő) rámutatott, hogy ez álságos állítás. Egy év óta másról szincs szó a bizottságban, mint állítólagos szakértők azt követelik, hogy mindenki fizessen, hogy az intézmény támogatása 10 millióra csökkenjen, hogy a bevételt növelni kell. És mindannyian tapasztaljuk, hogy ez ténylegesen állandó napirendi kérdés, akár van olyan tárgy, amire tartozik, akár nem.

Mire van pénz és mire nincs?
     Az egyértelműnek látszik, hogy a Pénzügyi Bizottság, majd a MOS Bizottság elképzelése teljesíthetetlen. Azt ugyanis nem lehet megkövetelni, hogy kevesebb pénzt kap az intézmény, de több feladatot végezzen, és még - emberek, felújítás, reklámköltség, stb nélkül - több bevételre tegyen szert. Az intézmény alapfeladatainak finaszírozása a testület feladata.
     Ha valóban nem lenne pénz - többen rámutattak, hogy ez egyszerűen nem igaz, csak rossz városi gazdálkodásról van szó - tehát ha tényleg nem lenne pénz, akkor azt lehetne mondani, hogy kevesebb támogatást kap az intézmény, de nem is kell minden nap nyitva tartania, csak mondjuk hetente kétszer-háromszor, és nem kell sok százezer forintba kerülő Majálist, Augusztus 20-at, Gyemeknapot rendezni és nem lesz miből repülőnapon, nemzetiségi napon, egyházi rendezvényen hangosítani és nem tud a civil szervezeteknek sem helyet adni ingyen. Akkor viszont ezt a döntést ki kell mondani, és a választók előtt vállalni ennek következményeit. A megértést is ha tényleg szükséges, a rosszallást, elégedetlenséget, a felháborodást, ha a döntés megalapozatlan. 
     De azt nem lehet, hogy kevesebb pénzből többet követelnek! Erre mondta éppen jelenlővő egyik képviselő, hogy akkor hozzanak határozatot, hogy Rétságon ne 300 millió legyen a helyi adóbevétel, hanem 800 millió. Ez is teljesíthetetlen, de ha irrealitás senkit nem érdekel, akkor miért is ne.
     Aztán azt pontosan látni kell, hogy a művelődési központnak ugyan vannak bevételei - ha van elegendő ember a munka megszervezésére, bár a létszámot is radikálisan csökkentették - de ez nem nyereség. Tehát tévhit abban reménykedni, hogy a bevétel növekedésével bármi is lényegében megváltozik. Ugyanis - pl. egy színháztermi előadás - bevétele arra kell, hogy a műsor költségeit kifizesse az intézmény. Nyereség semmi, sőt ráfizetés, mert általában - ekkora településen és ekkora teremben - csak úgy lehet ilyen programot szervezni, hogy hozzá kell tenni. Támogatni kell, nem nyereséget kivonni. Ilymódon tiszta bevétel egy kulturális intézményben nem termelhető. Akkor miért nem értik ezt a döntéshozók?

Na igen! Az a fő kérdés, hogy ki itt a szakember?
     Egymás után - itt a fórumon is - hallani "jobbnál jobb javaslatokat" hogy mit kellene rendezni, ami aztán megdobná a kasszát. Legyen Tankcsapda koncert, vagy Kárpátia, meg legyen a helyi zenekaroknak jó kis belépőjegyes koncertje, és így tovább. Ha ez csak javaslat, helyénvaló. Ha ezek alapján kerget valaki álságos reményeket; már nem. Mert elképzelni nem tudom, miért nem hiszik el, hogy a szakember - hozzáteszem országosan elismert, kiváló szakember - azért van ott, hogy a pénzügyi lehetőségekből a legtöbbet hozza ki a város érdekében. Neki ez a szakmája! Papírja is van róla, hogy ért hozzá! Akkor miért nézik hozzá nem értők állandóan olyan gyereknek, akit mindig rendre kell utasítani, és meg kell neki mondani, hogy mit tegyen. Nem kell! (Egyszer viccesen - de nem akarok ötletet adni, mert meghallják - éppen a fogorvosi székben ülve viccelődtünk, hogy miért nem tud a fogorvos spórolni. Minek pazarolni a fájdalomcsillapítót, takarékoskodjon, mert a képviselők megmondták, hogy nincs rá pénz. Vagy érzéstelenítsen egy kalapáccsal, (külsőleg fejre) az olcsóbb és még villanyt sem igényel a sterilizálás. Na ja a hályogkovácsok dolgozhattak így valamikor. Takarékosan, de szakszerűtlenül, és a sikeres "műtétek" száma igencsak közel volt a nullához. Csak nem ezt akarják a helyi hályogkovácsok?) El kell hinni, hogy a szakember ért hozzá! Ő az, aki tudja, mennyi pénzből hogyan lehet a legtöbbet kihozni. Az igazgató egyébként a programját a pályázatkor beadta, a testület - a személyével együtt - arra vállalt kötelezettséget. Azt kell támogatnia.
     Mindaz amit írtam nem mond ellent a demokráciának, csak a szerepeket kell tisztázni. A testület határozza meg, mi az elvárása - tartalmi fő vonalakban. Kérdezze meg, hogy ez mennyibe kerül, és döntse el, hogy arra van-e pénz, és fizesse a működtetést. Így van ez az iskolánál, az ovodánál, és minden más intézménynél. Ha meg nincs pénz, például nem enged több ovodai csoportot, vagy iskolai csoportbontást.
    Hogy ez a munka milyen, könnyen eldönthető. Alig van olyan kisvárosi művelődési központ, amely ilyen gazdag programkínálatot tud felvonultatni. Persze javítani bőven lenne mit, - kérem ezt is higgyék el - legjobban az igazgató tudja, ha lenne rá fedezet. Meg aztán minisztériumi vizsgálat során szakértők már többedszer megállapították, hogy az itt folyó munka jó, és a fejlesztéshez, a feltételek javításához milyen pénzügyi eszközöket biztosítson a fenntartó. Nem azt, hogy elvonjanak, hanem hogy adjanak! Leírták, a testületnek átadták, a testület ezt elfogadta. Akkor meg miért nem olvassák el és értik meg, amit a ténylegesen hozzáértők írásba is adtak. Miért akarnak pápábbak lenni a pápánál?

Egyéb vélemények és csúsztatások
     Minden hozzászólást persze nincs itt mód részletezni, de mondhatjuk, hogy a civil szervezetek részéről általános felháborodás fogalmazódott meg. A testület jelenlévő tagjai részéről pedig cinizmus, a nép hangjának meg nem értése. Tóth Mária például elmondta, hogy a művelődési ház a rétsági emberekért van. Elképzelhetetlennek tartja, hogy az itteni szervezetektől pénzt kérjenek. (Ezzel maximálisan egyetértünk.) De az intézmény szerezzen több bevételt! És még néhány lózung is elhangzott, hogy nincs pénz, és ez inkább gondoskodás és nincs itt semmiféle személyes betartás. Tóth Mária elmondta, hogy nem tudja miért van, hogy az idén a művelődési ház novemberig a bevételi tervének csak a 67%-át teljesíti. Képviselő Asszony! Ilyen rövid az emlékező képessége? Hát csak azért, mert nem engedtek egy álláshelyet betölteni a művelődési házban, akinek éppen a rendezvények tartása, a jobb reklám lett volna a feladata! Megspóroltak, 1 millió forintot, képződött 2 millió bevételkiessés. Ezt tényleg nem kellene elfelejteni, mert Végh Jószef ezt leírta, beadta, nyilvánvalóvá tette, hogy kevesebb emberrel csak kevesebb bevételt tud teljesíteni, és ha nem engednek embert felvenni az többe kerül. Ismét az a baj, hogy sem az érveknek sem a rossz döntéseknek itt nincs következménye. Pontosabban a szakszerűtlen döntések kárát látják a helyi emberek.
     Hegedűs Ferenc képviselő két jelentős állítást tett. Egyrészt kijelentette, hogy milyen drága a művelődési ház, mert csak az utcát fűtjük, és az üres termeket. Ebben - csak kis részben - igaza lehet, bár - mint ahogyan Végh József elmondta, éppen azon délután amikor a fórum volt tartott éppen egy kiállítás, működött a tűzzománc szakkör, hátul nyelvtanfolyam és számítógépes szolgáltatás, a színházterem színpadán női torna volt. Mert - helyhiány miatt - a jógások csak utánuk tudnak jönni. És a CISZ házban is van program. Tehát tele volt a ház. De itt semmi sem elég?  No jómagam meggyőződtem róla, hogy hasonló itt az élet napról-napra, de aki nem is kiváncsi rá, kijelentheti, hogy itt az üres termeket fűtik?
     Az már igaz, hogy lehetne takarékoskodni a fűtési költségekkel, ha a karbantartásra pénzt adnának. Most is egy kazán üzemképtelen, a szellőztető rendszer működésképtelen. A falak nyelik a hőt. Egy teljes hőszigeteléses felújítás bizony 10 millióba, ha nem milliókban mérhető. Ha tehát erre nincs pénz, akkor nem az igazgató a hibás érte, hogy olcsóbban nem tud fűteni.
     Hegedűs úr ismét kihagsúlyozta, hogy a művelődési központ - szerinte - 50 millióba kerül és ez milyen sok pénz. Tényleg az. Milyen jó lenne, ha igaz is lenne! Mert faluszerte, gyűlésen és utcán mást se hallunk hogy a művelődési ház 50 milliót vesz ki a város zsebéből. Egyetlen egy baj van, hogy nem igaz. Neki kis hiba nekem a lényeg! A művelődési ház ebben az évben 34 millió forint támogatást kapott. Hol van ez az 50-hez? És mivel több intézményrészt üzemeltet, ha leszámítjuk a Könyvtárt, a CISZ-t a Hangadót és a TV-t, ami külön pluszfeladat, a szigorúan vett művelődési-házi munkára - mit egykor amikor külön intézmény volt a könyvtár - mindössze 17 millió jut. Akkor kéremszépen tessék pontosan utánanézni, és ne az emberek szemébe (hogy azt ne mondjam hazudni) hamis dolgokat állítani! Soha nem volt szó 50 millióról.
     Gál Gábor képviselő is mentegette a képviselő-testület amúgy nyilvánvaló szándékát, és azt állította, hogy még semmi sincs eldöntve. Csak azért kötelezték az igazgatót, hogy adjon be munkatervet, hogy majd ahhoz rendelik a pénzt. No ez sem igaz, mert - sajnos - arról már határoztak, hogy az önálló gazdálkodási jogkört megvonják az intézménytől. Ez egy jelentős érvágás, itt nincs mód kifejteni, de másik cikkünkben elemeztük.
     A MOS bizottság elnöke viszont egészen fordítva ül a lovon. Ugyanis az a rend - és csakis így lehet terveket készíteni -, hogy a testület alkot egy koncepciót. (Tudjuk, sem gazdasági program, sem ciklusprogram nincs, legfeljebb a választási igéretek, hogy bővítik a kulturális lehetőségeket. Miért éppen valami más átfogó elgondolás lenne?) De ha - az amúgy sajnos semmire sem jó - költségvetési koncepcióró meghatározásakor arról döntöttek volna, hogy összhangban a város egyéb dolgaival milyen feladatot szabnak a művelődési központnak, és ahhoz mennyi pénzt adnak, akkor arra lehet munkatervet készíteni. (Ez a célja a törvénynek is amely előírja a költvégvetési koncepció készítését.) Fordítva egyszereűen nem megy. Mert így csak az lehet - mivel nem mondták meg előre, mit és mennyiért - hogy nem fogják elfogadni, mert nincs rá pénz. Akkor pedig kéremszépen ne tessék kamuzni, és azokat megvezetni, akik ezeken nem látnak át. A MOS bizottság nem tette a dolgát, ehhelyett feleslegesen dolgoztatja az igazgatót. Tessék meghatározni, mi legyen a feladat - és mi ne: Majális, Aug 20, színházak, szakkorök ne legyenek - mennyi pénz van a költségvetésben (úgynevezett sarokszámok), és arra lehet munkatervet csinálni. Az igazgató egyébként részletes pénzügyi tervet már beadott a következő évre tehát, hogy ő mit szeretne és az mennyibe kerül. Lehet tudni. De az tényleg igaz, senkit nem érdekel, hogy - a város érdekében - ő mit szeretne. Az számít mit vár el a testület, és ahhoz adja a pénzt. De akkor ne állítsuk fejére a dolgokat, hanem beszéljünk nyiltan.

Lesz-e eredménye ennek a fórumnak
     Azt egyértelműen lehetett látni, hogy az intézmény igénybevevői nem tudják elfogadni ezt a tervezett intézkedést, és az intézmény sem tudja a lehetetlent megvalósítani. Úgy vélem, hogy ha a jelenlévő képviselők valóban kiváncsiak az összefüggésekre, utánanéznek az intézményi költségvetésnek, valóban elkészülne egy elemzés - amit ugyan Hegedűs vezetésével egy bizottság vállalt, de soha nem csinált meg(!) - és ezek alapján reális követelmények fogalmazódnak meg az akár kisebb pénzből, vagy elismerve a város érdekeit a lakossági igények alapján biztosítják a működés feltételeit, akkor nem volt hiába ez az összejövetel. Ha valóban értelmes párbeszéd kezdődne és nem csak egymás mellett elbeszélés, ha az érintettek nemcsak meghallgatnák, hanem meg is hallanák egymást, akkor talán érdemes volt közös dolgainkat ilyen fomában is megbeszélni. Köszönet a kezdeményező képviselőknek, és minden résztvevőnek, hozzászólónak.

GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-