Ünnepség a forradalom évfordulóján
-
A művelődési központ ünnepi alkalomra feldíszített színháztermében gyülekezett a város közönsége az 1956 évi forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezni. Az ünnepség méltóságteljes, emelkedett hangulatú és jólszervezett volt.
     Elsőként az Általános Iskola 7. és 8. osztályának tanulói mutattak be irodalmi összeállítást, a forradalomra emlékezve. A jelenetet Bánkuti Éva tanárnő irányításával vitték színpadra a tanulók.
     Ezt követően Mezőfi Zoltán polgármester ünnepi köszöntője következett. Az eseményhez méltón történelmi visszaemlékezést hallottunk a forradalom pillanatairól, és a Kádár-rendszer sajátosságairól. A polgármester szólt a népakarat erejéről, a közösség lázadásának jogosságáról, ha már más eszközökkel nem tudja érvényesíteni szándékát. 1956 üzenete máigható tanuságokkal jár, mondta.
     Majd Szájbely Zsolt szavalata után helyi kitüntetések átadására került sor. Hagyomány, hogy a nemzeti ünnepeink alkalmából adományoznak jutalmakat, elismerő címeket. Ilymódon október 23-án a Város Szolgálatáért oklevélben és pénzjutalomban részesülhet az önkormányzat intézményeinek dolgozói közül évente maximum 3 fő, akit a javaslatok alapján a képviselő-testület a legméltóbbnak ítél. Gál Gábor Művelődési Oktatási és Sport Bizottsági elnök ismertette a testület döntését, majd Mezőfi Zoltán polgármester adta át az oklaveleket.
     Ebben az évbe Város Szolgálatáért elismerést vehetett át Gálné Kürtössy Margit, az Egyesített Egészségügyi Intézmény munkatársa, és Várszegi Istvánné az Általános Iskola pedagógusa részesült. Az Év Rétsági Tanulója címet az idén Németh Edina, Pekáry Anna és Szikszai Nóra vehette át. Méltatásukról készült hagfelvétel a cikk alatti linken is meghallgatható.
     Majd a Lajtorja Néptánciskola tanulói mutattak be fergeteges műsort, melyet Kozák Katalin néptáncoktató vezetéséevel tanultak a fiatal táncosok. Ismét egy vers adott alkalmat az elgondolkodó műélvezetre, és az ünnepség fényét emelendő a Balassagyarmati Kamerezenekar adott rövid koncertet, Kanyó András vezetésével.
     A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk! Képeink a méltóságteljes ünnepi program néhány pillanatát eleveníti fel.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-