Rétság újra az országos médiában - nem dicsőség
-
Városunk ismét főműsorba került. Sajnos nem valamelyik hírességünket, vagy jó eredményt elért városlakónkat mutatták be, pedig erre méltó személy is bőven akadna. Az hogy a Magyar Televízió a legnagyobb nézettségű főmusorba tette szóvá a rétsági polgármesteri hivatal építéshatósági dolgait, nem dicsőség.
     Mintha a képviselő-testületi ülés szünetében éppen a tv-t nézték volna, olyan pontosan a riport kezdetésre időzítették a szünet végét és az ülés folytatását. Nehogy valakinek az RTV helyett eszébe jusson az MTV-t nézni. Nem baj. Van video. Sőt! 2 videó van és felvettem az ülést is, meg a műsort is!
     M Kis Csaba felvezetője igen-igen tanulságos: "...egy tanítani való történet kezdő hivatalnokok számára arról, hogyan NE bánjunk az emberekkel." 
     A történetet nem ismételjük meg, mert az augusztus 27-én írt cikkünkben részletesen bemutattuk. A lényeg, hogy Berkenyén magánberuházó villaparkot épített, és a közművek igéretével azt eladta a lakókknak, akik - a beruházó felszámolása miatt - lehetetlen helyzetbe kerültek. Hogy jön a képbe Rétsg? Hát úgy, hogy a helyi hivatal gyakorolja az építéshatósági jogkört, tehát az építési engedélyeket itt kell intézni. Még ez sem lenne probléma, ha valamiféle következetesség lenne kimutatható a ebben a munkában. De az nincs! Egyszer engedélyezik az építést, és minden közmű meglétére hivatkozva adják ki a dokumentumot, majd ugyanez a hivatal nem ad használatbavételi engedélyt, mert hiányoznak a közművek. A többit nézzék meg a műsor felvételén.
     Gondolom a Rétságra másodízbe leutazó TV-s stáb azzal a reménnyel ült autóba, hogy nyilatkozatot kap. Kitől is? Hát a hivatal vezetőjétől, és az építési engedélyek aláírására jogosult jegyzőtől. Csalódniuk kellett újra csak nem nyilatkozott. A szerkesztő sajátos módszert választott ennek bemutatására. Sip és csikok a képernyőn, ez lett volna a jegyző nyilatkozata. Ő újra nem szólt egy szót sem. Pedig a felelőssége az ügy megoldásában egyértelmű. Sőt most egyértelmű csak igazán, hiszen az ügy egy hosszabb hercehurvca után visszakerült újra Rétságra, új eljárásra. Tehát nem csak lehet, hanem kell is lépni. Erről tehát kellene nyilatkozni. Ez éppen most még csak nem is folyamatban lévő ügy, mint mondotta a város jegyzője másfél hónapja.
      No ezzel kellene a képviselő-testületnek foglalkozni, nem azzal majd félórát, hogy az augusztus 20-i képek a Hangadó melyik oldalára kerültek. Mert ez egyedül a kötözködő képviselőknek okozott gondot, másnak nem. De az, hogy a hivatal megfelelő intézkedésének és nyilatkozatának elmaradása miatt már másodszorra - biztos vagyok benne nem utoljára - tűzi műsorára városházánkat az országos sajtó, az bizony tartozik mindenkire, és a helyi nyilvánosságra is. Máshol ezért - és indokoltan - azonnal testületi ülést hívnak össze, tájékoztatót kérnek és utasítást adnak a jegyzőnek, hogy kötelességének megfelelően járjon el. Nem, itt a testületnek a kisebb gondja is nagyobb ennél. Az a fontos, hol vannak a képek a Hangadóban.
     Újra ide kell idézni, hogy a sajtótörvény értelmében (4.§. 1.bek.) információadási kötelezettség van. Tehát a felelős önkormányzati vezetőnek kötelessége a sajtó részére felvilágosítást adni. No mindegy. Rétság már csak így fog az év médiatörténetébe bekerülni. Nem nyilatkoznak, és közérdekű adatokat visszatartanak.
     Több szót a dolog nem érdemel, mert az eset tanúságait egy felrémlő analógiáról a pusztaszántói tervek sorsával kapcsolatban korábban megírtuk. A létszám és az ügyintézés minőségének összefüggéséről is elmélkedtünk már. Azt viszont a tárgyszerűség megköveteli, hogy újra leszögezzük. Az ügy első keletkezésekor nem a  jelelegi jegyző, és nem a jelenlegi építési ügyintéző volt a hivatalban. No de akkor is! Ezt egyrészt el lehet mondani, és lehetne valamit kinyögni, hogy milyen megolási lehetőséget lát. Mert látnia kell! Ez a dolga! Olyan nincs, hogy családok kerülnek megoldatlan helyzetbe, keletkezik több milliós káruk, és ő nem mond semmit. És ez tartozik a közvéleményre! Éppen azért nyilatkozthatna bártan, mert ő joggal elháríthatná a múlt hibáit - tényleg nem tehet róla - és elmondhatná, hogy igen, kézbevette az ügyet, ez  vagy az a jogi megoldás. Ezt kellene tenni. Mert megoldásnak lenni kell, és a labda ismét Rétság kezében van!
     Néhány képünket az adásból vettük.
 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-