Honismereti Akadémia
Palócföldi népi vallásosság - Limbacher Gábor néprajzkutató előadása

Folytatódott a Városi Művelődési Központ és Könyvtár korábban is nagysikerű előadássorozata, a Honismereti Akadémia. Mint Végh József igazgató köszöntőjében elmondta: a kívülálló talán nagyzolásnak véli a címben feltüntetett akadémia szó, de a folymatosan nagy érdeklődés igazolja a szervezők szándékát; magas színvonalú programokat szervezni a szűkebb környezetünk történetének megismerésére.
     Dr. Limbacher Gábor néprajzkutató jó ismerője a nógrádi emberek életének, szokásainak, hiszen maga is e környék lakója, és kutatója immár több évtizede. Előadásában bemutatta, hogy egyes falvak lakossága hogyan emeli a környezetében lévő tárgyakat a szakrális világ részévé, illetve a tárgykultúrában hogyan jelenik meg a vallás szimbólumrendszere. De hallottunk beszámolót különös esetekről, csodákról, amelyet a nép egyrészt összefüggésbe hozott vallásos jelképeinek eseményeivel, másrészt szájról-szájra terjedve áthagyományozta ma is élő utódokra.
     Bár az előadó több mint 130 válogatott képpel készült illusztrálni mondandóját, a technika ördöge miatt csak néhányat sikerült megjeleníteni a vetítővásznon. Annál nagyobb érdeklődéssel szemlélte a közönség a kis számítógép képernyőjén megjelenő fotókat, miután vendégünk befejezte mondandóját. Limbacher Gábor nemcsak bemutatta a hasonló gondolatkörből született könyveit, hanem azt meg is vásárolhatták a résztvevők, melyet a szerző dedikációval is ellátott. Ilymódon hosszas kötetlen beszélgetés követte az összejövetel "hivatalos" részét.
     A művelődési központ már tervezi a következő előadást, amelyről e honlapon is hírt adunk.

GiK
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-