Szülői értekezlet az iskolaköltözésről
-
Szülői értekezletre hívta az iskola a szülőket, megvitatandó, hogyan látják az alsótagozatosok költözzenek-e a főépületbe. Úgy látták igen. Ehhez nem nagyon kellett látnoknak születni és értekezletet összehívni, de a sokoldalú vélemények megismerése segítheti az iskolavezetés munkáját. Előzetesen részletes elemzést készítettünk a témához, az abban foglaltakat itt nem ismételnénk, de érdemes visszalapozni.
      A rendezvény a művelődési ház színháztermében került megrendezésre, mert a szervezők úgy hitték, hogy valamennyi rétsági szülő érdekelt a témában. Legalábbis az alasótagozatosoké. A terem nem telt meg. (Máshol meg nem lehetett, mert a ház ismét tele volt. A kiállítóban a nyugdíjasok énnekara, a társalgóban tanfolyam, a galériában kiállítás, a műteremben tűzzománc, és a hátsó helyiségekben is folyt az élet. Csak apró megjegyzésként azoknak, akik a művelődési ház ürességéről panaszkodnak.) Összesen olyan 40 fő vett részt a programon, közöttük pedagógusok is. Mindez persze nem von le az alkalom értékéből, de tény, hogy igazán sokoldalú megközelítést, minden lehetséges érdeket figyelembe vevő összefoglalót csak úgy lehet összeállítani, ha a tényleges érvek el is hangzanak.
      Holman Ferenc iskola igazgató röviden ismertette érveit. Lényegében azon az állásponton van, hogy az alsós iskola költözzön a főépületbe. Így egy épületegységben lenne az összes diák és nevelő, egységesebben lehetne dolgozni, tanulni, nevelni. Ennek persze vannak feltételei. Egyrészt egy akadálymentesítési pályázaton való nyertesség okán az épület átalakításra kerül, így egybenyitják a két épületrészt. 12 tanulócsoportra 14 (+számítástechnika + tornaterem) jut, tehát bőven lenne hely. Másrészt elhangzott, hogy a középiskola pedig költözzék át a pártbizottsági épületbe, azt hasznosítva ott alakulna ki számukra megfelelő környezet. Ez esetben gazdaságilag is elkülöníthető lenne a működés.
      A szándékot minden jelenlévő szülő támogatta, (bocs egy kételkedő akadt, ez is kell az objektivitáshoz) és meg is szavazta. Bár ez a szavazás teljesen jelképes, és igazából semmit nem dönt el, kifejezte a szülők szándékát. Igazából többen elmondták, hogy miért is kell erről beszélni, mikor a gyermekek érdeke ezt diktálja, ez a racionális, ez a jó megoldás. Akkor mi lenne az akadálya. Igazából kimondásra került, hogy nincs akadály, bár a dolog azért nem ennyire egyszerű. Néhány momentumot kiragadva itt közreadunk.

Hol vannak a képviselők?
      Elhangzott kérdésként. Az igazgató választ adott, de a magyarázat sokaknak nem volt elfogadható. A válasz az volt, hogy szülői értekezletet hívtak össze, nem lakossági fórumot. A polgármester is szülőként jelent meg, bár később nem csak e szerpében szólt hozzá. Az ellenőrzőkönyvbe való beírás mellett plakátokon és ezen a honlapon is meghirdetésre került az alkalom. Mivel igazán közérdekű valóban kívánatos lett volna a szülői értekezleti kereteket tágítani, és a döntésekben résztvevőknek az elhangzottakat közvetlenül hallani. Hiszen éppen az az egyik baj, hogy többszörös az áttétel, és a viszonyok is nehezítik, hogy áthallás nélkül tisztán érthető elgyen, amit a szülők tisztán mondanak. Az nagyon érdekes, hogy egy képviselő, Jávorka János vette a fáradságot, eljött, és felkészülten hozzá is szólt a témához. Ő a pénzügyi bizottságot képviseli. A művelődési bizottságot meg senki. No szóval szülői értekezlet volt, nem lakossági fórum. Pedig lehetett volna az is! Miért is nem úgy szerveződött? Mert - volt aki ezen a véleményen volt - oda sem járnak az emberek. Nem kapnak igazi választ semmi értelme ma már lakossági fórumot tartani bármiről. 
     Ebben lehet valami, de egy olyan alkalommal mégiscsak készül jegyzőkönyv és egyéb felvetéseknek is nyoma kell, hogy legyen. Most az történik, hogy az igazgató majd bizottsági ülésen elmondja amit hallott. Aztán az vagy ér valamit, vagy nem. Mert azt könnyű ám eljátszani, hogy az illetékes bizottság elnöke itt nem néz szembe a szülőkkel, de a zárt ajtók mögött majd egrecéroztatják az igazgatót, különféle részkérdésekkel, vagy csak azért, mert "hogyan áll a sapka a fején". Ez nem légbőlkapott, mert ugyan a sapkájával (még) nem foglalkoznak, de más olyannal amihez semmi közük; bőven. A tényleges munka és konstruktív együttműkösés helyett!

Ki dönt a kérdésben?
      Amikor abban teljes egyetértés látszott kibontakozni, hogy a gyermekeknek ez a megoldás jó, akkor több szülő szóvátette, hogy ha ez ennyire világos, akkor mi a fő kérdés? Egyáltalán ki dönt ebben? Sajnos a válaszok férevezetőek voltak. A jelenlővő polgármester is, meg az iskolaigazgató is azt állította, hogy ebben a képviselő-testületnek kell dönteni. No kéremszépen nem kell! 
     Magában a csoport bárhová elhelyezésében semmiképpen. Ha akarnak sem szólhatnak bele, ez az igazgató (iskolavezetés az SzMK-val egyeztetve) lehetősége és feladata. Abba a teremben osztja be a csoportokat ahová akarja. Ehhez tehát nem kell testületi hozzájárulás, akkor sem ha fontoskodnának, és belemagyarázva valamit megpróbálnák - ami szögletes gurítani, ami kerek vinni. Viszegetni, hogy őszre majdcsak ne érjenek oda ... 
     Ami a képviselő-testületre tartozik, hogy egyrészt ezt a szándékot anyagi szankciókkal ne húzzák keresztbe, illetve az átköltözéssel kapcsolatban elvárható feltételrendszernek legyen meg a pénzügyi feltétele. Nem annak, hogy átmenyjenek, hanem, hogy ott közlekedni, tanítani lehessen, a gyerekek biztonságban legyenek. Ez meg nem olyan nagy kérés, de évek óta elmaradások vannak pénzügyi "megfontolások" miatt. Egyszerűen kötelező előírást képező dolgok hiányoznak.

Mi legyen a középiskolával?
      Többen felvetették, hogy a középiksola jelenléte most is gondokat okoz a tanulóknak és a pedagógoskonak is. Ezen túlmenően nem tisztázottak a gazdasági viszonyok. Holman Ferenc elmondta, hogy vannak gondok, amelyeket házon belül igyekeznek kezelni. Nmer a középiskola ellen szól a javaslat, de a végleges megoldást az jelentené, ha a középiskola egy önálló épületbe költözhetne. Az alsós iskola erre alkalmassá tehető. Persze ha van benne tennivaló, akkor azt valakinek - a városnak az önkormányzatnak - fel kell vállalni. (Mert az épületre akkor is kellene költeni nem keveset, ha az alsósok maradnának ott.)
     Mezőfi Zoltán polgármester - kérdésre - elmondta, hogy a középiskola ténylegesen nem fizet semmiért. Korábban néhány eszközt adtak a közös (és saját) működésükhöz, jelenleg az sincs. Szerinte örüljünk, hogy nem kell fizetnünk azért, mert itt középiskola működik. (De ne tévesszük össze, az állami normatíva sem ide jön!) Tehát nem fizetnek az iskolának, de a költségeik az iskola költségvetésében jelentkeznek. Ilyen módon az sokkal többet mutat. Egy általános iskolás tanulóra jutó összeggekkel számolva az látszik, milyen sokat tesz hozzá a város. (Ezen számításokból a középiskola, a zeneiskola, a gyermekjóléti szolgálat rendre kimarad.)
     Jávorka János képviselő hozzászólásában elmondta, hogy véleménye szerint is sokoldaló tájékozódás alapján kell egyértelmű döntést hozni. Kifejtette, hogy a középiskolát senki nem akarja megszüntetni. Ugyanakkor elmondta, hogy tudomásul kell venni, hogy az általános iskolai oktatás alapfeladat. Annak a költségeit fedezni kell az alapnormatíván túl is. Ez kötelező! Középiskolát nem kötelező működtetni. De ha a város akarja, az bizony pénzzel jár. És azt tartja korrektnek, ha ez pontosan követhetően kimutatásra is kerül, nem pedig összemosódik az iskola pénzével. Aztán ha kiderül, hogy az X tízmillió forint akkor a testület nevesítve adja oda, ha van erre pénze. Ennek ős sincs ellene
      Az igazgató véleménye szerint is alapvető munkák elvégzése után az alsós épület jövőre alkalmas lenne a középiskolának, nekik is jobb feltételt teremtve.

Játszótér és kerítés
     Szó volt a játszótér átköltözéséről is. (Szülők gyüjtötték a pénzt építették társadalmi munkjában, a ygermekeik részére) Ez evidencia. Helye lenne több területen is. Az épület északi oldalán is elhelyeztehtő a tornaterem mellett, de a déli oldalon is van jelenleg egy játszótér az iskola területén, amit régen az alsósok használtak. (Most szabálytalan, le kellene bontani.) Ennek helyére is kerülhetne, akár - mint régen - elkülönítve a délutáni alsós napközis játszótérhasználatot a sportpályahasználattól.
      Egy oktatási intézmény bekerítését törvény írja elő. Nem is érthető, miért magyarázkodik a polgármester, hogy az mennyi millió, és nincs pénz. Ember! Kötelező! Erre (is) van a normatíva! Nem is működhetne az iskola nélküle, ha valaki szigorúan leellenőrizné a feltételeket. (Meg ruhatár nélkül se, de az se lesz, meg elegendő WC nélkül se, abból lesz felújítva de nem mind, és egyebek. A város évtizede eleget spórolt az iskoláján, erre már csak lehet pénz. Ennek még a járóbetegessel szemben is elsőbbséget kell élvezni! (Mert azt nem volt kötelező bevállalni, de iskolát működtetni igen! És nem mehet az önként vállalt az oktatási intézmény rovására!) 
     Aztán amikor szülői felajánlások is alhangzottak gyorsan kiderült, hogy nem is olyan nagy költség az, semmiképppen nem tízmilliós. Meg lehet oldani. No rajta! Akkor tessék kiszámítani és januárban beletenni a költségvetésbe. Ilyen egyszerű. És akkor a játszótér is átköltöztethető, meg az éjszakai látogatóktól is megvédhető - az épület egyéb részeivel együtt.

Parkolás és gyalogos közlekedés
     Szülő felvetette, hogy ha az alsós iskola is a főépületbe kerül, akkor bizony kevés a parkolóhely. Hangzottak el persze cinikus megjegyzések, hogy valaha 600 gyerek volt és elég volt a parkoló, meg az, hogy annyi ott is lesz mint a mostani pártbizottsági mellett (ott semennyi nincs) de ezek a szólások inkább szégyenletesek, mint felelősek.
      Igen! Tudomásul kell venni, hogy aaz autó mindennapi életünk részévé vált. Egy intézményhez pedig előírt mennyiségű parkolót kell biztosítani. Egy iskolához is! Legalább a mostaninak a 2-3 szorosát. No kéremszépen ez az ami nem az igazgató feladata. Ehhez kellene a városvezetés felelős távlati tervezése, érzékenysége a város lakosainak igényeire, és mondjuk egy rendezési terv során, tényleges lakossági vitában ennek megterveztetése. (Korábban is elmondták volna, ha lett volna ténylegest terv és tényleges vita, de ilyen nem volt.) Fizikai lehetősége van a parkolószám növelésének. A park kismértékű területcsökkentésével pl a (most még nem lézető) kerítés mellé is elférne egy sor. Vagy még a "szolgáltatóház" felőli oldalon is lehetne a parkból úgy elvenni, hogy az lényegét nem veszítené el, és akkor ott is képződbne újabb 10-12 beállás. Nem kell itt arról beszélni, hogy elbontani a szobrot, és lebetonozni a helyét, mert ez eléggé meggondolatlan.
      Felvetődött, hogy az iskolának nagyobb terület kell, és az előtte lévő utat a szobor elé lehetne tenni, és a kerítést kijjebb hozni. Elvben ez is egy lehetőség, de talán nem ez a legjobb (és nem is egyszerű nem is olcsó). Az iskola területe igen nagy. Mindkét oldalon és elöl is van tere, csak azt jól beosztva - esetleg fásitva, parkosítva, bekerítve - alkalmassá is kell tenni a tartós ottlét többféle céljára. Ennek is pénzügyi feltételei vannak.
     A gyalogos közélekedéssel kapcsolatban felvetődött, hogy akik a város nyugati részén laknak (Petőfi, Mező, Jászteleki Börzsönyi) azoknak a gyerekeknek eddig nem kellett átmenni, ezután át kell a 2-es főúton. Ebből kialakult egy vita, de egyértelművé vált, hogy nem az a baj, amikor a gyerek reggel és délután a szülővel közlekedik, hanem amikor napközben csoportosan 1-2 pedagógus kíséretével. Amúgy meg a város másik felén lakóknak kell átmenni az úton.
     Az iskola persze ott van ahol van, ezzel nem lehet mit tenni. De a felvetést komolyan kellene venni. Péládul a tekintetben, hogy végre már készüljön el az évtizede csak igérgetett gyalogátjáró valahol az Ady utca magasságában. És onnan akár egy kiépített gyalogút is vezethet az iskolához (ami jószerivel meg is van, csak ráfér a gondozás) Ez ugyancsak a testület feladata, kötelessége. Ez valamiféle városfejlesztési koncepció birtokában vita sem lehet. Egyszer mondotta is a polgármester, milyen sok pénzt nyertek, és épül a zebra. Nem látjuk épülni! Ha meg nincs rá pályázati pénz, legyen városi. Erre legyen, jegyző jutalmára nem kell. Hogy jön ez ide? Kb annyiba kerül egy zebra, úgy!

Akadálymentesítés, felújítás
     Igazgató úr elmondta, hogy szeptember 1-re be kell fejezni azt a munkát, amelyre 30 millió forintot biztosít a kormány az épület akadálymentesítésének megvalósítására. Ennek során lesznek változások. (Az alaprajzi tervek itt megnyithatók) Lényege, hogy, épül egy lift (vagy inkább mint a városházán soha nem működő személyi emelő) ami fontosabb, hogy a mostani igazgatói iroda más helyre kerülne, helyén lenne egy átjáró a két épületegység között. A munka részeként a volt szolgálati lakás területe az iskola felől egy tanteremmé alakul. Ez a lényege. Ez kb. 30 millióba kerül, aminek többségére a kormány külön pénzt biztosít.
      A polgármester - félig meddig dicsekedve, vagy nem is tudom miért - elmondta, hogy a lakosok nem is tudják, milyen változások, átépítések lesznek az iskolában. Hát kérem ez nagy baj! Miért nem tudják? A pályázat, annak részletei, a felújítás kültségvetése mind közérdekű adat. Az alaprajzi terv is. Olyan adat, amit elkészültekor azonnal kötelező közzétenni. Ezen túlmenően pedig tényleges párbeszédet illene folytatni a lakossággal, és részletesen tájékoztatni például ezekről a dolgokról. Meg másról is. De tudom pontsoan, hogy az alaprajzokat még a testületi tagok se látták, azt se tudták mire szavaztak. Hogyan tájékoztassák akkor a választókat? (Meg lehettek volna alternatívák.)
     Aztán egy szakember - aki a PÜT bizottság külső tagja, bár itt ő is szülői minőségben vett részt - elmondta, hogy az akadálymenetesítés tulajdonképpen a liftet, az átjáróval kapcsolatos átalakításokat, a csúszásmentesre történő járólapcseréket, a helyiségek ajtóinak cseréit, pár WC felújítását illetve újabbak építését,  és a bejáratoknál a rámpákat tartalmazza - véleménye szerint. Az ezzel kapcsolatos helyreállítási, festési és egyéb szükséges munkákat nem támogatja a kormány. Erre bizony a településnek számítani kell, és költeni. (Akkor is ha nem lenne költözés, ez nem függ össze.) Költségvetésben pontosan betervezni, hogy ne járjanak úgy mint az óvodánál és a városházánál + 6-6 millió nem várt költség. Mert ezt lehet várni. És a többit is, hiszen ezzel még csak egy része valósul meg annak, ami az iskola korszerű működéséhez kell. Jó, jó, ne legyünk türelmetlenek, de azért a kormány által külön pénzzel támogatott munkánál többet kellene költeni az épületre és a feltételekre.
      Azért van itt egy gondolat, ami elég neccessé teszi ezt a felújítást. Mégpedig az, hogy ez egy építési engedélyes munka. (Most azzal nem foglalkoznánk, hogy aki tervezte, időközben maga engedélyezné, mert ennek vannak technikái. Más fogja engedélyezni) De az építést új használatbavételi engedéllyel kell befejezni. Mondom törvényesen. Ahol az épületnek a jelenleg érvényes előírásoknak meg kell felelni, ahhoz, hogy oktatási inzézménynek újra igénybevehető legyen. Parkolólétszámtól, a mozgássérült parkolóig, a ruhatártól az elegendő WC-ig, az bekerítettségig, és még néhány más dolognak is. Ha törvényesen járnának el! Persze lehet azt mondani, hogy az egyes hatóságoktól elvárják, hogy csukják be a szemüket, és itt ne vegyenek észre semmit. (Majd a kisembernél a szálkát is) De ez nem helyes. Úgy kellene befejezni a munkát, hogy ezek előírásszerűek legyenek, és törvényesen kezdődhessen az oktatás szeptember 1-én. No ehhez is tervszerűség, következetesség és pénz kell.

Zárszóként
      A szülők többszöri kérdésére, hogy ha annyira egyértelmű, hogy a gyermekek és ezáltal a város érdeke is, hogy egy iskolában legyen ami egy iskola, előbb csak maszatoló válaszok hangzottak el a képviselő-testületre utalva. Majd azért többszöri sürgetésre a - szülőként jelenlévő - polgármester is megerősítette, hogy ő maga is kívánatosnak tartja az átköltözést. Hát akkor happy end!? Reméljük, de majd meglátjuk!
      Mert valóban nem elég felelületesen nekiesni egy ilyen lépésnek. Ismétlem, nem az átköltözésnek, hiszen azt az igazgató döntheti el. A többi részkérdésnek, amely átgondoltságot, és pénzügyi feltételeket követel, és a középiskola számára is ki kell dolgozni azt a formát, amelyben az iskola költésgeitől függetlenül működni tud. 
     No ezekben tamáskodom. Remélem oktalanul. De ebben a testületben ami valamiféle tervszerűséget, konszenzust és némi pénzt igyényelt, meg amiben feladat volt, hát abban csak maszatolás, (egy képviselő szavaival élve annak a bizonyosnak a paszírozása) időhúzás és döntésképtelenség tapasztalható már évek óta. Elég az intézmények átvilágításától a polgármesteri hivatal átszervezésig, de akár egy normális költségvetés jóváhagyásáig bármire gondolni. Mert ha ebben az ügyen is olyan "intenzitást" tapasztalunk, mint legutóbb, amikor 8 témából 8-ban nemmel döntöttek, hát akkor nem lesz itt egyértelmű állásfoglalás. 
      Még elvi állásfoglalás sem, ami ugyan sokmindent nem old meg, csak védené az intézményvezetőt, hogy intézkedései a testület véleményével egybeesnek. Hát ez necces, mert lehet, éppen nem támogatni, hanem kikezdeni szeretnék. Bármit is tegyen, vagy ne tegyen. Tehát Feri, jó ha szerzel egy olyan sapkát, ami minden irányból jól áll ... Sajnos ez az eljáráésrend is benne van a pakliban.

Lesz még egy szavazás
      Teljesen felesleges ugyan. Mert a fentiek szerint sem nem azon múlik, sem pénzt nem terem. Sem nem kötelez senkit semmire. A lényeget meg már úgyis tudjuk, mert aki fontosnak tartotta itt volt és el is mondta. De az SzMK - hogy a szülői véleményeket biztosan igazolni tudja -, minden szülőt egy kérdőivvel keres meg. Nyilatkozzanak egyértelműen, hogy akarják-e a gyerekeket egy iskolába járatni, vagy nem akarják. Szerintem nem kétséges az eredmény, de legyen! Aki meg kap ilyen kérdőívet, töltse ki belátás szerint, és juttassa vissza. Hátha lesz a többségi véleménynek valamilyen ereje.

 GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-