Gál Gábor a vádlottak padján!
-
Bizony több mint egy éve történt, hogy az akkori képviselő-testületi ülésen Gál Gábor képviselő a tv nyilvánossága előtt olyan kijelentéseket tett a városi honlap akkori fórummesteréről - Girasek Károlyról - amelyek már nem voltak elviselhetők. Ezért per indult, amelynek több fordulájáról már beszámoltunk. Most a kereset BTK-ba ütköző részét tárgyalta a Bíróság. Nem is húzta az időt - a békéltető meghallgatáson kívüli - első tárgyaláson tisztán látható tényállás alapján döntött.
     Már Justicia intézményének folyosóján drámai jelenet adta meg a nap hangulatát. A tárgyalóterem előtt szürke ruhába öltözött ember, bilinccsel lánccal a kezén egy fegyveres őrhöz volt kötve. (Hozzátartozói körében várták a teremből kilépő ügyvédjüket)  Hogy milyen minőségben - vádlott, tanú, elitélt - volt ott nem tudni, de bizony felötlött az emberben, hogy jobb elkerülni, hogy bármilyen formában büntetőbíróság elé kelljen állnia.
     Az érkező önkormányzati képviselőt - mint ahogyan az büntetőügyben előírásos - a vádlottak padjára ültette a bíró, és vádlottként szólította, hallgatta ki. A tárgyalás végén elhangzott az ítéletet: Gál Gábor vádlott bűnös. Elkövette a BTK 179. § (1) szerinti rágalmazást.
     Ez a paragafus szerint: "Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Sőt a továbbiakban: "(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el."
     Nem mondható, hogy ezek kis tételek, mert akár két év börtönbüntetést is maga után vonhat, ha a nagy nyilvánosság, az aljas indok valamelyike is fennáll. A jogrend szerint tehát nem bocsánatos bűn másokat távollétükben bűncselekménnyel vádolni, olyan kijelentéseket tenni, hogy törvénysértést követett el, lopott. Mindezt persze úgy, hogy az érintett nincs jelen! A nyiltakozat testületi ülésen azon dolgokban hangzott el ami nem is tartozott az akkori tanácskozás napirendjére. Mert amikor saját magukról van szó, igen gyakran megszólal Dr. TM képviselő, hogy arról aki nincs ott ne beszéljenek. Igaza van! Csak ezt a nagy népi bölcsességet illene nem egyoldalúan alkalmazni. A nagy nyíltság mellett - hogy minden kérdésre  válaszolnak - legalább esélyt adni a megtámadottnak, hogy válaszolhasson a vádakra.
     No a per a 2007 januári testületi ülésen elhangzott - valóban gyomorforgató - kijelentésekből csak 4-mondatról szólt. Jómagam - mert aki eddig nem tudta, én voltam a feljelentő, magánvádló - ezeket kifogásoltam. Hogy jogalap nélkül állította, hogy törvénytelenül működtetem a honlapomat (akkor még nem is volt) hogy adatlopást követtem el. Hogy a bűncselekmény fennáll, és jogtalanul tettem közzé a honlapon a képviselő hangjáról szóló felvételt.
      A Bíróság elegendőnek látta ebből a legelsőt kiemelni, és már abból megállapította, hogy a rágalmazás megtörtént. A vádlott viszont nem tudta bizonyítani, hogy törvénysértést követtem volna el, és loptam volna adatot.
     Az írásos ítélet 1 hónapon belül készül el, és az írásban foglaltakat is közzé fogom tenni, mert az abban leírtak a mérvadók. De a részletes szóbeli indoklásból egyértelműen kiderült, hogy senkinek nincs joga másokat rágalmazni, nyilvánosság előtt olyat állítani, hogy törvénytelen módon járna el, hogy adatlopást követ el. Az emberi méltóság és a jó hírnévhez való jog fontos alkotmányos jog, ezt rágalmazással nem lehet megsérteni. Jóhiszeműen sem, tévedésből sem. Elhangzott, hogy törvénytelenséggel - bírósági ítélet előtt - még azt sem lehet vádolni, aki többszörösen visszaeső tolvaj.
     Az ítélethez azon túl, hogy kimondatott: Gál Gábor vádlott bűnös; büntetés is tartozik. Jómagam - mint ez esetben az ügyész helyett eljáró magánvádló - nem tettem indítványt a vádlott súlyos megbüntetésére. Sőt azt kértem, hogy a vétség megállapítása mellett a bíróság mérlegelése alapján enyhe büntetést szabjon ki. Nem célom a vádlott súlyos következményekkel járó meghurcolása, csupán az igazság megállapítása. 
     Így sem két év börtön - sem kevesebb -, sem közérdekű munka, sem pénzbüntetés nem került indítványozásra, így kiszabásra sem. (Nagyobbat ugyanis, ami az indítványban szerepel, nem lehet megállapítani.) Ilymódon a vádlott olyan enyhe büntetést kapott, ami már szinte nincs is! A Bíróság a vétség megállapítása mellett megrovásban részesítette.
     Én elfogadtam ezt az ítéletet. Nyiltakoztam, hogy a büntetés súlyosításáért nem fellebbezek. Gál Gábor 3 nap gondolkodási időt kért nyiltakozata megtételére. Ezen időn belül kell választ adni, hogy elfogadja a döntést, vagy fellebbezéssel kíván élni. (Fellebbezés során persze újabb bizonyítás nem kérhető, amit nem bizonyított, azt később sem veheti elő. Eljárási hiba esetén kérheti visszaadni első fokra. Nem volt bizonyítási indítványa.)
     Az ügy további részletezésétől két oknál fogva is eltekintünk. Egyrészt mert már korábbi cikkekben bőséggel nyilvánosság elé tártuk, és a kifogásolt részek a testületi jegyzőkönyvben megtalálhatók, videotárunkban megnézhetők. Másrészt mert az ítélet - a 3 nap gondolkodási idő okán, és akkori nyilatkozat függvényében - nem jogerős.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-