Az évszázad beruházása  Előző
lapszámunkban számoltunk be arról, hogy befejeződött az a hatalmas beruházás
városunkban, melynek előzményei évekkel korábban kezdődtek. Mezőfi Zoltán
János polgármester a pusztaszántói kastélyban tartott fogadáson megköszönte
Gresina
Istvánnak városunk előző polgármesterének az ügy érdekében tett erőfeszítéseit,
akit mi is ennek összefoglalására kértünk meg.
- Már 1997-ben nagyon sok olyan értekezletre kaptunk meghívást, ahol az Európai Uniós csatlakozás előtti pályázati lehetőségekre hívták fel a figyelmünket. Milyen források várhatóak, mik lesznek a preferált célok, s milyen önrésszel kell rendelkezni a pályázónak. Ugyanezen évben egy észak-magyarországi régiós értekezleten egy brüsszeli előadó kifejtette, hogy a csatlakozás után az ilyen jellegű fejlesztéseket nem fogják az akkori mértékű támogatásban részesíteni. Ez azt jelentette volna esetünkben, hogy lényegesen nagyobb - közel ötven százalékos - önrészt kellett volna vállalnunk. Egy hatszáz milliót megközelítő beruházásnál ez szinte elviselhetetlen terhet jelentett volna városunknak. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy utána kell nézni, miként lehetne a szükséges forrásokat előteremteni. Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen az akkori hivatalos preferenciák azokat a településeket helyezték előnybe, amelyek társulásban valósítják meg a csatornázást, elérnek bizonyos meghatározott lakosságszámot, illetőleg veszélyeztetett vízbázis környezetében találhatók. Rétság egyik tekintetben sem jöhetett volna számításba. Társulás tekintetében megnehezítették a dolgát speciális földrajzi adottságai, illetve az a tény maga is, hogy a térség környező településein már megvalósult, vagy megkezdődött a szennyvízberuházás. Egyedül Tolmács jöhetett volna szóba a közös pályázás tekintetében, de a szomszédos település nem volt igazán fogadókész. Az egyedül pályázónak szinte esélye sem volt a sikerre. Így fordulhatott elő, hogy a térségben sorra megvalósultak már apróbb településeken is a csatornahálózatok, míg városunk még mindig megoldatlan problémákkal küzdött. Tulajdonképpen az is ellenünk szólt, hogy városunknak akkor már megvolt egy körülbelül negyven százalékos csatornázottsága. Ez sem működött valami fényesen, hiszen állandóak voltak a dugulások, s a tisztítómű sem felelt meg az elvárható minimális követelményeknek. Kezdetben szinte senki sem biztatott, sőt úgy prognosztizálták, hogy településünknek – épp amiatt, hogy egyik sürgősségi kritériumnak sem felel meg – csak 2015 táján lehet esélye arra, hogy sikeresen pályázzon központi támogatásra. - Miként indult meg mégis a folyamat? - Egyértelművé vált, hogy a várakozás azt is jelenti számunkra, hogy lényegesen megváltoznak a pályázati feltételek, s az önkormányzati rész biztosítása lényegesen nagyobb terhet jelentett volna a lakosságnak is. Ennek tudatában döntött az akkori képviselő-testület arról, hogy minden pályázatot meg kell próbálni. 1998-ban elkészültek a szükséges tervek. Háromszor is próbálkoztunk sikertelenül, de nem adtuk fel. Mindemellett folyamatosan kerestük a partnereket, s megkerestünk mindenkit, aki csak valamelyest is előbbre vihette a dolgunkat. Szerencsére nagyon jó partnerre akadtunk e törekvésünkben Becsó Zsoltban, Puszta Bélában és Ódor Ferencben, kik mindhárman jelentős pozíciót töltöttek be az észak-magyarországi régió életében. A régiós támogatás ugyanis elengedhetetlen volt ahhoz, hogy egy központi támogatás eredményes lehessen. Közreműködésüknek tehát kulcsszerepe volt abban, hogy sorra nyertük el a pályázatokat. Példaértékűnek tartom, hogy sikerült pártpolitikai érdekeken felül ívelő összefogással, csak a város érdekeit nézve tenni a megvalósításért. Segítségükkel, több éves előkészítő munka eredményeként három eredményes pályázat révén sikerült 382 millió forint vissza nem térítendő támogatást szerezni a beruházáshoz. A negyedik eredményes pályázat, melynek révén további 55, 5 millió forintot nyert a város, már az új testület nevéhez fűződik. Mindezeket egészítette ki a 120 millió forintos önerő, melyből 9,5 milliót tesz ki a lakossági hozzájárulás, melyet a korábbi testület döntése szerint igyekezett az önkormányzat a lehető legminimálisabb összegben meghatározni. (Ingatlanonként 50 ezer forint.) Azért gondoltuk így, mert tisztában voltunk azzal, hogy a bekötés belső munkálatai további kiadásokat jelentenek még mindenkinek. A beruházás összességében tehát 437 millió forint pályázati támogatással valósult meg. Örömömre szolgál, hogy közreműködhettem ebből 382 milliónyi, vissza nem térítendő támogatás megszerzésében. A beruházás példaszerűen precíz lebonyolításért már a mai testületet illeti a dicséret. |
