E szép, napjainkban felettébb aktuális gondolat Borsi István "A költészet dicsérete" című esszéjében fogalmazódott meg. Abban az írásban, amely arról elmélkedik, hogy "ki lehet ma magyar költő", s "miért élőlény egy költemény". A szerző mondandójának lényegét ekképpen foglalja össze: "Ma mindent adattárolóban őrizünk, zenénket számítógépek írják, műanyag ételeket eszünk, adalékanyagokat iszunk. Így csak a testünket táplálhatjuk. Pedig ott van bennünk a lélek, s éhe van a szellemiségünknek is. E mesterkélt világ belső tartalom hiányában szellemi alapok nélkül egyszer csak összeomlik, elvész."

     Alfabetikus sorrendben Borsi István e dolgozata - és néhány verse - vezeti be a rétsági Spangár András Irodalmi Kör "Üzenetek, vallomások; strófák" című, 2005-ös antológiáját, amelyet a Városi Művelődési Központ és Könyvtár munkaközössége állított össze, Végh Iózsef szerkesztett, s ugyancsak ő fogalmazta meg az előszót. Az alkotóközösség két évvel ezelőtt alakult abból a célból, hogy összefogja és további munkára serkentse a térség különböző foglalkozású és életkorú tollforgatóit. Névadójuknak a 17-18. században élt katolikus egyházi írót, jezsuita szerzetest választották, aki teológiai és pasztorációs latin művei mellett bővítve kiadta a Pethő Gergely-féle magyar krónikát, s a kiegészítések között saját fordításában közölte Szent István király fiához, Imre herceghez írott intelmeit.
     Az irodalmi kör első közös antológiája a tavalyi költészet napjára, egyéves születésnapjukra jelent meg. Az idei kiadvány szintén a vers ünnepéhez kapcsolódott, tartalma alapján teljes joggal. Hiszen az alkotók többsége vonzódik a lírához, e műfajt érzi leginkább adekvátnak az önkifejezéshez. Közéjük tartozik a felvidéki Csáky Károly is, aki - mint az "Elesettként is magyarul" vagy a "Kísérlet az idővel" című verse is igazolja - sajátos élethelyzetként, kisebbségi sorsközösségben kénytelen megélni nemzeti identitását. Természetes, hogy a már önálló kötettel is rendelkező Ketykó István versei is helyet kaptak az antológiában. Annál is inkább,. mert az elmúlt évben neki ítélték a Spangár-díjat. Ezúttal a "Levelek egy addiktológiáról" című ciklusát mutatja, amely magánéleti küzdelmét, 2003 eleji Canossa-járását örökíti meg. Idén a líra kategóriában Karaffa Gyula - polgári nevén Krasznai Gyula - érdemelte ki a Spangár-díjat. A Nagyorosziban élő alkotó számára különösen sokat jelentett a számítógép térnyerése, hiszen egyik alapítója és munkatársa a 2002 októberében indult "Kaláka" című internetes irodalmi lapnak. A kanadai szerkesztésű fórumon a Spangár András Irodalmi Kör szinte valamennyi tagja publikált már. Saját művei közül különösen figyelemre méltó az édesapjának emléket állító, de társadalmi mondandóval is telített "Talán majd én..." című prózaverse. Ugyancsak költeményekkel tette le a névjegyét az idei antológiában (is) Fedor Norbert, H. Túri Klára, Hörömpő Gergely, Majnik Tamás, Szájbely Zsolt, Szőke Mária és Szunyogh Pál.

A kiadvány címlapja  Dovák B. iózsef grafikájával

Az idén kiírt pályázatra szép számmal érkeztek szépprózai írások is, amelyek szerzői közül Cegléd József kapta a Spangár-díjat. Bemutatkozó soraiban a következőket írja: Az élet "felén túl" már nem érdemes félni, csak élni, természetesen. Munkahely, család mellett, szabadidőmben a világ legmagányosabb tevékenységével bibelődöm: gondolkodom, és próbálok érvényes mondatokat írni." Hogy nem sikertelenül, azt a Palócföld által meghirdetett legutóbbi Madách-pályázaton elért második helyezése is bizonyítja. Rajta kívül Majnik László, Nádor Gábor, Szávai Attila és Topolcsik Imréné fejtette ki úgymond prózában gondolatait, érzelmeit. Végh József szerkesztő saját írással is jelen van az antológiában: Szentgyörgyi István (1842-1931) diósjenői születésű színművészről tett közzé fotódokumentumokkal gazdagon illusztrált tanulmányt. Az írást érzékelhetően két cél vezérelte: egyrészt azt törekedett igazolni, hogy Szentgyörgyi Istvánt mély vonzalom, szoros kötődés fűzte Diósjenőhöz, noha csak gyermekkorát töltötte ott. "Emlékeim" című; 1923-ban Kolozsvárott megjelent könyvében "kitárt marok"-ként emlegette szülőfaluját, amely "a tenyér közepén fekszik, szántóföldjei az öt ujj, az ujjak közti völgyekben a kies, berkes, csalitos rétek terülnek el, melyeken végig kígyózik a hegy aljából fakadó, csörgedező patak. Hát még az erdeje. Felhőkbe nyúló szikláival, omlásaival, járható s járhatatlan völgykatlanjaivai!"

De nemcsak fekvése; természeti szépségei miatt szerette a művész Diósjenőt. Az ottani emberek is közel álltak a nemzeti színjátszás jeles személyiségéhez: "Az én kis .falum egy kifogyhatatlan tárház a jó színpadi alakokban" - írta. Végh József másik célkitűzése is reallzálódott: sikerült bemutatnia Szentgyörgyi nagy ívű, jelentős alakításokkal teli pályáját, a kassai, temesvári, budai, pécsi; bécsi és főként a kolozsvári színpadokon eltöltött hét évtizedének vázlatos történetét. Játszott népszínművekben, operettekben és fajsúlyos drámákban is: sok más szerepe mellett hatvannégy alkalommal játszotta Lucifert "Az ember tragédiájá"-ban, s ötvennyolcszor volt Tiborc Katona József "Bánk bán"-jában. Összesen 1064 műben 1216 szerepet formált meg. Emlékét - mint Végh József megjegyzi - összességében méltón őrzi a színésztársadalom, a mai Diósjenő azonban többet tehetne az emlékezés érdekében, akár önmaga hásznára is.      A rétsági antológiában az ugyancsak két éve létrehozott helyi fotókört Girasek Károly, Grolyó Márta, Horváth Iózsef, Juhász József; Kiss Nelly és Vargáné Fidel Ágota felvételei képviselik, hangulatukban jól illeszkedve a szövegekhez. A kiadvárry cűnlapjára Dovák B. József Spangár Andrást ábrázoló grafikája, hátsó borítójára pedig Ketykó István "Nyolc év után" című versének - szó szerint - kézirata került. A térségben élők tehetségét, alkotókedvét bizonyító sorozat remélhetően jövőre - immár a harmadik kötettel - fólytatódik.

Girasek Károly  "Ég és Föld" című fotója