Szlovák nemzetiségűek Magyarországra kerüléséről:
Nógrád megye
A törökdúlás Nógrád megyét sem kímélte meg a pusztulástól. A súlyos terhek, az adózás, a gyakori végvári harcok a lakosság belső mozgását, más vidékre történő költözését, a gazdasági élet hanyatlását és a lakosság csökkenését idézte elő. Az 1553-54. évi Nógrád megyei összeírásban már 44 községgel kevesebbet írtak össze, mint a törökdúlást megelőzően. Nógrád megye újratelepítése a XVII. században kezdődött. Az első szlováktelepesek a XVII. század végén érkeztek Bánk, Balassagyarmat, Szirák, Ősagárd községekbe (Jan Siráczky kutatási adatai szerint 1963). A falvak többségébe azonban csak a XVIII. század első évtizedében érkeztek meg. Amikor ezek a szlovákok elindultak szülőföldjükről, még aligha tudták, hol fognak hosszabb-rövidebb ideig, vagy esetleg végleg letelepedni. Zólyom, Árva, Trencsén, Hont, Lipót, stb. megyékből elszökött szlovák családok nem szervezetten települtek le az országban. A jobb életkörülmények reményében a sűrűn lakott, kevés és rossz minőségű szántófölddel rendelkező északi országrészekből a délibb megyékbe húzódtak. Ma is ott élnek többségben. A katolikus és az evangélikus vallású népek között a vallási ellentétek a XVIII. század elején – az újratelepítés időszakában – sem szűntek meg. Sőt, az erős katolizáció következtében egyre inkább erősödtek, fokozódtak. Ebben az időben a váci katolikus püspök a Vác környéki protestáns gyülekezetek templomait elkoboztatta és ezeket vagy leromboltatta, vagy katolikus templommá alakította át. Ekkor szűnt meg többek között a nőtincsi, az ősagárdi protestáns gyülekezetek temploma és szabad vállásgyakorlata. E század folyamán a megye evangélikus vallású szlovák lakói tömegesen küldték panaszos leveleiket a megyéhez a katolikus papok túlkapásai miatt. A katolikus egyházi szertartásokon való részvételre kényszerítik őket, a temetés és ágybér szedésének jogát maguknak tartják fenn.
A katolikus egyházzal szemben a kisebbségben  lévő, többségében református és evangélikus fő- és köznemesek úgy is igyekeznek tiltakozásukat kinyilvánítani, hogy a tulajdonukban lévő házhelyekre elsősorban evangélikus vallású szlovákokat telepítettek. Balassa Imre Bánkra, Ősagárdra, Alsópeténybe, Nőtincsre; Egry Éva Legéndre; Vay Ádám Alsó-Bodonyba; Jeszenszky Miklós és Farkas Pál Ősagárdra, Bánkra, Szátokra. Az esztergomi káptalan és a váci püspök Nógrád megyei birtokain az evangélikus vallású szlovákok letelepítésére nem került sor. Nyilván nem véletlenül.
Nógrád megyébe való letelepedés nem volt csábító a negyed és féltelkek miatt. A földbirtokosok különböző kedvezményei ellenére több ezren költöztek az alföldi megyékbe a XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig. Ezek között jelentős volt a szlovákok száma. is.
A falun belüli jobbágytelkek száma és birtoklásuk aránya meghatározta egy-egy település nemzetiségi (szlovák-magyar), Vallási (evangélikus-katolikus) összetételét. A falvak kisebbsége viszonylag gyorsan beolvadt a többségbe. XVIII. századi adatok szerint a nemzetiségi és vallási arányoknak hét változatát különböztethetjük meg Nógrád megyében:
1. Magyarok – csekély számú szlovákok: Szente, Szátok, Herencsény, stb.
2. Szlovákok – csekély számú magyar: Bánk, Felsőpetény, Ősagárd, Kétbodony, stb.
3. Többségben magyar – de jelentős számú szlovák: Nógrád, Balassagyarmat, Ipolyvece, stb.
4. Többségében szlovák – de jelentős számú magyar: Legénd, Patvarc, Ipolyszög, stb.
5. Katolikus vallású szlovákok: Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Nőtincs, Nógrádsáp.
6. Katolikus vallású németek: Szendehely, Berkenye, Katalonpuszta.
7. Katolikus és református vallású magyarok: Diósjenő, Borsosberény, stb.
Ez a felsorolás mind a mai napig érvényes, kivétel az első két pontban felsorolt kisebbség. Ezek beleolvadtak a magyar illetve a szlovák többségű lakosokba.
A szlovákok gazdasági fejlődése nem tért el a magyarokétól. A nyelvi elkülönülés és az ebből adódó zártabb életforma azonban a magyarokétól kissé eltérő gazdasági – társadalmi fejlődést eredményezett. Egyik külső jele, hogy a megyébe települt szlovákok általában a vagyonosabb paraszti réteghez tartoznak. Soha sem alakult ki nálunk nagyarányú telekaprózódás. Ezért zsellér, napszámos, uradalmi cseléd csak ritkán került ki közülük.
Az idetelepült szlovákoknak alkalmazkodniuk kellett a más táji adottságok mellett még a befogadó vidék gazdasági – társadalmi rendjéhez, az itt élők hagyományaihoz és szokásaihoz.
Lakóházaik, azok berendezése, munka- és használati eszközeik, állattartási, táplálkozásuk és ételeik elkészítése sem mutat különbséget a szlovák és a magyar falvakban. Állattartásukban azonban sajátos helyzete volt a juhászatnak. A juhok legeltetése, őrzése, gyógyítása, gondozása egész éven át a pásztorok feladata volt. Több százra tehető azoknak a szavaknak, elnevezéseknek a száma, amelyet az itt élő és a velük szomszédos szlovákoktól vettünk át, de annyira tisztán egyetlen mesterség sem őrizte meg paraszti szóhasználatát, mint a juhászat.
A megyénkben költözött szlovákok kezdetben megtartották rokoni kapcsolataikat szülőföldjükkel, ám az ott lezajlott későbbi társadalmi-kulturális folyamatok zömmel már nem hatottak rájuk. Szellemi kultúrájuknál a gyors alkalmazkodást nem tapasztalhatjuk. Így jóval később érvényesültek csak a környezeti, helyi hagyományok, gazdasági-társadalmi viszonyok alakulását sürgető hatások. Az erőszakos magyarosítást zászlójára tűző Horthy-rendszer még a hazai szlovákok közösségének érintkezését is gátolta. Ennek ellenére az otthonról hozott mesék, népdalok, mondókák, a családi ünnepekhez és az esztendő évszakaihoz fűződő szokások tovább éltek, több nemzedéken keresztül öröklődtek. A régi hagyományok őrzésének, ápolásának a család adott védő keretet, a nyelvi elkülönüléssel, a zártabb életformával. természetesen a dunántúli, a Nógrád és Heves megyei, a Pest környéki és a Békés, valamint a Csongrád megyei szlovák települések viszonyai eltérőek voltak, abban azonban valamennyien megegyeztek, hogy a gazdasági és a politikai hátrányokat megsínylették.
Az 1945 utáni bonyolult helyzetekben a szlovák lakosság politikai aktivitása megélénkült. Sokan azonnal a demokratikus Magyarország megerősödéséért folyó harc élvonalába kerültek.
1946 tavaszán a Csehszlovák kormány sürgős lakosság cserét követelt. Ezt a hazai szlovákok többsége fórumokon ellenezte. 1946 és 1948 nyara között 73 273 magyarországi szlovák hagyta el otthonát és települt vissza szülőföldjére, míg Szlovákiából 100 000 magyart telepítettek át. A Csehszlovákiában bekövetkezett politikai fordulat – a népi hatalom győzelme – véget vetett a magyarság gyakran adminisztratív átköltözésének.
A magyarok és a szlovákok közötti elkülönülés az utóbbi évtizedekben feloldódott. A közös munkaalkalmak, a megváltozott gazdasági-társadalmi körülmények megszüntették a vallási, nemzetiségi ellentéteket, feloldódtak a zártabb életformák. Egyre gyorsuló ütemben tűnik el a népviselet is.
Bánk községben minden évben megrendezésre kerül a Nógrád megyei Nemzetiségi Napok. Ennek keretében a megyénkben élő nemzetiségek bemutatják népviseletüket, dalaikat, táncaikat. Ennek a rendezvénynek hagyományőrző szerepe van. A nemzetiségek tárgyi és szellemi kultúrájának felkutatása, az összegyűjtött anyagok feldolgozása és megismertetése nélkülözhetetlen láncszeme az ifjabb nemzedék nevelésének.

Az emberi élet fordulóihoz fűződő szokások, hiedelmek 

A kutatók már régen megállapították, hogy a szokások, hiedelmek híven követik a gazdasági-társadalmi élet mozgásait. A hiedelmek rendszere, maga a vallás is funkciót tölt be a társadalom életében. „Szabályzó szerepe van, a kultúra tagjainak viselkedését irányítja az adott társadalom alapvető céljai érdekében, és gondoskodik az emberi relációkban keletkező feszültség levezetéséről.” (dr. Buda Béla: A babona lélektani és társadalmi tényezői)
A hiedelem szabályszerűségét, valamilyen összefüggést tételez fel, de nem illeszthető be tapasztalataink rendszerébe, azonban érzelmi töltése, szubjektív valóságértéke van. A babonák, hiedelmek hitét főleg az biztosítja, hogy sokan hisznek bennük. C.G. Jung szerint a babona nem szorongáselhárító vagy vágykielégítő misztikus világszemlélet eleme.
Adatgyűjtő munkám során több nemzetiséglakta községet is felkerestem. Sok emberrel ismerkedtem meg és ennél is több népszokással, hiedelemmel. Volt közöttük számos olyan is, amivel már óvodai munkám során többször találkoztam. A gyermekek játékának, rajzának elemei, elbeszéléseik témája.
 Rétság község – ahol élek és dolgozom – nem rendelkezik nagy múltú hagyományokkal. A régi lakosok csekély száma, az állandóan fejlődő, gyarapodó városi jogú nagyközségbe újonnan beköltöző fiatalok nagy száma magyarázza ezt a helyzetet. Ezek a fiatalok azonban nemcsak a szülőfalujukat, de hagyományaikat, hiedelmeiket is odahagyták. Nagyon csekély azoknak a fiatal családoknak a száma más községekben is, ahol még élnek eredeti vagy kisebb változtatásokkal a régi hagyományok, szokások.
Az emberi élet fordulóihoz kötődő szokások a születés, a lakodalom és a teremtés köré csoportosulnak.

Születés

Egy-egy családban még 40-50 évvel ezelőtt a 6-8 gyermek volt az általános, ritkán akadt olyan is, ahol 10-12 gyermek élt. De már 20 évvel ezelőtt is a maihoz hasonlóan csak 1-2-3 gyermek született egy-egy családban.
A nemi felvilágosítást nem ismerték, ilyesmiről még 30 évvel ezelőtt is bűn volt beszélni. A lányok csak a határban dolgozó „szabad szájú” asszonyoktól hallhattak valamit, de erre nem illet odafigyelniük, hát még ilyesmiről kérdezniük! Annyit azonban megtudtunk? „az emberrel nem lesz öröm hálni.” A terhesség elleni védekezést alig ismerték.
Arra a kérdésre, hogy fiút vagy lányt szerettek volna jobban, szinte mindenütt azonos választ kaptam: a fiú volt az „értékesebb”, mert kevesebb ruhával is beérte, hamarabb és több pénzt hozott a házhoz, nem volt szüksége hozományra.
Érdekes megfigyelni, hogy a gazdagabb, jobb módú családoknál már akkoriban is csak egy, legfeljebb két gyermek volt. A meglévő birtokaik így nem aprózódtak szét, a vagyon tovább öröklődhetett.
A terhességgel, szüléssel kapcsolatos hiedelmek talán még napjainkban is a legélőbb hagyományok közé tartoznak.
A terhesség első négy hónapja a 60 év körüliek szerint befolyásolja a megszülető gyermek tulajdonságát, sorsát, életét. Ezalatt az idő alatt a terhes asszonynak sok mindenre kellett ügyelnie.
Sz. Józsefné 70 éves Nógrád (született: 1916):
Az állapotos asszonynak csak keveset és kevésszer volt szabad innia, mert különben a gyermeke részeges lesz felnőtt korában.
Minden munkában részt kellett vennie, mert ha elutasított valamit, akkor a gyermeke lusta, munkakerülő lesz.
Semmire sem volt szabad erősen ránéznie, rácsodálkoznia, mert a gyermeke arra fog hasonlítani.

B. Jánosné 64 éves Rétság (1923):
A terhes asszonynak nem volt szabad a fedetlen testrészeihez kapnia, mert ha hirtelen odakapott, akkor a gyermeken, azon a helyen folt marad.
A szomszédasszonya a csuklóján agyonütött egy szúnyogot, ez a gyermek csuklóján meg is látszódott. Vörös folt éktelenkedett rajta.
Másik ismerősének a vállára esett egy szeder, az odakapott, így gyermeke vállán is ott lett a szeder alakú folt. Ha érik a szeder, ez a folt egészen elsötétedik.
Az anyajegy keletkezését így próbálták magyarázni. Ezekkel a tiltott cselekedetekkel a lányok már fiatal korukban megismerkedtek. A terhes asszonyokra egyébként különösen vigyáztak, minden kívánságukat igyekeztek teljesíteni, nehogy baja essék, nehogy idő előtt megszüljön. A születendő gyermek nemére az anya hasának formájából igyekeztek következtetni. Ha gömbölyű, akkor lány lesz, ha hegyes, akkor fiú lesz. Ha a terhesség alatt valaki elesett, az esésből is a gyermek nemére igyekeztek következtetni. Ha az oldalára esett, fia lesz, ha a farára, lánya. A fiatal terhes nők ma is szeretnék előre tudni, hogy milyen nemű gyermekük születik majd. A születések számát is megpróbálják kitalálni.
S. Ferencné Rétság (1934):
Minden asszonynak annyi élő gyermeke lesz, ahány ránc van az összeszorított jobb kezének kisujja mellett. Az asszony jegygyűrűje is megmutatja milyen nemű és számú utódja lesz. A karikagyűrűt egy kb. 15 cm hosszú cérnaszálra fel kell fűzni és ezt egy idegen asszonynak, kell tartania a hüvelyk és mutató ujja között. A gyűrű kezdetben körbeforog, ha hirtelen megáll. akkor nem lesz egy gyereke sem, de ha jobbra mozog, fia, ha balra mozog lánya lesz az illetőnek.
A süléshez nagyobb előkészületeket nem tettek. Volt olyan hely, ahol a szülő nő ágya alá titokban fejszét rejtettek. (Alsópetény). Ettől a cselekedettől várták a szülési fájdalmak megszűnését, enyhülését.
Előfordult számtalan esetben, hogy az asszonyok gyermeküket a határban, munka közben hozták világra. Bábát általában csak az első két szüléshez hívtak. Volt eset, mikor egyáltalán nem hívták a bábát. A bábát sokszor a falu boszorkányának is tartották. Félve tisztelték.
H. Pál Bánk (1920):
Még a nagyanyjától hallotta, hogy volt a falujukban egy eset, amikor egy szüléshez nem hívtak bábát. Ezért az megharagudott és megrontotta az asszonyt. Szülés után a gyereke sehogyan sem akart szopni. Így halt meg ez a gyermek, és ugyanígy a következő is. Az asszony már nagyon nekikeseredett. Akkor valaki azt tanácsolta nekik, hogy keressék meg a juhászt, csak az tud ellenszert a rontásra. Az ember elpanaszolta a juhásznak bajukat, a juhász tanácsot adott az embernek.
Olyan helyet kellett keresnie, ahol a patak partján 9 fűzfa állt. Minden fáról vágnia kellett egy-egy vesszőt és közben visszafelé számolva a vödörbe tennie. Aztán a patak folyásával ellentétesen kilencszer megmeríteni a pléhbögrét és ráönteni a vesszőkre. Ezalatt is visszafelé számolva: Most öntöm kilencedszer, most öntöm nyolcadszor, … Otthon kilencszer kellett felforralni és kihűteni ezt a főzetet. Ha ezzel is elkészült, akkor a gyereket kellett benne kilencszer megfürdetni és visszaszámolni: most fürdetlek kilencedszer, most fürdetlek nyolcadszor, …
A tanácsot megfogadták, a feladatot elvégezték és a gyermek meggyógyult, az anya tudta őt szoptatni.
Orvosi vélemény szerint ennek a fűzfafőzetnek olyan gyógyító hatása lehetett, ami bizonyos kisgyermekkori betegségekben hatásos. Nem véletlenül tartja a néphit, hogy: fűben, fában orvosság!
A szülések módja asszonyonként változott. Mindenki úgy szült, ahogy neki jobb, vagy könnyebb volt. Sok helyen még az 1950-es évek elejéig otthon szültek az asszonyok. Később szülőotthonokban, kórházban.
A születéssel kapcsolatos cselekedeteket már nem gyakorolták, hiszen csak elvétve szült otthon az anya. Ezek a hiedelmek már feledésbe merültek. A születendő gyermek nevét csak ritkán beszélték meg előre. A névadásnak általánosan elfogadott, kialakult rendje volt. A családban az elsőszülöttek mindig valamelyik nagyszülő nevét kapták. A többiek nevét az anya határozta meg. A nagyszülők nevének adását azért tartották fontosnak, hogy az ősök szelleme tovább éljen a családban. Úgy tartották, hogy ha egy családban nem születik fiú utód, akkor az a család kihal.
B. Pálné Legénd (1908):
Az ő falujukban szigorúan betartották a névadási gyakorlatot. Így történhetett meg, hogy egy családon belül, két ugyanolyan nevű testvér is élt. Ennél a családnál az elsőszülött fiú nagyon beteg lett, azt hitték meg fog halni. Az anyja éppen ebben az időben szült, így hát ez a gyerek is a János nevet kapta. Az elsőszülött fiú azonban nem halt meg, ezért a második Jánost csak „dva JAno”-nak nevezték a faluban.
Ettől a hagyományos névadási gyakorlattól csak az 1940-es évek után váltak meg. Napjainkban már semmiféle hagyománya nincs a névadásnak. A fiatalok kedvelik a különleges hangzású keresztneveket. A nagyszülők sopánkodva jegyzik meg: „Fő köll mán írnyi, hugy tuggyam, hugy is híjják azt a gyereket!”
A megszületett gyereket mindig a templomban keresztelték meg. Ezzel az egyházközösség tagjává lett. A keresztelésre általában nem sokat vártak a gyakori csecsemőhalál miatt. Ennek vallási okai is voltak. Ha keresztelés nélkül halt meg egy gyerek, az nem válhatott kisangyallá, csak kispogány lehetett. Katolikusoknál keresztelés nélkül a temetőben sem lehetett eltemetni, csak a temetőárokba. Az 50-es évektől azonban a vallási előírásokat megszegve, valamelyik rokon sírjába teszik a kis tetemet. Ebből is látszik, hogy a felszabadulás utáni időktől kezdve az emberek többsége szakított a bigott vallási élettel és az egyháznak sincs már olyan erős hatalma az emberek gondolkodása felett.
Az evangélikus vallásúak sokkal felvilágosodottabbak voltak már akkor is a vallás minden területén, nálunk nincs minden ilyen szigorúan szabályozva. A vallási eredetű okok mellett a néphit miatt is siettetni kellett a keresztelést. Keresztelés nélkül a csecsemő ki volt téve az ártó hatalmaknak. Megronthatták, a boszorkányok kicserélhették a saját csúf csecsemőjükkel. A gonoszok távoltartására számtalan mágikus cselekedeteket ismertek. Erre szolgált a sátoros ágy, amit a gerendához rögzítettek, hogy az ártó szemek elől az újszülöttet eltakarják. Rózsafüzért akasztottak a nyakába, szenteltvízzel meghintették. A lepedő sarkába – amiben a gyerek feküdt – tűt és foghagymát tettek. Ezzel tartották távol a gonoszokat.
Keresztelésig nem szólították a nevén sem, mert ha megtették, a gonoszok megronthatják. Régen mindig szerdai napokon kereszteltek, de az egyház kezdeményezésére áttértek a vasárnapi keresztelésekre. A vizsgált községekben még a névadók nem elfogadott keretei a névadásnak. Az „csak” névadó, de nem keresztelő! Az újszülött egészségét mindenki fontosnak tartotta, legjobban a szemmelveréstől óvták a kicsiket.
L. Pál Nógrádsáp (1904):
Sógor meglátogatta újszülöttjüket és azt mondta rá: „Velmi pekné!” (Nagyon szép). A gyereknek fölakadtak a szemei, mindjárt tudták, a sógorszemmel verte a gyereket.
Ennek csak egy orvossága volt: szenes vízzel, visszakézből kellett a gyerek szemeit, arcát megmosni és közben mondani? „Amivel jöttél, azzal múljál!”
Szerinte: azok az emberek tudnak még most is szemmel verni, akiknek erős, szúrós a tekintetük.
Más szerint: azok vernek szemmel, akiknek bozontos, egymásba érő, sötét szemöldökük van.

K. Józsefné Nőtincs (1912):
Az újszülötthöz, ha látogató érkezett azt szenteltvízzel hintették be, hogy ne árthasson a gyereknek.
Néhány megjegyzésből kitűnik, hogy a szemmelveréstől még napjainkban is tartanak és hisznek is benne. A pici babával kapcsolatos hiedelmeket, cselekedeteket szinte önkéntelenül, egyik nemzedék a másiktól átveszi. A néhány napos, hetes kisbabával – ha sír és nyugtalan – nem igen tudnak még mit kezdeni. Ezért az idősebbektől hallott, látott cselekedeteket a fiatalabbak is gyakorolják, bár legtöbben ezt titkolják. Ők már tudják, hogy az ilyen és hasonló cselekedetek kevés sikerrel járnak, ha beteg, sírós, vagy nyugtalan a kisbaba.
A bánki óvodában láttam 1985. januárjában: egy kisfiú nyakában ócska, piszkos rongydarab lógott madzaggal felerősítve. Kérésemre a kisgyerek elmondta, hogy azt nem szabad kivenni a nyakából, mert akkor beteg lesz. Anyukája tette oda. Az óvónéni elmondta, hogy már többször elbeszélgettek ezzel az anyukával, de sajnos nem sok eredménnyel jártak. Ez a „viselet” minden évben megjelenik a kisgyermeken, ha beköszönt a hűvös, téli idő.
A gyermekek óvodai játékában is megjelennek a hiedelmekkel kapcsolatos tevékenységek. Ezek a gyerekek olyan családból kerülnek az óvodába, ahol a nagyszülők, szülők még őrzik, gyakorolják azokat.
Sz. Adrienn nagycsoportos Rétság (1980):
A babaszobában tevékenykednek, pólyáznak, etetnek. „Ez a gyerek nagyon sír, bíztosan valaki nagyon megnézte!” (Szemmelverte) „Gyorsan meg kell mosni!”
Kérdésemre válaszolva elmondta, hogy a nagymamájától hallotta, mikor a kistestvére nagyon sírt. 
Óvónő: „És ezután már nem sírt?”
Adrienn: „Azt már nem tudom, mert kimentem!”
Ment és folytatta tovább a megkezdett játékot.

Lakodalom

A legények és a lányok esti és vasárnapi közös szórakozása, az istentiszteletek utáni beszélgetések alkalmat adtak egymás megismerésére, a szerető kiválasztására. A legény 16 éves korától udvarolhatott a lánynak, de ez csak rövid beszélgetésekből állhatott. A 18. évét betöltött legény udvarlását a szülők is figyelemmel kisérték. Csak akkor szóltak bele a választásba, ha jómódú gazdacsalád voltak. Ezeknél a vagyonszerzés állt az első helyen. Az udvarlás 2-3 évig is tartott. Házasságot csak a katonaidő letöltése után lehetett kötni. A mai fiatalok közül már kevesen tartják be ezt a szabályt. Az idősebbek szerint ezért is olyan sok a válás.
A jegyespárnak a lakodalom előtt 3 héttel kellett a papnál feliratkozni, ekkor tartották ugyanis az eljegyzést. Ezt követően, három vasárnap a templomban kihirdették a házasulandókat. Ezeken a vasárnapokon a fiatal párnak már együtt illett megjelenni a szentmisén – katolikusoknál. Az evangélikus vallás ezt nem írta elő. A három hét alatt kellett a papnál bejelenteni, ha valaki „házassági akadályról” szerzett tudomást. Ilyen lehetett: ha már házasságot kötött, vagy rokoni kapcsolatban állt a két fiatal egymással.
A szülői akarattal történő, érzelmi háttér nélküli udvarlásnak számos mágikus cselekedete volt. Ezek elsősorban a másik érdeklődésének felkeltésére, a cserbenhagyott szerető bosszújából keletkeztek.
Sz Gábor Nógrád (1917):
Ha a legény a Szent György nap előtt fogott béka vállcsontjával megbökte a kiválasztott lányt, akkor az szerelmes lett belé.
Legényt úgy lehet szeretővé tenni, ha a lány fenekén végigfuttatott tojással megetették.
Ha a régi szerető meg akarta rontani volt kedvese házasságát, akkor lelemás csizmában kellett átmennie a násznép előtt.

P. Jánosné Alsópetény (1915):
A házasság örökös veszekedésben fog eltelni, ha az esketés idejére kutyát és macskát zárnak össze egy ólban.
A sok munka, nélkülözés miatt bizony alig akadt olyan család, ahol ne lett volna mindennapos a veszekedés. A kárörvendők ezt a házasság napján véghezvitt babonás cselekedetnek tudták be. Ezért hitték azokat, és művelték is. Mindez ma már nem jellemző a fiatalokkal kapcsolatban. A legtöbben már nem a vagyon miatt kötnek házasságot – bár néha ma is megesik -, szerelemből esküsznek, s ha már nincs szerelem, elválnak.
Az egyházi esküvőket is régen szerdai napokon tartották, délelőtt 11 óra tájban. A templomba először a vőlegénynek és rokonságának kellett megérkeznie, majd a menyasszony és rokonsága jöhetett. Erre azért volt szükség, hogy azután is otthon a férj legyen az első, az „úr a háznál”.
Úgy tartották, hogy a nagy szerelemnek, nagy semmi a vége.
Sz. István Nőtincs (1913):
A fiatalok között nagy volt a szerelem. Éppen a templomi esküvőre mentek már a lovaskocsival, amikor a menyasszony kocsijának lovai megbokrosodtak és a kocsit felborították. Csúnya sérüléseket szenvedtek a kocsin ülők. A menyasszonynak szinte minden csontja összetört, jobb szeme kiesett. A jobb karját is le kellett vágni, és többé járni sem tudott. Az egész falu kíváncsian leste, mi következik ezután. Lesz-e mégis esküvő?… Hát nem lett!
A vőlegény hamarosan megnősült, más vidékre költözött, és többé menyasszonya felé sem nézett.
Amikor az esküvőről hazaérkeztek a menyasszonynak egy vödör vizet kellett a kapu előtt felrúgnia. Ebből próbálták kikövetkeztetni az elsőszülött gyermek nemét. Bármerre is folyt a víz, a násznép szerint fiúnak kellett először születnie.
Rossz jel volt, ha az esküvő napján esett az eső. Azt mondták: „Sírós lesz a menyasszony!”
Ha fekete macska szalad át az úton a násznép előtt, az boldogtalan életet jelentett. Ha meg is állt, az már tragédiát jelzett szerintük. Hogy ezek az észlelések mennyire váltak valóra, arról már nem beszéltek. Statisztikai adatok szerint az utóbbi időben a házasságkötések aránya erősen csökkent, kb. 30%. A fiatalok többsége inkább csak hosszabb-rövidebb együttélésre rendezkedik be. A vizsgált településeken – az erős szülői befolyás miatt – ez még nem érződik. A régi hagyományok, szokások, hiedelmek feledésbe merülnek. A lakodalmi szokások is ellaposodnak.

Temetés

A halálhoz, a halotthoz nagyon sok babona, hiedelem, szokás fűződik.
A beteghez orvost nem hívtak, azt mondták: „Isten akarata ellen semmit sem tehetünk!” Sokszor ezt anyagi helyzetük sem tette lehetővé. A beteg fájdalmát az idősebbek tapasztalata, tudása enyhítette. Különböző gyógynövényekkel és azok főzeteivel, mágikus eljárásokkal, ráolvasásokkal próbáltak segíteni. De a gyógyításra így sem fordítottak nagy gondot. A betegre nem igen felügyeltek, menni kellett a határba. Amikor beteg volt a házban nagyobb érdeklődéssel, aggodalommal figyelték a körülöttük zajló eseményeket. A magától kinyíló ajtó, a falról leesett kép, tányér, megpattant bútor, a kutya keserves vonítása, az erősen pattogó tűz, a horkantó, dobogó, első lábával kaparó ló, mind-mind a halál közeledtét jelezte számukra. Ha a „kukucsmadár” (bagoly) hangja közelről hallatszott, az már a biztos halál jele volt. Szembetűnő, hogy az egyszerű hétköznapi jelenségeknek a babonás ember ilyen és ehhez hasonló misztikus tulajdonságokat ad.
Ha a beteg állapota súlyos volt, papot hivattak hozzá. A pap feladta az utolsó kenetet, meggyóntatta és feloldozta, nehogy súlyos bűnnel távozzon az élők sorából. Mert különben nem nyer nyugalmat a túlvilágon.
A halott öltöztetésénél nagyon vigyáztak arra, hogy vasat ne tegyenek a koporsóba. A patkót leverték a csizmáról, asszonyoknál a kontyvasat fadarabbal helyettesítették. A koporsóba tollpárnát sem volt szabad tenni, mert akkor megdöglenek az állatok. A kedvelt használati tárgyakat a halott mellé tették a koporsóba, mert ha valamit kifelejtettek, akkor az a halott „visszajön” érte. Ruháit, cipőit, csizmáit, szerszámait egy esztendeig őrizték, mert ha valaki előbb adott túl azokon, a halott „sértve érzi magát”, hogy nagyon hamar elfelejtették. A halottat a tisztaszobában ravatalozták fel, a bejárati ajtóval szemben, arra merőlegesen, fejjel befelé. Amíg a halott a házban volt, addig senkinek sem volt szabad otthon aludnia, nehogy zavarja az elhunyt utolsó földi nyugalmát. Ahol halott volt, ott minden tükröt letakartak, az ablakot elfüggönyözték, nehogy a halott visszanézzen rájuk. A halottak a néphit szerint kísértetté is változhatnak. Kísértetekkel általában éjszaka lehetett találkozni a temető környékén, vagy a falu szélén. Éjfélkor jelennek meg és az első kakasszóra el kell tűnniük. Aki kísértettel találkozik, annak azt kell mondania: „Minden lélek dicséri az Urat, te miért nem dicséred!?” Ezután a kísértet eltűnik.
A katolikus vallású szlovákoknál a temetőkben egyszerű gödröt ásnak, abba teszik a koporsót. Az evangélikus vallásúaknál – Bánk, Nőtincs – L-alakú a gödör. Leeresztik és oldalra nyomják a koporsót. Így nem szakad be, nem süllyed meg olyan hamar a sír. A temetést követő harmadik napon a halott lelke „visszajön” végső búcsúra. Ezt abból lehet megállapítani adatközlőim szerint, hogy a padlás felől kaparászást lehet hallani.
S. Jánosné Bánk (1921):
A férje temetését követően második napon meccs volt a tévében. A férje életében nagyon szerette azt nézni. A néni erős dobogásra, kaparászásra lett figyelmes. Gondolta, hogy valaki van a padláson, kiment felszólt, de senki sem válaszolt. Bement és most már bentről is hallotta ugyanazt. Bekapcsolta a tévét, hogy „ne legyen egyedül”. Már javában ment a meccs, a kaparászás, dobogás is abba maradt. Akkor gondolta a néni, hogy biztosan a férje „jött vissza” meccset nézni. Ezt a zajt még másnap is hallotta, de azóta nem.
A vallás azt tanítja, hogy aki sokat szenved, tűr a földön, annak lelke a mennyországba jut. Ez a felfogás uralkodott a középkorban, ez volt a nevelés célja. A gazdaasszony mindig azt mondta a panaszkodó lányának vagy menyének: „Azért van egy asszonynak nagy köténye, hogy mindent eltakarjon vele!”. A halott rossz tulajdonságait halála után nem volt szabad senkinek emlegetnie, mert úgy tartották: forog a sírjában, ha rosszat mondanak rá! Azt is szokták mondani: "„Rossz a rosszal, de még rosszabb nélküle!”
Nagyon nagy bűnnek számított, ha valaki valakinek a halálát kívánta.
Cs. Józsefné Bánk (1909):
A szomszédasszonya nagyon összeveszett egy emberrel a faluban. Valamivel tartozott egyik a másiknak. Az asszony azt kiabálta az embernek: „Szabadítsa meg az Isten tőled a földet!” Néhány nap múlva meghalt az asszony. Mindenki azt beszélte, hogy fordítva fogott az átok.
Az öngyilkosokról is sok mende-monda járta. Tettük okára sokszor nem is derült fény. Adatközlőim szerint az ilyen ember az ördöggel cimborált és az vitte el a pokolba. Katolikus vallásúaknál az öngyilkosokat a pap nem temette el, számukra nem volt búcsúztató, három évig nem lehetett misézni sem érte. Az ilyen halottat csak a temető árkába lehetett eltemetni. Később szertartás nélkül ugyan, de már rendes sírhelyre kerülhetett. Napjainkra a katolikus egyház is engedett merevségéből és ugyanolyan szertartást végez, mint más esetben. Az evangélikus vallásúaknál ilyen különbséget nem tettek sem rége, sem most. Lassan elfogynak azok az emberek, akik ismerték és  gyakorolták a halotthoz, a halálhoz kapcsolódó ősi szokásokat, hiedelmeket. A babonás cselekmények kihalóban vannak. Oka az is, hogy az egészségügyi követelményeknek megfelelően az elhunytat a lakásból el kell szállítani és 48 órán belül el kell temetni. 
A halál a mai embert is mélyen megrendíti, de már nem hisz olyan erősen a túlvilági életben.
A gyászviselet gyermekeknél a fehér, felnőtteknél a fekete szín. Ezen szigorú szokások szerint öltöztették a halottakat is. A fiatal lányt menyasszonynak öltöztetve temették el. A gyászviseletet szülők és testvérek, férj feleség halála esetén több évig is viselték és viselik ma is. A közeli hozzátartozók, rokonok esetében ezt az időt fél, illetve egy évben határozták meg. Ha távoli rokon az elhunyt három hónapig kell érte gyászt viselni. De a színes, tarka ruhákat sem volt szabad azonnal felvenni; fokozatosságot kellett abban is tartani. A fekete szín után jöhetett a barna és a kék sötétebb árnyalata, majd világosabb színe, azután a zöld a fehér, legutoljára a piros és a sárga színű ruhákat lehetett felvenni. A mintásaknál is a domináns szín volt a meghatározó. Aki nem tartotta be ezeket a szabályokat, azt bizony a falu széltében-hosszában kibeszélte, megszólta. 
Jeles napokhoz és ünnepekhez fűződő szokások, hiedelmek 

TÉLI NAPOK ÉS ÜNNEPEK

ANDRÁS (november 30.)
Az e naphoz kapcsolódó cselekmények elsősorban arra irányultak, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz a jövendőbelijük. Lányoknak ellopott férfinadrágot, legényeknek ellopott női szoknyát kellett a fejük alá tenni éjszakára. Így megálmodhatták a nevét az illetőnek. Azt tartják, hogy amilyen nevet hall álmában, olyan nevű lesz a férje, felesége. A lányos háznál szokás volt András napján dedellét, gombócot főzni és abba egy cédulára felírni a férfineveket. Ilyen cédulát minden gombócba kellett tenni. Amelyik tészta legelőször jött fel, azt gyorsan ki kellett kapni és megnézni, milyen név áll a cédulán. Ilyen nevezetű lesz a lány férje. Ezeket a jóslásokat, szokásokat már egyetlen vizsgált községben sem gyakorolják. Az idősebbek emlékezetében él már csak.
A gazdák András nap környékén igyekeztek fialtatni a sertéseiket, mert azt tartották és tartják ma is, hogy ezekből lesz a jó hízó a következő esztendőben.
MIKULÁS, MIKLÓS (december 6.)
A katolikus vallású emberek azt mondják, hogy az igazi Mikulás értelme az, hogy felidézzék a szent Miklós püspök életének példáját. Szent Miklós püspök segítette a szegényeket és örömet szerzett a gyerekeknek. Jótékonyságát igyekezett titokban tartani. A mikulás-napi szokásokat az egyház, a keresztény papság terjesztette el. A múlt század végén és századunk elején a városokból kiindulva terjedt el a nép között, s vette fel mai általános jellemzőit.
B. János Nógrád (1920):
Gyermekkorában a Mikulás nem piros ruhában járt, hanem kifordított bundában. Láncokat csörgetve ment egyik házból a másikba. Ajándékba almát, diót, és „regulázást” adott. Kenderből kötött szakállal, szemébe húzott sapkában, elváltoztatott hanggal felismerhetetlenné vált. Ettől a Mikulástól nagyon féltek a gyerekek, de az ajándékoknak is örültek.
A korábban kisebb jelentőségű ünnep napjainkban egyre inkább a gyermekek egyik legkedveltebb ünnepévé vált.
LUCA (december 13.):
Az ország egész területén ismertek a Luca-napi szokások, hiedelmek. A Gergely-féle naptárreform előtt ez a nap volt valójában is a legrövidebb napja az évnek. „Ez a népnél, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja, jelentős esemény volt.” (Bálint Sándor: Élő néprajz – Népünk ünnepei) Úgy tartják, hogy Luca napjától kezdve minden nap egy tyúklépéssel hosszabb lesz. (Nógrád, Nézsa, Nőtincs).
Luca napja a legalkalmasabb a néphit szerint a boszorkányjárásra, illetve azok távoltartására.
Bánk községben még erősen hisznek a boszorkányokban. Az itteni adatközlőim szerint Luca éjjelén lehet megtanulni a boszorkányságot is. Ekkor a legerősebb a hatalmuk a boszorkányoknak. Ilyenkor jönnek össze a keresztutakon és avatják fel az ifjú boszorkányokat.
D. János Bánk (1930):
Gyermekkorában valahol talált egy olyan könyvet, amiből a boszorkányok tanultak. Volt abban mindenféle praktika, de sajnos nem próbálhatott ki egyet sem, mert szülei észrevették, hogy milyen könyve van. Emlékezete szerint, Luca éjjelén az idősebb boszorkányok saját gyermeküket vitték ki a keresztútra. Ott le kellett feküdniük a gyermekeknek a földre és mindenféle látomást bocsátott rájuk a boszorkány. Ha nem ijedtek meg a látomástól és nem ugrottak fel, akkor máris megfeleltek az első követelménynek és a boszorkányok maguk közé fogadták. Ezek a gyerekek 12-13 évesek lehettek. Később tanították meg őket az átváltozásra.
Az öreg boszorkányok addig nem tudnak meghalni, amíg tudományukat át nem adták valakinek.
Bánk községben ma is beszélnek egy néniről, akit boszorkánynak tartanak. Róla állítják, hogy mind a két lányát boszorkánynak akarta, de a lányok nem állták ki a próbát. Az való igaz, hogy mind a két lánya idegbeteg. A falu népe azt beszéli, akkor lettek ilyenek, mikor az anyjuk látomásokat bocsátott rájuk. Akkor nagyon megijedtek és megzavarodtak. A látomások tartalmát csak találgatni lehet, biztosat senki nem tud. Erről a témáról nagyon kevesen voltak velem hajlandók beszélgetni. Ha meghallották milyen céllal érkeztem hozzájuk, mindjárt azt válaszolták, ők nem tudnak semmit, különben sem érnek rá beszélgetni. Féltek attól, hogy megtudja a néni, mit mondtak róla. Ezért inkább kerülték ezt a dolgot. Néhányukat azonban sikerült szóra bírni. Őszerintük a nénit azért tartják boszorkánynak, mert ha Luca nap reggelén elment valakihez, onnan elvitte a szerencsét. Ahová csak beköszönt ezen a reggelen, ott sok tányér, pohár tört össze a következő időkben. Azt tartották, ez őmiatta volt. Ha tojást kért, megdöglöttek az állatok, sokat betegeskedtek a ház lakói.
Ez a néni egész életében nagyon szegény volt. Aki nem falubeli, de ismeri a nénit, azt mondja róla, hogy korához képest intelligensebb, mint hasonló korú társai. Talán éppen emiatt alakult ki róla, hogy boszorkány.
„A babona tulajdonképpen mindenféle dolgokban való helytelen, hibás és bizonytalan hit.” (Pucz Antal)
Szokás volt minden vizsgált községben ezen a napon vagy előző este fokhagymával keresztet rajzolni a gyerekek, a fiatalok homlokára, az ajtókra, ablakokra, istállóajtókra, ólakra. A fokhagymát hatásos védekezőszernek tartották a boszorkányok rontásai ellen. Ha mindezt elmulasztja valaki ott embert, állatot megrontanak a boszorkányok. A rontást a babonás ember abban látja, hogy az addig jónak hitt házasságok egyszeriben felbomlanak; az állatok megdöglenek, hasznukat vesztik (elapad a tehén teje, nem tojnak  a tyúkok, stb.).
L. Pál Ősagárd (1925):
A gazdának Luca másnapján csak jobb lábbal volt szabad az istállóba belépnie. Így megtudhatta, járt-e boszorkány az éjjel az istállóban.
Ha a söprüt 12-e éjszakáján hosszában fektette az istállóajtó elé, akkor a boszorkánynak nem volt hatalma, ereje átmenni azon. Így megvédhette állatait.

Szokása volt ezen a Luca-napi reggelen a kisebb fiúgyermekeknek köszönteni járni. Ha ezek voltak az első látogatók a háznál, akkor szerencsét hoztak. Ha viszont asszony köszöntötte elsőnek a háziakat, az szerencsétlenséget jelentett. Volt aki emlékezett még a szlovákul elhangzott köszöntőre:
Donesol som vám oceli, Hoztam maguknak acélt,
abi sa vám hrnce, miske nebili, hogy fazekaik, táljaik
a varece nelámali, és fakanalaik ne törjenek,
a retazli netrhali, és a láncok ne szakadjanak.
Dobre ráno vínšujem! Jó reggelt kívánok!

 Más változatát is ismerik:
Donesol so vám ocel, Hoztam vasat, acél vasat,
zebi sa hrnce nehubili, a tányérok, tálak ne törjenek,
a sliepke, dobre zniesli,a gazdini sa množili, tyúkok, libák jól tojjanak,
ako čičóka! a gazdasszonyok szaporodjanak,
 mint a csicsóka

Luca napja kimondottan női ünnep volt. Ezeken a napokon tiltott cselekménynek számított a mosás, fonás, varrás és a kenyérsütés. Azt tartották, aki ezeket a munkákat végzi az kővé fog változni. A lányok ezen az estén a tollfosztóból hazafelé menet megrázták a zsúptetőt és alátartották a kötényüket. Ha búzaszem esett bele, akkor gazdag ember lesz a férjük; ha rozsszem, akkor szegény.
Ősagárdon ismert volt a Luca-napi gombócfőzés, éppen úgy mint András napján. Luca napja az állatok védelmére szolgáló cselekedetekben is gazdag volt. A tyúkokat ezen a reggelen abroncsból vagy kör alakú kötélből kellett etetni, hogy egy helyre tojjanak. A fosztókat is ezért hívták össze ezen az estén. Varrni azért nem volt szabad, mert akkor a tyúkok nem fognak tojni. Minden állat ételébe ezen a napon fokhagymát kevertek, hogy elkerüljék a betegségeket. (Bánk, Nógrád, Rétság)
Az idősebb férfiak favágatóról – favágatóra jártak és forgácsot loptak, egy-egy marékkal. Ezt otthon az ólakba szórták, hogy a következő esztendőben is sok állatuk legyen, annyi ahány szem forgács került egy-egy ólba.
A lányos házaknál szokás volt erre a napra új seprűt beszerezni, mert azt tartották, hogy „ahány ép cirokszál van a seprűben, annyi kérője lesz a lánynak az új esztendőben”.
Sz. Mária Felsőpetény (1927.):
Luca nap reggelén a házból nem volt szabad a szemetet kisöpörni, mert vele söpri ki a szerencsét is. A szemetet az ajtótól befelé kellett söpörni és csak másnap volt szabad kiönteni a garád /kerítés/ tövébe.

Luca napjától kezdve karácsony böjtjéig a lányok 12 cédulára felírták a férfineveket. Egyet közülük minden nap a tűzbe kellett dobni, amelyik megmaradt, azt csak az új év első napján volt szabad megnézni. Olyan nevű lesz a lány férje, amilyen név a papiroson olvasható. A Luca- naptár készítését is ismerték és használják ma is. Leginkább a gazdák figyelték és a kalendáriumba jegyezték fel milyen idő volt ezen a napon. Egyik helyen  (Felsőpetény, Nézsa, Ősagárd) Luca nap délelőttjét és délutánját figyelik meg, ebből próbálnak következtetni a következő év időjárására. Másik helyen (Bánk, Rétság, Nógrád, Nőtincs, Nógrádsáp) Lucától karácsonyig figyelték az időjárást és abból próbáltak következtetni a jövő év időjárására, a termés milyenségére és mennyiségére. Lucától Ádám-Éváig figyelték az időjárást alaposabban. Megfigyelések szerint, ha Lucakor esik az eső, akkor a következő esztendő is csapadékos lesz.
A Luca-szék készítését adatközlőim is ismerték.
V. Jánosné . Nógrád (1929):
Ezt a széket 13 féle fából kellett elkészíteni Ádám-Éva estéjére. Ez egy háromlábú szék volt. Volt egy bolondos ember a faluban, aki ezt elkészítette és az éjféli misén rá is állt erre a székre. Állítólag megis látta kik a boszorkányok. Úgy beszélték, hogy azok is észrevették ezt az embert és alaposan el is látták a baját, mert nem vitt elegendő mákot magával. Még mielőtt hazaért volna elfogyott a mákja és ezért tudták megverni őt a boszorkányok. Azt mondják, hogy attól kezdve nagyon csúnya lett az ember arca, mindig vörös és dudoros volt. Néhány éve halt meg.
A Luca-napi szokások közül már csak keveset ismernek a fiatalok. Nem tulajdonítanak ezeknek sem jelentőséget már.
Karácsony (december 25., 26.)
A keresztény emberek keresztény módon ünnepelték a karácsonyt. Már négy héttel karácsony előtt elkészítették az adventi koszorút, fenyőből, négy szál gyertyát erősítettek rá. Minden héten meggyújtottak egy-egy szálat. Ilyenkor a katolikus családoknál körülülték az asztalt, énekeltek, imádkoztak a koszorú körül. Az evangélikus családoknál az adventi koszorút kruspánból (örökzöld bokornövény) készítették. Sokáig ez helyettesítette a fenyőágat, a fenyőfát.
A keresztény vallás szerint a karácsony Jézus születésének ünnepe. Az advent jelenti az egyháznál az év kezdetét, nem így a polgári időszámításnál. Advent hetében a katolikusoknál minden hajnalban van szentmise, roráté. Ez ismeretlen az evangélikusoknál.
Karácsony böjtjén – evangélikusoknál karácsony viliáján (dec.24.) szokás volt az aprószentek hordása. A nyír- vagy fűzfavesszőket a pásztor kötegbe kötve vitte egyik háztól a másikig. Azokhoz a házakhoz tért be, ahonnan állatokat hajtott ki legelni. A pásztorok kötegéből a gazdasszony visszakézzel két-három szál vesszőt húzott ki és azzal megcsapkodta a pásztort, hogy egészségesek, frissek maradjanak az állatok. Ezzel a vesszővel a gyerekeket és a házban lakó felnőtteket is megcsapkodta, hogy azok is egészségesek maradjanak. A vesszőket Istvánnapig tartották a házban, azután az ól zsúpfedelébe szúrták. Néhány helyen ezeket a vesszőket vízkeresztig tartották a házban (Ősagárd, Nézsa, Legénd, Keszeg, Nógrádsáp). A tavaszi első kihajtáskor ezzel a vesszővel terelgették ki a jószágot. A pásztornak ezekért a vesszőkért kalácsot, bort és néha pénzt is adtak. Nagy szerencsétlenség előjelének tartották, ha a pásztor valamelyik házba nem tért be. A pásztort a népi hitvilág rendkívüli tulajdonságokkal ruházta fel. A boszorkányok rontásait csak a tudós pásztorok tudták helyrehozni. Adatközlőim szerint a boszorkányok és a pásztorok mindig harcban álltak egymással. Ezt a hitet az evangélium is támogatja ( a rendkívüli tulajdonságokról), mert Jézus születését az angyal a pásztoroknak jelentette először, ők voltak az elsők Betlehemben a jászolnál is. Karácsony böjtjén – villáján az állatokat jól megetették, mert ha ezen a napon nem kapnak elegendő ennivalót, akkor egész évben éhezni fognak (Bánk, Alsópetény). Aki ezen a napon vizet iszik, az egész évben szomjas lesz (Ősagárd, Nőtincs). Karácsony böjtjén a gyerekek köszönteni jártak este. Ez csak a katolikusoknál volt szokásos.
A köszöntő szövege valahogy így hangzott:
Ja som mali ziačik, spievam ako táčik v tej Rétšág-
skej škole, veľmi vesele ziači spievaju, páná vitaju,
aj ja ho tak vitam, peňjaz čoksi 
dajte zdraví ostávajte!
Én kisdiák vagyok, úgy énekelek mint a kismadár a 
rétsági iskolában, nagyon vidám diákok énekelnek, 
az Urat köszöntik, én is őt köszöntöm,
pénz amiért köszöntök, pénz amit adtok, egészségben
maradjatok! (Rétság)

Čas radosti veselosti, Öröm és vidámság napja van,
ne máme čo jesti, nincsen mit ennünk, 
len tu troška kapustičku, csak ez a kis káposztácska,
aj tu bez mastičku, az is zsírocska nélkül,
a proto pre seďme üldögéljünk még egy kicsit,
ešte si na lejme öntsünk is még
aj Jeziška vitajme. és köszöntsük a Jézuskát.
(Bánk, Nógrádsáp)

A köszöntésekért diót, almát és pénzt kaptak. Ezeket a köszöntési szokásokat már teljesen elhagyták. A karácsonyfa állításának szokása a felszabadulás után terjedt el. Az ajándékozás szokását többen oda vezetik vissza, hogy a három királyok is ajándékkal kedveskedtek a kis Jézusnak. Általánossá azonban csak később vált. A karácsonyfát vízkeresztig tartották a házban (január 6.) és csak ezt követően vitték ki.
A szentesti vacsora dióból, almából, fokhagymából, kenyérből, kalácsból, mákos kukoricából, üres káposztából állt. Ha a dió vagy az alma férges volt, akkor azt tartották, hogy sokat fognak betegeskedni a ház lakói a következő esztendőben. A vacsorától a gazdina (gazdasszony) kelhetett fel legutolsónak, azért, hogy a tyúkok jól üljenek. Ha már leültek az asztalhoz ezen az estén, akkor nem volt szabad felállni tőle csak a vacsora végeztével, mert ha valaki felállt, akkor az állatok egész évben nem találják majd meg a helyüket, mindig csak mennének.
A karácsonyi ünnepek legjelentősebb eseménye az éjféli mise. Ezzel ér véget a böjt is. Adatközlőim szerint az éjféli misén a pap az oltáriszentségen keresztül meglátja a boszorkányokat, de azok azt nem veszik észre, bárhogy is ügyelnek arra, hogy ne láthassák meg őket. A már említett Luca-széket is ilyenkor lehetett „használni” Az éjféli mise előtt az ajtókat és ablakokat be kellett fokhagymázni, hogy a boszorkányok ne ronthassák meg az embereket és az állatokat. A fokhagyma evése is erre a célra szolgált. Karácsony napjának reggelén, mielőtt a gazda kiment volna az istállóba, pálinkát ivott és kalácsot evett, hogy az állatok soha ne szomjazzanak és ne éhezzenek.
Ezen a reggelen minden állatot szép piros, egészséges almáról itattak meg, azért, hogy ne legyenek betegek.
Ha valakinek fájt a feje karácsony napján, az azt jelentette, hogy sok állat fog elpusztulni (Keszeg, Nézsa). Ebédre hurkát ettek, hogy annyi pénzük legyen mint hurkában a kása. (Nógrád, Rétság, Bánk) Karácsony napján nem volt szabad más házához mennie az asszonynak, mert az elviszi a szerencsét. De ha az első látogató férfi volt, az meghozza a szerencsét. Kölcsönadni sem volt szabad ezen a napon, mert odaadják a szerencséjüket is.
Ezek a szokások, hiedelmek nagyon hasonlítanak a Luca-napi hagyományokhoz. Eltűnőben vannak, a fiatalabbak nem tulajdonítanak már jelentőséget a szokásoknak, nem ápolják őket.
Időjárásra is jósolnak a karácsonyéjjeli időből. Ha köd van az sok halottat jelent; ha ha hideg van és fúj a szél, az bő termést jelez – tartják a gazdák Legénden.
Aprószentek (december 28.)
Nagyon halvány emlékek arról, hogy ezen a napon a gyerekeket megvesszőzték, hogy egészségesek legyenek.
Ezt a vesszőzést ajándékba kapták, mert úgy tartották, ekkor van a nevük napja – aprószentek.
Újév (január 1.)
Az újévnek már koránt sem volt olyan jelentősége, mint a karácsonynak, bár szokásait, hiedelmeit jórészt ekkor is megtaláljuk. Az asszony látogatása szerencsétlenséget hoz, a férfié szerencsét. Úgyszintén nem volt szabad kölcsönadni, mert vele adta a szerencsét is.
Ebédre csak disznóhúst volt szabad enni, mert az kitúrja a szerencsét. A szárnyas pedig elkaparja (Nógrád, Nőtincs, Nógrádsáp, Felsőpetény). Mákos ételt sem volt szabad enni, mert aki ilyet eszik az egész évben bolhás lesz (Ősagárd, Alsópetény, Bánk). A szomszédba sem szabad menni, mert akkor egész évben szomszédolni fognak. Mosni, vasalni, takarítani sem szabad, mert akkor egész évben „ki sem lesz” a munkából az ember lánya. Ahogyan telik ez a nap, olyan lesz az esztendő többi napja is. Ezért kell ügyelnie mindenkinek, mit tesz, hogyan viseli magát. Az új évi hiedelmeket, hagyományokat szintén kevesen ismerik már. A fiatalabbak hallottak róla, de nem tulajdonítanak ennek sem jelentőséget.
Vízkereszt (január 6.)
Katolikus vallásúaknál a vízszentelés napja ez. A templomból szenteltvizet vittek haza egy üvegben. Ebből mindenki ivott, hogy ne fájjon a torka. Ezzel a szenteltvízzel meghintették a házat, a szoba sarkait, az ólakat, és az istállót is. Azt hitték ezzel a cselekedettel a baj, a betegség elkerüli ezt a házat. Több községben ezzel a szenteltvízzel hintették meg halottaikat is (Legénd, Keszeg, Nógrádsáp, Alsópetény).
VINCE (január 22.)
Ha Vincekor olvad és csorog az eresz, vagy esik, akkor abban az évben jó bortermés várható.
Ha csorog a Vince,
tele lesz a pince!
PÁL (január 25.)
A néphit szerint, ha ezen a napon süt a Nap, a medve kijön a barlangjából és megijed az árnyékától, visszabújik és a tél még ugyanolyan hosszú lesz, mint eddig volt.
Gyertyaszentelő (február 2.)
Ezen a napon háztartásonként két szál nagyobb és két szál kisebb gyertyát szenteltettek meg a templomban a katolikus vallásúak. A nagyobbat akkor gyújtották meg, ha halott volt a háznál, a kisebbet akkor, ha vihar közeledett. Ettől remélték a vihar csendesedését. A gyertyákat minden évben újra szenteltették. Amelyik gyertyát már hétszer megszentelték, azt hitük szerint megóv minden égiveszedelemtől. Ezt a gyertyát adták a haldokló kezébe is, hogy könnyebben haljon meg.
A szentelt gyertyát ördögűzésre is hatásosnak tartották. A férjétől megszökött menyecske feje felett égették, hogy kiűzzék belőle a gonoszt és visszamenjen a férjéhez (Keszeg).
Ha fényes a gyertyaszentelő,
ködmönödet vedd elő!
Ha ezen a napon süt a Nap, úgy tartják, hogy még sokáig fog tartani a tél.
BALÁZS (február 3.)
A Balázs-napi hiedelmet az egyház is erősíti, mert aki a balázsáldáson részt vesz, annak nem fog fájni a torka – mondják. Ez a balázsáldás abból áll, hogy szentelt hamuval megkeni a pap a hívek homlokát. Ezt nem szabad sem lemosni és letörölni, mert akkor nem lesz hatásos az áldás. Ilyenkor almát is visznek a templomba megszenteltetni, és ha beteg lesz valaki, abból adnak neki. Úgy hiszik ettől meggyógyul. Ez a hiedelem erősen él az idősebb katolikus vallású emberek tudatában. Nem szívesen marad el egyetlen ember sem erről az áldásról.
MÁTYÁS (február 24.
A Mátyás-napi libatojásból nem lesz egészséges liba. Ezt a tojást megjegyzik és nem is keltetik ki. De mégis véletlenül a kotlós alá kerül, nyomorék állat kel belőle ki. Ez a tojás a mátyástojása. Ha ezen a napon süt a Nap, a következőkön fagyni fog; de ha fagy akkor olvadni fog ezután és jön a jobb idő.
Farsang
Vízkereszttől hamvazószerdáig, a nagyböjt első napjáig tart a farsang. Régen az igazi farsang a három utolsó napon – farsangvasárnap, farsanghétfőn és farsangkedden volt. Ezeken a napokon tartották a mulatságokat, maskarás felvonulásokat.
A maskarások mondókáit még több helyen ismerik:

Tancuvala liška a medveďom, Táncol a róka a medvével,
Hrabala si hlavu hrebeňom, fésüli a haját fésüvel,
Badaj by si medveď škanzal, bárcsak pusztulnál el,
Prečo si mi hlavu do driapav! amiért a fejemet összetépted!
(Rétság)
Ja som koza rohatá, Én a kecske vagyok szarvakkal,
o pol boku odratá, féloldalról megnyúzva,
cupi-lupi nohám, cupi-lupi lábammal,
za kolemťa s rohami! meghimbállak szarvammal!
(Bánk)
Tancovala puťno s báňov, táncol a puttony a fatállal,
a pastrinák cup-cup baňo, cup-cup a paszternákkal,
krumpličke sa čudovali, a krumplicskák csodálkoznak,
ako pekne tancovali. milyen szépen is táncolnak.
(Alsópetény)

A lányoknak az volt a jó, ha a farsang rövid volt, mert akkor a legények nem válogathattak sokáig és a csúnya lányok is férjhez tudtak menni. A farsangi ünnep korábbi jelentősége megszűnt, télűző cselekedeteit környékünkön már csak a nagyon öregek ismerik. Jelmezbe is már csak az óvodai és az iskolai farsangi bálon öltöznek a gyerekek.

TAVASZI NAPOK ÉS ÜNNEPEK

Virágvasárnap (a Húsvét előtti vasárnap)
A tavasz a virágvasárnapi barkaszenteléssel kezdődik a katolikus vallásúaknál. Ezt a barkát nem volt szabad a házba bevinni, mert nyáron nagyon sok lesz bent a légy. A gyerekeknek nem volt szabad sem barkát, sem sárga színű virágot hazavinniük Húsvétig, mert akkor a kislibák megdöglenek. A megszentelt barkát az eresz alá dugták, hogy a ház ne égjen le. Húsvét előtt két héttel van feketevasárnap (smrtná nedela). Ekkor a templomban az evangélikusoknál is mindent fekete lepellel borítanak le és minden hívő fekete ruhában megy a templomba is. Ezzel gyászolják Jézus keresztrefeszítését.
Húsvét
   A falusi öregek az esztendő legnagyobb ünnepének tartják a húsvétot a karácsony mellett. A nagyhét munkával telt el, ami a tisztálkodás jegyében zajlott. Meszelés, nagytakarítás, nagymosás. Nagypénteken reggel a patakban vízfolyással szemben mosdottak meg és haza is vittek ebből a vízből, hogy az állatok is megtisztuljanak. Adatközlőim szerint ekkor „aranyvízben” mosdottak, mert Jézus ekkor ment át a Jordán folyón és az aranyvízzé változott.
   Evangélikus vallásúaknál nagypénteken mennek ki a temetőkbe gyertyát égetni a sírokon.
A nagyszombati tűz és vízszentelés a férgek és egyéb kártevők ellen volt hatásos. Volt aki a szentelttűz maradványait hazavitte és a kertjébe ásta el, hogy jó termése legyen. Némely gazda a búzavetés közé szórta, hogy az ne legyen üszkös. Nagypénteken elhallgattak a harangok és csak nagyszombaton délben szólaltak meg újra. Amikor meghallották a harangszót a gyerekek, akkor hangos kiabálással rázniuk kellett a gyümölcsfákat, egyiket a másik után, hogy azokon jó termés legyen (Nógrád, Ősagárd)
Ilyenkor szokták a kerítéseket is megrázni, hogy sok kapor teremjen a kertben (Rétság, Bánk, Alsópetény)
A déli harangszót meg kellett számolni és csak azután lehetett menni a kocsonyának való vízért. Ezt azért tartották fontosnak, hogy a kocsonya kellőképpen megaludjon (Nőtincs, Keszeg, Legénd)
Húsvét vasárnap hajnalán szó nélkül kellett menni a keresztekhez imádkozni és visszafelé a patakban mosdottak meg, hogy megtisztuljanak. Húsvét vasárnapján sem volt szabad más házához menni, mert onnan elvitte a szerencsét az aki odament. Húsvét hétfőjén reggel a legények öntözködni jártak. Azt mondták adatközlőim, hogy a húsvéti öntözködés annak emlékére van, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást hírülvivő asszonyokat. A piros tojás „megemlékezés Jézus feltámadására”.
GERGELY (március 12.)
Ha a gazda Gergely napjáig nem tudott kimenni (Ősagárd, Keszeg).
A szántást is meg kell kezdeni, mert különben késni fog a vetéssel is.
GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE
A katolikus vallásúaknál az asszonyok mindenféle fa ágát elvitték a templomba és ott a pap megszentelte. Otthon vázában tartották, addig, amíg ki nem virágoztak. Akkor kivitték a kertbe és feltették a gyümölcsfák ágaira. Ettől remélték a sok és jó termést.
SZENT GYÖRGY (április 24.)
Ezen a napon hajtották ki az állatokat először a legelőre. Eddig a napig nem volt szabad kitenni az ágyneműt szellőzni, mert aki abban feküdt torokgyíkot kapott (Nézsa, Nógrádsáp, Legénd, Felsőpetény, Ősagárd).
MÁRK (április 25.)
A katolikus vallásuaknál ez a nap a buzaszentelés napja. Régen templomi körmenetet tartottak ilyenkor a határban és megszentelték a búzát. Ezt ma már csak jelképesen végzik. A templomban egy-egy cserép búzát szentelnek meg.
A szentelt búzaszálakat betegség ellen hatásos szernek vélik.
MÁJUS 1.
A régi néphagyomány szerint ezen az éjszakán a legények májusfát állítanak az elé a ház elé, ahol a kedvesük lakik. Erre a fára vigyázni is kellett, mert különben ellophatták. A májusfát 9 napig tartották meg a kerítéshez erősítve. Akik állították ezt a fát, azokat a fa leszedésekor vendégül látták. Ezt a fát titokban kellett felállítani, de a lánynak és a szüleinek illett tudni, hogy ki állította. Annak pedig ajándékot is kellett küldeni.
Pünkösdvasárnap
Pünkösdvasárnapon a katolikus hívek a szentlélek eljövetelét ünneplik. A templomokat szépen feldíszítik virágokkal. A pünkösdi rózsa piros színe a szeretet jelképe. A mélyen vallásos emberek úgy tartják, hogy a szentlélek segít felismerni a jót, abban megerősít, bátorít és megvigasztal. Ezért járnak a templomba is.
A katolikus vallásúaknál pünkösdvasárnap van az első áldozás is. A vallásos szülők gyerekeit ezen a napon áldoztatja meg először a pap. Négy évenként pünkösdvasárnap bérmálnak. A gyerekek ezáltal válnak az egyházközösség felnőtt tagjaivá. Csak az köthet a templomban házasságot, aki felvette a bérmálás szentségét. Evangélikus vallásúaknál is ebben az időben konfirmálnak. Ugyanebből a célból.
Úrnapja
Pünkösdvasárnapját követő második vasárnap az Úrnapja. Ez az oltáriszentség ünnepe. Körmenetben az utcára viszik az Oltáriszentséget, énekelnek és imádkoznak. A katolikus vallású hívek így tesznek tanúbizonyságot hitükről.
A gyerekek már napokkal ezelőtt gyűjtik a virágszirmokat. Járják a falut és igyekeznek minél többet összegyűjteni. Ezeket a szirmokat szórják szét a körmenet ideje alatt a pap előtt haladva.
MEDÁRD (június 8.)
A néphit szerint, ha ezen a napon esik az eső, akkor 40 napig folyamatosan esős lesz az idő. Adatközlőim szerint ez majdnem mindig bevált. A meteorológiai megfigyelések szerint általában ebben az időben éri el hazánkat az a légáramlat, amelyből legtöbbször csapadék is keletkezik. Így találkozik a népi megfigyelés a meteorológiai megfigyelésekkel.

NYÁRI NAPOK ÉS ÜNNEPEK

IVÁN (június 24)
A katolikus egyház ekkor tartja Keresztelő Szent János – szláv nevén Szent Iván születésnapját. Keresztelő Szent János szobrát környékünkön szinte minden patak felett megtalálhatjuk, ahol híd ível át. Ő a vizek, a patakok védőszentje. Az Iván napi tűzugrást adatközlőim azért tartották jónak, mert aki a tüzet átugrotta, annak a betegsége a tűzben elhamvad (Bánk, Nézsa, Ősagárd).
Eddig a napig nem volt szabad gyümölcsöt ennie annak az asszonynak, akinek a gyereke ezelőtt az idő előtt halt meg. Azt tartották, ha az anyja gyümölcsöt eszik, akkor a gyerek nem kap az égben mannát – égi eledel.
PÉTER, PÁL (június 29.)
Ezen a napon kezdték meg az aratást régen. Sok fáradtsággal, vesződséggel járt ez a munka.
Az első learatott kévéből koszorút fontak és azt karácsonykor kitették a madaraknak. Ezzel köszönték meg az égnek a termést.
Búcsú
Minden templomnak megvan a maga védőszentje. Ennek a névnapját minden évben megünneplik. Ezt nevezik templomi búcsúnak. Ilyenkor nagy körmenetet tartanak a faluban, mindenki igyekszik részt venni ezen a ceremónián. Ma már sokkal csendesebben ünneplik ezeket a névnapokat, mint régen.
Búcsú napján nagy a jövés-menés a faluban. Számtalan árus jelenik meg ilyenkor. A kezdeti „kegytárgyak” árusítása átváltott mindenféle bóvlira. Ilyenkor összejönnek a közeli és távolabbi rokonok, meglátogatják egymást a más faluban, más vidéken élők is. A gyerekek ilyen alkalmakkor „búcsúfiát” kapnak. Forog a körhinta, szól a zene. Ez a falu leglátványosabb ünnepe.
Nagyboldogasszony (augusztus 15.)
A keresztény vallású emberek Mária mennybevitelét ünneplik ezen a napon. Sokan zarándokolnak el Nagyboldogasszony ünnepére a híres búcsújáró-helyekre. Régen búcsú-cédulákat osztogattak itt, pénzért megválthatták bűneiket.
A legtöbb helyen ezen a napon fejezték be az aratás nehéz munkáját. Ilyenkor nagy mulatságokat rendeztek. Ez volt az aratóbál.
Szent István ünnepe (augusztus 20.)
Az egyház ezen a napon Szent István királyt ünnepli. Ő volt az aki népünket megismertette Jézus tanításaival, vagyis ő volt az aki a kereszténységet a pogány magyarokra is kiterjesztette. Személyében tisztelhetjük az államalapítót is. Ez a nap az újkenyér ünnepe is. Erre a napra sütik meg az első új búzából készült kenyeret. Ennek a kenyérnek a sütéséhez mindent csak egyszer volt szabad csinálni, mert ez volt az első.
Terménybetakarítási ünnep (augusztus utolsó vasárnapja)
A templomokban szentmisét tartanak, köszönetet mondanak az égieknek, hogy elegendő termésük lett.
Ettől a naptól kezdve lehet kiszedni a krumplit a földből, és elkezdeni az őszi munkálatokat a  földeken. Nyáron sokkal kevesebbet ünnepeltek az emberek, mint más időszakokban. Erre a nyári időszakra az egyház sem ír elő kötelező ünnepet, csak a vasárnapi istentiszteleten kellett részt venniük az embereknek.

ŐSZI NAPOK ÉS ÜNNEPEK

Kisboldogasszony (szeptember 8.)
Adatközlőim szerint ennek a napnak hajnalán meglátni Mária képét a felkelő Napban. Aki azt meglátja boldog ember lesz utána.
Mindenszentek (november 1.)
A katolikus vallásúaknál ezen a napon mennek a temetőkbe gyertyát égetni. Hitük szerint így az örök világosság fényeskedik a halottjaiknak.
Ezen a napon meg lehet állapítani azt is, hogy milyen lesz a várható tél. Ha a letört fűzfa vesszője nedves, akkor enyhe tél ígérkezik, de ha már száraz, akkor kemény és hosszú tél várható.
MÁRTON (november 11.)
A Márton-napi sültliba mellcsontjából is azt lehet megállapítani, hogy milyen lesz a következő tél. Ha a csont hosszában fehér, akkor kemény és hosszú lesz a tél, de ha a csont nem fehér, akkor rövid és enyhe tél várható.
Adatközlőim szerint az 1984-es, 1985-ös és 1986-os Mártonnapi liba csontja hosszan volt fehér.
A disznóöléseket ezután a nap után lehetett megkezdeni, mert ezután már biztosan beáll a tél és a hús nem romlik meg.
KATALIN (november 25.)
Régi megfigyelések szerint, ha Katalin kopog, karácsony locsog; vagy éppen fordítva. Ez a megfigyelés már sokszor beigazolódott.

Felhasznált irodalom:

Nógrád megye története
Néprajzi tanulmányok / Ortutai Gyula
A babona lélektana és társadalmi tényezői / Buda Béla
Neveléstörténeti tankönyv / Komlós Sándor
Folyóiratok vonatkozó cikkei, amelyek a nemzetiségi lakosság jelenével foglalkozik:
Valóság
Élet és irodalom
Társadalmi szemle
Magyarország
Népszabadság
Kritika
Alföld
Nagy karácsonyi képeskönyv / Tészabó Júlia