Az elmúlt év áprilisában alakult irodalmi körünk Spangár Andrást választotta névadóul, ezért mutatjuk be őt az első antológiánk olvasóinak is.
     Spangár András Nógrádon született 1678. január 29-én. Már itt meg kell említeni az életrajzával kapcsolatos keveredést, hiszen az Új Irodalmi Lexikon január helyett júniust ír, a Magyar Életrajzi Lexikon 1677. június 23-ra teszi születése időpontját. A legtöbb említése – így például a Pallas Nagylexikon, valamint a Révai Nagylexikona, s persze az iróportrék legfőbb ismerői, mint például Szinnyei, Danielik és Zellinger – a korábban leírt időpontot tartják helyesnek. Említésre méltó, hogy a Spangárra vonatkozó források közt találhatunk olyat is, – köztük a szlovák történetírás forrását - mely születése helyéül – tévesen – Légrádot jelöli meg. Itt ismét csak az említett neves szerzők műveit tarthatjuk hitelesnek.
     Spangár születésekor még javában tartott a török második nógrádi uralma, s már hét éves volt a felcseperedő gyermek, mikor a lőportorony felrobbanása után eltakarodott a vár falai közül az utolsó nógrádi török bég. Noha a váci püspökséghez tartozó vár és település virágkora a hódoltságot megelőző századokra tehető, a megyénknek is nevet adó település az oszmán kor alatt vált igazán jelentőssé, mezővárossá. A korabeli ábrázolások és leírások egy komoly város képét mutatják.
     Tizenhét éves korában (Danielik szerint tizenhat éves volt ekkor) jezsuita szerzetessé lett Grazban. Hitszónoki, szerzetesi, pedagógusi (főleg grammatikát és a humaniórákat tanította) állomáshelyei a következőek:
 

Mozgalmas életútja végén Rozsnyón pihent meg, s hunyt el 1744. március 14-én. Megjegyzendő, hogy az Új Irodalmi Lexikon, bár ő maga is bizonytalan benne (kérdőjelet használ) februárt ír.
Első ismert munkáit nagyszombati tartózkodása idején, 1721-ben publikálta. Három latin nyelven írt teológiai és pasztorációs munkákról van szó, melyek címei:

• Bibliothecae
• Concordantiae novae
• Concordantiae Marianae.

     A krónika következő továbbadója és kiegészítője volt Spangár András. Két kiadás is megjelent gondozásában. Az első még Nagyszombaton, 1721-ben, ottani tartózkodása idején. A második kiadás Kassán került ki 1734-ben a nyomdából. Spangár ekkor épp a közeli Sárospatakon tartózkodott. Könyvének a kor szokásainak megfelelő módon bőbeszédű, a tartalmat is jelölő címet adott.
Spangár arra vállalkozott, hogy Pethő művét kiegészítve, kijavítva, s az 1627-től 1732-ig terjedő időszakban történt eseményekkel kibővítse. Szól ebben a magyar korona történetéről, a magyar érsekségek és püspökségek történetéről, a magyarok eredetéről, vallásáról, ruházatáról, Magyarország nyelveiről, törvényeiről, épületeiről, pénzéről és sok más egyébről is.
Spangárt követően ismét egy jezsuita, Kovács János adta ki Pethő krónikáját, s természetesen ő is újabb fejezetekkel toldotta meg, leírva benn az 1627-től 1742-ig történteket, majd később Mária Terézia dolgait is az 1740 – 49-ig terjedő időszakra.
     Talán megkockáztathatjuk, hogy sem Spangár, sem Kovács műve nem számít mai történettudásunk birtokában nélkülözhetetlen történelmi alapműnek. Mégis fontos volt mindkettő, hiszen évszázadon keresztül ebből a krónikából merítkezve szerezték históriai tudásukat, s még ennél is többet: nemzeti büszkeséget és hazaszeretetet az egymást követő generációk.
Spangár András 1738-ban írt egy pótkötetet a Magyar krónikához, mely úgyszintén Kassán jelent meg.
     Spangár munkásságát már Bod Péter is feljegyzésre méltónak ítéli, s 1766-ban megjelent művében ezt írja róla: „Adott köz haszonra egy Magyar Kronikát 1738-dik eszt. 4. R. Melyben igéri, hogy elő adja Magyar országnak régi és mostani Osztását, Részeit, tartományait, Városait, Épületeit, Stzitiából – való jövetelit, Hadakozásait, Íróit, Könyveit, s’ a’ mit az ember fel gondolhat.”
     Horváth Cyrill így méltatja Spangárt: „A katolikus részen az egész XVI. században senki sincs, a ki a múlt összefogását magyarúl megkísérlené. Pázmány nagy sikereinek kellett bekövetkezniök, hogy a katholicizmus ezen a téren is megjelenjék, s Petthő Gergely krónikájával próbáját nyújtja egy történelmi munkának, mely a német párt és az egyház szellemében tárja föl az események tanulságait.”  Az ezt követők munkáját így jellemzi: „micsoda mindez Spangár András szenvedélyéhez, a melylyel a következő század elején Petthő hagyatékát folytatja! Mintha nem is  Magyarországról, hanem csupán igazhívőkről és eretnekekről volna szó, kik egymással körömszakadtáig való küzdelmet folytatnak. Spangár átgázol mindenen, a mi protestáns, pokolra kárhoztat mindent, a mi nem katholikus, és munkájához hozzáfűzi a magyarországi és erdélyi eretnekek bűneinek hosszú lajstromát, melyeket azok 1732-ig elkövettek, végezve amaz óhajtással, adja Isten, hogy ezentúl Magyarország egy akol és egy pásztor légyen.”  Horváth Cyrill értékelésében a későbbieket is Spangárhoz hasonlítja: „De ezek az írók még túlságosan egyoldalúak. Hiányzik belőlük Spangár zordonsága, néha finomak, elegánsak és ügyesen fűzik az események szálait. Azonban örökölték Spangár tendenciáját és nem tudnak szabadulni tőle.”
     Az 1700-as évek legelső éveiben vetődött fel az igény, hogy számba vegyék honi irodalmunk szerzőit és műveit. E tekintetben elsőként Czvittinger művét, az 1711-ben Frakfurtban meg-jelent Speciment kell említeni, mely latin nyelven ugyan, de kísérletet tett erre. Mintegy 250 írót sorol fel benne, s röviden leírja az író életrajzi adatait, műveinek listáját. A Speciment a szerző kiegészített a „Bibliothe-ca sciptorum qui extant de rebus Hungaricus” címet viselő fejezettel, azaz a „A magyarok dolgaival foglalkozó írók könyveinek jegyzéké”-vel is. Az anyagot három főcsoportba (classis) sorolja. Az első főcsoport Magyarországnak és tartományainak történetével és földrajzával foglalkozó műveket tartalmazza. A második főcsoportba azok a művek tartoznak, amelyek nem teljes egészükben foglalkoznak Magyarországgal, hanem amelyekben csupán egyes részek, fejezetek magyar vonatkozásúak. A harmadik csoport a Magyarországgal szomszédos népek történetére, földrajzára vonatkozó műveket tartalmazza.  Mint azt az irodalomtörténészek megállapították, Czvittinger időnként igen bőkezűen bánik dicséretekkel, olykor egekig érdemtelenül jelentéktelen magasztal írókat, s neves írókról pedig ugyanakkor megfeledkezik. Kísérletének elsősége miatt mégis fontos állomása az irodalomtörténetnek. Más művet nem is írt. A Specimen kiadása túlzottan nagy terhet rótt reá. Emiatt került az adósok börtönébe, ahonnan azonban sikerült megszöknie. Érdeme továbbá, hogy példáját követve gyorsan jelentkeztek az újabb rendszerező, összefoglaló művekkel.
     Legelsőként közülük Spangár András a Magyar Biblothekával. Tulajdonképpen azt tűzte célként maga elé, hogy Czvittinger művét latinról magyarra fordítja. Ez a tény munkájának legnagyobb érdeme, bár hozzá kell tenni, hogy az alapmű hibáit és tévedéseit is átvette.  Munkájához felhasználta Szentiványi Márton írói lajstromának adatait is. A magyar irodalomtörténet-írás egyik megalapítója, Rotarides szerint műve Szentiványi katalógusának fordítása volt, ez azonban nem látszik valószínűnek, hiszen Spangár egyéb műveiben erről az elkészült bibliográfiai összeállításról, mint teljes és alapos munkáról szól.  Egyes kutatók szerint – felismerve könyvének hiányosságait – megírta műve folytatásaként az „Új Magyar Bibliothekát” is. Sajnálatos módon mindkettő kéziratban maradt, nyomtatásra nem került. A kéziratok elvesztek a századok forgatagában. Létezésükről a témával foglalkozók utalásaiból tudunk.
     Spangár András volt az ki elsőként fordította magyarra István királyunk, fiához, Imre herceghez ékes latin nyelven írt Intelmeit. Szentté avatott királyunk azt a Rajna vidékén keletkezett „királytükrök” hagyományát folytatta ezzel, melyben az uralkodók megfogalmazták azt, miként kell egy keresztény uralkodónak országát vezetni.
     Az 1080 körül keletkezett Szent István legenda így fogalmaz: „atyai szeretetének hevétől indíttatva maga is összeállított (fia) számára egy könyvet az erkölcsi oktatásról, melyben híven és barátilag, a lelki intelem szavaival szólt hozzá, oktatva őt, hogy mindenekelőtt tartsa meg a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet, tartsa tiszteletben a főpapok méltóságát, szeresse a főurakat és vitézeket, szolgáltasson igazságot, és gyakoroljon türelmet minden cselekedetekor, fogadja szívesen a jövevényeket, és lássa el őket még szívesebben, tanács nélkül semmit se tegyen, eleit tartsa szüntelenül szem előtt, és vegye példaképül őket, teljesítse az imádkozás kötelességét, és gyakorolja egyebek mellett a jámborság és könyörületesség erényeit.”
     Az Intelmek teljes szövege két XV. században keletkezett kódexben is reánk maradt, hogy aztán Spangár András 1738. évi fordítása révén mindenki számára hozzáférhetővé válhasson. Tanításai a mai korunkra is megfogadandóak. Gyakorta emlegetjük az idegen népek megbecsülésére intő figyelmeztetést, de nem árt megfogadnunk a „Sis honestus!” „Légy becsületes!” intést sem.

Spangár András főbb műveinek összefoglalása:
- Bibliothecae SS. Patrum concionatoriae Synopsis. Nagyszombat, 1721
- Concordantiae Marianae, Nagyszombat, 1721.
- Concordantiae novae universales tripartitae, sive Nomina et Voccabula Communi mortalium usa recepta, Resque iisdem significatae apraestansissimis quibusque orbis Literati Scriptobus et authoribus tum sacris tum profanis stb. enucleatae de nova nunc methoda ad maiorem quaerentium praxim ordine alphabetico tripartito digestae et concordatae. Tyrnaviae, Typis Acad. S.J. 1721.
- Pethő Gergelynek Bécsben 1660-ban megjelent „Rövid magyar krónikáját” felényivel, vagyis három kötettel bővítve adata ki először Nagyszombaton 1721-ben,
- másodszor Kassán 1734-ben: Ennek címe: A’ MAGYAR KRÓNIKÁNAK A’ MELLYET Elsőben meg-írt, s’ kibocsátott Nemzetes PETTHŐ GERGELY 373. esztendőtül fogva 1626. esztendeig Nyomtattatott Bécsben 1660. esztendőben. Az után pedig Azon Historiát continuálván újonnan ki nyomtattat-ta, és szüntelen történt dolgokkal szaporitatta GROFF KALNOKY SAMUEL, Felséges Császár, s ’ Koronás Királynak Erdély Udvari Cencelláriusa Tanátsa, és Nemes Három Székely Székeknek Sepsinek, Kézdinek, És Orbainak Fő Király Bírája. A’ MAGYAR Nemzetnek Tanuságára. Nyomtattatott Bécsbe Sirchovics Arvainál 1702. esztendőbe Tovább való Terjesztése avagy NEGYEDIK, ÖTÖDIK, és HATODIK RÉSZE Foglalván magában száz és hat esztendőt 1627. esztendőtül Fogva 1734. esztendeig. Iratott, és szép Toldalékokkal szaporittatott SPANGAR ANDRAS JESUVITA ÁLTAL. Nyomtattatott Cassán az Academiai betűkkel 1734.
- Egy másik „Magyar krónikát” is kiadott Kassán, 1738-ban. A mű teljes címe: Magyar Krónika díszesen, és rövédeden elő adván Magyar Országnak kezdetét, régi, és mostani osztását, részeit, tartományit, vármegyéit, városit, királyit, tisztviselőit, mivoltát; ugy a Magyar Nemzetnek eredetét, Scythiából való ki-jövetelét, terjedését, szaporodását, elő-menetelét, hadakozásit, a régi, és mostani Magyaroknak magaviseletét, törvényit, más Nemzetek előtt való tekéntetét, és mind Magyar, mind más országokban esztendőnként történtt emlékezetre méltó dolgait. Kinek-is három első Fő-részeit , azokba foglalván 373-tól fogva 1626. esztendeig folyó időt, sok rendbéli Fő Historiás Könyvekből nagy szorgalmatossággal egybe szedte. és elsőben írta néhai Nemzetes Pettő Gergely. Nyomtattatott leg-először Bécsben 1660. és ismét Kassán az Academiai bötűkkel 1729. esztendőben. A’ Három utolsó Fő részeivel peniglen, abba foglalván 106. esztendőt, úgy mint 1627-től fogva 1732. esztendeig ajánló Levéllel, sok szép Tudósításokkal, Tóldalékokkal, ’s más a’ Magyar Kronikához tartozandó, és annak nagyobb értésére hasznos, és szükséges dolgoknak fel-jedzésével, De leg-főképpen a’ Magyarok Bibliotekajával, A’ Magyar, avagy a’ Magyar Sz. Korona alatt lévő Országokból szármozandó Íróktúl szerzett, és írt Könyvek Laistromával, azon krónikát terjesztette, szaporította és a’ Magyaroknak tanú-ságra ki-botsátotta P. Spangár András jesuvita. Nyomtattatott Kassán, az Academaiai bötűk-kel PP. Jesuitáknál. 1738. E krónikának folytatásaként kiadott egy
- „Magyar könyvtárt” Kassán, 1738-ban. Irodalmunk történetét illetően ez volt az első magyar nyelven meg-jelent kötet.

Kéziratban maradt munkái:
- „Új Magyar Könyvtár”, mely a magyar írókat, munkáik bírálatával együtt foglalja magában, magyar nyelven.
- Splendores SS. Ordinum et Institutorum religiosorum utriusque sexus. - Concordantiae concionatoriae.
- Societas Jesu concordantiis Illustrata.

Felhasznált irodalom, források:
A magyar nemzeti bibliográfia kezdetei
Bod Péter: Magyar Athenas avagy az Erdélyben ás Magyar–országban élt tudos embereknek, nevezetesebben a’ kik valami, világ eleibe botsátott írások által esméretesekké lettek, s’ jo emlékezeteket fen-hagyták historiájok, mellyet sok esztendők-alatt, nem kevés szorgalmatossággal egybe-szedegetett és az mostan élőknek, ’s ez után következendőknek tanuságukra, s’ jora-valo felserkentésekre közönségessé tett. F. TS. Bod péter, Nyomtattatott 1766-dik Esztendőben.
Danielik József: Magyar írók életrajz – gyűjtemény, Pesten, 1858., Kiadja a Szent-István Társulat.
Győrffy György: István király és műve, Gondolat, Budapest, 1977.
Dr. Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története, Athenaeum, 1899.
Kelemen Endréné: Sis honestus! Írás az Interneten
Kovács Máté: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében Gondolat Kiadó, Budapest, 1963.
Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969.
Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémai Kiadó, Budapest, 1995.
Pallas Nagy Lexikona, 
Pintér Jenő: Magyar irodalom története, Budapest, 1931.
Régi könyvek internetes katalógusa
Révai Nagy Lexikona,
Szabados György: A krónikától a gestáig – írás az interneten
Szent István király Intelmei Szent Imre herceghez Spangár András fordításában, A Magyar Bibliophil Társaság kiadása a 900 éves Szent Imre jubileum alkalmából, Knez Izidor nyomdája, Gyoma, 1930.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, 1902.
Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1987.
Új Magyar Irodalmi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Váry O. Péter: A Kálnokyak 750 éve Egy székely főúri család története – írás az interneten
Zellinger Alajos: Esztergom – vármegyei írók, vagyis Esztergom városában és vármegyében született, vagy működött írók koszorúja, Budapest, 1888.