Rétság körzetének képe 1900-ban

A 19. és a 20. század fordulójának képét mutatja be az a könyv, mely Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben címet viseli, s pontosan 1900-ban jelent meg. Az alábbiakban a rétsági körzet leírását adjuk közre.

Váctól „éjszak felé haladva a Naszál-hegy nyugati lejtőin át, melyeket a fillokszera pusztítása előtt kitűnő bort termő, szépen mívelt szőlőültetvények és gyümölcsösök borítottak, egy kanyargós kő út megy a hegy gerinczén át a festői szépségű Katalin-völgybe, hol a Pokolvölgyi patak hídján átlépve Nógrádmegyébe, ott legelőször is a pusztának nevezett Katalin kisközségbe érünk, melynek sváb eredetű, de magyarosodó lakosai csekély mezei gazdálkodás és gyümölcstermesztés mellett szállítással foglalkoznak. A széles országúton ismét fölfelé kanyarodva, hegyoldali magaslaton találjuk a szomszéd Szendehely (hajdan Szenthely) nevű csinos helységet. Ennek lakosai szintén sváb eredetűek, kik a katalinaiakkal és az éjszaknyugatra mély völgyben fekvő Berkenye helység népével együtt a múlt század első negyedében telepíttettek ide földes urok, gróf Althan Mihály Frigyes bibornok váczi püspök által. Kevés szántóföldjeik mívelése és elpusztúlt szőlőhegyeik újra ültetgetése mellett gyümölcstermesztéssel foglalkoznak és kitűnő meszet égetnek, mely nemcsak e megyében, hanem Váczon keresztűl Budapestig is nagy kelendőségnek örvend. Innen a Naszál-hegy egyik nyúlványának oldalán följutva a vereszleni magaslatra, hegyes-halmos gyönyörű táj tárúl előnkbe, mely az Ipoly vizéig terjed, és régi idők óta Kis-Nógrádnak neveztetik.
     A nyugati oldalon a diós-jenői hegycsoport határolja a megyét egészen addig, a hol a balra kanyarodó hegylánczolat egyik nyúlványának kerekded ormán a már Hontmegyéhez tartozó Drégely vár romjai omladoznak.

Nógrád vár és Nógrádmegye czímere.
Cserna Károlytól

Sokkal idébb, ugyancsak ezen az oldalon egy sziklahalmon látjuk Nógrád vár romjait magas toronyfalával. Ettől vette nevét a megye. A névtelen jegyző szerint Árpád hódító serege már itt találta. Régi idők óta az alatta fekvő mezővárossal együtt a váczi püspökök birtoka volt. A XV. században, Mátyás király korában Báthori Miklós püspök Traui Jakab dalmát eredetű híres építész által nyári lakásáúl átalakíttatta. Buda eleste után 1544-ben Nógrád vára is a török kezébe esett környékével együtt, és úgy maradt 1594-ig, mikor Mátyás főherczeg serege Pálffy Miklós vezérlete alatt visszafoglalta. Ezután is úgy a török, valamint a Bocskay és a Bethlen-féle hadjáratokban mindig szerepelt egészen 1663. évig, midőn ismét a Félhold birtokába kerűlt és abban maradt 1685-ig. Ez évben, egy zivatar alkalmával a villám fölrobbantván a lőportárát, ez oly iszonyú rombolást és riadalmat okozott a muzulman várőrségben, hogy az a várat menten oda hagyta. Ma már csak legfelső kör- vagy bástyafalainak egyes részletei és tornyának féloldala birkózik az enyészet hatalmával. A vár alatt éjszaknyugat felé terűl Nógrád mezővárosa 1507 lakossal.
     Nógrádtól éjszakra a jenői hegycsoport alján fekszik Diós-Jenő község magyar lakossággal. Van halastava, melynek halai nagyobbára a budapesti piaczra kerűlnek. Rengeteg erdeje, melyben szarvas, őz, vadsertés és egyéb dúvad bőven tenyész, kitűnő vadászati terűlet. A hegyek egyik magaslatán hajdan Kámor vára állott, mely a XV. században az itt garázdálkodó huszitáknak rejtekhelyeűl szolgált.
     Odébb keletnek van Tolmács, hajdan a templomosok birtoka. Határos vele Jász-Telek. E szép pusztának egyik erdős hegyén egy régi földvár sánczai láthatók, mely vár hajdan Nógrád várának egyik előörsi állomása lehetett. Innen éjszak felé következik Borsos-Berinke szorgalmas földmíves gazdákkal. Tőszomszédja a Szomolyai puszta, mely a mohácsi vész előtt község volt, de asztán elpusztúlt. Egykori egyházának alapfalai most már erdő közepén láthatók. Innen mindinkább lejtősen hajlik a vidék a herczegprimás birtokaihoz tartozó Patak és Dejtár határain szét az Ipoly széles lapályára.
     Visszatérve kiindúlásunk helyére, a vereszléni magaslatra, és innen dél felé a Naszálon áthaladva, a Pestmegyébe benyúló Kosd helység tűnik szemünkbe, részben a váczi püspökség birtoka, melynek szép szőlői nem régiben elpusztúltak. A völgyben odább Rád község van a Muslay család kastélyával. A fillokszera pusztítása előtt ez is híres bortermesztő község volt. Odább éjszakra van a boráról régebben még híresebb Pencz helység, több úri lakkal. Szomszédjában a Naszál éjszaki lejtőjén Keszeg és Nézsa faluk fekszenek, amaz a Huszár, emez a Blaskovics család csinos kastélyával.
     A vácz-balassagyarmati országút vereszleni hágójától jobbra látjuk Nőténcs falut, a múlt század végén épűlt s tágas park közepén álló díszes kastélylyal, mely most Scitovszky János tulajdona. E helységgel határos a magaslaton fekvő Agárd község, melynek határából érdekes kőkorszaki leletek kerűltek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Agárd szomszédságában fekszik a két Petény nevű helység. Ezek egyike, Alsó-Petény, keskeny völgyben nyúlik el, több kastélylyal. E falu hajdan a híres jogtudós, Verbőczy István birtoka volt, ki állítólag ide elvonúlva írta Magyarország ismeretes első rendszeres jogkönyvét, az úgy nevezett Hármas törvénykönyvet (Jus Tripartitum). Ennek emlékét a helység egyik birtokosa, Gyurcsányi Ignáczné, az egyház falán 1792-ben márványba vésett latin versekben örökítette meg.
     A föntebb említett országúton tovább éjszak felé haladva, ismét völgybe jutunk, a Lókospart alá, mely azonban hegynek is beválik. Ennek aljában három helység (Nőténcs, P.-Szántó és Tolmács) határa érintkezik egymással. A Lókos-hegy déli oldalát, melyen fölfelé haladunk, nehány évvel ez előtt még sűrű szőlőültetvények borították; most helyöket szántóföldnek használják. A hegy tetejéről az országút Rétság helység felé ereszkedik, mely járási szolgabírói és királyi járásbírósági székhely 607 lakossal. Határának nagyobb részét a váczi káptalan bírja, melynek e birtokot 1729-ben volt nagyprépostja, Berkes András fölszentelt püspök végrendeletileg hagyta.
     Rétságról az országút ismét emelkedőleg halad, jobbról láttatva a völgyben Bánk helységet, mely múlt századi telepítvény. A falu alatt délre egy 500 négyszögölnyi terűletű s helyenként igen mély tó van, melyet tengerfenéknek neveznek; vizében hal bőven tenyészik.
     Odább Tereske községet látjuk, melynek szélén tágas szép parkban a Huszár családnak 1840 táján épűlt csinos kastélya van. Tereskén már a XIII. században benczés apátság volt, mely azonban a mohácsi vész utáni török dúlás korszakában teljesen elpusztúlt.
Tereskétől keletdélnek fekszik Nagy-Romhány a Lókos patak balpartján, melynek völgye a szomszéd Alsó- és Felső-Szátoknál kitágúlván, leterjed az Ipoly völgyéig. Romhány a fillokszera pusztítása előtt kiváló jó bort termesztett. Kőbányái jeles építő anyagot szolgáltatnak. A községet a Laszkáry- és Prónay-féle két úri kastély díszíti. Nevezetes e helység II. Rákóczi Ferencznek 1710. január 10-én Heister császári tábornagy hadseregével balúl sikerűlt ütközetéről, melynek színtere a Szátok és Vadkert közt terűlő lapály volt.
     Ipolyságról négy irányban ágazik szét az országút. A várostól keletre, az Ipoly völgyében vezető út mentén, erdő aljában, egy kis völgyben fekszik Szurdok, mely még Ipolysághoz tartozik. Szurdokon túl délkeletre kanyarodik az országút. Az út fölött jobbra az egykori vár hegye, a Pázmán-hegy emelkedik, melyet ma közönségesen Kukucska-hegynek neveznek. A várnak már nyomai sincsenek. E hegy tetejéről egész pompájában nyílik meg előttünk kelet felé az Ipoly völgye, melyen végig a szomszédos Nógrád-megye székhelyéig, Balassa-Gyarmatig láthatunk. A Pázmán-hegyen túl, az országút keletre kanyarodásánál fehérlik a honti szakadás, a természetnek e párját ritkító alkotása. A hegynek erőszakos ketté szakadásából támadt s mélye különösen felűlről nézve igen érdekes látvány. A mintegy 30 méternyi szakadék oldalfalán egy hegyi forrás vize zuhog le a mélybe. Lent a fenéken megkövesűlt növényrészeket, faleveleket, meg gránátot is találni. E szakadás már Hont falu határában van. A szegényes kis falu fölött emelkedő hegyen volt valaha Hunt vezérnek nyomtalanúl elpusztúlt vára. Hont falu lakói ma is huntiaknak, huntyiaknak nevezik magukat.
 

     Honttól keletre Drégely-Palánkra jutunk. A csinos falu sugár tornya már messziről fehérlik felénk. Innen délre, a megye határszélén egy 444 méternyi magas, erdőkoszorúzta hegy emelkedik, melyen az egykori drégelyi vár omladozó romjai barnállanak. E romokról s az egykori vár védelmében hősi halált halt Szondy Györgyről költők éneke s a magyar történet egyik legdicsőbb lapja szól. Drégely már a XIII. században a Hunt-Pázmán nemzetség birtoka volt s 1285-ben már mint vár említtetik. A XIV. században többször szerepel Castrum Dragul néven. A kicsiny vár több izben cserélt urat. Albert király 1438-ban az őt megkoronázó Pálóczi György esztergomi érseknek ajándékozta; az érsek halála után utódjának, Széchy Dénesnek birtokába jutott. 1541-ben a török elfoglalván Buda várát, Drégely környéke is csakhamar török kézbe kerűlt; de maga a vár 1546-ban végvárrá lett s megerősíttetett a közeli várakkal, köztük Ság várával egy időben. Ekkor lett Szondy György a vár kapitánya. A kis Drégely útjában állt a hódító, terjeszkedni vágyó töröknek. Ali budai basa 1552-ben mintegy 10.000 főnyi sereggel támadt ellene. Sánczokat ásatott, védő sövényeket fonatott, s e fedett helyről szakadatlanúl lövette a várat. A gyönge falak nem sokáig állhattak ellen az ostromnak; azonban Szondy nem adta meg magát; többször visszaverte a támadást 150–250 főnyi, elszánt csapatával. De sorsát el nem kerűlhette. Mikor a vár már csaknem rommá lett, kis csapatával kirohant a törökre s hősi halált halt. Ali a hős tetemeit a várral szemközt levő magaslaton temettette el, s a sír fölé zászlós kopját tűzetett.
     A török megerősítette Drégelyt, sőt az alatta fekvő Palánk községet is erősséggé alakította sánczokkal, kővel és palánkokkal. Innen a község neve is. A megerősített helyet és Drégelyt Pálffy Miklós szerezte vissza 1593-ban, még pedig kardcsapás nélkül. Győzelmes hada közeledtére a török őrség fölgyújtotta a várat és megszökött. A következő években újra megerősítették a várat, mely 1605-ben önként meghódolt Bocskaynak, de a zsitvatoroki béke értelmében már a következő évben a magyar király birtokába jutott. 1644-ben Rákóczi György foglalta el, 1649-ben Ibrahim budai basa ejtette hatalmába, még pedig álnok módon, a békeszerződés ellenére. De III. Ferdinánd fölszólalására a vár csakhamar újra magyar kézre kerűlt. Mint végvárat, sokat javítgatták azután is, míg végre 1681-ben 400 főnyi őrségét Korpona helyőrségének szaporítására rendelték. Ez időtől fogva végső pusztúlásnak indúlt a vár. Pusztította idő és ember. Koczkaköveiből, a mi használható volt, e század első évében a primás jószágigazgatója gazdasági épűletek építésére hordatta el. Azóta a falu népe is sok követ elhordott belőle. A romokról az Ipoly völgyének egyik legszebb része látható. A vár környékén, vízmosásos árkokban igen sok gránátot találni. E gránátszemeket az eső a hegy oldalából mossa ki.
     Maga a falu, a vár alatt fekvő Drégely-Palánk, e század közepéig két külön község volt; ma egy. Drégely hajdani népe robotmunkát végzett, Palánké katonai szolgálatot teljesített. A két falu egészben egybe van építve.
     Az Ipolyságról Drégely-Palánkra vezető országúttól jobbra, egy szelíd emelkedésű dombon, a vártól éjszaknyugatra, parkozott téren emelkedik a Szondy-emlékkápolna, melyet Pongrácz Lajos alispán buzgólkodására 1885-ben a vármegye kegyelete és Simor János herczegprimás bőkezűsége emelt. A román stilben épített csinos kápolna homlokzata az országútra néz. Palával födött tornya 23 méter magas. Három ablaka üvegfestésű; oltára vörös márvány. A hajóban Szondy szobra (Kiss György műve) s ezzel átellenben a honti nők Szondy-zászlója áll.”

Forrás:
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben XVIII. kötet. Magyarország VI. kötete (Felső-Magyarország, II. rész). E kötet Felső-Magyarországnak keleti felét ismerteti, kezdve Zólyommegyén s végezve Nagy-Bánya vidékén. Van benne 21 közlemény ugyanannyi írótól. A szöveget 18 művésztől való 199 rajz élénkíti.
Előbb néhai Rudolf trónörökös főherczeg ő császári és királyi fensége kezdeményezéséből és közreműködésével, most gróf Lónyayné, Stefánia belga királyi herczegnő, szász-Koburg herczegnő védnöksége alatt Budapest 1900 A Magyar Királyi Államnyomda kiadása

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-