Újabb szivacskézilabda siker


Sportesemények terén bőven kapunk híreket tudósítóinktól. És ezek a tájékoztatások sorra arról szólnak, hogy a rétsági sportolók - ez esetben iskolás tanulók - újabb szép eredményeket értek el.
     Május 9-én tartrott mérkőzésekkel befejeződött a az ADIDAS Szivacskézilabda Bajnokság Észak-Keleti régiójának megmérettetése. Itt a megyei döntősök versenyeztek, Budapest, Pest megye, Nógrád Megye, Heves Megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobbjai léptek pályára. Már a felsorolásból is látható, hogy felkészült, nehéz ellenfelekkel kellett szembenézniük a rétsági kisiskolásoknak - a közelmúltban átadott, igazán impozáns - pestszentimrei Sportkastélyban épületében megrendezett régiódöntőn.
     Leány szivacskézilabda csapatunk 4 mérkőzésből 3-at, egészen jó gólaránnyal megnyert. Sajnos a nagyhírű Angyalföldi Sportiskola csapata méltó ellenfélként jobbnak bizonyult, így egy vereség is bekerült a tarsolyba. Ezzel, a régió 2. helyzését érték el. Az eredmény egyben azt is jelenti, hogy bejutottak az országos döntőbe. Pontosabban az elődöntőbe, mert a jelenleg még versenyben lévő 16 csapat között is több fordulóval dől el az országos bajnokság. De azt mindenesetre örömmel nyugtázhatjuk, hogy kisvárosunk sportolói korosztályukban az ország 16 legjobb együttese között készülhet az újabb mérkőzésekre.
     Említsük meg a csapatunk tagjait: Kapusok – Bikkes Zsanett, Miklián Barbara; Mezőnyjátékosok – Paróczy Sára, Veres Bernadett, Maglódi Nikolett, Holman Nóra,  Tőkei Patrícia, Kaliczka Sára.
    A folytatásról is természetesen tájékoztatjuk Olvasóinkat. Gratulálunk, és továbbra is: Hajrá Rétság!


Időközben híreket kaptunk a fiúk versenyéről is. Sajnos az igen erős mezőnyben nem sikerült elérni a továbbjutást. (A verseny jegyzőkönyvét ide mellékeljük.) Mindenesetre gratulálunk a csapatnak, mert a megyei döntőből továbbjutni, és a régióban 5. helyezést elérni sem kis teljesítmény.  Tudósítónk még küld néhány képet erről a mérkőzésről is, akkor kiegészítjük a fiúk küzdelméről szóló fotókkal ezt a cikket.

Leány csapatunk
Fiú csapatunk
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-