Városi Sport Club - Archiv

Egy év kihagyás után a Megyei Kézilabda Szövetség öt csapat részvételével indította be az 1998-99-es bajnokságot. Mint ismeretes, egy évvel korábban csak három csapat részvételére lehetett számítani, de a szabályok értelmében legalább öt csapat szükséges egy bajnokság indításához, így az 1997-98-as bajnokság tavaszi fordulóinak megrendezésére nem került sor.
Az 1998-99-es bajnokság megrendezésre kerülhetett, mivel ismét öt csapat állt rendelkezésre. 
Az őszi fordulót egy teljesen átalakult, fiatal csapattal kezdtük, mivel néhány "korosabb" játékosunk már nem kívánt rendszeresen aktívan versenyezni. Néhány igen tehetséges fiatal magasabb osztályban kívánt szerepelni /Vác/, így eligazoltak. A fenti okok miatt az őszi fordulót a negyedik helyen zártuk.

A téli szünet nem kedvezett a csapat számára. Sajnálattal kellett megállapodni, hogy a fiatal játékosaink jelentős része látszólag minden ok nélkül nem vett részt a versenyszerű közös munkában. További leigazolásokkal kellett a megfelelő létszámot biztosítani, hogy a tavaszi szezont méltóképpen befejezhessük, Az "idegen" leigazolások sajnos nem segítették elő a csapategységet. Így fordulhatott elő, hogy az utolsó három mérkőzésre nem állt ki a csapat, így az elveszett pontok, és az emiatt levont három büntetőpont az utolsó, 5. helyet jelentette, pedig ellenkező esetben reális esély lett volna a 3. hely megszerzésére.

Az 1999. évre az önkormányzat 100.000 Ft támogatást biztosított a női kézilabda szakosztály működéséhez, azzal a megkötéssel, hogy az összeg fele az év második részében használható fel. Szponzorok hiányában anyagi nehézségeink is közrejátszottak abban, hogy a két idegenbeli mérkőzésünkre nem, tudtunk elmenni, túl a személyi okokon.

A jelenlegi helyzetet figyelembe véve, vezetőségünk úgy döntött, hogy az 1999-2000-es bajnokságban, igény hiányában nem indítjuk a csapatot. Amennyiben újra lesz igény a felnőtt női kézilabdázásra. Úgy azt egy egységes városi sportvezetés alatt szakosztályként lenne célszerű működtetni. Ez a lehetőség már korábban is felmerült, reméljük sor kerül megvalósulására is.

Holma Miklós
VSC elnök
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-