Turisztikai lehetőségek

Rétság környezetében bőségesen van pihenésre, kikapcsolódásra, túrára és szórakozásra alkalmas lehetőség. Jó közlekedéssel, könnyűszerrel bejárható a környék, amely természeti kincsekben éppoly gazgad, mint építészeti értékekben. A környező településeken mai napig él a népviselet. Igaz már csak jeles napokon kerül elő a messze földön is csodállattal fogadott díszes ruházat. Az alábbiakban szűk összefoglalót nyújtunk át olvasóinknak.

Rétságról röviden
Rétságon a nyári idényben rendszeresen vannak turisztikai szempontból is kiemelkedő rendezvények. Például a július első vasárnapján Pusztaszántón rendezendő lovasverseny, a június első hétvégéjén sorra kerülő szlovák nemzetiségi nap, vagy az egésznapos programot, több ezer embert vonzó augusztus 20-i, tüzijátékkal záródó rendezény. Kiemelkedő nemzetközi esemény Tolmács és Rétság közös repülőterén minden év júliusban sorra kerülő Ultrakönnyű repülők találkozója.
Rétságon minden héten mozielőadás is van, sikerfilmekkel, sztereóban.
Rétság és a környék nevezetességeit a 2003 január 11-én a Magyar Televízió Főtér című műsora is bemutatta.
Tolmács
Kerékpár kölcsönzési, teniszezési és lovaglási lehetőség
Tolmács kiváló elhelyezkedése révén a környező, hegyek, erdők, tavak könnyűszerrel megközelíthetők, kellemes időtöltést kinálva minden évszakban. 
Diósjenő
Innen nagyszerű túrák tehetők a Börzsönybe. Az év minden szakában érdemes nekivágni a legszebb helyeknek, a Kemence-patak völgyének, a Csóványosnak a Nagy Hideg Hegynek, Királyrétnek, Királyházának. Ajánljuk még a festői környezetben lévő strandot, és Diósjenő-i tavat ahol kiváló horgászási lehetőség kínálkozik. (Kb. 3-6 km)
Naplemente a Börzsöny mögött
a tóról nézve

 Pusztaszántó

Kellemes környezetben gyönyörű magán horgásztó. Nem kell engedély.
(Tőlünk: kb. 3 kilométerre)
 Nógrád
Itt a várat érdemes megtekinteni, amely 1544-ben török kézre került 1594-ben Mátyás főherceg csapatai visszafoglalták. A törökök 1663-ban újra elfoglalták 1685-ig birtokolták Egy villámcsapás lerombolta, ekkor a törökök elhagyták és a vár azóta is romokban hever. Az utóbbi években különféle felújítási munkákat végeztek a vár állapotának megóvása érdekében. Tiszta időben csodálatos kilátás nyílik a környékre. (Kb. 8-10 km)
Bánk
Langyos vizű tó várja az idelátogatókat. A 6 hektárnyi tavat tengerszemnek is nevezik, Vizét belső források táplálják. Alkalmas fürdőzésre. Épített strandja nyaranta sok látogatót vonz.
Az intenzíven telepített tavon lehetőség van horgászásra is. (Kb. 5 km)

A tóra épült víziszínpadon évente nemzetiségi kulturális fesztivált rendeznek, illetve más kulturális események is sorra kerülnek.

A faluban található a Szlovák tájház állandó kiállítása, mely a környék néprajzából ad ízelítőt.

 Nőtincsen és Tereskén

Gyönyörű templomok várják az érdekIődőket. (Kb. 8-10 km)
 Horpács
Ebben a kis faluban a Mikszáth kúriát lehet megtekinteni. (Kb. 8-10 km)
 Romhány
A Rákóczi szabadságharc (1710) emlékére 1932-ben emlékoszlopot állítottak. A Lókos-patak öreg kőhídját egy 1795-ben készült barokk szobor díszíti. Érdemes megnézni a 200 éves török mogyorófát amelyet Rákóczi fájaként emlegetnek. (Kb. 12 km)
 Drégelypalánk
Ugyancsak látogatható a vár, melyet egykor Szondi védett, és akinek legandáját Arany János is megénekelte.
 Katalinpuszta
Lovaglási lehetőség kínálkozik a vendégek számára. (Kb. 10 km)
 Balassagvarmat
Az Ipoly bal partján fekvő városban, van bőven látnivaló. A megyeházának tisztviselője volt Madách Imre és a fiatal Mikszáth Kálmán. Mindkettőjüknek szobra van a városban. Itt született a híres zeneszerző Rózsavölgyi Márk és a jeles tudós Nagy István is. A legérdekesebb látnivaló a Palóc Múzeum, amelyet 1910-ben építettek.Gazdag állandó kiállítása a környék néprajzát mutatja be. Érdernes szétnézni az épületet körülvevő Palóc Ligetben ahol 1908-ban helyezték el az 1948-as szabadsághősök emlékoszlopát. A közelmúltban újították fel a skanzent, amely egy jellegzetes palóc házat mutat be. Szabadtéri színpadán nyaranta rendezvények vannak. Minden évben nemzetközi zenei tábort szerveznek a városban. A résztvevők ilyenkor több hangversenyt adnak. (Kb. 25 km)
 Vác
A Duna bal partján lévő járási jogú város. Főbb nevezetességei: 1750-ben készült a strand előtti téren a Szentháromság-szobor.1764-ben épült a Kőkapu, Mária Terézia egyik látogatása emlékére. 1763-77 között épült a gyönyörű Székesegyház. A városban találjuk még a Vak Bottyán Múzeumot, a Duna partján kellemes sétákat lehet tenni a szépen kialakított sétányon.Gyönyörű uszoda is található itt. (Kb.18 km) A városban gyakorta kerül sor jelentős kulturális rendezvényre, hangversenyekre, kiállításokra.
 Parassapuszta
A 2-es főútvonalon lévő határátkelő Szlovákia felé. (Kb. 25 km)
 Göd
30-34 ˝C. fokos melegvizű strand várja az odalátogatókat. (Kb. 28 km)
 Szécsény - Hollókő
Egy hosszabb túratervbe érdemes beiktatni Szécsény és Hollókő megtekintését. Szécsényben a Kastélymúzeum kiállításai, közöttük állandó vadászati kiállítás tartogat látnivalót. Hollókő a világörökség részét képező település jellegzetes házai, temploma, a faluban működő kézműves műhelyek, a csodálatos népviselet, valamint a felújítás során látogathatóvá tett vár igér emlékezetes látnivalót.
 Dunakanyar
Ugyancsak érdemes hosszabb utat szervezni a másik irányba, a Börzsöny és a Dunakanyar becserkészésére. Diósjenőn keresztül a Börzsöny hegységen Kemence irányába vezet kiépített erdészeti út. A jó közlekedést biztosító út során csodálatos erdőrészletek, kilátók, források, patakok tárulnak elénk. Több kialakított szalonnasütő hely is vonzóvá teszi a piknik szervezését. Az út vége Kemence településre vezet. A nyugat-börzsönyi falvakban is számtalan látnivaló akad, de délre fordulva hamarosan elérjük Zebegényt. A Dunakanyar csodálatos települését elhagyva Nagymarosról festői kilátás nyílik a visegrádi várra. (kompközlekedés lehetővé teszi a vár meglátogatását is.) Majd a 11-es úton haladva Verőce természeti szépségei mellett a Gorka Múzeum érdemes a látogatásra. Majd Verőcénél az erdőn átvezető úton visszajutunk a 2-es útra, majd északra fordulva Rétságra.
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-