Legyen Önnek saját bankára! ING a személyreszabott hiteliroda
-
Bizony ha valaki pénzügyeit intézi - sorbnaállás, többször elmeni a bankba, olykor szabadágot kivenni, nehezen eligazodni a bonyolt ajánlatok között - gyakran elhangzik egy sóhaly: bárcsak lenne egy személyes bankárom, aki mindent elintéz helyettem! Elárulom, van ilyen! Rétságon a volt Börzsöny Áruház lépcsőfeljárójában szerényen bújik meg a kis iroda, amelyben dolgozók igazán meglepő lehetőségekkel várják a befektetni vagyókat, vagy éppen hitelt keresőket.
     A közelmúltban megnyílt hiteliroda vezetőjét, Szélesné Kollár Ágnest kérdeztük erről az új szolgátatási formáról. Alább a vele készült interjút adjuk közre néhány kép kiséretében:
   - Annyi bank van már az országban és a környéken is. Ez az iroda tuladonképen ugyanolyan bank, mint ármelyik másik?
   - Itt az ING Biztosító dolgozik együtt többféle bankkal. CIB Bankkal, Budapest Bankkal, és másokkal. Ez egy eredményes együttműködés.
   - Tahát aki idejön több banknak a szolgáltatását is igénybeveheti?
   - Igen, az említetteken kívül augusztustól újabbakkal is bővül a kapcsolatunk, de jelenleg is többféle pénzintézet termékeit kínáljuk.
    - No én inkább arra gondolok, hogy sokaknak ismert kép a bankról a nagy üvegpalota, ügyfélpult, cédulahúzás, sorbanállás, aktakeresés, stb. Itt ezek nélkül is el lehet intézni a banki ügyeket?
    - Azokat lehet elintézni amely termékeket kínáljuk. Például biztosítások, befektetések, hitelkártyák, hitelek. De ezeket igen. Könnyen, egyszerűen! Segítünk az ügyfélnek.
    - Tehát aki hitelt akar felvenni, bizton számíthat rá, hogy itt elintézik?
    - Igen ez így van. Mi az ügyfelek érdekében vagyunk, igényének megfelelő ajánlatot adunk és el is intézzük elejétől a végéig.
   - Gondolom elég sokféle hitel közül válogathat, akinek pénzre van szüksége. Mégis a hatalmas kinálat mellett mi az előnye, ha Önöket választja?
    - Elsőként ahogy korábban is beszéltünk róla, nem kell sorbanállni. Ami még fontos, hogy itt személyes ügyintézés van! Mindig ugyanazzal az emberrel tárgyalhat. És naprakészek vagyunk az adott ügyben. A légkör is személyes. Leülve minden részletet meg tudunk beszélni. Sőt akár házhoz is megyünk.
    - Ez szó szerint kell venni, hogy ha valaki otthonról szeretne hitelhez jutni, nem is kell bejönni a bankba? Önök elintézik?
    - Így van! Telefonál nekünk a 06-70-367-50-10-es telefonszámra és az ügyfélnek megfelelő időben felkeressük. Itt aztán részletes tájékoztatást adunk minden részletről, minden apró körülményről. Hirdetjük is, hogy nálunk ingyenes a tanácsadás.
   - Nem csak munkaidőben?
   - Ez az egyik fontos dolog. Nem csak munkaidőben! Nálunk nem zár be a "hivatal" délután 4-kor vagy 5-kor. Ha az ügyfélnek egy este 6 netán 8 óra felel meg, akkor megyünk. Emmiatt nem kell szabadságot kivenni, más kellemetlenséget vállalni. Amikor neki jó, leegyeztetjük, és felkeressük.
    - Ha mondjuk hitelből lakást akarnék vásárolni, akkor más cégeknél többször kell a bankba járni, hosszadalmas az ügyintézés ...
    - Itt a bankba egyetlenegyszer kell bemenni. Szerződéskötésre. A többit mi elintézzük, a közbenső lépésekről mindig az ügyfél által megadott időpontban értesítjük, a papírokat elkészítjük. Ilyenmódon az átfutási idő is gyorsabb.
    - Hát akkor Ön személyi bankára minden ügyfélnek aki a Rétsági Hitelirodát választja?
    - Találó kifejezés, de így van! És akivel a személyes kapcsolat kialakul minden részletről időben tájékoztatjuk. Nem kell sorozatosan érdeklődni, várakozni! Mindent elintézünk a részére. Értesítjük, mikor jöhet be, vagy mikor kereshetjük fel.
    - Az az igazság, hogy annyiféle hitel létezik, aztán az apróbetűs részeknél derülnek ki a nehézségek. Miért éppen Önöknél érdemes komolyabb pénzt felvenni? Kedvezőbb feltételeket tudnak adni mint mások?
    - Nekünk van türelmünk a részletek elmagyarázására is. De kedvezőek a hitelfeltételek. Most péládul lakáshitelt 3,49 % kamatra és mindössze 5,37% THM-mel tudunk adni! Ez elég kedvező, bár nem hasonlítottuk össze más bankokkal. Itt is többféle konstrukció közül választhat. Ami nálunk még fontos, hogy például nem számítunk fel hitelbírálati díjat, folyósítási jutalékot, rendelkezésre tartási jutalékot.
    - Ez egy nagyobb hitelnél több tízezer forintot, akár 100-ezret is kitehet.
    - Ez így van. Mi ilyen jutalékokat nem számítunk fel. De akcióink változnak, és vannak újabb és újabb variációk. Most például az első négy hónapban kamat és kezelési költség nélkül kezdheti a törlesztést. Ami még fontos! A nálunk felvett hitel - ugyanezekkel a kondíciókkal - egyben életbiztosítás is. Nem kell külön életbiztosítást kötni, ha valakinek erre is igénye van.
    - Mikor van nyitva az iroda?
    - Hétfőn 9-17-ig, kedden 10-16-ig és pénteken 9-16-ig. És persze a már említett telefonszámon - 06-70/367-50-10 - bármikor elérhető vagyok és az ügyfélnek megfelelő időpontban rendelkezésre állok. Az előfordul, hogy éppen napközben is ügyfélhez megyünk, ekkor türelmet kérünk, de telefonon egyeztetve senkinek nem kell várakoznia. Még e-mailban is kérhet időpontot, infromációt: szelesne.kollaragnes@ing.hu
    - Köszönöm a beszélgetést, sok elégedett ügyfelet kívánok!
    - Aki hozzánk fordult, eddig mindig elégedett volt. Reméljük ezután is így lesz, mi ezért dolgozunk!
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-