Fejlesztő Szakmai Műhelyünk tanévzáró összejövetele

-
Amikor képes vagy arra, hogy segíts embertársaidon, ez a „képesség” 
megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.
Adelle Davis
Ennek az idézetnek a jegyében szerveztük a tanév utolsó összejövetelét. Az alkalom különleges volt, hiszen az első fél órát az óvoda és az iskola nevelőinek nyitottá tettük. Tettük ezt főként azért, mert egy volt tanítványunk, Pipó Angelika mutatta be a középiskolásoknak rendezett országos versenyen különdíjjal jutalmazott előadását. 
     Címe: Ők is itt élnek velünk – metakommunikáció a hallássérülteknél
     Iskolánk interaktív táblával rendelkező terme megtelt érdeklődőkkel. Angelika gyakorlottan adta elő mondandóját, mialatt a saját maga által készített remek pp-s bemutatót láthattuk. A kutatási eredmények láthatóan sok munkával és alapos elméleti felkészültséggel készültek. 
     Nagy öröm volt ez a fél óra számunkra. Öröm, hogy egy volt tanítványunk ilyen szép sikert ért el munkájával. Öröm, mert valóban talpraesetten, ügyesen adta elő a saját kutatását és azok eredményeit; és öröm azért is, mert ilyen fiatalon ilyen érzékenyen reagál a környező világ dolgaira. Érzi, hogy a világban fontos a siker – hiszen már ő is sikeres - de nem csak a sikeres emberekkel kell foglalkozni – erről szól a témája.
     Aki készített már fel gyermekeket versenyre, tudja milyen felelősség, mennyi szellemi és érzelmi energiát kell megmozgatni az eredményért – aminek aztán közösen lehet örülni, büszkélkedni vele. Képzeljük el, hogy ugyanekkora munkát végzünk el egy problémás, esetleg kisebb-nagyobb fogyatékossággal élő csemetével, sokkal kisebb eredményért, és tudjuk, mi soha nem lehetünk dobogós helyen. És mi így is örülünk, bíztatjuk őket, és ha nincs is újságcikk a győzelemről, azt is sikernek érezhetjük, és érezzük, ha valaki például képes lesz elmesélni egy elolvasott szöveget. Ennek fontosságára, az együttérzés és segítségnyújtás szükségességére – az emberségre érzett rá ez a fiatal lány, mert azt mondja: Ők is itt élnek velünk”. Gratulálunk neki.
Horváthné Moldvay Ilona a FSZM vezetője
Foto: GiK-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-