Kitüntetettek 2007-ben
-
Alábbiakban közöljuk a városi ünnepségen alhangzott méltatásokat a dijazottakról. Úgy, abban a formában, ahogyan azt a MOS Bizottság elnöke ismertette. a képviselő-testület 21/2007-es határozata alapján.
 
Mocsári Gergely

A város életében döntő intézményfejlesztésben végzett munkájáért a képviselő-testület Pro Urbe díjat adományoz Mocsári Gergely részére.
     Mocsári Gergely 12 évig volt önkormányzatunk képviselője, és nyolc évig alpolgármestere. Nevéhez fűződik a rétsági közgazdasági és informatikai középiskola beindításában való aktív és példamutató munka. Tapasztalt iskolaigazgatóként, szakmai hozzáértése nélkül nem valósulhatott volna meg a várost és a térséget szolgáló intézmény létrehozása. 


Tömösvári Sándor

A város számára értékes, eredményes és rendkívül hasznos munkájáért a képviselő-testület Pro Urbe díjat adományoz  Tömösvári Sándor úr részére.
     Tömösvári Sándor több éve szabadidejében kitartóan foglalkozik a Rétsági gyermekek felkészítésével a Szellemi Diákolimpiára. Szorgos munkával felkészített csapat az elmúlt években kétszer is elhozta az országos első helyezést, öregbítve mintegy ezzel városunk jó hírnevét. Továbbá a helyi fejlesztésekben aktív, segítő tevékenységet fejtett ki a csatorna közbeszerzési bizottság tagjaként, az iskola bejáratának rekonstrukciója irányítójaként, valamint a római katolikus templom felújításának műszaki vezetőjeként. Mindezt lokálpatriótizmusból tette, külön honoráriumban nem részesült.


Várszegi István

Több évtizedes, kiemelkedő pedagógiai munkájáért, valamint közéleti önzetlen tevékenységéért a képviselő-testület Várszegi István részére Pro Urbe díjat adományoz.
     Várszegi István 1976-tól, mintegy 21 éven át volt iskola igazgató. Munkája során a kor követelményrendszerét meghaladó, számos újítást vezetett be. Szaktantermi rendszert valósított meg, művészeti galériát alapított. Külön gyógytorna és logopédia szobát hozott létre, kiszélesítette a nyelvoktatás területét. Ötleteivel segítséget nyújtott a gyakorlati oktatás minőségi és elismert megvalósításához, valamint a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Nagy hangsúlyt fektetett az iskola környzetének tisztántartására, rendezésére. Alapítóként létrehozta a Rétsági Általános Iskola Gyermekeiért Alapítványt. A Római Katolikus Egyháztestület elnöknek választotta meg, valamint hatodik éve a Gobelin Kör vezetője.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-