Államtitkár Rétságon az oktatás fejlesztéséről tartott fórumot
-
Az oktatás problémáival szinte mindeki foglalkozik. vagy szülőként, tanulóként, pedagógusként, vagy "csak" egyszerű állampolgárként akit érdekelnek a közügyek. Ez a tématerület lassan kezd olyanná válni, mint a foci. Kicsit mindenki ért hozzá, vagy legalábbis van véleménye. A véleményalkotás, a felvetések megfogalmazása segít a tisztánlátásban, de csak akkor, ha meghallgatásra talál, ha a válaszokat értő szakembertől hallhatjuk.
    Lombos István országgyűlési képviselő is hasonlóképpen gondolta. Éppen ezért szervezett számunkra egy fórumot, ahová képviselőtársát Arató Gergely államtitkárt hívta meg. Az oktatási ügyekben a lehető legkompetensebb személyiséget, hiszen a miniszter irányító feladatain túl az államtitkár "tartja kézben" az oktatás ügyét. Éppen ezért tud pontos tájékoztatással szolgálni, és válaszolni a kérdésekre.
     A rendezvényre igen nagyszámú érdeklődő kereste fel a művelődési központot. Nem csak rétságiak, hanem a kistérség intézményeinek településeinek vezetői, munkatársai. Az információéhség már a korábban érkező vendéget az intézmény ajtaja előtt, és előcsarnokában még a program megkezdése előtt elérte, hiszen már ott sokan megszólították saját ügyeikben kértek eligazítást, tanácsot. Az aktivitásra jellemző, hogy - a szó szoros értelmében - zsúfolásig megtelt kiállítóterembe még utólag is kellett székeket behozni, hogy mindenki helyet tudjon foglalni.
     Az államtitkár élvezetes beszédstílusával, jól felépített rövid bevezetőjében csak a legfontosabb kérdésekre irányította rá a figyelmet. Röviden rámutatott, hogy az oktatás legfontosabb meghatározója az a társadalmi környezet, ami az elmúlt 20 évben gyökeresen megváltozott. Más körülmények, más munkaerőpiaci viszonyok, és más technikai színvonal jellemzi országunkat. Ma már nincsenek stabil életpályák. A képzésnek arra kell irányulnia, hogy a gyermek alkalmazkodni tudjon a környezet változásaihoz. Az oktatásnak ezekre a kihívásokra kell megfelelő választ adni. 
     Kritikusan, és önkritikusan beszélt az oktatásügy anyagi helyzetéről. Mint mondotta, 2000 és 2005 között majdnem megkétszereződött az oktatásra fordított központi támogatás. 2000-ben 200 miliárd forintról, 2005-re több mint 400 miliárdra növekedett. Ugyanakkor ez a finanszírozási növekedés az oktatás szinvonalának változását nem hozta maga után. Mint elmondta 2007-ben nincs mozgástere a tárcának és a költségvetésnek. 2008-tól megnyílnak bizonyos Uniós források. Ugyanakkor az oktatásba áramló jelentős pénz nem fordítható szintentartásra, vagy fenntartási hiátusok pótlására. Az Unió csak olyan fejlesztésekhez biztosít támogatást, ahol egyértelműen kimutatható lesz a minőségi fejlődés. Tehát semmiképpen nem vállalja át az önkormányzatok anyagi szerepét, és nem finanszíroz olyan iskolafelújítást, amely azonos szinten tartaná az oktatást - ha mégoly szebb, jobb feltételű intézményben. Az EU csak olyan programokat támogat, amely korszerűsíti, és a kor kihívásainak megfelelőbbé teszi a képzést, az iskolarendszert. Ilyen például az átgondolt kistérségi koncepció.
     A bevezető után kérdések hangzottak el. Nem túl sok kérdező, több igen lényeges kérdést tett fel, és arra részletes, elemző, olykor a kormányzati munkába is betekintést nyújtó választ kaptunk. Tetszett az a mód, ahogyan a vendég állt a problémákhoz. Nem az volt a jellemző, hogy aki jött a minisztáriumból, majd megmondja, hogy mit és hogyan kell tenni itt helyben. Ehhelyett többször beszélt dilemmáikról, rossz döntéseikről, azok korrigálásáról, és arról a féle kapcsolattartásrtól, a vélemények feldolgozásáról, amit maga is fontosnak tart a kormányzati munkában. Szó volt az esélyegyelőség megrteremtésének feltételeiről, a pedagógusbérekről, a szakképzésről, a kistelepülések iskoláinak gazdasági kényszereiről, az alsótagozatos képzés határainak elvi kérdéseiről, a megemelt oktatói óraszámról és annak elszámolásáról, a minőségbiztosítási programról, a pedagógusmunka értkelési lehetőségeiről és ezek kapcsán gyakorlatilag a legtöbb aktuális gondról elképzelésről.
     A több mint 2 órás program igen gazdag útravalót adott a résztvevőknek. Persze kérdések felvetések még bőven maradtak, ami a fórum után kötetlen beszélgetésben hangzott el.
     Képeink a rendezvényről készültek.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-