Egy sikeres rétsági
pályázat
A jó pedagógus többek közt arról
ismerhető fel, hogy nem csupán arra törekszik, hogy mind jobban megismerje
környező világunkat, hanem arról is, hogy a megszerzett tudását mások épülésére
is közreadja, hasznosítja. Ilyen embernek tarthatjuk városunkban Horváthné
Moldvay Ilonát, aki rendszeresen öregbíti szakmai publikációval a rétsági
pedagógusok jó hírnevét.
A Magyar
Pedagógia Társaság Nógrád Megyei tagozata kiírt egy a megye pedagógusai
részére egy pályázatot, ami két részből áll: egy alkotói és egy szakmai
innovációs pályázat. Ez utóbbin elért szakmai sikere kapcsán érdeklődtünk
a részletekről.
- A szegedi
egyetemen kidolgoztam egy kérdőívet, ami az integrált neveléssel kapcsolatban
méri a tantestületek hozzáállását. Ezzel a kérdőívvel mértem már budapesti
és Nógrád megyei iskolákat is. Feldolgozásuk eredményeként született egy
dolgozat, amelynek egy rövidített változatát nyújtottam be az innovációs
pályázatra. A módszer új szemlélettel közelíti meg és mérhetővé teszi az
integrációt segítő törekvést, s ugyanakkor nagyban hozzájárulhat ahhoz,
hogy a fenntartó jól döntsön, fel tudja mérni, hogy miben kell és érdemes
segíteni azokat a nevelőtestületeket, amelyek felvállalják ezeket
a nehéz feladatokat.
- Mi
volt a dolgozat címe és milyen eredményt hozott haza Rétságra?
- A pályázat
címe: A tantestületek attitűdjének vizsgálata az integrált neveléssel kapcsolatban.
Negyvenkilenc pályázat érkezett be a felhívásra, s hogy elkerüljék az elfogultságnak
a látszatát is, országosa szakemberek adták ki feladatul az elbírálást.
A zsűri végül is harmadik díjat ítélt meg a pályamunkára.
- Néhány
szót szólhatnánk az integrált nevelés lényegéről.
- Meggyőződésem
szerint az integrált nevelés az, ami minden gyereknek hasznára válik. Bár
nem minden gyermek integrálható, de akik azonban alkalmasak erre, azoknak
szükséges ez a módszer. Az ép gyermek is megtanulja általa, hogy miként
segítse sérült társait, felfigyeljen értékeire, és a sérült gyermek is
fel tudja mérni, hogy mik a lehetőségei és korlátai is. Egy példával szemléletesen
be lehet mutatni a módszer lényegét: az egyik általam vizsgált intézményben
volt egy hat éves kislány, aki az iskolából hazamenve azt újságolta örömmel
az édesanyjának, hogy van egy olyan osztálytársa, aki olyan ügyes, hogy
még a lábujjával is le tudta festeni az arcát. Később derült, hogy a kislány
kezei sérültek voltak. Ha ilyen szemléletben nő föl egy gyermek, akkor
számára nem lesz kérdés, hogy a zebrán átsegítsen-e egy tolókocsis embert.
Gratulálunk
Horváthné Moldvay Ilonának a szép szakmai sikerhez, az érdeklődők figyelmét
pedig felhívjuk arra, hogy a dolgozat egy példánya mindenki épülésére olvasható
a rétsági könyvtárban.
V.J.
|