November 23-án dr. Csortán Magdolna Rétság gyermekorvosa volt Műhelyünk vendége. Az összejövetel a pedagógus szakma felé nyitott volt. Több óvónő, védőnő és pedagógus mellett Szakál Katalin, a Szülői Közösség képviselője is jelen volt a szakmai megbeszélésen.
     A doktornő a fejlődési zavarok okairól, kialakulásáról és fajtáiról beszélt. Sok érdekességet tudtunk meg az általunk a pedagógia oldaláról ismert jelenségek egészségügyi, anatómia hátteréről.
     A szakmaközi összejöveteleknek egyre nagyobb jelentősége lesz minden területen. Esetünkben ugyanarról a gyermekről más jellegű a tudás a pedagógia, az egészségügy, a pszichológia területén. Ha minimális ismeretünk nincs a társszakmákról, könnyen úgy járhatunk, mint az indiai mese hősei az elefánttal. 
     Röviden: Négy vak ember szerette volna megtudni, milyen az elefánt. Megszervezték, hogy testközelben ismerhessék meg a nagy állatot. Az egyik megfogta a farkát, és felkiáltott: Hiszen az elefánt nem is olyan nagy, kicsi, vékony, mozgékony. A második az ormányát tapogatta végig. Az elefánt egy erős, izmos cső - állapította meg. A harmadik az agyarát fogta meg, így a véleménye szerint az elefánt egy komoly kardszerű hegyes, éles kemény dolog. A negyedik a lábait ölelte át. Szerinte az elefánt olyan, mint egy nagy, masszív oszlop. Később sokáig vitatkoztak azon, milyen is az elefánt. Kinek volt igaza? Senkinek és mindenkinek. Csak az elefánt lényege veszett el.
     Visszatérve eredeti témánkhoz, szükséges hogy tájékozódjunk, egyeztessünk azokkal, akik ugyanazon problémát más oldalról látják. Így teljesebb, több szempontú véleményt formálhatunk, s ha szükséges, a segítség is megfelelőbb lehet. Nem mellékes, hogy nem kötelező minden kérdésben egyetérteni. De egyikünk sem kérdőjelezi meg a másik jó szándékát. 
     Néhány hete előadást tartottam az ELTE főiskolai karán. Nem először hívnak meg az egyetemre vendégelőadónak pedagógusok másoddiplomás képzésére, de most az eddigiekkel szemben nem két-három órás előadást tartottam, hanem enyém volt az egész nap. Így lehetőségünk volt rá, hogy néhány felmerülő témát megbeszéljünk. Az egyik ilyen volt, hogy mit tegyen az a vezető, igazgató, aki a csapatában komoly ellenvéleményekkel találkozik elképzeléseit illetően. A vitában kikristályosodott a következő vélemény: Az egyenes, szemtől szembe elhangzó, korrekt ellenvéleményt meg kell becsülni – felelős vezetőt, ha átgondolja az ellenérveket, sok kudarctól kímélheti meg. Az ellenvéleményt valló nem ellenfél, pláne nem ellenség – feltéve, ha nyílt, jó szándékú. 
     Így van ez – vagy kellene lennie – nemcsak a pedagógiát illetően.
     A doktornő tájékoztató előadása után a felmerülő kérdéseket beszéltük meg. A másfél óra gyorsan eltelt, és hasznossága mellett nagy örömmel állapítottuk meg, hogy a szemléletünk gyakorlatilag egyezik a problémás, sérült gyermekek nevelését illetően. 
     Búcsúzáskor megfogalmazódott a következő találkozás igénye is – tehát van mit mondanunk egymásnak, és van mit kérdeznünk egymástól.