HANGADÓ
2005. OKTÓBER 

Megjelent a Rétsági évkönyv 2005 évi kötete

A napokban vehette kezébe az olvasó a Rétsági Évkönyv 2005 című kötetet. A kiadvány - amely egyben almanach, honismereti olvasókönyv, adattár és krónika - már 9 alkalommal lát napvilágot a Városi Művelődési Központ és Könyvtár szerkesztői gondoskodásával és kiadásában. Az idei kötet kissé testesebbre sikerült a korábbiaknál, jelezve azt is, hogy településünk múltja és jelen iránt érdeklődők részére bőven van miről beszámolni.
     A könyv anyagát már hagyomásnyosan hónapok rendjébe rendezve a város életével foglalkozó sajtócikkek gyűjteménye adja, ilymódon tükröt tartva elénk, a 2004 évi eseményeik tükrét. Minden hónaphoz kerültek honismereti anyagok, tanulmányok, visszaemlékezések. A lapok természetesen tartalmazák a cikkek képanyagait is, ami igen bőséges. A 184 oldalas, kötetben több mint 200 fotó illusztrálja a mondanivalót. Új elem az évkönyvek sorában - ami más kiadványokban már megszokott - , hogy a hónapok nyitólapját a Rétsági Fotókör alkotóinak fotói díszítik. Olyan képek, amelyek az évente rendezett Fotográfia Napja kiállításon kerültek a nagyközönség elé. A gyűjtés, feldolgozás a Művelődési Központ munkaközösségének munkája, a szerkesztő Végh József.
     Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel városunk életének elmúlt éve, és szívesen olvas régebbi történetünkről is. Megvásárolhatóa művelődési központban és a könyvtárban, nyitvatartási időben. Ára: 500 Ft.

www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-