HANGADÓ
2005. FEBRUÁR ..

Újévköszöntő a városházán

2005. január 12-én a Városháza dísztermébe újévköszöntőre hívta Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mindazokat, akik sokat tettek a város előző években kitűzött céljainak megvalósításában. Az eseményt jelenlétével megtisztelte Balla Mihály és Urbán Árpád  országgyűlési képviselő, és Gresina István  Rétság város és Nógrád megye díszpolgára.
     Az érkező vendégeket egy vetítettképes összeállítás fogadta, amelyen epizódok villantak fel a város 2004. évi eseményeiből. A bensőséges ünnepségen Konczili Edit énekes előadóművész, Lejtényi Ágnes zongoraművész Bella Péter tekerőlantos népművész művészi produkciója emelte a rendezvény színvonalát. Mindannyian az Adrianus Színpad tagjai, amelyet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány hozott létre. Ugyanaz a szervezet amely életre hívta a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet.
     Girasek Károly - aki a képviselő-testület megbízásából az est előkészítője és műsorvezetője afféle ceremóniamestere volt -, bevezetőjében elmondta: "A városért mindig tenni kész emberek szűkebb csoportját tudtuk meghívni, mert jól tudom, minden rétsági polgár fontosnak tartja településünk fejlődését, és közülük nagyon sokan tesznek is azért hogy a számunkra otthont jelentő helység jövője szebb és jobb legyen. Öröm, hogy sokan vannak, de fájdalom, hogy mindannyiukat nem tudjuk megkülönböztetett tisztelettel itt és most üdvözölni. Röviden tájékoztatom Önöket, hogy a képviselő-testület a mai ünnepség méltó előkészítésére egy bizottságot hozott létre, akinek - valljuk be - legnehezebb feladata a meghívandók névsorának összeállítása volt. Nem személyekben gondolkodtunk, hanem meghatároztuk azokat a csoportokat, akik e szűk falak biztosította lehetőség mellett ide invitálhatunk."
     A bevezetőben rövid értékelés is elhangzott: "Sikeresnek mondhatom Rétság előző esztendejét, hiszen befejeződött az "évszázad beruházása" ahogyan azt a sajtó több helyütt idézte. Településünk csatornarendszere immár az egész várost kiszolgálja. A kivitelezés - nyugodtan mondhatjuk - zavarmentesen, mindenki megelégedésére zajlott, mindemellett a gazdálkodás pénzügyi egyensúlya sem szenvedett csorbát. Ezzel lakóhelyünk közművek tekintetében összkomfortossá vált. Eredménynek tekinthetjük, hogy a testület döntésének értelmében a volt honvédségi területekből a városhoz mindig is kötődő részeket sikerült megvásárolni, és ezzel a fejlődés lehetőségét biztosítani. Közelebb kerültünk a lakóterület kialakítására tervezett földrész megszerzéséhez is. Tapasztalatom szerint az itt élők mindezt üdvözlik, és magam részéről eredménynek tekintem, hogy a város megosztottsága - úgy tűnik - oldódni látszik a közösen elért célok megvalósulásával."
     Mezőfi Zoltán  polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy sokkal több meghívottat szeretne itt köszönteni. Kérte a jelenlévőket újévi jókívánságait adják át mindenkinek, akik most nincsenek itt. Kiemelte: a város előző időszakban jelentős feladatokat oldott meg, de még számos tennivaló maradt a következő, előttünk álló esztendőre. Három értéket emelt ki:" Egészség, mely nélkül nincs élet - család, mely nélkül nincs jövő - összefogás, amely nélkül nincs fejlesztés." Újévi köszöntőjét egy jobb világ és egy élhető célokért tevékenykedő Rétság jegyében tette meg. Minden résztvevőnek megköszönte eddigi tevékenységét.
     Külön is szeretnék szólni arról, hogy a meghívottak listájának összeállításakor milyen szempontok vezérelték az előkészítéssel megbízott négy tagú bizottságot Dr. Katona Ernő, Girasek Károly, Jávorka János és Bulejka András.
     A lista összeállításakor figyelembe vett szempontok alapján az alábbi csoportokra osztottuk a meghívandókat: 1. Önkormányzati képviselők, mint házigazdák.  2. Az Önkormányzat bizottságainak külsős tagjai, akik önzetlenül, díjazás nélkül   látják el fontos tevékenységüket az önkormányzati munka részeként. 3. Mindazon személyek ill. társas vállalkozások, akik az elmúlt évek során az Önkormányzattól bármilyen kitüntetésben részesültek (Díszpolgár, Pro Urbe, A Város Szolgálatáért, Vállalkozók a Városért.) 4. A Cigány- ill. a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat vezetői. 5. Az önkormányzati intézmények vezetői. 6. A három egyház képviselői (katolikus, református, evangélikus) 7. A térség két országgyűlési képviselője. 8. A településünkön működő civil szervezetek vezetői. (a két Nyugdíjas Klub ill. a három sportegyesület)<%0> 9. A két szomszédos település (Bánk és Tolmács) polgármesterei és a Rétsági Kistérségi Társulás elnöke. 10. Azok a külső partnerek, akikkel az Önkormányzatnak - feladatai ellátása érdekében - szerződéses munkakapcsolata van.
     A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy a lehető legszélesebb kör meghívására törekedtünk. Célunk az volt, hogy lehetőleg minden lakossági réteg, minden szervezet, egyház és intézmény képviselője jelen lehessen és általuk a település lehető legszélesebb köre legyen köszöntve. Ennek az általunk alkalmazott rendszernek további nagy előnye, hogy a meghívásnál teljesen kiküszöböli a szubjektív szempontokat, nevezetesen azt, hogy ki kinek a barátja, ismerőse, kinek milyen a pártállása vagy vallása és így tovább. Véleményünk szerint ez így átlátható, tisztességes és igazságos, a jövőre nézve is vállalható módszer, mely nem emel ki, vagy különböztet meg egy réteget sem.

GiK
www.retsag.hu
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-