Könyvajánló
Csáky
Károly
A Dunától a Szitnyáig
Településtörténeti barangoló
„Nem tudom én, minemű édesség vonja
az embert, /Hogy született földjét el nem felejtse soha” – írja a
költő, s mi vele együtt kereshetjük a választ. Nos: Csáky Károlyt, aki
Hont megye szülöttjeként 1950-ben látta meg napvilágot Kelenyén, s aki
első – rögtön közönségsikert hozó könyvét, a Honti barangolásokat 1985-ben
jelentette meg, - nemcsak az otthonosság érzete, a természetes ragaszkodás,
a gyermekkortól fogva benne élő érzelmi szál köti a felnevelő tájhoz, hanem
a tudósi alapossággal végzett adatfeltáró munka öröme, a kutatás felelősségérzete,
a – tanári hivatásból is fakadó – ismeretátadás etikai imperatívusza, a
népnevelői célzatú – „nem középiskolás fokon” művelt – ismeretterjesztés,
okítás-jellemformálás, érzelmi-értelmi nevelés szép feladata is.
A Dunától
a Szitnyáig című honismereti olvasókönyvvel – amely 1985-ös kötetének egy
mindössze hatvanoldalnyi fejezetéből terebélyesedett már csak terjedelménél
fogva is tiszteletet parancsoló, a szó legtágabb jelentésében vett művelődéstörténet
valamennyi résztudományából merítő, éppen ezért színes, adatokban gazdag
megyekalauzzá – Csáky Károly, fölismerve a szülőföld- és a hagyományismeret
fontosságát, nemzeti(ségi) azonosságtudatunkat erősítő szerepét, a „ködfoltos”
haza helyett – hisz „haza csak ott van, hol jog is van”! – a tájhaza megtartó
televényébe eresztette gyökereit; lerakta a hazai magyar „hontológia” alapjait,
s joggal vívta ki szorgalmatos munkálkodásával a „hontológus” hírét, nevét
és rangját.
Olvasói, forgatván e „tájenciklopédiát”,
minden bizonnyal föl- és elismerik a Csáky Károlyban elő Tamási Áron-féle
hitvallás igazát, melynek szellemében ez az értékes mű született: „Azért
vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
Zalabai Zsigmond
(részlet)
Csáky
Károly:
Híres selmecbányai tanárok
Selmecbánya, a múlt ma is csodálható
emlékeivel, hangulatos utcáival, évszázados épületeivel immár a világörökség
részét képezi. Sok mindennel dicsekedhet: a föld mélyén rejlő kincsei és
gazdag bányái a várost már a középkorban messze földön híressé tették,
de a hírnévhez hozzájárult az itt felhalmozódott hatalmas szellemi érték,
a megannyi tudományos felfedezés is.
A sokszínűségével,
többféle kultúrájával büszkélkedhető várost ismertté tették iskolái, s
a bennük oktató jó nevű tanárai is. Hiszen a messze földön híres tanintézetében,
az 1735-ben alapított bányászati-kohászati alma materben, a későbbi Bányászati
és Erdészeti Akadémián oktattak a világon elsőként tudományos alapokon
nyugvó kémiát, ásványtant, fizikát, mechanikát és hidraulikát. Helybeli
tanárok, mérnökök találmányaként helyeztek működésbe először bányaművelést
könnyítő gépeket és szerkezeteket. Olyanokat, amelyeknek csodájára jártak
a német, a francia és az angol tudósok is. Az itteni hallgatók már a XVIII.
században korszerű laboratóriumokban kísérleteztek közösen azon tanáraikkal,
akik megannyi, évtizedeken át hasznosítható tankönyvet is kiadtak.
Selmec tehát
a tudományok bölcsője, a felfedezések műhelye, a magyar és az európai művelődéstörténet
egyik központja volt. Hírnevét azonban nemcsak felsőfokú intézménye, hanem
az ismereteket magas szinten alapozó, évszázadokon át működő evangélikus
líceuma és tanítóképzője, illetve katolikus gimnáziuma is növelte.
Könyvemben
az említett iskolák nagy tanárainak állítok emléket. Selmec iskolatörténetének
vázlatos áttekintése után a kimagasló eredményeket, az egyedülálló sikereket
a tanárok tevékenységét tárgyalva mutatom be részletesebben. Mintegy százhatvan
tanárról rajzolok kisportrét, s néhányukat rövidebb szócikkben mutatom
be. Nevüket felsorolni is nehéz lenne itt. Valamennyiükre jellemző a tudományos
felkészültség, az európai nyelvek ismerete. Megannyian tagjai voltak a
különféle szakmai társulásoknak, az akadémiák elődeinek; publikáltak a
különböző nyelvű szaklapokban, tankönyveket és tudományos monográfiákat
írtak, könyvtárat, gyűjteményeket alapítottak, laboratóriumokat építettek
stb. Emberi kvalitásaik, pedagógiai-tudományos munkásságuk a mai kor embere
előtt is követendő és ösztönző példa lehet. Mindannyiuk büszke volt a maga
nemzetiségére, ugyanakkor nyitottak voltak a másság iránt is. Legtöbbjük
már századokkal ezelőtt az európai szellemiséget példázta igen magas fokon.
Természetesen előfordultak túlkapások, nemzeti elfogultságok, a sokszínűségből
adódó súrlódások is. Ám a józan ész mindig győzedelmeskedett, s a tudás
meg az emberi tartás számított a legfőbb értéknek.
Az 1735-ben
alapított selmeci bányatisztképzőnek már a kezdetekkor akadémiai jellege
volt, hisz az első tanárok közt olyan neves személyiségekkel találkozhatunk,
mint Mikoviny Sámuel, a világhírű térképész és matematikus, Magyarország
nagy polihisztora. N. J. Jacquin a kísérletezéseket alapozta meg a kutatásban,
s egyike a kor leghíresebb botanikusainak is. Poda Mihály professzor a
matematika –fizika -mechanika tanszéket vezette európai színvonalon; csillagvizsgálót
alapított, kiadta a selmeci bányagépeket bemutató első könyvet stb. Delius
Tragott Kristóf bányaműveléstanát a francia és német nyelvterületen is
alapvető könyvnek tartották. Ruprecht Antal az Észak- Hontban létesített
és világhírűvé vált amalgánozó üzemet is vezette. Schittkó József a forgómozgású
vízoszlopgépet találta fel. Illés Nándor, Péch Antal, Fekete Zoltán a magyar
nyelvű műszaki szakoktatás úttörői voltak. Pauer János, Mihalovits János
és mások az iskola történetét dolgozták fel magas szinten. J. T. Peithner
bányajogászként és könyvtáralapítóként, Sobó Jenő az akadémia palotáinak
építőjeként vált ismertté. H. D. Wilckens a selmeci erdészeti oktatás megteremtője
és európai hírű szakembere, Vadas Jenő az erdészeti oktatás történetének
monográfusa. S akkor még a hírességeknek is csak töredékét említettük.
Igen komoly
pedagógiai munkásságot fejtettek ki az evangélista lícium tanárai is. Fábry
Tamás a XVI. század országosan is ismert tanáregyénisége volt. Egynéhányan
– Boleman István, Breznyik János, Jezsovics Károly, Scholz Vilmos – Petőfi
és Mikszáth tanáraiként is híressé váltak. Többen épp a szlovák közművelődés
jelesei lettek, mint például Pavol Dobsinsky, Lichard Dániel vagy Samuel
Ormis.
A katolikus
gimnáziumot kezdetben a jezsuiták, majd a piaristák felügyelték. Itt is
voltak merész és tehetséges emberek, mint például Benyák Bernát, aki bátor
rendtagként már a XIX. század elején hozzáfogott a magyar nyelv oktatásához
és magas szintű ápolásához. De említhetnénk anyanyelvi színiirodalmunk
úttörőjét, Sima Kristófot, a biológus Pachinger Alajost és még sok más
neves tanárt innen is.
A híres
tanárok közül már többet bemutattam két portrékötetemben (Honti arcképcsarnok,
1998; Neves elődeink, 2002). A további kutatás eredményeként róluk is megpróbálok
friss adatokat közölni, eddigi portréjukat helyenként kiegészíteni. A tanárportrék
nagyobb része még nem jelent meg kötetben. Az iskolatörténetek ilyetén
való megközelítése különben is fehér foltja hazai magyar könyvkiadásunknak.
Hisz Szlovákiában nem született még portrékönyv a leghíresebb iskolák tanárairól
sem.
Kötetemben
a legtöbb esetben megkísérlem a jeles személyiségek érdemeit, selmeci tevékenységét
kiemelni, körvonalazva ezáltal emberi arcukat. Természetesen ez nem minden
esetben sikerül egyenletesen, s könyvem nem nélkülözheti a száraznak tűnő
adatokat, a biográfiai ismereteket vagy a szakirodalmi hivatkozásokat sem.
Ennek ellenére arra törekedtem, hogy olvasmányosan és tanulságosan tárjam
az olvasó elé az életutakat, fotókkal, archív felvételekkel is dokumentálva
azokat az épületeket, melyekben a tanárok egykor működtek, az egyes tanszékek
kezdetben helyet kaptak. A legtöbb tanárról képet közlök, közzéteszem egy-egy
művük címlapját, bemutatom a Selmecbányán nyugvó hírességek síremlékét
stb. Eme kötetem megjelenésével sem törekszem a teljességre. Célom az volt,
hogy a már kész anyag hasznosítható legyen az oktatásban: önismeretre,
önbecsülésre okítson, a tudományok iránti érdeklődésre ösztönözzön, segítsen
a helytörténeti kutatásokban határokon innen és túl.
Ipolyság, 2003. március 7-én.
Csáky Károly
Mindkét könyv megvásárolható a művelődési
központban. |