PALÓC LOVASOK BARÁTI KÖRE EGYESÜLET

Az egyesületben elsősorban a kettes fogathajtók versenyeztek az 1999. évben a következő eredményekkel:
 

Eger: 6. hely Hesz Mihály (19 induló)
Szécsényfelfalu: 2. hely Dobos Gyula (8 induló)
4. hely Hesz Mihály
Tihany: 7. hely Dobos Gyula (31 induló)
Fót: 1. hely Hesz Mihály (18 induló)
2. hely Dobos Gyula
Ludányhalászi: 1. hely Hesz Mihály (9 induló)

A fenti helyezésekkel az egyesület Nógrád megye legeredményesebb versenyzőit tudta magáénak.
A díjugrató sportágban elsősorban serdülő versenyzőkkel foglalkoztunk, akik az idén tesznek rajtengedély vizsgát.
     Az egyesület legnagyobb rendezvénye, az idén 6. alkalommal megrendezésre kerülő Penny-kupa díjugrató verseny. Szeretnénk elérni, hogy Rétság város kupájáért küzdjenek az egyik versenyszámban, így is emelve a város szerepét a rendezvényben. Amennyiben elkészül az új díjhajtó pálya, úgy ígéretünk van arra, hogy Lázár Vilmos kettesfogat-hajtó világbajnok tart bemutatót.
     Tájékoztatásul néhány adat: Egy kettes versenyfogat beszerzési értéke (lovak, lószerszámok, kocsik, szállítóeszköz) meghaladja a 10 millió forintot. Egy versenyen való indulás 50-100 forint közötti költséget jelent, ezért az ország távolabbi versenyein megjelenni még nem tudunk.

www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-