Napok óta tombolt a kánikula. A nap sugara, mint parázsló égi kard, perzselte a növényzetet, a fű sárgulni kezdett a szárazságtól. A kókatag levelek, kiszáradt gyökerek vízért kiáltottak. Szomjazott kert, mező. A szántóvető emberek, akik a földből éltek, búsulni kezdtek. Csapadék híján nem lesz mit aratni. Mindenki az esőt várta, de hiába. A fülledt éjszakák sem hoztak enyhülést. Egyedül a gyerekek örültek a nagy melegnek. A Maros hűs vize csalogatta őket. Jó volt belecsobbanni, önfeledten fröcskölni, úszni benne. Csak a víz jelentett felüdülést a forróságban.
     Berci és Lali, a két elválaszthatatlan jó barát is a Marosra igyekezett ezen a kora délelőtti órán. Amint megérkeztek, ruháiktól megszabadulva rögtön a langyos vízbe vetették magukat. Jó úszók voltak, hiszen a víz partján nőttek föl, még édesapjuk tanította meg őket az úszás fortélyaira. Amikor kellemesen elfáradtak, a part menti óriás fák árnyékában kerestek menedéket a tűző nap elől, beszélgettek, viccelődtek. S nézték a vizet, amint szelíden simította medrét. Mintha kedvesen visszamosolyogna rájuk, s azt suttogná: barátok vagyunk.
    - Te Lali! Menjünk át a túlsó partra! Janitól tudom, hogy azon a nagy nyárfán héja fészkel. Másszunk fel és lessük meg a fióká-kat!
    - Jó ötlet. Ne próbáljuk ki a lengőhidat? Most nincs kedvem újra összevizezni magam.
     A Marosnak ezen a szakaszán nem volt semmilyen átkelő, a legközelebbi híd Marosvásárhelyen ívelt át a folyó felett, innen tíz kilométerre. Amikor a gázt vezették a faluba, a Maros fölött hozták át a csöveket, és hogy a karbantartó munkások dolgát megkönnyítsék, a csővezeték fölé egy kötélhidat rögzítettek. Ez nem volt alkalmas közlekedésre, tudatosították is mindenkiben, hogy hasz-nálni tilos. Volt néhány gyerek, aki mégis kipróbálta, ezért Berciéket is vonzotta a lehetőség.
    - Én megyek előre, gyere utánam, ha már átjutottam!
     Berci felkapaszkodott a kötélre. Nagyon lassan és óvatosan tudott haladni, mert a kötél össze-vissza libegett alatta. Lali látva a szerencsétlenkedést, inkább a vizet választotta. Majdnem egy-szerre értek a túloldalra. Megtalálták a fészket, de bánatukra a fiókák már kirepültek.
    - Találjunk már ki valami jó mókát! Napok óta nem történt semmi érdekes. Az unalomtól fogok elsorvadni.
    - Van egy jó ötletem! Te csak maradj itt a bokor mögött, akkor gyere elő, ha mondom! Jó hecc lesz! Majd meglátod, milyen jól fogunk szórakozni.
Azzal sarkon fordult, átúszta a folyót és futni kezdett a falu irányába. Laliék háza nem messze volt, bekiáltott a kerítésen.
    - Juliska néni! Jöjjön gyorsan! Lali fuldoklik a Marosban!
    - Mit beszélsz, fiam? Mi történt? De hát tud úszni!
    - Begörcsölt a teste... Vagy a szíve...? Megfullad!
     Juliska néni pánikszerűen rohanni kezdett. Fájós szíve vadul kalapált, időnként nagyot hasított a mellkasába. Futott, nem törőd-ve a fájdalommal. Nem állt meg, hátha tehet még valamit a gyer-mekért, akit mindenkinél jobban szeret. Az egyetlen gyermekéért, aki most nagy bajban van. Szemével embereket keresett, valakit, aki segítene, valakit, aki tudná, mit kell ilyenkor tenni. De kihalt volt az egész part, sehol senki. Már csak Istenben bízott, s egyre kérte, mentse meg a fiát. Ne vegye el tőle, még ne, ha már a világra jött, nem lehet itt vége. Semmivé foszlott minden más probléma, ami még fél órával ezelőtt is nyomasztotta. Nem számított már a nagy szegénység, a nyomorúság, csak egy dolog volt fontos, hogy a fia megmeneküljön. Nélküle mit ér az élet?
    - Istenem, te segíts rajta! Én olyan tehetetlen vagyok. Segítsd a veszedelemben, mentsd meg a bajban! Én még úszni sem tudok, és olyan gyenge lettem.
    - Hol a fiam?
    - A túlsó parton! Ott lett rosszul!
     A néni elérte a kötélhidat, futott volna át rajta, de az a nagy lendülettől kilengett, dobálta a testét jobbra-balra. Nem tudott megkapaszkodni, belecsobbant a vízbe...
     Lali észrevette a bajt, beugrott a Marosba.
    - Édesanyám! Tartson ki! Itt vagyok!
     De ő már elmerült, elnyelte a víz. A folyó habja magába zárta az asszonyt, vasmarokkal szorította. A két fiú tehetetlenül kereste, de hiába... Várták a csodát: egy fejet, egy kezet, egy kiáltást... hátha mégis felbukkan a mélyből. De csak a döbbent csend némasága ért el hozzájuk. Egy barna fejkendőt sodort a víz egyre távolabb, s már az is a messzeségbe veszett... Lali nekiugrott a társának.
    - Te bolond! Jó vicc volt? Te gyilkos! Mit tettél? Megölted az anyámat!
     A két összeakaszkodott fiút egyszerre hagyta el az ereje. Elterültek a földön, fájdalmas zokogásukat messzire vitte a szél...