Nyugatról erőteljesen zuhan a napfény az orvosi rendelő várótermébe. Közös váróterem. Jobbra fogászat, balra a háziorvos. Obrád leül, szemrevételezi az egybegyűlteket, nem kevésbé, hogy megjegyezze a sorrendet. A SORRENDET, mert úgy van megszokva, hogy sorrendnek lenni kell, mert valaminek mindig kell lenni, ami zsinórmérték a tájékozódásban. Három-négy idős asszony a szokásos külsőségekkel. Alacsony és kövérkés, magas és soványkás, göbbedt hát, SZTK szemüveg, kézbetartott, gyógyszeres dobozokból kinyírt papirkák /doktor úr ezt írja fel, ez a múltkor is olyan jó volt! Itt drog megelőzésről szó sem lehet, ha a díler is érdekelt az eladásban./ Anyukák, egy-egy már járni tudó aprósággal, akik láthatóan a gyógyulás fázisában vannak, mert kevés a tér nekik, minden tér kevés, minden csönd fáj, ezért hangot adnak a tér hiányának. 
     - Zolika, ha még egyszer leejted, anya nem veszi fel! - Zsufa kiskölyök tekereg anyja térdén, a kezéből kipottyant műanyag lapocskát meglátja Obrád és ráébred, hogy itt valami sorszámozásról van szó. Feljebb emeli tekintetét, látja a rendelő bejárata melletti kampón a felfűzött lapocskákat. Igen, sorszám, kislánya, szemészet, fél nap, aha, szalad végig. Odaballag az ajtóhoz, levesz egy számot: 9. Ám a rendelés első órájában érkező kisgyerekes anyákat kéretik előre engedni! Ja, igen. Obrád kislánya a vállán lógott mikor az a tömegnyomor volt, eligazítótábla sehol, várni kellett a sorra, ám a gyerekecske titokzatosan megérezte apja helyzetbe szorultságát, s egy hároméves gyomor erejével áthányt a válla fölött, így menekülhetett be a rendelőbe. Mindegy, régen volt. A kisgyerekes anyák előreengedődnek, aztán meglódul a felnőttsor /hogy ezzel a mai magyar egészségügyben forradalminak számító fogalmat is bevethessük/. Újabb anyák és gyerekek érkeznek; váltakozó tűréshatárokkal. Fogászoldalon csak az arc félfelét fogó örök rajzfilmfigura, és az előre megbeszélt fehér szabadidőruhás kishölgy.
     Az időt - mint lenni szokott - az Isten ilyenkor visszafogja, hadd tudják mi az! Obrád könyvébe merül, merülni próbál: Hofi Géza nyomtatott kivételességébe. "Haggyá má!'"
     - Robika! Ha nem maradsz nyugton megmondom a doktor bácsinak, hogy adjon egy szurit!... Fáj még a hasad? - A kis cigánygyerek /tűzszemű!/ tamagocsit rotyogtat, szörcsögtet, cicerél, szemben vele, a csótánytaposós úrfiú, kamerás mobilján felzeng egy kánkán…
     - Persze… itt vagyok a rendelőben… a fa…m is kivan vele, ezren vannak… persze… utána… -kimegy, rágyújt.
     - Gyerekkel előre lehet menni! - mondja egy várótermi állandó lakos. Obrádnak kicsit összeszűkül a gyomra, túl vannak az egy órán.
     - Ja azt nem tudtam! - sziszeréli a tamagocsi-anyuka.- Nekünk csak egy igazolás köll, hogy mehessen óvodába.
     Hosszú-vékony, háta-fájó mami a múlt héten megfázott /"azóta húzom maggal"/ kijön, tamagocsi be. Obrád korántsem tapintatosan, csupán egy kevés tapasztalat párlata alapján a rendelő ajtaja elé somfordál és körbetekintve megpróbálja agyát kivenni ebből a közegből. Betegpanaszok irodája, cím, telefonszám, emil, körlevél a betegellátás telefonos előjegyzési rendelkezéseiről, székrekedés és gyümölcsfogyasztás - nagyjából ennyi. Közben bentről minden kihallik, amihez senkinek semmi köze, pedig valamikor Obrád próbálta megopszerválni ezt az ajtót, hogy olyan legyen, mint egy jótékony paraszolvenciapaplan. Kicsit szorongva gondol saját húgyhólyag problémájának ecsetelésére és annak várható következményeire, de aztán ezt elnyomja magában azzal a közhellyel, hogy másoknak is van ilyen.
     A rendelőajtó egyik oldala mellett széksor, másik mellett egy állófogas. Azon túlra áll, közelebb a bezúduló februári napfényhez, bár valamilyen ősidőkből fölsejdülő emlékezet vészjeleket küld az agyába, hogy ez helytelen lépés, ám tudatos agya felülbírálja a döntést. Felülíródik az ösztönvilág. A nyalábokba, kötegekbe terelődött fénysugarak megtörnek. Egy öltönyös, kor divatjának megfelelő kacsacsőrös félcipőbe rakott fiatalember böngészi a külső tájékoztató táblát. Bal kezében egy afféle átmeneti táska, ami emlékeztet az aktatáskára, emlékeztet az orvosi táskára, de egyik sem igazán az, csak olyan olyanos.. Lágy drapp csíkos ingét szürke nyakkendő szorítja nyakához, felette egy küszködő állszakáll. Frizurája mértéktartó, oldalt elválasztott, nem túl rövid /szkinhedek kíméljetek!/ nem túl hosszú /régen volt l970/. Ígéretes arc, akiből még minden lehet, de semmiképpen sem a középosztály alatt. Adóellenőr. Törvények maximális tisztelője, igazgató. Intelligencia kvóciense 80 fölött. Abból a szögből, ahol Obrád áll, kilát egy ezüstmetall színű gépkocsira, szokás szerint átfut a rendszámtáblán, de agyában nem gyullad piros lámpa. Abban egészen biztos, hogy amikor bejött ez az autó még nem állt itt, mert valamilyen oknál fogva szédületes pontossággal fel tud idézni időben közeli képeket.
     A fiatalember, lehet mondjuk 28 éves, pici, műbőrbe kötött, fémsarokkal ellátott jegyzettömböt vesz elő s valami egészen vékony tollal a táblákon látható dolgokból beír egy-két adatot, összehajtja, pattintva zárja az alkalmatosságot majd belép. Tekintete mértéktartóan siklik végig a várótermen, majd, mint ki további hírekre éhes, böngészi a rendelő ajtaján orvosi szigetelőszalaggal kiragasztott papírokat. "A rendelés első órájában kisgyermekes anyákat…" Jobb kezével bal belső zsebéből kivesz egy mindenvalószínűség szerinti névjegykártyát, majd picit /30 centit/ előre lép és pozícionálja magát. Obrád belül mélyen és hosszan felüvölt.
     Egyszer azért, mert a fiatalember tényleg olyan, mint a szerencsétlen román árusok, nagy nylonzsákokkal, paplan, párna, takaró eredeti gyapjúból, 12ooo az indulóár, aztán 3ooo-ért elkel, és mindketten tudják, hogy csalnak és hazudnak, de kialakult valami közösen létrehozott helyzet, ami renddé lett.
     Másodszor azért, mert kitűnő térlátásának köszönhetően felfogta, hogy ez az ember abba a térbe állt bele /és BELEÁLLT/ amin nem lehet átmenni, nem lehet kikerülve eléje érni, mert kevés a hely hozzá, szűkebben: ő képtelen arra, hogy sturcolva teret nyerjen, mert nem ezen a szakágon nőtt fel, nem a strurcolásos előzéstechnika volt a menő az autósiskolában. "Ruttkai úr!, én plusz órákat is vettem! Csak ennyi? Egy taknyos 28-as úgy beelőz, hogy mindketten tudjuk, nem tehetné meg abban az ATI-ban! Több óra kellette volna, vagy alkalmatlan vagyok a továbbfejlődésre!?"
     A fiatalember meredten bámulja az ajtót, jobb lába cipőorrával takarékosan öt centit balra és vissza mozog. /Tanulják meg, katonák, ha sokáig kell vigyázzállásban állniuk, akkor ugye nincs mozgás, de hogy mégse ájuljanak el, ezért előbb az egyik lábuk ujjait, azután a másik lábuk ujjait mozgassák a surranóban!/ Ajtó nyílik. Tamagocsi Robika ki , a vasaltnadrágos be, még tárva az ajtó, amikor begyakoroltan, tiszta artikulációval, az ismeretlen terepet egy pillanat alatt átlátó aggyal pontosan köszön: kinek-kinek minősége szerint, aztán ajtó záródik.
     A kiszűrődő hangokból világos, hogy a kereskedő megtalálta a vevőjét, csak idáig még ismeretlenek voltak egymásnak. A bentről hallatszó önfeledt beszélgetésfoszlányok, kaccantások/, "általánosságban elmondom és elfogadom és másként ítélem meg, valamint a helyzet és a büdzsé/ egyértelművé tették az eladó-vevő kóstolgatási helyzetét.
     Akkor kilépett a másodasszisztens, Obrád agyába bevillant, hogy nagy folyamok nincsenek gázlók nélkül. Jótündérként csak a receptre váróktól kérte el a kivágott lapocskákat s el is tűnt - megstoppolta emberségét; hadd lássák, hogy a víz folyik.
     Aztán az ajtó mögül szilárd és eltökélt búcsúzkodás hallatszott, majd kinyílt az ajtó s a fiatal kereskedő a nyertesek fejtartásával, a majdnem orvosi táska formatervezett fogantyúját biztosan markolva kilépett.
     - Uram! Ez nem volt korrekt dolog! - mondta Obrád keményen a másik fejének, készülve és ügyelve arra, hogy mindenki által slendriánnak tartott artikulációja most pontos és érthető legyen. Előbb persze voltak próbamondatok. "Ha ezt még egyszer megteszed; fölrúglak! /Itt akusztikai és szemantikai problémák ágáltak benne, nem beszélve, hogy önmagához méltatlannak ítélte a dolgot./ "Ezt többször ne csináld, mert legyaláznak!" /Attól, mert akár a gyerekem lehetne - de hát ilyen gyerekem még egy elcseszett kefélés után sem lehetne - nem kéne tegezésre fordítani, mert Ő nincs abban a helyzetben, hogy tegezhetne!/ "Uram! Másfél órája várok már és erre maga elémtolakszik! Nem tartja ezt tisztességtelenségnek?!" Ebben annyi bonyolultság és oly kevés tér volt, ami a rendelőajtót a kijárati ajtótól elválasztotta, hogy inkább lemondott róla. A fiatalember azzal az arccal ment a kijárati ajtón át a következő orvoshoz, mint amit a három majom a polcon szoborkodik: nem látok, nem hallok, nem beszélek
     Bejutott a rendelőbe. Egy hím orvos, szemben szőke arája, most lap topon, szélről a gázló asszisztens. Kórisme: sok pisilési kényszer, fájdalom, már tavaly is, kicsi vérecske, de maradt még egy-két pilula, és most már tulajdonképpen "egyre jobban"… Ez a szöveg nem volt ismerős a számára, vagy érintés nélkül maradt.
     - Tudna e most vizelelet produkálni?- kérdezte Ő orvos úr.
     "- Hogyne tudnék, egy ideg vagyok!" - gondolta Obrád, aztán fél szalvétába csomagolt pohárral egy orvosi rendelő lestrapált vécéjében, ahol láthatólag egy hete nem takarított senki, megkönnyeztette ama eszközt.
     A gázlóasszisztens csak egyik kezére húzott gumikesztyűt /nyilván takarékosságból/ és komolyan, már-már komoran látott hozzá az anyagcsere végtermék gyöngyszemeinek látványtechnikai elemzéséhez.
     - Ki volt ez a vasaltnadrágos? .- kérdezte Obrád némileg visszafogottan, mire a gázló ajka szétrobbant és legalább negyven fehér jégcsepp csillant meg, "mint fogaidon a tündérnevetés". Helyzet-panel, zárás.
     - Orvoslátogató volt! Orvosi műszerek közvetítésével foglalkozik. - szólt bele az elnyújtott orvosi rendelő túlsó feléről a doki, inkább magyarázólag, mint megrovón. Obrád odaballagott.
     - Csak rendelési időben jöhet! - támaszkodott karcos hangjával Obrád fülének a folyómeder szemű laptopos szőke.
     - Moldova óta ezt nagyon tudjuk! - morzsolta Obrád, miközben érezte, hogy összeszűkül a gyomra, a toluló vérnyomás kitágítja tüdejét, feszíti, szinte szétrobbantja.
     - Szóval Nolicin. Jó lesz. Jutkát meg kell kérdezni van-e esses. Öt napos kúra, egy tízes csomag. Receptírás!
     A mederszemű a telefonon megnyomta a Mem. gombot és a kézibeszélőt az orvosnak nyújtotta, majd nem kevéssé karcosan Obrádot kérdezte:
     - Hogy hívják?
     …….
     - Jutka! Nolicin esses tizes… aha.. érteem .. csak húszasod van.. három… amíg el nem fogy, addig nem rendelsz.. aha..- letette a kagylót és Obrádhoz fordult - Húszas van, persze tudja, jön még kutyára dér! Akkor recept.
     A receptírógép sercegve köpködte a festéket a papírcsíkra, majd tépés, élhang, félfordulat, el.
     Kinn a napfény még mindig meleg-sárga ostoraival csapkodta a mindenséget. Obrád szétnézett. Egy-két napja még hópelyhek pilinkéztek a magasságból, most meg az olvadás maradékaként az úttest földbemart fekete csíkja, mint rosszul varasodott sebhely húzódott végig. A metallszürke autó sehol. Elindult, hat-nyolc házzal feljebb a gyógyszertár.
     Az üzlethelyiség derékig patika volt, onnantól drogéria. Szánalmas, zöld, kicsi igényű növények küzdöttek a fennmaradásért. A cserépkályhán egy mindent felülmúló sikeres készítményt hirdető plakát, tetején egy rádiós-magnó bömbölte Jimmy örökbecsű anakronizmusát. A kiszolgáló ablakocska túlfelén egy jobb időket látott gyógyszerésznő üzletelt, emez oldalon a várótermi receptfelírós mami.
     - …és a papa a málnát is megpróbálta kimetszeni…
     - Vitamint nem visz, Bözsi néni? A múltkori jó volt?
     Az üzlet az üzlet, mint a kocsmában./ Jó neked, Obrád! Miért? Mert neked sikerült az élet!/
     - …a múltkor is, amikor kiment a kertbe…
     - Amióta maszek vagyok én sem tudok a kerttel foglalkozni, pedig három ezer négyzetméter. Akkor ennyi lesz, Bözsi néni?
     - Mit is mondott, mennyi lesz?
     - Azt kérdeztem, hogy a multiplex, amit a…
     .Fiatalasszony lép be, a várótermi 12-es, Jimmy kicsit megpihen, Obrád hátitáskáját újra kézbeveszi, a mama húszezressel fizetne…
     - …a kutyák. De hát mit csináljak?!
     Jimmy a cserépkályha tetején felkönyököl "Fogadj örökbe, most és mindörökre…" Obrádnak eszébe jut, hogy otthon van még három-négy szem gyógyszer s még mielőtt az ajtó visszaülne jól kikoptatott tokjába - finoman kioson. Az utasításra gondol, étkezés előtt bevenni, mert hányást okozhat. Mellékhatásai hasmenés stb. Kérdezze meg háziorvosát, gyógyszerészét. Zuhog, zuhog a napfény és a nedvkeringésre váró fák, kitakarják sebeiket.