Cegléd József:
Dér
Nyugatról erőteljesen zuhan a napfény
az orvosi rendelő várótermébe. Közös váróterem. Jobbra fogászat, balra
a háziorvos. Obrád leül, szemrevételezi az egybegyűlteket, nem kevésbé,
hogy megjegyezze a sorrendet. A SORRENDET, mert úgy van megszokva, hogy
sorrendnek lenni kell, mert valaminek mindig kell lenni, ami zsinórmérték
a tájékozódásban. Három-négy idős asszony a szokásos külsőségekkel. Alacsony
és kövérkés, magas és soványkás, göbbedt hát, SZTK szemüveg, kézbetartott,
gyógyszeres dobozokból kinyírt papirkák /doktor úr ezt írja fel, ez a múltkor
is olyan jó volt! Itt drog megelőzésről szó sem lehet, ha a díler is érdekelt
az eladásban./ Anyukák, egy-egy már járni tudó aprósággal, akik láthatóan
a gyógyulás fázisában vannak, mert kevés a tér nekik, minden tér kevés,
minden csönd fáj, ezért hangot adnak a tér hiányának.
- Zolika,
ha még egyszer leejted, anya nem veszi fel! - Zsufa kiskölyök tekereg anyja
térdén, a kezéből kipottyant műanyag lapocskát meglátja Obrád és ráébred,
hogy itt valami sorszámozásról van szó. Feljebb emeli tekintetét, látja
a rendelő bejárata melletti kampón a felfűzött lapocskákat. Igen, sorszám,
kislánya, szemészet, fél nap, aha, szalad végig. Odaballag az ajtóhoz,
levesz egy számot: 9. Ám a rendelés első órájában érkező kisgyerekes anyákat
kéretik előre engedni! Ja, igen. Obrád kislánya a vállán lógott mikor az
a tömegnyomor volt, eligazítótábla sehol, várni kellett a sorra, ám a gyerekecske
titokzatosan megérezte apja helyzetbe szorultságát, s egy hároméves gyomor
erejével áthányt a válla fölött, így menekülhetett be a rendelőbe. Mindegy,
régen volt. A kisgyerekes anyák előreengedődnek, aztán meglódul a felnőttsor
/hogy ezzel a mai magyar egészségügyben forradalminak számító fogalmat
is bevethessük/. Újabb anyák és gyerekek érkeznek; váltakozó tűréshatárokkal.
Fogászoldalon csak az arc félfelét fogó örök rajzfilmfigura, és az előre
megbeszélt fehér szabadidőruhás kishölgy.
Az időt
- mint lenni szokott - az Isten ilyenkor visszafogja, hadd tudják mi az!
Obrád könyvébe merül, merülni próbál: Hofi Géza nyomtatott kivételességébe.
"Haggyá má!'"
- Robika!
Ha nem maradsz nyugton megmondom a doktor bácsinak, hogy adjon egy szurit!...
Fáj még a hasad? - A kis cigánygyerek /tűzszemű!/ tamagocsit rotyogtat,
szörcsögtet, cicerél, szemben vele, a csótánytaposós úrfiú, kamerás mobilján
felzeng egy kánkán…
- Persze…
itt vagyok a rendelőben… a fa…m is kivan vele, ezren vannak… persze… utána…
-kimegy, rágyújt.
- Gyerekkel
előre lehet menni! - mondja egy várótermi állandó lakos. Obrádnak kicsit
összeszűkül a gyomra, túl vannak az egy órán.
- Ja azt
nem tudtam! - sziszeréli a tamagocsi-anyuka.- Nekünk csak egy igazolás
köll, hogy mehessen óvodába.
Hosszú-vékony,
háta-fájó mami a múlt héten megfázott /"azóta húzom maggal"/ kijön, tamagocsi
be. Obrád korántsem tapintatosan, csupán egy kevés tapasztalat párlata
alapján a rendelő ajtaja elé somfordál és körbetekintve megpróbálja agyát
kivenni ebből a közegből. Betegpanaszok irodája, cím, telefonszám, emil,
körlevél a betegellátás telefonos előjegyzési rendelkezéseiről, székrekedés
és gyümölcsfogyasztás - nagyjából ennyi. Közben bentről minden kihallik,
amihez senkinek semmi köze, pedig valamikor Obrád próbálta megopszerválni
ezt az ajtót, hogy olyan legyen, mint egy jótékony paraszolvenciapaplan.
Kicsit szorongva gondol saját húgyhólyag problémájának ecsetelésére és
annak várható következményeire, de aztán ezt elnyomja magában azzal a közhellyel,
hogy másoknak is van ilyen.
A rendelőajtó
egyik oldala mellett széksor, másik mellett egy állófogas. Azon túlra áll,
közelebb a bezúduló februári napfényhez, bár valamilyen ősidőkből fölsejdülő
emlékezet vészjeleket küld az agyába, hogy ez helytelen lépés, ám tudatos
agya felülbírálja a döntést. Felülíródik az ösztönvilág. A nyalábokba,
kötegekbe terelődött fénysugarak megtörnek. Egy öltönyös, kor divatjának
megfelelő kacsacsőrös félcipőbe rakott fiatalember böngészi a külső tájékoztató
táblát. Bal kezében egy afféle átmeneti táska, ami emlékeztet az aktatáskára,
emlékeztet az orvosi táskára, de egyik sem igazán az, csak olyan olyanos..
Lágy drapp csíkos ingét szürke nyakkendő szorítja nyakához, felette egy
küszködő állszakáll. Frizurája mértéktartó, oldalt elválasztott, nem túl
rövid /szkinhedek kíméljetek!/ nem túl hosszú /régen volt l970/. Ígéretes
arc, akiből még minden lehet, de semmiképpen sem a középosztály alatt.
Adóellenőr. Törvények maximális tisztelője, igazgató. Intelligencia kvóciense
80 fölött. Abból a szögből, ahol Obrád áll, kilát egy ezüstmetall színű
gépkocsira, szokás szerint átfut a rendszámtáblán, de agyában nem gyullad
piros lámpa. Abban egészen biztos, hogy amikor bejött ez az autó még nem
állt itt, mert valamilyen oknál fogva szédületes pontossággal fel tud idézni
időben közeli képeket.
A fiatalember,
lehet mondjuk 28 éves, pici, műbőrbe kötött, fémsarokkal ellátott jegyzettömböt
vesz elő s valami egészen vékony tollal a táblákon látható dolgokból beír
egy-két adatot, összehajtja, pattintva zárja az alkalmatosságot majd belép.
Tekintete mértéktartóan siklik végig a várótermen, majd, mint ki további
hírekre éhes, böngészi a rendelő ajtaján orvosi szigetelőszalaggal kiragasztott
papírokat. "A rendelés első órájában kisgyermekes anyákat…" Jobb kezével
bal belső zsebéből kivesz egy mindenvalószínűség szerinti névjegykártyát,
majd picit /30 centit/ előre lép és pozícionálja magát. Obrád belül mélyen
és hosszan felüvölt.
Egyszer
azért, mert a fiatalember tényleg olyan, mint a szerencsétlen román árusok,
nagy nylonzsákokkal, paplan, párna, takaró eredeti gyapjúból, 12ooo az
indulóár, aztán 3ooo-ért elkel, és mindketten tudják, hogy csalnak és hazudnak,
de kialakult valami közösen létrehozott helyzet, ami renddé lett.
Másodszor
azért, mert kitűnő térlátásának köszönhetően felfogta, hogy ez az ember
abba a térbe állt bele /és BELEÁLLT/ amin nem lehet átmenni, nem lehet
kikerülve eléje érni, mert kevés a hely hozzá, szűkebben: ő képtelen arra,
hogy sturcolva teret nyerjen, mert nem ezen a szakágon nőtt fel, nem a
strurcolásos előzéstechnika volt a menő az autósiskolában. "Ruttkai úr!,
én plusz órákat is vettem! Csak ennyi? Egy taknyos 28-as úgy beelőz, hogy
mindketten tudjuk, nem tehetné meg abban az ATI-ban! Több óra kellette
volna, vagy alkalmatlan vagyok a továbbfejlődésre!?"
A fiatalember
meredten bámulja az ajtót, jobb lába cipőorrával takarékosan öt centit
balra és vissza mozog. /Tanulják meg, katonák, ha sokáig kell vigyázzállásban
állniuk, akkor ugye nincs mozgás, de hogy mégse ájuljanak el, ezért előbb
az egyik lábuk ujjait, azután a másik lábuk ujjait mozgassák a surranóban!/
Ajtó nyílik. Tamagocsi Robika ki , a vasaltnadrágos be, még tárva az ajtó,
amikor begyakoroltan, tiszta artikulációval, az ismeretlen terepet egy
pillanat alatt átlátó aggyal pontosan köszön: kinek-kinek minősége szerint,
aztán ajtó záródik.
A kiszűrődő
hangokból világos, hogy a kereskedő megtalálta a vevőjét, csak idáig még
ismeretlenek voltak egymásnak. A bentről hallatszó önfeledt beszélgetésfoszlányok,
kaccantások/, "általánosságban elmondom és elfogadom és másként ítélem
meg, valamint a helyzet és a büdzsé/ egyértelművé tették az eladó-vevő
kóstolgatási helyzetét.
Akkor kilépett
a másodasszisztens, Obrád agyába bevillant, hogy nagy folyamok nincsenek
gázlók nélkül. Jótündérként csak a receptre váróktól kérte el a kivágott
lapocskákat s el is tűnt - megstoppolta emberségét; hadd lássák, hogy a
víz folyik.
Aztán az
ajtó mögül szilárd és eltökélt búcsúzkodás hallatszott, majd kinyílt az
ajtó s a fiatal kereskedő a nyertesek fejtartásával, a majdnem orvosi táska
formatervezett fogantyúját biztosan markolva kilépett.
- Uram!
Ez nem volt korrekt dolog! - mondta Obrád keményen a másik fejének, készülve
és ügyelve arra, hogy mindenki által slendriánnak tartott artikulációja
most pontos és érthető legyen. Előbb persze voltak próbamondatok. "Ha ezt
még egyszer megteszed; fölrúglak! /Itt akusztikai és szemantikai problémák
ágáltak benne, nem beszélve, hogy önmagához méltatlannak ítélte a dolgot./
"Ezt többször ne csináld, mert legyaláznak!" /Attól, mert akár a gyerekem
lehetne - de hát ilyen gyerekem még egy elcseszett kefélés után sem lehetne
- nem kéne tegezésre fordítani, mert Ő nincs abban a helyzetben, hogy tegezhetne!/
"Uram! Másfél órája várok már és erre maga elémtolakszik! Nem tartja ezt
tisztességtelenségnek?!" Ebben annyi bonyolultság és oly kevés tér volt,
ami a rendelőajtót a kijárati ajtótól elválasztotta, hogy inkább lemondott
róla. A fiatalember azzal az arccal ment a kijárati ajtón át a következő
orvoshoz, mint amit a három majom a polcon szoborkodik: nem látok, nem
hallok, nem beszélek
Bejutott
a rendelőbe. Egy hím orvos, szemben szőke arája, most lap topon, szélről
a gázló asszisztens. Kórisme: sok pisilési kényszer, fájdalom, már tavaly
is, kicsi vérecske, de maradt még egy-két pilula, és most már tulajdonképpen
"egyre jobban"… Ez a szöveg nem volt ismerős a számára, vagy érintés nélkül
maradt.
- Tudna
e most vizelelet produkálni?- kérdezte Ő orvos úr.
"- Hogyne
tudnék, egy ideg vagyok!" - gondolta Obrád, aztán fél szalvétába csomagolt
pohárral egy orvosi rendelő lestrapált vécéjében, ahol láthatólag egy hete
nem takarított senki, megkönnyeztette ama eszközt.
A gázlóasszisztens
csak egyik kezére húzott gumikesztyűt /nyilván takarékosságból/ és komolyan,
már-már komoran látott hozzá az anyagcsere végtermék gyöngyszemeinek látványtechnikai
elemzéséhez.
- Ki volt
ez a vasaltnadrágos? .- kérdezte Obrád némileg visszafogottan, mire a gázló
ajka szétrobbant és legalább negyven fehér jégcsepp csillant meg, "mint
fogaidon a tündérnevetés". Helyzet-panel, zárás.
- Orvoslátogató
volt! Orvosi műszerek közvetítésével foglalkozik. - szólt bele az elnyújtott
orvosi rendelő túlsó feléről a doki, inkább magyarázólag, mint megrovón.
Obrád odaballagott.
- Csak rendelési
időben jöhet! - támaszkodott karcos hangjával Obrád fülének a folyómeder
szemű laptopos szőke.
- Moldova
óta ezt nagyon tudjuk! - morzsolta Obrád, miközben érezte, hogy összeszűkül
a gyomra, a toluló vérnyomás kitágítja tüdejét, feszíti, szinte szétrobbantja.
- Szóval
Nolicin. Jó lesz. Jutkát meg kell kérdezni van-e esses. Öt napos kúra,
egy tízes csomag. Receptírás!
A mederszemű
a telefonon megnyomta a Mem. gombot és a kézibeszélőt az orvosnak nyújtotta,
majd nem kevéssé karcosan Obrádot kérdezte:
- Hogy hívják?
…….
- Jutka!
Nolicin esses tizes… aha.. érteem .. csak húszasod van.. három… amíg el
nem fogy, addig nem rendelsz.. aha..- letette a kagylót és Obrádhoz fordult
- Húszas van, persze tudja, jön még kutyára dér! Akkor recept.
A receptírógép
sercegve köpködte a festéket a papírcsíkra, majd tépés, élhang, félfordulat,
el.
Kinn a napfény
még mindig meleg-sárga ostoraival csapkodta a mindenséget. Obrád szétnézett.
Egy-két napja még hópelyhek pilinkéztek a magasságból, most meg az olvadás
maradékaként az úttest földbemart fekete csíkja, mint rosszul varasodott
sebhely húzódott végig. A metallszürke autó sehol. Elindult, hat-nyolc
házzal feljebb a gyógyszertár.
Az üzlethelyiség
derékig patika volt, onnantól drogéria. Szánalmas, zöld, kicsi igényű növények
küzdöttek a fennmaradásért. A cserépkályhán egy mindent felülmúló sikeres
készítményt hirdető plakát, tetején egy rádiós-magnó bömbölte Jimmy örökbecsű
anakronizmusát. A kiszolgáló ablakocska túlfelén egy jobb időket látott
gyógyszerésznő üzletelt, emez oldalon a várótermi receptfelírós mami.
- …és a
papa a málnát is megpróbálta kimetszeni…
- Vitamint
nem visz, Bözsi néni? A múltkori jó volt?
Az üzlet
az üzlet, mint a kocsmában./ Jó neked, Obrád! Miért? Mert neked sikerült
az élet!/
- …a múltkor
is, amikor kiment a kertbe…
- Amióta
maszek vagyok én sem tudok a kerttel foglalkozni, pedig három ezer négyzetméter.
Akkor ennyi lesz, Bözsi néni?
- Mit is
mondott, mennyi lesz?
- Azt kérdeztem,
hogy a multiplex, amit a…
.Fiatalasszony
lép be, a várótermi 12-es, Jimmy kicsit megpihen, Obrád hátitáskáját újra
kézbeveszi, a mama húszezressel fizetne…
- …a kutyák.
De hát mit csináljak?!
Jimmy a
cserépkályha tetején felkönyököl "Fogadj örökbe, most és mindörökre…" Obrádnak
eszébe jut, hogy otthon van még három-négy szem gyógyszer s még mielőtt
az ajtó visszaülne jól kikoptatott tokjába - finoman kioson. Az utasításra
gondol, étkezés előtt bevenni, mert hányást okozhat. Mellékhatásai hasmenés
stb. Kérdezze meg háziorvosát, gyógyszerészét. Zuhog, zuhog a napfény és
a nedvkeringésre váró fák, kitakarják sebeiket.
|