Üzenet a színháztól

2020.04.16.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez

A Körúti Színház társulata már több mint 5 évadban hozott előadásokat a rétsági közönség számára. A mindig telt ház és a lelkes tapsok is bizonyították, hogy a publikum szereti a társulatot, a művészeket, és a bemutatott darabokat. Ebben az évadban is 3 előadásos bérletet bocsátottak ki. Az évadzáró bemutatóba azonban beleszólt a veszélyhelyzet, "A bolond lány" című produkciót halasztani kényszerült a művelődési központ és a társulat. (Amint lesz új időpont a programajánlóban közzétesszük.) A helybelieknek természetesen hiányzik a színház, a társulatnak pedig a közönséggel való kapcsolat. Ebben a helyzetben a közös élmény fenntartására egy egészen új dolgot találtak ki. Videoadásokban keresik fel mindazokat, akik rákattintanak a Youtube csatornájukra. Itt alább az első adás ismertetője:  

GiK -  

Így (nem) játszunk mi! A Körúti Színház magazin műsora

Nem láthatjuk egymást, hát lássuk egymást! Sajnos kedves Közönségünk, egyelőre személyesen nem, de…! Egy színháznak kötelessége a bajban is szórakoztatni!
     Készítettünk egy heti magazin műsort, hogy ne szakadjunk el egymástól. Ezt igyekszünk olyan tartalommal feltölteni, ami nem uncsi, nem bulvár, nem busongó, nem intimeskedő, nem okoskodó-megmondó, hanem vidám és pörgős! Most úgy tudtok rajtunk a legtöbbet segíteni, ha feliratkoztok youtube csatornánkra (Körúti Színház) és velünk tartotok hétről-hétre, mi pedig garantáljuk az igényes tartalmakat! 
      Ha valakinek gondot okoz a feliratkozás, akkor nyugodtan kérjen segítséget emailben (korutiigazgatosag@gmail.com), állunk rendelkezésükre.
      Az első adásban, kenyeret süt nektek Esztergályos Cecília; Kautzky Armand könyvet, Pálfi György rendező filmet ajánl. Indul Szabó Kristóf műveltségi vetélkedője, és mi elszavaljuk nektek az ország valaha volt legrosszabb slágereit. Interjút láthatnak Vándor Évával, aki Tahi-Tóth Lászlóról és a Spanyolul tudni kell című előadásunkról mesél, melynek filmváltozat részletekben, a műsor keretein belül kezdjük el vetíteni. 
     Műsorvezető: Janklovics Péter és Lehel Kata.
     Előre is köszönjük, ha velünk tartotok - jó szórakozást. 
     Tehát: Körúti Színház youtube csatornája!

Szerettel várunk a képernyő elé mindenkit!
(A második adás 2020.04.22.)

Körúti Színház társulata  
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-