Farsangfarka a Kereplővel

2018.02.11.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Az idén igen rövidre sikerült farsangi időszak utolsó szombatján tartotta télbúcsúztató, télijesztő rendezvényét, a Kereplő Néptánc Egyesület. Ebben a műfajban ez egyben a város egyetlen ilyen hagyományőrző programja, amit nem először, hanem legalább egy évtizede szerveznek meg a kereplősök.
     Ezek a népi szokásokra épülő tavaszváró, köszöntő rendezvények tulajdonképpen arra hivatottak, hogy elűzzék a telet, megsemmisítsék annak rossz szellemét, hogy legalább 9 hónapig ide se merészkedjen. (No meg arra is alkalom, hogy a böjt előtt még egy kiadós mulatságban legyen része kicsiknek, nagyoknak.) Ahogy az idei zimankóra gondolok, igazából 2-3 napig volt tél valamikor december elején. Aztán programegyeztetésre ültek össze a civil szervezetek, és kitűzésre került a helyi felvonulás időpontja. No ettől már önmagában megrémült a tél, olyannyira, hogy igazából újra elő sem merészkedett. Egy őszies hangulatú két hónap után remélhetőleg igazi tavaszban lesz részünk.
     Szombaton délután a Mező utca elején lévő kis térnél gyülekeztek a maskarások és a felvonulásban részt venni szándékozók. Sokan a felnőttek közül is álruhát, jelmezt öltöttek, jobbnál jobb ötleteket megvalósítva. Aztán elindult a menet, élén a sallangruhába öltözött szalmabábu, a kisze. A polgárőrség és a rendőrség segítségével biztosítottan haladtak a nagyparkoló felé, ahol a tér közepére került az utolsó útja végén a rossz szellemet idéző alak. Nem sok kellett hozzá, lángra is lobbant, éget mint az olaj. Ezt természetesen örömünneplés és körtánc vette körül, miközben a Pergetős zenekar dudával, síppal, dobbal hangoskodott - miként végig a felvonulásban is - és mások is csatlakoztak az ijesztő lármához, hogy a füstben elszálló gonosz lélek úgy elijedjen, ahogy kell.
     Miközben a kisze porrá perzselődött, a vendégeket forró teával és zsíroskenyérrel kínálták. Majd mindenki a művelődési központba vonult. A korábbi szokásoktól eltérően most az előtérben rendeztek be egy hangulatos nézőtéri részt, így az egész program egy térben, sokkal bensőségesebben valósult meg. Több oka volt a jó ötletnek, az egyik minden valószínűség szerint az, hogy a meghívott vendégművész, Keresztes Nagy Árpád mesemondását apró bábokkal illusztrálta. Így aztán közelebbről vehette szemügyre minden jelenlévő a Mátyás királyról szóló - nem annyira igaz, de kiváló - népies történet alakjait, történéseit. 
     A megjelenteket itt is terített asztal és üdítők várták, no meg táncház egyéb programokkal "feldobva". A talpalávalót itt is a Pergető zenekar "húzta", és indulhatott a táncház, amibe kicsik és nagyok bekapcsolódtak. Az első nagyobb menet utáni kis szünetben bemutatkoztak a jelmezesek. Mert hogy elég sokan voltak felöltözve. Óvodások, iskolások ottani programokon is bevált jelmezeik mellett a felnőttek közül is többen. Ha farsang, akkor fánk nélkül nem lehetnénk. Volt is fánk, és ebből fánkevő verseny, korosztályonként több kategóriában. Nem sokat kellett enni, hanem a kimért azonos porciót mielőbb elfogyasztani, kéz használata nélkül. Aki először tudott elénekelni egy dalt, úgy hogy a finom söteményből semmi sem maradt, kategóriagyőztesként ajándékban részesült. Majd a támogatók adományaiból összegyűlt tombolatárgyak sorsolása fokozta az izgalmakat, és termmészetesen újabb körtánc alakult az estébe hajló kellemes délután lezárásaként.
     A program fő szervezője, és műsorvezető háziasszonya ezennel is Simon Katalin, a Kereplő Néptánc Egyesület művészeti vezetpője volt, aki sok segítővel, táncossal és szülővel valósították meg ezt a valóban kivételes eseményt.
      A képek minden mozzanatról tudósítanak. Ez az esemény volt városunkban a farsang zárása, pár nap és kezdetét veszi a böjt. Van azomban egy elmaradt tudósításunk az iskolások karneváljáról, a következő napokban azt is olvashatják képekkel gazdag riportunkban. 
GiK - 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-