Pokol a 2-es úton

2017.06.28.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Ne tűnjön valami bulváros hatásvadászatnak a cím, bár többen megfogalmazták, hogy ez maga a pokol. Aztán megkérdeztem pár embert mi is a pokol. Volt aki azt mondta, hogy ez a meleg hideg sör nélkül az bizony az. Más a kibírhatatlan főnök mellett a munkavégzést, egy újabb válaszadó a rossz házasságot nevezte pokolinak. De az, ami a napokban a 2-es út Rétságot északra elhagyó szakaszánál történik, az bizony bűntetlenül elviselve is maga a pulgatórium.
    Nem együl vagyok ezen a véleményen, hiszen a Blikk is eképpen fogalmazott egyik cikke címében: "Pokoli-forroság-szerdától". Pedig itt csak úgy általában fogalmaznak az extrém melegről. Hőségriadó van, erre vonatkozóan a Megyei Kormányhivatal illetékes osztálya külön felhívást is kiadott.  A legfontosabb védekezés, hogy az ember ne álljon sokat a napon. Hát aki gyalog megy meg is fogadhatja a tanácsot, nem így aki autóval közlekedik, és derült égből a 37 fok mellett hosszas várakozásra kényszerítik. Ráadásul úgy, hogy semmiféle kiút nem látszik. Igen, kedden (27-én) 32-33 fok volt szerdán elérte a 35-öt is. ÁRNYÉKBAN! Mert napsütésben ez bőven meghaladja a 40-45 fokot. (Szerencsére délután némi szél is kerekedett.)  Hát még ha az ember egy bádogdobozban ül - és különösen akinek nincs klíma beszerelve - akár 60 fokot is elérheti a hőmérséklet álló helyben. Ez kész életveszély! Pedig sokak utaztattak gyermekeket, idős embereket, közöttük akár szív- érrendszeri gondokkal küzdőket is. Joggal kérdezhetik, hogy miért? Ha tudták, hogy ilyen helyzet áll elő, akkor miért nem kerestek más megoldást. Mert nem tudták!

Mi is történt tulajdonképpen?
     A közút fenntartója szerint minden bizonnyal semmi különös. Az utat karban kell tartani, és beosztás szerint sorra kerülnek a fontosabb szakaszok. Abba nem érdemes belemenni, miért éppen ilyen kánikulában, mert hát nyáron hőguta van, hóban fagyban nem lehet aszfaltozni. Talán az aszfalt bedolgozásának jó is a meleg, ha azoknak az embereknek nem is, akik a munkát végzik.
     Röviden: kedden elkezdődött a 2-es út Rétság északi részén a körforgalomtól a városig tartó szakaszának felújítása. Nem csak apróbb kátyúzások, hanem több helyen teljes szélességű felújítás. Mint kiderült, a 10 évvel ezelőtt EU-s forrásokból leterített aszfaltcsik egyes helyeken kellő alapozás nélkül lett kialakítva. Az úthibák egyértelműen jelzik, hogy nem elég felszíni kozmetika, hanem mélyebbre kell hatolni, hogy ne kelljen évente hasonló költséget, és útakadályt felvállalni. 
     Újabb információk szerint nem csak felújítás, hanem sebesség- és súlymérő szondák telepítése folyik. (Talán jobb lenne a beígért elkerülő, ami 20 éve csak ígéret, hogy ne tegye tönkre sok nehéz gépjármű ezt az utat.)
     Ez eddig nagyon rendben is lenne. Csakhogy ez a munka egyértelműen útlezárásokkal jár. Nem is keskeny csíkban, hanem az egyik sáv teljes szélességében, hogy az aszfaltmaró és a finiser munkálkodni tudjon. Ez a gépsor nagyobb hosszúságban tud dolgozni, ezért a lezárt szakasz hossza sem pár 10, hanem inkább 100, vagy annál is hosszabb táv.
     A munkavégzéshez tehát a lezárt sáv mellett a forgalom biztosítására, az egy sáv használatára kellett megoldást keresni. Első napon ez egy automata közlekedési lámpa kihelyezését jelentette, amely bizonyos időközönként, a forgalom intenzitását nem figyelve, átváltott, egyik irányból pirosra, másikból zöldre. És közben jó hosszú biztonsági időt is hagyott, a féloldalas sáv biztonságos elhagyására, mielőtt a szembeni járműsor rástartol.
     Arról már nem is szólok, hogy a mielőbbi áthaladás iránti megoldások azért is fontsoak, mert a rengeteg járó motor nem kevés káros anyagot, füstöt termel, amit a szél, - vagy északról, vagy délről - a városra hord.

Mi lett az eredmény?
     Mondani sem kell, tragikus. Ezen az útszakaszon, ahol naponta 12-15.000 jármű halad át, közöttük kb 6000 kamion bizony nehezen megoldható feladat a forgalom korlátozása mellett jó megoldást találni. A fenti semmiképpen nem volt az. A következmény, hogy hatalmas sorok alakultak ki. Többször előfodult, hogy az észak felé tartó sor egész Borsosberényig tartott, a Vác felől érkezők pedig a nógrádi elágazótól araszoltak. Hatalmas várakozási időkkel. Volt olyan közforgalmú autóbusz, amely e miatt 1 óra 20 percet késett utasokkal. Ezt nem kell részletezni mennyire borította fel a menetrendet, mert nem egyedi eset, más járatok is hasonlóan jártak. Dög melegben, tűző napsütésben, nem felkészülve az ilyen helyzetre ital és más védekezési lehetőség nélkül. A tarthatatlan helyzetről számtalan fotó került fel a facebookra, és különféle internetes oldalakra. Még a TV2 Tények című mősora is bemutatta az esti hiradóban. A forró útkígyón várakozók mindenféle hivatalt kerestek telefonon, megoldást, vagy gyorsítást remélve.

Van egyáltalán megoldás?
     Valójában nincs, de jobb szervezéssel csökkenteni a gondokat természetesen lehet.
     Több panasz érkezett a Járási Hivatal vezetőjéhez, Dudás Györgyhöz (aki egyébként a Járási Védelmi Bizottság elnöke is, és e minőségében intézkedési lehetősége van.) Dudás György szerkesztőségünket is tájékoztatta, hogy amint a panaszok hozzá érkeztek, azonnal intézkedett. Egyrészt, hogy az automata lámpás irányítást a kivitelező cég váltsa fel személyes forgalomírányítókkal, akik figyelemmel tudják kísérni a várakozók mennyiségét, és nem kell a kelleténél hosszabb időt várni a "zsilipszakaszon". Másrész - mint a vezető elmondta - megkereste a balassagyarmati Vöröskereszt szervezetet, akik a megkeresésnek eleget téve, helyi aktivistákat is bevonva vizes palackokat osztottak az úton kényszerűen várakozóknak. Ez az intézkedés nagymértékben csökkentette a várakozásokat, még kedden este, és szerdán egész nap. Remélhetőleg a továbbiakban is. Mint egy mai facebook bejegyző írta, Tereske-Rétság útvonal megtétele 30 perc. Ő panasznak szánta, pedig ez nagy eredmény. Ebből a körforgalomig 5-6 perc, onnan a városba vezető másfél kilométeres szakasz leküzdése 25 perc. Már csak! A tegnapihoz képest ez jelentős eredmény, ami a foganatosított intézkedéseknek is köszönhető.
     A tájékoztatóból azt is megtudtuk, hogy az előre tervezett 10 napos munkavégzés valószínűleg hosszab időre húzódik (akár kétszer ennyire), mert a feltárt útalap és a hibahelyek ismeretében több munkát kell elvégezni. Azt csak reméljük, hogy ha már kialakul egy ilyen helyzet, és itt vannak a gépek, a városon belüli hibahelyek is kijavításra kerülnek.

Pár képünk mutatja a helyzet pillanatait
     Részletes képriportra nem vállalkoztam, hiszen ha el is indultam volna autóval, kiállni a forgalomból szinte lehetetlen. Gyalog meg veszélyes. Meg talán felesleges is, sokan személyesen tapasztalták, mások el tudják képzelni ezt a körülményt. Egy dologra azonban ráirányítjuk a figyelmet. A városban most is felszaporodtak a kifelé tartó járművek, szinte mindig a Nyárfa utcai zebráig. Újabb fotókon déli csúcsforgalomban a postáig, vagy tovább. Aztán megindul szembejövő forgalom rengeteg járművel. Ennek egyik folyamánya, hogy azok sem tudnak normálisan közlekedni, akik be akarnak fordulni pl a Zrínyi, a Petőfi utába, vagy éppen a Nagyparkolóba. Arról már nem is beszélve, hogy a városban gyakran felhangzó szírénaszóval közlekedő járművek számára ilyenmódon hogyan lehet biztosítani az elsőbbséget és a szabad utat. Kérjük erre is figyelnenek a közlekedők.

Felkészülni és védekezni kell!
     Ilyen utakra - akár várható úttorlasz, akár nem -, mindenki vigyen magával elegendő folyadékot, (inni, és ha már nagyon elengedhehetlen vizes törölközővel hűteni a testet.) Lehetőleg ne kifogyóban lévő tankkal keljen útra. Mert állni a forgalomban igyencsak benzinfaló, a szerencsésebbeknek ha van légkondijuk, az bizony rendesen szívja az üzemanyagtartályt álló helyben is.

A közútkezelő felkészült?
     Úgy gondoljuk, nem megfelelően. Mert az tény, hogy az utat javítani kell, és az éves terv összeállításakor nem lehet tudni, mikor veri zivatar a terepet, és mikor olvasztja az aszfaltot a Nap. De azért tehetett volna valamit! Minden közszolgáltatónak kötelessége idejében közzétenni, ha a szolgáltatást szüneteltetni kényszerül. Meg is teszi, jóval a kezdés előtt az áramszolgáltató, a gáz és vízszolgáltató, de még a kábeltv társaság is. Joggal elvárható lenne ilyen esetben is, hogy hogy a közútkezelő a kezdési időpont előtt legalább 2 héttel értesítse a települési önkormányzatokat, adjon ki közleményt a sajtó számára, és a honlapokon is tegye közzé a kényszerű forgalomkorlátozást. Ezt jelenleg sem, és eddig sem tette meg. 
     Mi változna? Lehet azt mondani, hogy semmi, de ez nem így van. Aki tud az akadályról többféle módon felkészülhet rá. Ha az utazás nem halaszthatatlan, akkor nem indul el arra. (Vagy a balassagyarmati Tescó - és más üzletek - helyett a vácit veszi célba.) Akinek pedik közlekedni kell felkészül az úton veszteglésre az előbb már említett megoldásokkal, illetve időben elindulással. Sajnos ezen a szakaszon nincs elkerülő útvonal. (A Bánk, Felsőpetény, Nőtincs, 2-es út nem valódi alternatíva, mire valaki megtenné az utat, a várakozással is túljut az akadályon. Arról nem is beszélve, hogy ezek az utak nem bírnak el ekkora kétírányú forgalmat, de még a tizedét sem. Legfeljebb a romhányi, bánki utazóknak Vác felé.) Aki viszont be tudja osztani, hogy nem közlekedik itt, mert más irányban megoldja a feladatot, vagy elhalasztja az utazást, a többiek is jobban haladhatnak.
      Úgy gondoljuk a hatóságoknak szigorúbban kellene fellépni az ilyen előre tervezhető útakadályok minél szélesebb körben való közzététele érdekében. 

GiK - 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-