Aradi vértanúk emlékezete

2016.10.08.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hez
-
Október 6. nemzeti gyásznap 2001 óta, amikor a magyar kormány 237/2001. számú rendeletével eképpen is megemlékezni kívánt a hős mártírokról. Ugyanez rendelkezés tartalmazza, hogy az "iskolákban ... tanóra, vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani". Így is történik már lassan egy évtizede. Az általános iskola fő szervezésében a rétsági hősök emléktáblájánál felkészült műsorral, virágokkal idézik a múltat a jelenbe.
     A művelődési központ előtti téren délelőtt 10 órakor iskolások sorakoztak. A Himnusz elhangzása után verses, prózás összeállításban dolgozták fel az 1849-es október 6-i nemzettragédiát. Majd egy alkalmi énekkar - a többiekkel együtt - elénekelte a Kossuth nótát. Ezt követően Hegedűs Ferenc polgármester mondott beszédet (idézet helyett meghallgatható), majd a gyermekek elhelyezték a magukkal hozott virágokat az emlékfalnál.
     Koszorúzás következett. A város és a Járási Hivatal koszorújának elhelyezése után intézmények, civil szervezetek, egyház és egy párt is koszorúzott.
     Tisztelet a hősöknek és köszönet az emlékezőknek, a felkészítő tanároknak.
     Képeink felidézik az ünnepi megemlékezés pillanatait.
GiK 
Pár gondolat az esemény kapcsán
     Szándékosan hagyva pár nappal későbbre ezt a tudósítást. Már nem ünneprontás néhány észrevételt itt is megemlíteni.  Elsőként azt, amit már előző évben is szóvá tettünk. Konkrétan az elhangzott beszéd tartalmát. Mert lehet ma már az internetről letöltött, bárhol érvényes történelemkönyvi lapokat felolvasni. De több mint hiba nem tudni róla, hogy az 1849-es szabadságharcnak igen komoly eseményei voltak Rétságon. Elég lett volna néha jobbra nézvést felolvasni az emléktábla szövegét, és megemlíteni, hogy őseink között is voltak akik e földbe hullott vérükkel, életükkel fizettek a hőn áhított szabadságért. Az ő neveiket őrzi a márványlap az emlékfalon.
     Úgy gondoljuk, hogy minden embernek, de különösen a tanulóifjúságnak úgy lehet érthető, átélhető tapasztalássá tenni egy ilyen napot, ha a közvetlen közelünkben történtekre is utalás történik. Bizony ezeken az utakon, ahol naponta járunk, folytak csaták. Mi több a kivégzett tábornokok közül Leiningen, és Poeltenberg többször is járt Rétságon, hiszen az itt folyó igen jelentős ütközeteket vezényelték. De ugyancsak részt vett a rétsági csaták szervezésében Nagysándor József. Ők voltak azok a katonai vezetők, akiket alig két és fél hónap múlva Aradon kivégeztek, társaikkal együtt. Görgey is járt itt, egy éjszakát sebesült betegen az akkori plébánia épületében töltött. Bizony ezt kiemelten szerepeltetni kellett és illett volna a beszédben. A Google világában ez igazán nem nagy gond rákeresni, de bőven elég lett volna fellapozni a Hangadó 2000 évi augusztusi számát, ahol részletesebb leírás szolgál az utókor emlékezetére. Álljon itt egy rövid idézet: 
     "Szólni kell az 1848/49-es szabadságharc rétsági csatájáról. A sikertelen váci ütközet után Görgey már 1849. július 16-án délután elhatározta, hogy az éjjel Rétságon át Gyarmatra nyomul. A menekülő lakosság többezres szekérhada azonban hátráltatva a csapatmozgást, fölborította terveket, így csak 17-én indulhattak. A korábban szerzett fejlövése miatt lázzal küszködő Görgey a Váctól Rétságig tartó harcot személyesen irányította testvérbátyja, Görgey Ármin segítségével. Leiningen Károly honvédtábornok Poeltenberg Ernő hadával egyesülve Rétságnál visszaszorították az oroszokat. Az ellenség a III. hadtestnek azt a felét, mely őt még Rétság előtt feltartóztatta üldözőbe vette, és azzal kezdte meg a következő támadást, hogy Rétságot hevesen ágyúzta. A község ennek következtében több helyen kigyulladt. Ezalatt Poeltenberg tábornok a VII. hadtesttel a Rétság mögötti magaslatokon tartható állást foglalt el, s ezt az ellenség rendkívül erős tüzérségi támadása ellenére sötét éjszakáig megtartotta. A rétsági helytállásnak volt köszönhető, hogy a fősereg zavartalanul megérkezhetett Balassagyarmatra."
     A szomszédos faluban például a jelmezes, lovas, ágyús történelmi játékkal emlékeznek a romhányi csatára, ami hiteles források szerint sem annyira dicsőséges, sem eredményes nem volt. A rétsági csata komoly szerepet játszott a fősereg útjának biztosításában. És nálunk ez nemhogy külön napot, de még egy rövid mondatot sem érdemel!? Ez szégyen! Csak remélni tudom, hogy a rétsági mártírok emléktáblájánál egyszer már valaki róluk is szól, és feleleveníti városunk szerepét a hazafias küzdelmekben.

Városi vagy iskolai rendezvény?
     A másik észrevétel ehhez képest sokadrangú, de ismét szóvá kell tenni, hogy a szervezésnek ezt a módját nehéz elfogadni. A fent már idézett kormányrendelet tanórai, vagy iskolai rendezvényként írja elő a megemlékezést. Ez szép hagyomány, ők meg is tartják. Csakhogy iskolai rendezvényen nincs helye politikának, márpedig itt párt is koszorúzott. (Jellemző módon csak egy párt, hogy a többiek miért nem kaptak lehetőséget, nem tudni.) Rátelepedve az oktatási intézmény programjára nem kiváltható egy helyi megemlékezés.
     Mert a város lakossága is szívesen részt venne egy méltó emléknapon ha nem éppen a legnagyobb dologidőben lenne a program. Egészen pontosan az a kifogás, hogy az ünnepség városi részét nem kellene kényszerkapcsolatba hozni a délelőtti iskolai programmal. Ugyanez a vita már többször felmerült, és a trianoni emléknapon már meg is valósult, hogy délelőtt az iskola megtartotta saját rendezvényét, saját kereteinek megfelelően, délután pedig lehetősége volt a városlakóknak is emlékezni a kopjafánál. Ez lett volna kívánatos most is. Külön városi eseményt szervezni és nem rátelepedni az iskola tanórájára.

GiK 
-
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-