Vöröskeresztesek farsangi bálja
2014.02.16.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Alighanem a város legnagyobb báli mulatsága a Vöröskereszt rétsági aktívái által szervezett mulatság. Meg is telt a művelődési központ felújított aulájában sorakozó összes asztal. A szervezők elmondása szerint - és a képeken is láthatóan - egyre több fiatal választja a télűző mulatságnak ezt a ünnepélyes, szórakoztató báli formáját.
      Immár 38. alkalommal kerül sor erre az évente ismétlődő eseményre. Ez komoly hagyomány. Ma már visszatekinteni is nehéz a múltra, hiszen volt ez az esemény már vendéglátóhelyen, Nagyorosziban, a laktanyai művelődési házban, és még ki tudja hol. Ahol éppen alkalmas tér volt arra, hogy minden vendég jól érezhesse magát. A művelődési központ aulája - különönes a felújítás után - erre kiválóan alkalmas és a kiszolgáló helyiségeket is lehet biztosítani. Belépve a házba már látszik a díszítés, a színesen villódzó fények, szól a zene, látható a vidámság, pedig még érkeznek a vendégek.
      Úgy fél nyolc magasságában Szlezák Istvánné, Eszter köszöntötte a megjelenteket. Teljes joggal, hiszen az elmúlt 38 évben is mindig ő volt a rendezvények összefogója, motorja, és nagyon aktív vöröskeresztes csapattagokkal együtt a megvalósítója. Házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, és vezette is a műsort egészen hajnalig. No de ne szaladjunk ennyire előre. Elsőként két fiatal, de annál tehetségesebebb énekes szórakoztatta a megjelenteket operett és musical dalokkal.
      Majd egy kedves megemlékezésre került sor. Megyeri Károly nyugdíjas iskolaigazgatót köszöntötték. No nem csak azért, mert éppen a napokban volt 80 éves, és nem is csak azért, mert minden valószínűség szerint ő a mostani bál doajenje, hanem azért is mert az eddigi hasonló mulatságok elmaradhatatlan résztvevője volt. Talán egyetlen alkalommal szólította el akkori betegsége, tehát családjával együtt olyan törzsvendég - ahogy azt mondani szokás - nélküle meg sem rendeznék ezt a szép estét. Üdvözlésére felsorakoztak a szervezésben résztvevő vöröskeresztes aktívák. Megható köszöntő szavak után, ha nem is nyitótáncként, modjuk úgy elsőként megtáncoltatták az őt a vendéglátók. Majd virággal és ajándékkal is üdvözölték e több ünneplésre okot adó alkalomból.
      Azután következett a nyitótánc, amit ezennel Mezőfi Zoltán polgármester mutatott be leányával, Zsófiával. Nem kellett sokáig biztatni a résztvevőket, hogy csatlakozzanak a kellemes zenére járható ritmusokhoz, hamar benépesedett "parkett". A vidám mulatozást csak a vacsora szakította meg, és itt eláruljuk, hogy minden alkalommal, amikor a zenekar és a résztvevők is szusszantak egy kicsit, volt valamiféle meglepetés, valami külön program. Ezek sorában mindenképpen legjobban várt műsorszám az évek óta meglepetéseket tartogató fellépés, amelyet a vöröskeresztesek már hetekkel előbb próbáltak, hogy nevetésre, tapsokra késztessék a megjelenteket, és nem múló emléket adjanak át. Minden évben más a maskarába öltözött műsor. Ezennel a mazsorett tánc egyfajta burlex parodisztikus "átiratával" okoztak hatalmas sikert.
      Aztán újra bál, amit büfé, tombola, kiváló zene tett még szórakoztatóbbá. Itt is megjegyezzük, hogy nem csak a felhőtlen szórakozás a cél, hiszen a bál bevétele jótékony célt szolgál. A helyi vöröskeresztesek ilyen módon teremtenek pénzügyi alapot más programok szervezéséhez, kiemelten az idősek napja minél színvonalasabb megrendezéséhez.
      Képeink a mulatság nagyobb nyilvánosság számára is érdekesnek ígérkező pillanatokat villantják fel. Talán kevcsináló is a következő évi rendezvényen való részvételre.
GiK 
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-