Szalagavató
2013.01.27.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
Egy érettségi előtt álló diáknak talán a legnagyobb ünnep a szalagavató. Az az esemény, ahol már az felnőtté válás, az érettségi vizsga előtt, még felhőtlenül lehet örülni a diákéveknek, és amely már átvezet a vizsgákra való felkészüléshez, a ballagáshoz, és alig fél esztendő elmúltával a nagybetűs Életbe. Ilyen szalagavatót tartott a művelődési központban a Mikszáth Kálmán Gimnázium Szakközépiskola és Szakiskola Rétsági tagozata, a 12. RSz osztálya.
      A rendezvény tulajdonképpen az évtizedek során kialakult hagyományok szerinti elemeket vonultatta fel, helyi megvalósításban. A színpadon osztályfőnökükkel felsorakozott 12. osztályosok köszöntői, verses, később humoros összeállítása között Lavaj Árpád igazgató mondott beszédet. Majd elsőként ő tűzte az osztályfőnök, Mocsári Nóra tanárnő hajtókájára a ballagásra készülő diákok jelképét, a szalagot az iskola jelvényével. Majd az igazgató kapta meg ugyanezt a jelképet, és sorra egymás után a 23 diák. Majd köszöntők elhangzása után egy vetítettképes összállítással lepték meg a színháztermet megtöltő hozzátartozókat, rokonokat, ismerősöket. "Ilyenek voltunk" lehetne a mottója a shawnak, ahol a gyermekkori fotók mellé odakerült a már felnőtté érő fiatalok arcmásai, majd az elmúlt év néhány emlékezetes pillanata. Miközben a jól komponált programsorrend lehetőséget biztosított az estélyi ruhába való átöltözésre.
      Ismét kedves köszöntések következtek. Ezennel minden tanuló virággal köszöntötte az édesanyákat, és egy üveg emlékkel felcimkézett itallal az édesapákat. Molnár Levente szaxofon előadása vezetett át a komolyabb hangulat felé, és színpadra léptek az első tánchoz a fiatalok. Mondani sem kell, hogy hatalmas sikert arattak. A vastaps után valóságos szünet következett, ami alkalmat adott arra is, hogy a gyönyörű ruhákban fotók készüljenek ismerősökkel, barátokkal, olykor tanárokkal kozös beállításban.
      Szünet után egy break-tánc szám okozott kellemes meglepetést, majd Zvolenszki Levente fuvalajátéka vezetett át a következő műsorszámhoz. Ez egy modern táncprodukció volt, ami egyben a finálét is jelentette.
      Ragyogó összeállítást, jólszervezett műsort láthattak akik jelen voltak. Minden bizonnyal maradandó élményt jelentett a fiataloknak. Nyugodtan mondhatjuk, mindenki kitett magáért, hogy ez az alkalom valóban siker és emlék legyen amely elkísér egész életen át. A tanulók az izgalmakkal teli szorgos készüléssel, a közéiskola a szervezéssel, és nem utolsó sorban a szülők, akik - ma már erről sem ünneprontás szólni - természetesen az esemény anyagi hátterét biztosították. Együttes összefogással vált ez a nap igazán kiemelkedővé.
      Képeink a nap pillanatait rögzítik. Mutatják meg a távollévőknek, és őrzik meg az utókor számára.     
Tudósítónktól  - Foto: Szájbely Zsolt és Velki Péter  
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-