Karácsonyi hangulatban a Városi Nyugdíjas Klub
2012.12.15.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A művelődési központ előcsarkoka már karácsonyi díszekben pompázik. Igaz az adventi koszorún még csak 3 gyertya ég, de az ünnepre készülődés hangulata érlelődik mindenki lelkében. Sorra következnek a karácsony jegyében szerveződő programok. Talán elsőként a Városi Nyugdíjas Klub évzáró rendezvényét lehet említeni.
      Szokás szerint megtelt az egybenyitott aulában asztalokkal berendezett része. Mint a klub vezetője elmondta, a közösség száznál is több tagot számlál, ámbár mindenki nem tud eljönni különféle okok miatt. A nagy többség azonban örömmel vesz részt a klub alkalmain, ahol társaságot talál, és kellemesen tölti el ezt a délután is, miként a csoport más rendezvényein.
      Kotroczó Balázs a klub elnöke köszöntötte a megjelenteket és röviden visszatekintett az elmúlt év eseményeire. Gazdag programot terveztek, bár ebből néhányat rajtuk kivülálló okból nem tudtak megvalósítani. Így is azt lehet mondani, hogy bőven volt alkalma a klubtagságnak az év folyamán találkozni és együttesen résztvenni klubnapokon, városi rendezvényeken, kirándulásokon. Vázolta a jövő évi elképzeléseket is. Dr. Katona Ernő alpolgármester az önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket és kifejezte szándékát, hogy a képviselő-testület nem csak ebben az évben, hanem a jövőben is támogatni fogja a klub tevékenységét.
     Azt is mondhatnám hogy a program szokásosan folytatódott. Ez igaz, ha arra gondolunk, hogy klubtagok és vendégek verses, zenés táncos műsorösszeállítással lepik meg a megjelenteket. Ami mégis különlegessé tette a mostani délutánt, hogy sok-sok új műsorszámnak tapsolhatott a közönség. Új táncot tanult be a nyugdíjasok tánccsoportja, mások is eddig nem hallott produkciókkal rukkoltak elő. Még egy japán tánc által ihletett produkciót is láttunk. Mindkét táncos fellépés nagy sikert aratott ugyanúgy mint a veses, énekes közreműködők.
     Meghívott vendég ezennel - Józsi és Bandi zenekarán kívül, akik kiváló zenével szolgáltak kezdetektől a program végéig - Demeter Orsi volt. Az ő előadóművészi kvalitásait már régebbről ismerjük, most azonban hegedűvel is újított előadása sorrán.
     Közben ki-ki a kalákában magával hozott süteménnyel kínálta asztaltársaságát, illetve a klub megvendélgelt minden jelenlévőt egy finom estebéddel. A program persze folytatódott, muzsika, tánc tombola - ahogyan az a plakátokon szokás. És tartott is a jókedv egész késő estig.
     Képeink az esemény pillanatait örökítik meg, miként igyekszünk minden eseményről tudósításban beszámolni, ami a következő napokban a karácsonyvárás jegyében szerveződik.
GiK 
.
.
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-