Kékvirág hangverseny
Nem csak a dalban fordul elő az a bizonyos kékszinű virág, hanem a színpad díszítésében is, a szereplők ruhájára kitőzve, sőt a látogatók is kaptak egy ilyen apró kézműves remeket amit ruhájukra akasztva jelezhették; mind barátok lehetünk. A művelődési központ színháztermében a zeneiskolások korábban is rendeztek koncerteket. Ez a mostani azonban több és más mint a korábbiak. Eddigiekben a helyi növendékek, tanárok - olykor olyan szülők akik korábban tanítványok voltak - létek színpadra. Most a kistérség azon településeinek zenetanulói jöttek, akik a "Rózsavölgyi" keretében folytatnak zenei studiumot. Így a Rétságon, Bercelen, Érsekvadkerten, Nézsán, Nógrádon és Romhányban tanulók voltak az előadók. Az intézmény tagozatvezetője (Mocsári Gergely) és a rendezvény kitalálója és szervezője, a helyi zeneiskola szakmai vezetője (Zvolenszkiné Bene Annamária) köszöntője után vette kezdetét a koncert. Jelentős közönség előtt, korosztályokhoz képest jól felkészült előadókat hallottunk, amit a jelenlévő szülők, hozzátartozók tapsokkal honoráltak. A teljes műsort itt nem sorolnám fel, de az alul megnyitható műsorlapon minden kikereshető. A záró műsorszám egy közös nagy éneklés volt, ahol teljes egészében elhangzott a címadó dal. A szervezők gondoltak a messziről érkezőkre is, és a színháztermi események után egy baráti beszélgetésre süteményre, üdítőre vártak mindenkit aki nézője vagy résztvevője volt ennek a nagyszerű kezdeményezésnek. Képeink időrendben minden fellépőt igyekeznek megmutatni a Tisztelt Olvasónak, és felidézni a koncert hangulatát. GiK
.
Kiváncsiak
vagyunk véleményére! Ide írhatja be hozzászólását >>>
A Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola honlapja >>> A hangverseny műsorlapja, fellépőkkel műsorszámokkal >>> Tudósításunk a rétsági tagozat tanévzáró hangversenyéről >>> . |
|
|
|
|
|
|
|