Zeneiskolások évzáró hangversenye 
2012.06.05.
Add a Facebook-hozAdd a Twitter-hezAdd az iWiW-hez
-
A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Rétsági tagozatának növendékei rendszeresen tartanak különféle alkalmakkor hangversenyt, melyen megmutatják mit tanultak, mennyit fejlődtek az előző nyilvános bemutatkozás óta. Ez különösen érdekes így a tanév végén. A hagyomány ebben az évben is tovább él, és a különféle hangszereken muzsikálást tanulók az év zárásaként koncertet adtak.
      A művelődési központ színháztermében igen szépszámú közönség várta kiváncsian a gyermekek fellépését. A színpad virágokkal szépen díszítve fogadta a betérőt, ezzel is érzékeltetve az esemény különlegességét. Rétságon három tanszakon folyik képzés. Zongora, hegedű, és fuvola (furulya) hangszerekkel ismerkedhetnek a tanulók. A mostani műsorösszeállításban is ezen hangszereken mutatták be tudásukat. A legkisebbektől - akik mégy csak ősztől próbálkoznak az instrumentális muzsikálással - a több éve tanulókig, akik között már-már művésznek tekinthető fiatalok is színpadra léptek. Mindezzel együtt a képzésnek nem elsődleges célja a művészképzés, bár kétségtelen, akinek ilyen ambíciói lennének, nem hagyhatja ki ezt a lépcsőfokot. Az talán fontosabb, hogy zeneszerető, zeneértő felnőttek váljanak az itteni ismeretek és élmények birtokában.
      A változatos műsorban egymást követő műveket és előadókat nem sorolnánk fel, de a műsorlap itt alul megnyitható.
      A finálé előtt Zvolenszkiné Bene Annamária, a kihelyezett tagozat vezetője köszönte meg a szülőknek a figyelmet és az egész éves segítő munkát. Itt is ismertette, hogy az zeneiskola évzáró ünnepsége és bizonyítványosztása június 12-én, kedden, 17 órakor lesz az iskola szolfézs termében. Ugyanezen alkalommal iratkozhatnak be a következő tanévre a régi tanulók és az újonnan bekapcsolódni szándékozók.
      Képeinkkel minden fellépőt igyekeztünk megörökíteni a fellépés sorrendjében.
GiK 
www.retsag.net
©Copyright
E-mail
Webmester
<vissza
^fel-